A hosszú és sötét januári napok tökéletes irodalmi ellenszereit Stephen King és Richard Osman kihagyhatatlan szerzeményei garantálják. Ajánlónkban ezúttal a horrorkirály legújabb zsánerkalandozásához és a világ leghíresebb nyugdíjasdetektívjeihez szeretnénk meghozni a kedvet.
Stephen King – Billy Summers
Stephen King egy ideje már nem csupán a horrorisztikus rémségek lakta sikátorokban mozog otthonosan, de a realisztikus hétköznapok szörnyei is jó barátként üdvözlik. King 2021-es nagyregényében a grafomán bérgyilkos, Billy Summers kénytelen magára ölteni az amerikai kisvárosi idill minden báját, hogy pontot tegyen egy utolsó busás megbízatásra, még mielőtt végleg tollra cserélné a lőfegyvert.
Az egykori kitüntetett iraki háborús veterán – aki sajátos erkölcsi kódexe szerint kizárólag csak rossz embereket öl – beépülésén keresztül lubickolunk a szerző védjegyévé vált kertvárosi leírásokban, miközben főhősünk valóban azonosulni kezd poéta alteregójával, és papírra veti erőszakot nem nélkülöző, izgalmakkal teli memoárját. Persze nem csupán emlékezésből, szomszédolásból és gyeprendezésből áll az élet, a jelenben vár még rá egy utolsó munka, és miután megmenti a fiatal Alice-t is, immáron együtt indulnak a végső bosszúhadjáratra.
A horror királya ebben a lélektani fejlődésregényben tőle újszerű noir krimiket idéző, mégis nosztalgikus közegbe csalogatja olvasóit, ahol azok is jól érzik magukat, akik eddig egyik King-féle természetfeletti birodalomra sem nyitottak ajtót. A történet főhőse egy komplex karakter, aki a pusztításban igazán pallérozott, ám végül – főként Alice-el való kapcsolatdinamikája révén – az alkotásban, a teremtésben találja meg a megnyugvást. A szerző pedig szintén otthonra lel az írói-bűnözői párhuzamok tükörvilágában, ahol természetesen végül egymásba érnek a múlt és a jelen szálai. Morális kérdések, jelen világunkra reflektáló utalások is helyet kaptak ebben az izgalmas, lenyűgöző King-prózában, mely egyszerre szól szerelemről, szerencséről, sorsról és egy olyan összetett hősről, aki mindössze az utolsó lövésre van a megváltástól.
„Úgy uralja a masszív krimit, ahogyan több évtizeddel ezelőtt megszelídítette a horrort” – írja a mate55 felhasználó nevű moly.hu-olvasó.
Richard Osman – A férfi, aki kétszer halt meg
A televíziós producer és műsorvezető Richard Osman nevét – miután rögtön első könyvével eladási rekordokat döntögetett – már olyan illusztris irodalmi alakokkal említik egy lapon, mint Agatha Christie vagy J.K. Rowling. Az eredetileg titokban íródott A csütörtöki nyomozóklub című kötet önjelölt nyugdíjasdetektívjei világszerte milliók olvasósarkába költöztek be, ám terveik között ezek után sem szerepel a pihenés. Sőt, azóta már több ízben is akcióba lendültek, a sikeres esetek felgöngyölítésének történetei pedig Steven Spielberg produkciós cégének asztalán landoltak. A sikerszéria tehát folytatódott a második résszel: a A férfi, aki kétszer halt meg című Osman-kötetben újfent összeülnek a veterán hobbinyomozók, hogy megvitassák és kibogozzák a bíróságokról megszerzett, megoldatlan rejtélyeket.
A talány ez alkalommal egy levél formájában, a nyugdíjasotthon ajtaja alatt becsúsztatva érkezik. A küldeményről hamar kiderül, hogy Elisabeth korábbi ügynök szerelme továbbította, aki egy ártatlan poloskatelepítés közepette keveredett gyémántbotrányba és került ezzel az amerikai maffia kereszttüzébe. Miközben egyre nő a halottak száma, Elizabeth csatasorba állítja Joyce-t, Ibrahimot és Ront a kíméletlen gyilkos utáni hajszában, melyben nem csupán csontvázak kerülnek elő abból a bizonyos szekrényből, de lopott gyémántok és korrupt titkosszolgálati kémek is.
Szerethető karakterek, szellemes írói stílus és átgondolt cselekmény, utolsó oldalakig feszített, fondorlatos talány bizonyítja, hogy nem csupán egykötetes szerzőről van szó – pláne, hogy azóta a briliáns krimisztorik harmadik részét is forgathatjuk. Osman valóban Agatha Christie-t idéző történetvezetéssel nyűgözi le olvasóit, akik jobban teszik, ha a krimi királynőjének könyveihez hasonlóan ez esetben is minden lényegtelennek tűnő apróságra odafigyelnek.
„(…) a főszereplők folyamatosan reflektálnak a kijózanító valóságra: az idő múlására, a szeretteink elvesztésére, a modern világ nehezített pályájára, arra, hogy a felnőtt gyerekek olykor ostobának tartják őket. Ez a jólfejlett önismeret az erőssége Osman karaktereinek, ami annyira szerethetővé teszi őket” – írta Lynne Truss brit szerző a The Guardianben megjelent kritikájában.
Kiemelt kép: Getty Images/nőklapja.hu