Bizonyára mindannyian ismerünk olyanokat, akik szemrebbenés nélkül képesek hazudni. Az okok változatosak: sokan azzal magyarázzák, hogy az önmagukról alkotott hamis kép sokkal szimpatikusabbá teszi őket a társadalom szemében, egyesek a saját bőrüket mentenék, és nemkívánatos helyzetek alól húznák ki magukat, míg másokat az anyagi haszonszerzés vezérel – az igazság apró elferdítésétől kezdve egészen a hajmeresztő valótlanságokig. Az is előfordul, hogy az igazság egyszerűen kényelmetlen: mindenkinek jobb, ha bizonyos dolgokat nem mondunk ki: arról, hogy a felnőttek például miért nem szimpatizálnak a kíméletlenül őszinte gyerekekkel, ebben a cikkben írtunk. És végül: hazudhatunk „önzetlenül” is, amikor a másik felet óvnánk meg a fájdalmas igazságtól.

Jól hazudni nem egyszerű

A hazugság pedig további hazugságokat szül, hiszen annak, akinek vaj van a füle mögött, igazolnia is kell az állításait, pláne akkor, ha kiderül a turpisság. Hacsak nem pszichopatákról beszélünk, a füllentőknek igencsak trükkösen, előrelátón kell gondolkodniuk ahhoz, hogy később is megőrizhessék a magukról – mint tisztességes személyről – alkotott képet (ami azért eléggé kimerítő lehet hosszú távon). Neked is van olyan otthonról dolgozó ismerősöd, aki többször is dicsekedett azzal, hogy túlórát hazudik a főnökének, a valóságban azonban minden mással foglalkozott, csak a munkával nem? Bűntudata persze nincs, hiszen ezzel állítása szerint nem bántott meg senkit, és a pozícióját is megerősíthette beosztottként (látszólag). Ilyenkor joggal merül fel bennünk a kérdés: mi van, ha minket is átvertek már ezek az emberek? Az apró hazugságok és a tisztességtelenség megítélése természetesen szituációfüggő, de

szemet hunyni akkor sem tudunk felette, ha nem minket érint közvetlenül. 

„Aki hazudik, hajlamos egy sor öncélú stratégiát alkalmazni, hogy igazolni tudja a valóság elferdítését” – mondja Demetris Christodoulou kutató, a Sydney-i Egyetem munkatársa. Christodoulou új tanulmánya szerint az önmagunkról, mint becsületes emberről alkotott képet frissíteni kell, amikor a viselkedésünk nem felel meg a valóságnak. A tudós és csapata biztosítótársaságok csalásügyeit, azon belül pedig a dohányosok megtévesztő magatartását vizsgálta. Tudniillik, új biztosítási kötvény igénylésekor a fizetendő összeget olyan tényezők alapján határozzák meg, amelyek statisztikailag nagyobb kockázatot jelentenek a krónikus betegségek kialakulásában – éppen ezért nem meglepő tehát, hogy a legtöbben – az alacsonyabb fizetendő összeg érdekében – letagadták, hogy dohányoznak.

Fotó: Getty Images

A kutatás szerint, ha a hazugság ráadásul gazdaságilag kedvezőbb szempont is lehet, jóval kevesebben lesznek azok, akik hajlandóak lennének beismerni az igazságot, hiszen elsőre könnyűnek és visszakövethetetlennek tűnhet hazudni a saját szokásainkról. A kutatócsoport annak érdekében, hogy felülírják a hazudozók nyereségvágyát, olyan kísérletet dolgozott ki, melyben arra keresték a választ, hogy a kérelmezők megváltoztatják-e a dohányzásról adott válaszaikat némi instrukciós manipuláció hatására. A kutatók először is a következmények mérséklésével foglalkoztak, vagyis azzal a tendenciával, ami miatt a kérelmezők nem látják negatív hatásúnak a hazugságot (hiszen miért is állna érdekükben igazat mondani, ha anyagilag jobban járnának egy kis füllentéssel?).

A biztosítások kockázatvállalási kérdőíveiben így arra hívták fel a kitöltők figyelmét, hogy a valótlan állítások mennyivel növelhetik a becsületes kitöltők fogyasztói díját, arról nem is beszélve, hogy az életbiztosítás során figyelembe veszik a dohányzó lakosság hivatalos előfordulási arányait is, és ha szükségesnek gondolják, a dohányzási „státusz” megerősítését orvosi vizsgálattal is kérvényezhetik. A másik ok pedig, ami miatt gyakran hazudnak a biztosítóknak, az általában az, hogy kapzsinak gondolják ezeket a társaságokat, akik előbb nézik a saját érdekeiket, mint a fogyasztókét – magyarán meg sem kottyan nekik egy kis „veszteség”. A tudósok manipulált kérdőívekben így tehát a vállalatok munkáját és fogyasztóbarát érdekeit is kiemelték.

A kutatók ezután összehasonlították az új eredményeket a régiekkel, és arra jutottak, hogy jóval többen módosították a dohányzási státuszukat utólag nemdohányzóról dohányzóra – a nyomás hatására tehát úgy döntöttek, akkor jár mindenki jobban, ha inkább őszinték maradnak. Christodoulou szerint, mielőtt a környezetünk kisebb-nagyobb hazugságai, avagy a saját hazugságaink teljesen átterjednének a társas kapcsolatainkra, érdemes némileg átvilágítani, mivel is járunk jobban hosszú távon – legyen szó biztosításügyi füllentésekről vagy magánéleti hazugságokról. Nem árt, ha hasonló dilemmák előtt átgondoljuk, kinek is árthatunk a hazugsággal, és számításba vesszük az esetleges kockázatait is. El kell képzelnünk ilyenkor a másik fél helyzetét, és azt, hogy kinek okozhatunk a viselkedésünkkel esetleg a kelleténél több bonyodalmat, arról pedig nem is beszélve, hogy a megtévesztő magatartás – pláne, ha észreveszik – idővel saját magunkra is rossz fényt vethet, hiszen mint tudjuk, 

a hazug embert előbb utolérik, mint a sánta kutyát

– legyen szó bármekkora valótlanságról. 

Kiemelt kép: Getty Images