Készülsz már az ünnepekre?
Pont karácsony előtt főpróba hetünk van a 2:22 című darabbal, aminek december 30-án lesz az ősbemutatója a Centrál Színházban. Úgyhogy, ami a karácsonyt illeti, most még borzasztóan el vagyok csúszva, semmivel sem tartok sehol. Nem vásároltam be, nem díszítettem lakást és egyetlen ajándékot sem készítettem…

Akkor nem vásárlod, hanem te készíted az ajándékokat?
Mondjuk inkább úgy, hogy amire időm van. Szeretnék egy kicsit jobban előre készülni, de valahogy mindig úgy jött ki, legalábbis az elmúlt jó pár évben, hogy – szerencsére – sokkal több a munka, és nagyon-nagyon kevés a szabadidő, úgyhogy ilyenkor inkább szaladgálás van, meg őrület ahelyett, hogy ez egy nyugodt, családi, pihengetős időszak lenne. Általában a 24-25-e az, ami színészként szabad nekünk, jó esetben talán a 26-a.

2:22 c. darab próbáján Ágoston Katalinnal, Mészáros Andrással és Lengyel Tamással

Még a közösségi oldalak illúzióvilágának nyomása nélkül is egymásnak tud feszülni az anyaság és a hivatás közti megfelelési kényszer – az év végi, ünnepi időszakban pedig ez halmozottan igaz. Te hogyan tudod megtartani az egyensúlyt?
Nehéz. Kell hozzá egy jó párkapcsolat és rengeteg türelem a másik felé. Mostanában kezdem úgy hinni, hogy ezt a szakmát – de tudom, van még egy csomó ilyen szakma, amire igaz – gyakorlatilag lehetetlen összeegyeztetni a normális családi élettel. Nagyon-nagyon sokat kell tenni, küzdeni azért, hogy ez jól működjön. A fiam tizenöt, a kislányom kétéves, bölcsisekre jellemzően sokszor náthás, beteg. Mivel a férjem (Szatory Dávid – a szerk.) szintén színész, a nagyszülők segítsége nélkül nem is tudom, hogy élnénk túl az időbeosztás nehézségeit. Szerencsére a nagyszülők még nagyon fiatalok, ők is sokat dolgoznak, de ez azt is hozza magával, hogy nem a klasszikusan otthon ücsörgők. Nagyon hálás vagyok nekik, hogy ilyen őrült sokat segítenek nekünk. És a férjem a saját munkája mellett is nagyon sokat segített és támogatott, hogy a kislányom mellett vissza tudjak menni dolgozni.
Ami a Facebookot és Instagramot illeti, én nem használom túl aktívan. Egyszerűen nem tudok feltenni magamról posztokat, mert furcsán érezném magam attól, hogy a személyes dolgaimat csak úgy kitárjam ennyi ismerősöm elé, a magánéletemet csak a legközelebbi barátaimmal és a családommal szeretem megosztani.

Van, hogy az élet elénk hozza a döntéskényszert…
40 éves korom körül – azaz tavaly – jött el az a pillanat, hogy azt éreztem, muszáj megváltoztatnom az életemet, vagyis kicsit más irányba tolni. Megpróbáltam visszaszorítani a munkát, hogy több időm legyen a családomra (bár most nem úgy néz ki, hogy ez megvalósult, de nem bánom). Gyakorlatilag a születésnapomon döntöttem úgy, hogy szükségem van valami teljesen másra, ezért munkahelyet váltottam. Alapvetően nem vagyok egy csapongó típus, nyolc-nyolc évig voltam társulati tag egy színháznál, mindkettőnek nagyon sokat köszönhetek. A tizenhat év alatt mindössze kétszer vállaltam külsősként szerepet.

Amikor idén elvállaltam a Centrál Színházban az első szerepet, annyira jól éreztem magam, hogy hirtelen úgy éreztem, megtaláltam az új „otthonomat”. Teljesen máshogy gondolkodnak bennem, más szerepekre tartanak alkalmasnak ami nekem most rettentően jól esik. Azt gondolom, itt új dolgokat is megtanulhatok, színészként más ingerek érnek, más kihívások jönnek szembe, amitől én is változom, a változatos karakterek által saját magamban új dolgokat fedezek fel. És ami számomra a legfontosabb, hogy új, csodálatos kollégákkal játszhatok, tanulhatok. Azt hiszem itt és most, ebben a színházban a legjobb helyen vagyok.

A Mary Page Marlow-ban te játszod a főszereplő 40 éves énjét. Erre gondolsz?
Akár, vagy arra, amire most készülünk. Már tavaly mondta Tamás (Puskás Tamás, rendező – a szerk.), hogy van ez a 2:22, elolvastam, és nem hittem el, hogy ez a műfaj színpadon tényleg létezik. Rettentő nagy szellemtörténet fogyasztó vagyok tinédzserkorom óta! Ha filmet nézek vagy könyvet olvasok is általában ez az irány: szellemsztorik és thriller. Nagyon nagy Mike Flanagan rajongó vagyok, gyakorlatilag bármit csinál, azt imádom, kedvencem a The Haunting of Hill House (magyarul: A Hill-ház szelleme).

Danny Robins darabja, a 2:22 is egy tényleg izgalmas kísértettörténet. Nagyon megörültem neki, és úgy éreztem muszáj ebben részt vennem. Ha nem én kaptam volna a szerepet, nézőként izgulnám végig az előadást.

Ez is egy olyan műfaj, amit még soha életemben nem csináltam, nem is tudom egyébként van-e még Magyarországon hasonló előadás!?

Mi jelentette számodra a kihívást Jenny megformálásában?
Egy új szerep mindig kihívás! A 2:22-nek most év végén, december 30-án lesz az ősbemutatója pontban 20 óra 22 perctől. Nem csupán egy izgalmas, hátborzongató kísértethistória, mély mondanivalója van az emberi kapcsolatokról, egy nagyon szép emberi történet, ami kísértetek nélkül is tökéletesen megállná a helyét. Magához a történethez kell egy nagy adag játékkedv és rengeteg fegyelem. A próbákon rengeteget nevettünk és sokat viccelődtünk, de eljött az pillanat amikor vettünk egy nagy levegőt, és teljes hittel neki kellett menni a rettegésnek.

Pár hete zárult a Pepe című sorozat 2. évadának forgatása, amiben Laurát a mestercukrászt alakítod. Jól tudom, az első évadot még várandósan forgattad?
Nem, nem, akkor már megszületett a lányom, csak még nagyon kicsi volt. Nyilván nem annyira megterhelő, mint egy napi sorozat, de azért ezek a forgatások elég hajtósak egy kis gyerek mellett. Egy heti sorozat esetén szintén hozzá kell szokni, hogy milyen mennyiségű szöveget kell már másnapra megtanulni – általában az alvás rovására. Amiért igazából elvállaltam, az a szereplőgárda volt. Már a Társasjátékban is nagyon szerettem együtt lenni a partnereimmel, Simon Kornéllal, Básti Julival. Mindig hihetetlen öröm velük együtt játszani, és látni, hogy ők hogyan dolgoznak. A Pepében számomra a bónusz Kovács Lehel volt, akivel a főiskolán osztálytársak voltunk. Ilyen partnerekkel úgy éreztem, nagyon is szeretnék velük újra a Pepében együtt dolgozni.

Simon Kornéllal a Pepe c. sorozat forgatási szünetében

A gyerekeid mennyire vonódnak be a színházi, filmes életbe?
Ritkán igen, de azért igyekeztem nem túlságosan bevonni őket. A nagyobbik gyerekem időnként eljött egy előadásra vagy forgatásra, de nem szerettem volna azt, hogy a színházban nőjön fel. Nem akartam, hogy csak ezt lássa maga előtt mint irányt a jövőben. Hagyom, hadd keresgéljen és megtalálja azt, amiben jól érzi magát.

Te mit szeretsz csinálni, amikor nem játszol?
Szabadidőmben az szerez örömet, ha olyan dolgokat csinálhatok, aminek látható és maradandó eredménye van. Régebben sokszor újítottam fel régi bútorokat, megtanultam varrni, rengeteg apróságot varrok a a gyerekeimnek, élvezem az effajta kézműveskedést. Ha véletlenül van egy pici időm, szeretek ilyesmivel foglalkozni, bár a kicsi mellett most ez háttérbe szorul. A szakmámban boldog vagyok, és alapvetően azt érzem, nem döntenék máshogy, de ami ezenkívül mindig is érdekelt az a pszichológia, sok könyvet olvastam és olvasok a mai napig ebben a témában. Szeretek főzni is a családomnak.

A családi fa karácsonyfa

Milyen ünnepi menütök, karácsonyfátok lesz idén?
Az elmúlt egy-két évben mondtuk azt ki a párommal, hogy most már tartsuk meg úgy a saját karácsonyunkat, hogy 24-én maradjunk szépen itthon, és ne próbáljunk meg minden rokonlátogatást egy napba besűríteni. Eddig nagyon szaladgálósan teltek az ünnepek, mert mindenhol megpróbáltunk ott lenni, de az az igazság, hogy elfáradtunk.

Mindenkitől szeretettel elnézést kértünk, és elhatároztuk, hogy 24-én nekünk a karácsony itthon van.

Végre én fogok főzni, és bár mindig picit módosul, van egy családi menünk: töltött pulyka almás majonézes krumplival. Ez volt az irányvonal kisgyerekkoromban, aminek én voltam a felelőse, és már nagyon hiányzott, hogy újra ezt csináljam. A fát általában együtt díszítjük. Van egy fa fánk, egy tényleg fából készült, falécekből álló, pontosabban összeállítható karácsonyfa, mert úgy döntöttünk, hogy nem cibálunk be minden évben egy élő fát a lakásba. Kicsit úgy kell ezt a fát összerakni, mint a jengát, kedvünk szerint alakítható, kihajtogatható, lekezelt falécekből áll, és felállítva, díszítve, igazán gyönyörű.

Nyitókép: Sárosi Zoltán, a fotókért köszönet Martinovics Dorinának és Tamás Dorkának!