A gyerekek néha pont akkor követelnék a legnagyobb figyelmet, amikor a rájuk vigyázó felnőttek épp legfontosabb ügyeiket próbálják elintézni. Ezekben az esetekben hatékony megoldásnak tűnhet, ha a kicsinek táblagépet vagy telefont nyomunk a kezébe, esetleg leültetjük a tévé elé – csak hagyjon minket békében dolgozni. Ez a stratégia azonban a legújabb kutatások szerint hosszú távon komoly viselkedési problémákat idézhet elő: a Michigan Medicine friss tanulmánya szerint a kütyük gyakori használata összefüggésbe hozható a 3-5 éves korú gyerekek fokozott érzelmi diszregulációjával (különösen kisfiúk esetében) – olvasható a JAMA Pediatrics című szaklapban.
„(Az, ha valamilyen kütyüt dugunk a gyerek kezébe, hogy megnyugtassuk őt) ártalmatlan, átmeneti eszköznek tűnhet a stressz csökkentésére, viszont hosszú távú következményei is lehetnek, amennyiben ez rendszeresen alkalmazott stratégia a gyerek megnyugtatására. Különösen a korai gyermekkorban a kütyük kiszoríthatják az önszabályozás független és alternatív módszereinek fejlődési lehetőségeit” – fogalmazott a tanulmány vezető szerzője, Dr. Jenny Radesky, a Michigani Egyetem Gyermekkórházának fejlődési viselkedés-gyermekgyógyásza.
Egy ördögi körbe ragadva
A vizsgálatban 422 szülő és 422 3–5 éves gyermek vett részt 2018 augusztusa és 2020 januárja között. A kutatók elemezték a szülők válaszait arra vonatkozóan, hogy milyen gyakran használták a kütyüket megnyugtató eszközként, valamint hogy ez hogyan függött össze az érzelmi reaktivitás vagy diszreguláció tüneteivel egy hat hónapos időszakban. (A fokozott diszreguláció jele lehet a szomorúság és az izgatottság közötti gyors váltás, a hangulat vagy az érzések hirtelen változása és a fokozott impulzivitás.)
Az eredmények azt mutatták, hogy az eszközzel való nyugtatás és az érzelmi következmények közötti kapcsolat különösen magas volt kisfiúk és olyan gyerekek esetében, akiknél már eleve hiperaktivitás, impulzivitás és erős temperamentum figyelhető meg – emiatt reagálnak épp ők nagy valószínűséggel intenzívebben az olyan érzésekre, mint a düh, a frusztráció vagy a szomorúság.
Az okostelefonok és a táblagépek rövid távon segíthetnek megnyugtatni az óvodáskorú gyermekeket, ugyanakkor csökkenthetik a lehetőségeiket abban, hogy az érzelmi megküzdési készségeiket kifejlesszék és gyakorolják. „Eredményeink arra utalnak, hogy a kütyük használata a zaklatott gyermekek megnyugtatására különösen azok számára lehet problémás, akik már eleve küzdenek érzelmi megküzdési készségekkel” – mondta Radesky. Hozzátette, az óvodától az általános iskoláig tartó időszak olyan fejlődési szakasz, amikor a gyerekek nagyobb valószínűséggel hisztiznek, dacolnak, vagy mutatnak egyéb intenzív érzelmeket, ez pedig még csábítóbbá teheti a szülők szemében a kütyük nyugtató stratégiaként való használatát.
„A felnőttek azonnali megkönnyebbülést tapasztalhatnak az okoseszközök használatakor, ha azok gyorsan és hatékonyan csökkentik a gyermekek negatív, kihívást jelentő viselkedését. Ez elsőre mind a szülő, mind a gyerek számára jutalomnak tűnik, így mindkettőjüket motiválhatja a körforgás fenntartására.
Maga a szokás, hogy a nehéz viselkedés kezelésére kütyüket használnak, idővel megerősödik, közben pedig a gyermekek médiaigényei is erősödnek, ugyanakkor minél gyakrabban használják az eszközöket, annál kevesebb gyakorlatot szereznek más megküzdési stratégiák használatában (a gyerekek és szüleik egyaránt)” – világított rá.
Mi lehet a megoldás?
A kütyühasználaton kívüli más, alternatív megnyugtató módszerek segíthetnek az érzelemszabályozási készségek kialakításában és fejlesztésében. Radesky, aki maga is kétgyermekes anyuka, elismeri, hogy bár vannak olyan esetek, amikor a szülőknek nem marad más eszköze a figyelemelterelésére (például hosszú utazás alkalmával), fontos, hogy ez ne váljon elsődleges vagy rendszeres megnyugtató eszközzé.
Másféle nyugtató stratégiák fejlesztéséről érdemes lehet már a védőnővel vagy más szakemberrel egyeztetni – amennyiben viszont ez nem áll módunkban, az alábbi technikákkal sikerrel járhatunk:
- Hagyatkozzunk az érzékszerveink segítségére! Minden kisgyereket más és más típusú szenzoros inputok nyugtatnak meg, ilyen lehet például a hintázás, az ölelgetés, az ugrálás, a gyurma összenyomogatása, a zenehallgatás, az olvasás, vagy egy szép dísztárgy nézegetése. Ha azt látjuk, hogy a gyerekünk nyugtalankodik, irányítsuk a figyelmét valami ezekhez hasonló tevékenységre.
- Próbáljuk megnevezni az adott érzelmet, majd találjuk ki, mit lehet tenni ellene! Amikor a szülők találgatni kezdik, hogy a gyerekük épp mit gondol vagy mit érez, egyrészt segítenek a kicsinek összekapcsolni a nyelvet az érzésállapotokkal, másrészt bizonyítják a gyermeknek, hogy megértik őt. Egy ilyen helyzetben minél nyugodtabb marad a szülő, annál jobban meg tudja mutatni a gyereknek, hogy mi, emberek, az érzelmeinket szavakba önteni és kezelni is képesek lehetünk.
- Tanuljuk meg a színzónákat! Amikor a gyerekek kicsik, nehezen gondolkodnak olyan elvont és bonyolult fogalmakról, mint amilyenek például az érzelmek. A színzónák (kék az unatkozó, zöld a nyugodt, sárga a szorongó, piros a dühös) könnyebben érthetőek a gyerekek számára, és lerajzolva, vagy például a hűtőszekrényre ragasztva segíthetnek a kisgyerekeknek az érzelmeik kommunikálásában – valamint annak megértésében, hogy az agyuk és a testük működése hogyan függ össze egymással. Szülőként is használhatjuk ezeket a színzónákat a nehéz pillanatokban, mondhatunk például olyasmit, hogy „kezdesz kicsit ingerlékennyé válni, szerintem már a sárga zónában vagy. Mit tehetünk, hogy visszatérj a zöldbe?”.
- Ajánljunk fel helyettesítő viselkedési formákat! A gyerekek borzasztóan tudnak viselkedni, amikor feldúltak, és teljesen természetes az az ösztönünk, hogy ennek mielőbb véget vessünk. Nagyon fontos azonban, hogy megtanítsunk számukra egy biztonságosabb, problémamegoldó helyettesítő viselkedést, amit a dühöngés és a pusztítás helyett végezhetnek (hiszen ezzel másokat és magukat is bánthatják). Magyarázzuk el például azt, hogy az ütlegelés fájdalmas és sérüléseket is okozhatunk vele, valamint hogy sokkal célravezetőbb helyette inkább egyértelműen kommunikálni egymással: azaz ha például azt szeretné a gyerek, hogy odafigyeljünk rá, inkább koppintson finoman a karunkra, és mondja azt, hogy „figyelj, anyu/apu”.
Szenvedő gyerekből szenvedő felnőtt lesz
Azáltal is megelőzhetővé válhatnak a későbbi, súlyosbodó dühkitörések, hogy szülőként világos kereteket szabunk, majd ezeket egyértelműen kommunikáljuk a gyerek irányában azzal kapcsolatban, hogy mikor és hol használhatják a kütyüiket. Ezen kívül érdemes olyan alkalmazásokat vagy videószolgáltatásokat használnunk, amelyeknek egyértelmű megállási pontjaik vannak, azaz nem ugranak tovább automatikusan a következő tartalomra, esetleg nem is hagyják, hogy a gyerek tovább görgessen.
Ezen kívül, amikor a gyerek már megnyugodott, a felnőttnek lehetősége van arra is, hogy érzelemszabályozási készségeket tanítson neki. Például ilyenkor beszélgethetünk velük arról, hogy mit érezhet vagy gondolhat a kedvenc plüssállatuk, és hogy ez a figura hogyan kezeli a nagy érzelmeit, és hogyan nyugszik meg általában… Ez a fajta játékos beszélgetés a gyerekek nyelvét használja, ezáltal könnyebben megértik.
„Mindezek a megoldások segítenek a gyerekeknek abban, hogy jobban megértsék magukat, és kompetensebbnek érezzék magukat az érzelmeik kezelésében. Persze folyamatos ismétlést igényel mindez a szülő részéről, akinek szintén meg kell próbálnia nyugodtnak maradni, és nem túlreagálni a gyerek érzelmeit, ugyanakkor segítenie kell kialakítani azokat a megfelelő érzelemszabályozási készségeket, amelyek aztán egy életen át elkísérhetik a gyereket. Ezekkel szemben
egy figyelemelterelő eszköz, például egy mobil használata nem tanít készséget, csupán elvonja a gyerek figyelmét arról, amit éppen érez.
Azoknak a gyerekeknek, akik kora gyermekkorukban nem építik ki a megfelelő készségeket, idősebb korukban valószínűleg nagyobb szenvedést okoz majd, ha stressz éri őket az iskolában vagy a társas kapcsolataikban” – foglalta össze Radesky.
Kiemelt kép: Catherine Falls Commercial/Getty Images
