Most tél van és csend és hó – és még vastagabb, még nehezebb paplanok alá kuckózom be esténként. Kifejezetten jólesik a fogcsikorgató hidegben felidézni, hogy milyen is volt idén nyáron a kánikula kellős közepén egy szál ágyneműhuzatot a derekamon keresztbe teríteni, és úgy aludni, anyaszült meztelenül a forró éjszakákon. De vajon mitől lehet, hogy még a legforróbb estéken is kényszert érzek, hogy valamiféle anyagdarab azért mégis érintkezzen a bőrömmel? (Mert megvéd a mumustól…?) Lássuk, mit ír a takarózás szakirodalma!

Takarótörténelem

Korábbi évezredekben a nagyméretű lepedők elkészítése hatalmas erőfeszítéssel járt, ezért a takarókat csak nagyon magas áron tudták eladni: az i. e. 3500 körül Egyiptomban készült vászonlepedőktől kezdve a Római Birodalom idején készült gyapjúlepedőkön át egészen a középkori Európa pamutlepedőjéig az ágytakarók többnyire a gazdagok kiváltságaihoz tartoztak.

A kora újkorban aztán az ipari termelésnek köszönhetően már a középosztály is megengedhette magának, hogy pihe-puha ágyneművel takargassa magát. „Ebben az időben Nyugat-Európában az ágy volt a legdrágább tárgy a házban – állítja Roger Ekirch, a Virginia Tech történésze. – Ez volt az első nagyobb tétel, amibe egy friss házaspár, ha volt rá pénzük, beruházott.” Az ágy és az ágynemű az egész háztartás vagyonának körülbelül egyharmadát tehette ki, ami magyarázza, hogy az ágyneműk miért szerepeltek olyan gyakran a végrendeletekben, és hogy miért kaptak a friss házasok is ágyneműt nászajándékba. A szegényebb családok mindeközben az éjjeli hideg ellen továbbra is azzal védekeztek, hogy többen (akár jószágokkal együtt) aludtak egy ágyban – írja az Atlas OBscura.

Takarótudomány

Az Emory Egyetem munkatársai, Carol Worthman és Melissa Melby 2002-ben írtak egy tanulmányt a világ különböző részein tapasztalható alvási szokásokról. Egyenlítőhöz közeli forró éghajlaton élő népeket vizsgáltak, és azt találták, hogy ezek közül csak a nomád táplálékkereső életmódot folytató közösségek alszanak általában teljesen fedetlenül – mindenki más betakarja magát valamivel (még Közép-Afrikában és Pápua Új-Guineában is, jóllehet mindkettő forró, trópusi éghajlatú terület), jobb híján akár növényi szőttesekkel is. Talán még ennél is érdekesebb felismerésük volt az azonban, hogy a betakarózásnál sokkal gyakoribb a párnázás valamilyen formája: megállapították, hogy alapvetően senki sem hajtja csak úgy, mindenféle fejtámasz nélkül a földre a fejét elalváshoz.

A súlyozott takarók nyugtató hatásáról tisztességes mennyiségű kutatás született már, amelyben általában leírják, hogy ezek a szerkezetek szorongáscsökkentő hatásúak, sőt néhány írás szerint még az autizmus kezelésében is segíthetnek. Dr. Alice Hoagland, a New York állambeli Rochesterben található Unity Sleep Disorder Center klinikájának igazgatója arra jutott, hogy körülbelül 60-90 perccel lefekvés előtt az emberi test elkezd veszíteni a hőjéből. Ennek az a fiziológiai magyarázata, hogy amikor a testünk felmelegszik (például sportolás közben), éberebbnek érezzük magunkat – és fordítva: amikor testünk lehűl, hajlamosak vagyunk elálmosodni, az alacsonyabb testhőmérséklet ugyanis összefügg a melatonin, azaz az álmosságot kiváltó hormon emelkedésével.

De ez nem minden! Testünk hőszabályozási rendszere, nem mondhatnánk, hogy egyszerűen működik. Egy nyolc órás alvási ciklus során például az első négy órában, plusz már az elalvás előtti egy órában is a testhőmérsékletünk egy kicsit, körülbelül 36 Celsius-fokról 35 fokra csökken. Ezután viszont, a második négy órában a gyors szemmozgásos (REM) alvási fázis során (amikor a legtöbbet álmodunk) számos egyéb fiziológiai változás is végbemegy a szervezetünkben – ezek közül az egyik a hőszabályozásra való képtelenség. „Az ember, hőszabályozása szempontjából, visszavált egy amolyan (hidegvérű,) hüllőszerű működésre” – mondja Hoagland. Viccesen szólva a REM idejére mindannyian gyíkemberek leszünk.

Ez magyarázhatja leginkább azt, hogy takaróval alszunk: ugyanis még az örökké meleg éghajlaton is valamelyest alacsonyabb az éjszakai hőmérséklet, emiatt pedig, akárcsak a gyíkoknak, nekünk is valamilyen módon külsőleg szabályoznunk kell a testhőmérsékletünket. Meglehet tehát, hogy este tízkor még meleg van, és feleslegesnek tartjuk, hogy betakarózzunk, hajnali négykor azonban már mit meg nem adnánk egy vékonyka lepedőért!

Takarótalány

A REM-periódusban ráadásul még egy furcsasággal meg kell birkóznunk: történetesen, hogy a szervezetünk szerotoninszintje drasztikusan lecsökken (a szerotonin az a neurotranszmitter, amely leginkább a nyugalom, a boldogság és a jólét érzéséhez kapcsolódik), különböző tanulmányok eredményei szerint pedig a súlyozott takaró alkalmazása képes fokozni az agy szerotonintermelését – emiatt lehet tehát szorongáscsökkentő hatással ránk a használata.

Fontos azt is hozzátenni mindehhez, hogy a felnőttek általában úgy nevelnek bennünket, hogy mindig mellénk/ránk helyeznek egy takarót elalváshoz (tudniillik a csecsemők mindenkinél rosszabban teljesítenek a hőszabályozási versenyben, azaz könnyen fáznak), így a betakarózást az is indokolhatja, hogy egyszerűen csak a hagyományaink és megszokásaink alapján szorosan az elalvás folyamatához kapcsoljuk. Még az is lehet, hogy amolyan pavlovi reflexként elálmosít bennünket, ha takaró alá kerülünk.

Persze a Google szerint az a magyarázat is megállja a helyét, hogy azért ragaszkodunk a betakarózáshoz, mert az arra a meleg, zárt érzésre emlékeztet bennünket, amit anno az anyaméhben átéltünk, bár Hoagland szerint ez elég valószínűtlen, és igen erőltetett is…

Bárhonnan is nézzük, végeredményben akkor is csak annyiról van szó, hogy betakarózni jó érzés.

Kiemelt kép: Daniel Lozano Gonzalez/Getty Images