Az okostelefonok és az internet elterjedésével boldog-boldogtalan érez ellenállhatatlan vágyat ara, hogy megossza a véleményét online is, bármi áron. És ha valaki esetleg nem ért vele egyet, akkor azt verbálisan földbe kell döngölnie, hiszen az nem lehet, hogy ne az övé legyen az igazság – és az utolsó szó. Unalomig ismert a jó tanács ellenük: ne etesd a trollt, vagyis ne állj le vitázni vele, mert őt ez élteti. Ezt persze nagyon nehéz megállni, úgyhogy kész is a csörte, amiben minden fél a saját igazának biztos tudatában ócsárolja a másikat. És ez nem csak az online létre van hatással, hanem hétköznapjainkra, és – végső soron – az egész társadalomra.
Őszinteség vagy bunkóság?
Ha azt a mondást vesszük alapul, hogy a magunkhoz vett táplálék meghatározza a testi állapotunkat, akkor miért gondolnánk, hogy a szellemi táplálék nincsen ugyanolyan hatással a mentális állapotunkra? Manapság az életünk számottevő részét online töltjük, és több a virtuális barátunk, mint a valódi, és több információ ömlik ránk a közösségi oldalaknak köszönhetően, mint valaha. A kommunikációnk nagy része így inkább hasonlít önmagunkkal való társalgáshoz, mint egy igazi beszélgetéshez. A társadalmi egyenlőtlenségek és az elszigetelődés pedig tovább lazítja az amúgy sem éppen acélos emberek közötti kapcsolatot. A viszonylagos arctalanság és következménynélküliség illúziója pedig további táptalaja a gyűlölködésnek és az agressziónak. A kutatások szerint a rosszindulatú online használatnak három fontos független előrejelzője a nem, a pszichopátia és a szadizmus volt, azaz nagyobb valószínűséggel trollkodik az, aki férfi, és aki magas pszichopátiával vagy szadizmussal rendelkezik. Ez utóbbi volt egyébként a trollkodás leghatékonyabb mutatója, ugyanis az a személy hajlamosabb a trollkodásra, aki örömét leli abban, ha másoknak kárt okoz. De ez azért nem ilyen egyszerű.
John Suller pszichológus 2004-es tanulmányában (The Online Disinhibition Effect, vagyis az Online gátlástalanság-effekt) azt fejtegeti, hogy hat olyan tényező van, ami befolyásolja az egyén online viselkedését: az anonimitás („senki nem tudja meg, hogy valójában én voltam”), a láthatatlanság („senki sem tudja, hogyan nézek ki valójában”), aszinkronitás („az online tetteim nincsenek hatással a valódi életre”), szolipszizmus, vagyis az egyedüllét érzése („nem látom ezeket az embereket, ezért nekem kell kitalálnom a gondolataikat és a szándékaikat”), szétválasztó gondolkodás („ez nem a való világ, ezek nem valódi emberek”), és a hatóság minimalizáslása („itt nincsen senki, akinek hatalma volna felettem, azt csinálok, amit akarok”). Ezeknek tetszőleges kombinációja pedig ahhoz vezet, hogy úgy viselkedünk a monitor előtt ülve, mint ahogyan a valódi világban – a másikkal szemtől szembe – sohasem mernénk és tennénk. Ez lehet pozitív is: az ítélkező pillantásoktól megszabadulva sokkal nyitottabb és őszintén, de negatív is, amikor olyan valakinek és úgy szólsz be, akinek és ahogy személyesen sohasem tennéd. Ez eddig is sok problémát okozott, de most, hogy egyre többen használják a metaverzumoknak is nevezett digitális világokat, a jelenség hatványozódhat, és a hatása is rosszabb lehet, hiszen itt nem ritka, hogy konkrétan nemi erőszakot követnek el a felhasználók úgynevezett avatara ellen, ami hasonló, ha nem ugyanolyan hatással lehet az áldozatra, mintha a cselekmény a való világban történt volna meg (de természetesen ez ellen is lehet védekezni, mint ahogy arról már egy korábbi cikkünkben is írtunk.)
Fotó: Getty Images
Így ismerhetjük fel
Íme néhány figyelmeztető jel arra, hogy trollal van dolgunk:
Vakság a bizonyítékokkal szemben: A trollok hírhedt arról, hogy figyelmen kívül hagyják a tényeket, és vagy méginkább beleállnak az álláspontjukba (kognitív disszonancia), vagy teljesen más témára terelik a szót (vagy mondjuk egy gépelési hibába kötnek bele).
Papagáj-effektus: Az internetes trollok nem a kreativitásukról híresek. Gyakran megragadják a legújabb trendi sértést, és minden helyzetben azt használják, mint mondjuk a „Karen” kifejezést a szerintük problémázó nőkre.
Témaváltás: Ez egy régimódi trollkodási technika, amely még ma is elterjedt a chateken és fórumokon. A trollok szívesen tesznek a témához szorosan nem kapcsolódó megjegyzéseket, hogy megpróbálják elterelni a hozzászólók figyelmét a vitáról. Szintén nem kapcsolódó képeket vagy mémeket posztolnak, és a végén már teljesen másról megy a disputa, mint eredetileg.
Leereszkedő hangnem: „Csak nem dühös lettél, picinyem?” A trollok szeretik szítani a tüzet, majd elutasítóan viselkednek, amikor az emberek dühösek lesznek, ami csak még több frusztrációt vált ki. És ezt ők ezt pontosan tudják.
Túlzásokba esnek: Míg a legtöbb ember olyan szavakat használ, amelyek nem feketék vagy fehérek, a trollok számára nincs középút, mindennek a spektrum szélén kell lennie. Ahelyett, hogy azt mondanák, hogy „gyakran” vagy „néha”, azt mondják, hogy „mindig” vagy „soha”.
Néha jó kia(ka)dni
Biztosan veled is volt már olyan, hogy igazából nem tudtad, hogy mi a bajod, csupán maga a veszekedés élménye miatt kezdtél vitázni valakivel. Néha mindannyiunknak jólesik kicsit „kiereszteni a fáradt gőzt”, kidühöngeni magunkat, hogy aztán lecsillapodva és megkönnyebülve haladjunk tovább a dolgunkra. Ilyenkor bár nem tudatosan, de szinte keressük azt a szikrát, ami belobbanthat. Eckhart Tolle német spirituális tanító fájdalomtestnek nevezi azt a részünket, ami időnként az öröm és boldogság helyett inkább kis fájdalomra vágyik. Szerinte gyermekkorunktól kezdve tárolódnak bennünk a negatív feszültségek, energiák, amelyek sokszor a tudatalattinkban raktározódnak el, akár évekig. Viszont az általuk generált nyomás egyre csak fokozódik, amikor – látszólag valami semmiség miatt – egyszer csak kirobban belőlünk. Ilyenkor van az, hogy utólag visszatekintve egy semmiségnek tűnő apróságból csinálsz elefántot.
Viszont ez a „robbanás” újabb negatív energiákat szül, amelyek csomós energiatömeggé (vagyis fájdalomtestté) alakul, amely akadályozza a szabad energiaáramlást, és újabb és újabb negativizmusra, fájdalomra vágyik, így pedig egyfajta függőség alakul ki.
Amikor összetalálkozunk egy online agresszorral, arra reagál ez a bennünk szunnyadó fájdalomtest, ami által magunk is agresszívvá válunk, amit valahol le kell vezetnünk – így kerülünk bele egy ördögi körbe, amit nagyon nehéz megszakítani.
Amikor kiszakad belőlünk az elfojtott agresszió (magyarán kiordítozzuk magunkat, vagy tányért csapkodunk a padlóhoz), akkor azt katarzisélménynek hívják. Sokan úgy vélik, hogy ez segít az agresszió elvezetéséhez, de ez nem így van. Az agresszió agressziót szül! Nem csak önmagunkban, de a környezetünkben is. Az ún. törött ablak-elmélet (1982) állítása szerint azon a környéken, ahol valami vandalizmus történt (innen az elmélet neve), ott további vandalizmusra lehet számítani. Az a gyerek, aki azt látja, hogy csak ordítozással lehet bármit megoldani, az szintén ezt a viselkedési formát viszi tovább. Ezért érdemes megvizsgálni, hogy miből származik az agresszió. Kamaszok esetében érthető talán, hogy fejlődési krízisükkel együtt jár egyfajta kilengés, ami agresszióban is megnyilvánulhat, felnőttként azonban kérdés, hogy életünk milyen területei miatt élünk meg frusztrációt, tehetetlenséget és azon hajlandóak vagyunk-e valamilyen formában változtatni. Az olyan rövid távú megoldások segíthetnek, mint a sport, azonban önmagában ez nem elég. Ha mintánk van arra, hogy az agresszió levezetésének elfogadható formája a másik bántalmazása, és a frusztrációnkat nem tudjuk kontroll alatt tartani, akkor nem kifejezetten praktikákra, inkább személyiségváltozásra lenne szükség.
Igenis van kiút!
Bár nehéznek tűnik, de igenis van olyan stratégia, ami beválik az online agresszorok ellen.
Önbizalom
Bízzunk magunkban, tudjuk, hogy kik vagyunk, és mit teszünk közzé a közösségi médiában (ez azt is jelenti, hogy ne osszunk meg mindent ész nélkül, és inkább számoljunk el 3-ig, mielőtt klikkelünk). Ha nincs önbizalmunk, a trollok kiszúrják, és azonnal belénk állnak. Ha viszont ennek ellenére is derűsek és magabiztosak maradunk, azzal csattanós választ adhatunk nekik, kihúzva a méregfogukat.
Ne válaszoljunk!
Ez a jótanács nem véletlenül lett közhely: minél több figyelmet szentelünk nekik, annál inkább olajat öntünk a tűzre. Ha valaki kritikus megjegyzést tesz ránk, ne válaszoljunk rá, és hagyjuk figyelmen kívül, mert ez, és csakis ez élteti.
Blokkoljuk!
Blokkolhatunk is egy felhasználót, ha ismételten megpróbál trollkodni a közösségi médiás bejegyzéseinknél. Ha nyilvános fórumon történik a dolog, akkor pedig nyugodtan taggeljük be az adminokat is, és/vagy jelezzük számukra a problémát.
Humorral győzzünk
A kedvességhez hasonlóan a trollok általában a humorra sem képesek reagálni, így mind a két út megfelelő stratégia a legyőzésükhöz, mivel a céljuk az, hogy feldühítsék az embereket, nem pedig az, hogy megnevettessék őket. A nevetés a trollok kriptonitja.
Kiemelt kép: Getty Images
