Mivel javíthatatlanul, megrögzött optimista vagyok, miután leülepedik bennem a pánik az újabb híreket olvasva, már keresni is kezdi az agyam azt a részét a történéseknek, aminek viszont örülhetek. Nem mondom, azért mostanában igen furfangosnak kell lennem, hogy találjak valami pozitívat a hírfolyamok után, de hát a megátalkodott boldogságkeresők már csak ilyenek.

Véget ért az év, minden kihívásával, problémájával, örömével együtt. Az utolsó napok sokunknak otthon telnek, bejglimor­zsás, bekuckózós, olvasgatós, sorozatnézős nyugalomban. Viszont ne felejtkezzünk meg azokról, akik végigdolgozzák az ünnepet, hogy a többieknek jó legyen, életeket mentenek, ápolnak, etetnek vagy szórakoztatnak minket.

Eljött a fogadalmak aranykora, az év utolsó óráiban, behunyt szemmel, erős hittel fogadjuk meg, mi is lesz az, amit jövőre biztosan megteszünk. Vagy amit biztosan nem. Tart, amíg tart, addig is jó bízni saját erőnkben.

Nem tettem fogadalmat idén. Pont ugyanúgy folytatom, ahogy eddig. Bízva a jóban, a jobban, keresve az apró örömöket, nem rágódva a megváltoztathatatlanon. Nem is kívánok mást, csak ezt, hogy vegyük észre a boldogságot adó pillanatokat jövőre is. Mert higgyék el, lesznek.

Szerencsés, egészséges új évet kívánva,

Akovács Éva
főszerkesztő