A gyerekek nagy része megőrül a hóért, de szökőévben egyszer, vagy csak a mesében találkozik vele. A felnőttek egy része hasonlóan érez, de az előbb felsoroltakon kívül maximum síeléskor van dolga vele. Pedig céltalanul havazni igazán nagy élmény, és mivel nemrég kipróbáltuk egy viszonylag egyszerű módját, megosztjuk, mert biztosan sokan vannak, akiknek megér egy kis kitérőt a hólepte táj. 
Zakopanéről a 80-as években hallottam először, amikor az én környezetemben gyakorlatilag senki sem utazott túl messzire, de a lengyel városka azért néhányaknak összejött. Aztán néhány évvel ezelőtt egy ismerősöm lelkesen mesélte, hogy adventkor elment a családjával Zakopanéba, és hangulatos vásárról, gyönyörű tájakról és lovasszánokról mutatott fényképeket. Idén nálunk is előkerült a téma, hogy mikor megyünk szánkózni. Majd ha esik a hó – feleltem az ötévesnek, mire ő visszakérdezett, hogy az mikor lesz. Sajnos itthon már egyre kevésbé merem magabiztosan kijelenteni, hogy a tél folyamán egyszer azért biztosan havazik majd, hiszen ha ez meg is történik, abban sincs feltétlen köszönet. Sőt! Szóval tettem inkább egy hirtelen ígéretet, hogy ha a hó nem jön hozzánk, akkor majd mi megyünk hozzá, és egy zakopanei kiruccanással beváltottam az ígéretet. 

Mátra helyett legyen Tátra 

Korábban nem is tudtam, hogy ez Lengyelország legmagasabban fekvő városa (838 méterrel a tengerszint felett található), és a Magas-Tátra lengyel részének legfontosabb pontja, amelyet délről a tátrai erdők, északról a Gubalówka hegyvonulata zárja. Zakopane már a 19. században is népszerű úti cél volt, amikor megszületett az egészségturizmus műfaja. Akkoriban a tüdőbetegségben szenvedőket a helyi lakosok vitték fel a hegyi legelőkön található pásztorházakba. Aztán szép sorban elkezdtek épülni a különböző szanatóriumok, és egyébként ezt az egészségjavító hatást azt ember a mai napig érezheti, akkor is, ha nem kimondottan gyógyulni megy a tátrai városkába. A kiváló természeti adottságokat persze a sportolók is elkezdték felfedezni maguknak, és a századforduló tájékán egyre nagyobb tömegekben keresték fel Zakopanét. 1911-ben itt rendezték meg az első nemzetközi síbajnokságot. 1925-ben megépült a híres síugró sánc is, amelyet a hatvanas években teljesen felújítottak.

Kuznice városrész, a Kasprowy csúcshoz tartó kabinos kötélpálya alsó végállomása előtti parkoló 1969 telén. (Fotó: Fortepan / A R)

A város napjainkban igen népszerű turista célpont, de ez nem jelenti azt, hogy tömve van turistákkal, és a frekventáltabb helyeken mozdulni sem lehet. Mi advent második vasárnapján érkeztünk, ami meglehetősen vonzó időpont egy kis tátrai kiruccanásra, de ottlétünk alatt egyszer sem láttunk tömeget, nem volt sorban állás, tülekedés, semmi. Csak hó és oxigén! Pont, amiért mentünk. 

Az egészségre visszatérve, nem tudom, ki hogy van vele, de én itt a fővárosban néha azt érzem, hogy meg lehet fulladni. Viszont néhány nap a Tátrában, és az ember úgy érzi, mintha kicserélték volna tüdejét. Már csak ezért is megéri néha felmenni a havasokba. Ugyanis tényleg nincs messze, bár a számok kicsit becsapósak. A lengyel város mindössze 320 kilométerre fekszik Budapesttől, de mivel az útviszonyok trükkösek, az út legalább 5 órát vesz igénybe. Trükkösön nem azt értem, hogy nehéz odavezetni (bár szakadó hóban, szürkületben vagy sötétben természetesen emelt szint), de a hegyi utakon nem lehet gyorsan haladni (fontos infó, hogy egyes helyeken kötelező a hólánc, és bár mi is áthajtottunk ilyen részeken, senki autóján nem láttunk ilyet). És egyébként nem is érdemes repeszteni, mert csodás tájakon visz az út, és a természeti adottságoknak köszönhetően errefelé egész télen szinte garantált a hó. Zakopanéba egyébként Flixbus-szal is el lehet jutni. A járatok – jelen állás szerint – késő este indulnak Budapestről, a buszút kicsit több, mint 8 órát vesz igénye. Szóval aki szeret/tud buszon aludni, az az éj leple alatt kényelmesen a lengyel városkában találhatja magát. 

Mint a mesében 

Amikor leesik a hó, Zakopane és környéke igazi mesevilággá változik. Olyan, mintha életnagyságú mézeskalács házikók között mászkálnánk, és ez nem véletlen. A városkáról építészeti stílust is elneveztek Lengyelországban. Stanisław Witkiewicz, krakkói művész a 19. század végén a fafaragásos gorál házak alapján tervezte meg a villáit. A gorál a lengyel-szlovák határon élő nyugati szláv népcsoport, eredetileg az ő építkezési szokásaiknak köszönhetjük ezt a páratlan látványt. A gorál épületek gerendákból vagy fél rönkökből épültek, alapjuk kő, meredek tetejüket fazsindely borítja. Witkiewicz épületei díszesebbek, mint azok a házak, amelyek inspirálták őket, erkélyesek, tetőzetük meredek és zsindellyel borított, alapozásukhoz nagy folyami köveket használtak. A művész a helyi népi motívumokat és a szecessziós díszítő elemeket ötvözte, tervei alapján elsősorban panziók, templomok épültek, amelyek ma is varázslatos látványt nyújtanak.   

A város leghíresebb utcája a Krupówki utca, amely egyébként Lengyelország legismertebb utcáinak ötös listájában is benne van. A hegyes-völgyes utca tele van üzletekkel és éttermekkel, de utcai árusok is bőven akadnak. Aki kisgyerekkel érkezik – ahogyan mi is – annak érdemes rögtön venni egy szánkót, hiszen a gyerekeknek hatalmas élmény (az őket húzó felnőtteknek pedig egy kis testedzés). A főutca végén egyébként egy klassz kis piac is található, ahol meg lehet kóstolni az egyik legnépszerűbb helyi specialitást, a frissen sütött füstölt sajtot, az oscypkit is. Ha étterembe megyünk, mindenképp érdemes kipróbálni az uszkát, a lengyelek egyik legnépszerűbb karácsonyi fogását, ami tulajdonképpen egy káposztás tésztabatyu, de a savanyú káposztaleves, a kwasnica sem okoz majd csalódást egy hideg tátrai napon. Ugyancsak nagyon népszerű helyi specialitás a golonka, azaz a csülök, finomságnak pedig érdemes megkóstolni bármit, ami túróból készült, mert errefelé nagyon fontos és minőségi alapanyag.   

Krupówki utca, Zakopane (Fotó: Getty Images)

Visszatérve a főutcára, szintén itt található a Gubalówkára vezető felvonó, amely néhány perc alatt felvisz a hegy tetejére, és ahonnan megcsodálhatjuk Zakopanét, sőt, magát a Tátrát is felülről. Itt is vannak büfék is kisebb árusok. A forralt borral kapcsolatban azonban mindenkit óvatosságra intenék. Errefelé ugyanis nem sajnálják belőle az alkoholt, sőt, ízre olyan, mintha valami komolyabb szesz is bele keveredett volna. Viszont garantáltan jót tesz a hideg ellen, azt egy percig sem vitatom. Fontos megjegyezni, hogy Lengyelországban nincsenek elszállva az árak (legalábbis a jelen helyzethez képest), mind az éttermi étkezés, mind a szálláshelyek a megfizethető, sőt esetenként a meglepően jutányos kategóriába tartoznak.  
Zakopane környékén olyan fürdőket találhatunk, amelyek még nekünk, egy termálvizekben bővelkedő ország lakóinak is tudnak újat mutatni. Ezek a fürdők rendszerint teljesen gyerekbarátok, ahol a legkisebbektől a legnagyobbakig mindenki megtalálja a számítását. A legunikálisabb élmény a felnőtteknek talán az, hogy a legtöbb helyen a szabadba is ki lehet menni fürdőzni.

Amikor sötét van és hideg, de az ember a forró termálvízben lebeg és hagyja, hogy a jéghideg hócseppek az arcára essenek, akkor azért sokféle stressztől meg lehet szabadulni.  

Egy ötlet januárra 

Aki esetleg kedvet kapott egy kis kiruccanáshoz, de bánja, hogy decemberben már nem jut ideje, ne keseredjen el. Januárban ugyanis síugró világkupa lesz Zakopanéban, és az ilyen alkalmakkor különösen jó hangulat uralkodik a városkában. Ráadásul elképesztő síugrókat is lehet látni. Ja és igen, egy nagyon fontos dolgot nem említettünk. A Tátra természetesen csodálatos síelőhely is, és aki szeretné, Zapokanéban is megteheti. De ez a hely azért is nagyon különleges, mert azoknak is megmutatja a tél szépségét és élvezhetőségét, akik nehezen veszik rá magukat, hogy kimerészkedjenek a hidegbe. És azért is nagyon vonzó desztináció, mert minden korosztály számára képes a maximumot adni. Mondom, kipróbáltuk… 

Kiemelt kép: Getty Images