Vidéken, kertes házban gyerekjáték a komposztálás, de aki kellően elszánt, az ma már egy tizedik emeleti panelban is kísérletezhet az eljárással. Na és azt tudtad, hogy halálod után te magad is komposztálható vagy, ezzel pedig jelentős környezeti terhelést spórolhatsz meg?
Furcsán hangzik – vagy egyenesen bizarr, kegyeletsértő felvetés? Esetleg a zöldipar túlkapásának tűnik? Akárhogy ítéljük is meg, a módszer (sőt többféle is) már létezik, külföldön pedig egyre több helyen alkalmazzák, és úgy tűnik, be is váltja a hozzá fűzött reményeket, mivel jelentős szén-dioxid-kibocsátást lehet vele megspórolni.
Spórolni a halálon?
Aki temette már el szerettét, pontosan tudja, hogy milyen magas költségei lehetnek annak, hogy méltóképpen búcsúzzunk el: akár koporsós temetésben, akár hamvasztásban gondolkodunk, a temetkezési vállalkozások által kínált legegyszerűbb „csomagok” is több százezer forintos kiadást jelentenek, ha pedig valaki impozáns sírbolttal vagy más „extrával” szeretné tiszteletét kifejezni, még mélyebben a zsebébe kell nyúlnia. (Ide kívánkozó kiegészítés, hogy a helyi önkormányzatoknál – szigorú feltételekkel persze, de – van lehetőség temetési segélyt kérni, mely a temetés költségét az igénylő jövedelméhez szabott arányban, azaz kisebb bevétel esetén nagyobb százalékban fedezi).
A klasszikus módszerek tehát nemcsak drágák, de alkalmazásukkor a természet is nagy árat fizet: így vagy úgy, de nagy mennyiségű káros anyag jut a környezetbe.
Évente mintegy 130 000 honfitársunkat veszítjük el, akiket koporsós vagy hamvasztásos temetéssel búcsúztatunk el. Koporsós temetés esetén magának a koporsónak az anyagai (például lakkok), illetve az azokból kioldódó vegyületek jelentenek veszélyt – elsősorban a talajra –, de nem elhanyagolható a korsók és kripták, az alapanyag és az előállítás kapcsán felmutatott környezeti terhelés sem. Ráadásul értelemszerűen véges a temetkezésre kijelölt területek kapacitása is: a sírhelyeket időről időre újra meg kell vásárolniuk a hozzátartozóknak, mert a nem újra megváltott sírokba egy idő után más halottat temetnek, ami bár érthető, kegyeleti szempontból meglehetősen aggályosnak tűnik. Hamvasztásnál maga az eljárás okoz szennyezést: rengeteg égéstermék (egy hamvasztás alkalmával annyi, mintha autóval utaznánk Budapestről Belgrádba és vissza) keletkezik, és itt is kérdés, hogy mi lesz 50-100 év múlva azokkal az urnákkal, amelyek temetői urnahelyeit nem váltotta meg a család.
Lehet másképpen?
Bár szerettünk halála kapcsán nem feltétlenül zöldlábnyomunk az első dolog, ami eszünkbe jut, az itthon is megfigyelhető tendencia, hogy egyre többen nyitnak a zöldebb – helyesebben egyelőre inkább zöldebbnek tűnő – megoldások felé és a hagyományos temetkezési formák mellett itthon is egyre újabb szertartások keretében adjuk meg a végtisztességet. A hamvasztásos temetéseknél például már jó ideje lehetőség van lebomló urnát kérni, amivel akár a fölbe helyezve, akár vízen úsztatva helyezhejük végső nyugalomra szerettünket, elérhető a hamvak szórása is, és néhány éve meghonosodni látszik egy előremutató kezdeményezés is, az úgynevezett emlékfa, amikor is szerettünk hamvain egy erre kijelölt (egyébként felszentelt) területlen az általunk kiválasztott típusú fát ültetnek, azaz a későbbi temetőlátogatás nem sírboltok, hanem fák között zajlik majd. Ez megoldás – legyen egyébként bármilyen emelkedett is – a CO2 kibocsátással kapcsolatos terhelést nem veszi ki a képletből, és bár a lebomló urna szókapcsolat félrevezető lehet, ez nem a címünkben említett emberi komposztálás. Fontos különbség például kettejük között az is, hogy utóbbi itthon még nem elérhető szolgáltatás.
Emberi komposzt
Az emberi komposztálás – más néven természetes szerves redukció – egy viszonylag új keletű eljárás, aminek során a holttestet valamilyen speciális edénybe helyezik olyan biológiailag lebomló anyagokkal együtt, amelyek elősegítik a tetem mihamarabbi átalakulását (lebomlását) tápanyagban gazdag talajjá.
Kényes téma ez, mert a halálról a legtöbben – és ehhez nem is kell feltétlenül vallásosnak lenni – valamilyen spirituális megközelítésben gondolkodunk, és sokan vannak, akik idegenkednek attól, hogy szerettük, vagy akár később maguk földi maradványaira is egyfajta lebomló anyagként tekintsenek. De kényelmetlen vagy sem, mindaz, ami halálunk után itt marad belőlünk, – az egyik legnagyobb, emberi komposztálást végző szervezet honlapjának tanúsága szerint az általuk biztosított speciális körülmények között – 30 nap alatt teljes mértékben lebomlik. Igen, a csontok és a fogak is! A ma még rendkívül szokatlannak tűnő eljárás hívei azt remélik, hogy a tetemkomposztálás segíthet lassítani a fosszilis tüzelőanyagok elégetése általi szén-dioxid-kibocsátást, mely csak az Egyesült Államokban történt hamvasztások kapcsán például évente mintegy milliárd tonna.
„Az emberi komposztálás sokkal kevesebb energiát használ – kezdi Katrina Spade, a Recompose, a fentebb már említett zöld temetkezési vállalat alapítója és vezérigazgatója. Amikor az emberi komposztálás átalakítja testünk szerves anyagait, nemcsak, hogy nem történik károsanyag-kibocsátás, de a keletkező talajban a szén is megkötődik. Így ahelyett, hogy a hamvasztás során szén-dioxid gáz szabadulna fel, az egyes testekben található szénanyag maga is visszatér a földbe” – folytatja.
Egy maroknyi élet (Fotó: Getty Images)
Porból lettünk
De hogyan is történik mindez? Mára már több különböző módon. A Recompose-nál például egy speciális, komporsó méretű acélhengerben történik a komposztálás, ahol a holttestet egy forgácsból, lucernából és szalmából álló ágyra helyezik. Az edényben uralkodó „légköri viszonyok”, azaz a páratartalom, a szén, a nitrogén és oxigén arányának tökéletesre hangolásával a dobozba helyezett test mintegy harminc nap alatt teljesen lebomlik, az így létrejövő anyagban előforduló, esetlegesen 1–1 centiméternél nagyobb csont vagy fogszilánkokat mechanikusan porítják, és keverik vissza az elegybe a folyamat végén. Egy test így mintegy egy köbméternyi talajjavító anyagot hoz létre, amelyet kivesznek az edényből, és további két-hat hétig érlelnek, hogy hasznosíthatóvá váljék. Ezt követően a hulladékot természetvédelmi projekteknek lehet adományozni, vagy egy bizonyos mennyiséget (ezt az Egyesült Államokban az egyes államok szabályai határozzák meg) vissza lehet juttatni az elhunyt hozzátartozóinak is.
Egy másik, szintén emberi komposztálással foglalkozó cég, a Loop a folyamathoz egy speciális, gombafonalakból készített koporsót fejlesztetett ki. Az ő eljárásukban a gombafonalak szövedékét, az úgynevezett micéliumot a talajvíz aktiválja, a koporsó lebontása pedig 45 nap alatt történik meg. Különbség viszont, hogy az ebbe a kapszulába helyezett test lebomlásához már nagyjából három év kell, ami bár még így is csaknem tizede egy test normális lebomlási idejének, némiképp megbonyolítja a holttest elhelyezését, legalábbis nem oldja meg a hagyományos sírokhoz kapcsolódó logisztikát.
Miért jó?
A fő előny, hogy ezekkel az újszerű eljárásokkal elkerülhető a biológiailag nem lebomló anyagok – például a beton- vagy műanyag sírboltok, acélkoporsók vagy lakkok – légkörbe vagy földbe kerülése, valamint a fából készült koporsók esetében az erdők kimerítése, és a hamvasztással járó füst okozta környezeti terhelés is. Az emberi komposztálás emellett a halottak ravatalozásával foglalkozó embereket is védi a magas formaldehidszintnek való kitettségtől (formaldehidet használnak a koporsós temetés során a testek tartósításához), amelyről kiderült, hogy rendkívül súlyos rákos megbetegedéseket okoz.
Sokak szerint így temetkezni nemcsak korszerű, de menő is, ráadásul még vallásos keretrendszerbe is illeszthető, hiszen porból lettünk, s porrrá leszünk, ebben az esetben könnyen, gyorsan és biztosan.
Az emberi komposztálás végső soron a temetkezés költségeit is csökkentheti majd, mert hosszú távon nem lesz szükség koporsókra, sírboltra, és a holttestek elégetéséhez szükséges berendezésekre. Bár az eljárás jelenlegi mintegy 2,5 millió forintnak megfelelő ára az itthoni olvasónak meglehetősen boros lehet, nagyon közel van az államokban a hagyományos temetések kapcsán megszokott díjazásához, ahhoz képest nem magasabb számottevően a költség, a gyakorlat elterjedésével pedig minden valószínűség szerint még olcsóbbá válnak ezek az alternatívák. Környezetvédelmi szakemberek ugyanakkor felhívják a figyelmet arra is, hogy azért ezek a módszerek sem teljesen karbonsemlegesek, hiszen a komposztáláshoz használt eszközök előállítása, a tetem, vagy (módszertől függően) a komposztátum szállítása természetesen továbbra is jár szén-dioxid-kibocsátással, igaz, a hagyományos módszerekhez képes nagyságrendekkel kevesebbel. Tovább árnyalja a képet, hogy nem mindenki alkalmas a komposztálós temetkezés igénybevételére, mert bár a természetes szerves redukció a legtöbb káros vírust és baktériumot elpusztítja, az ebola, a tuberkulózis és egyes prionok által okozott betegségek kórokozóinak lebontására nem képes.
Merre tovább?
A Recompose már több mint 200 testet komposztált talajba két évvel ezelőtti indulásuk óta, és már több mint 1100 ember regisztrált a vállalat előrendelési programjára, a visszajelzések pedig nagyon jók. Azt, hogy itthon meghonosodik-e majd az eljárás, egyáltalán engedélyezésre kerül-e, és elfogadottá válhat-e ez a temetkezési forma, csak találgatni lehet.
Az ugyanis, ahogyan halottaink végtisztességéről gondolkodunk, erőteljesen kulturális kérdés,
és az ezekkel kapcsolatos hagyományok nehezen, lassan változnak, így egy esetleges engedélyezés után is bizonyára hosszú idő kell majd ahhoz, hogy mindannyiunk számára természetes legyen ez az alternatíva. Arról, hogy mit gondol a ma embere erről a temetkezési formáról, megkérdeztük az egyik legnagyobb online beszélgetőcsoport tagjait, és első benyomásunk az volt, hogy leginkább semmit: a többség nem hallott még erről a módszerről, és nagyon sokan keverik azt a faültetéses, de hamvasztáson alapuló eljárással. A fogadtatás pedig egyelőre vegyes.
„Számomra ez elég furi. Lehet csak azért mert nem hallottam még róla.” – fogalmazott egy csoporttag, és hamar csatlakozott hozzá egy másik kommentelő is: „Számomra is… Elég elvont… Engem inkább taszít, mint vonz…”
Megkérdeztük Bolba Márta evangélikus lelkészt is azzal kapcsolatban, hogy szerinte miért érezhetik néhányan kegyeletsértőnek az eljárást.
„A különböző vallásokra (melyek egykor egész kultúrákat szervező alapelvek voltak) már az emberiség korai időszakától kezdve jellemző volt egyfajta mágikus realizmus. Eszerint a feltámadáshoz valamiképpen a test is szükséges. Úgy gondolom, ez válthat ki egyfajta ellenállást még a hamvasztásos temetéssel szemben is: utóbbi ugyanezen ellenérzések ellenére csak azért népszerűbb, mert alacsonyabb az ára. A fenti ellenérzések teljesen érthetők, még ha én személyesen úgy is gondolom, hogy Isten, aki a világot teremti, ha újjá akar teremteni egy testet, akkor nincs szüksége a darabjaira” – fogalmaz.
Sokan voltak viszont olyanok is, akik nyitottak voltak a módszerrel kapcsolatban:
„Mi lenne ebben a kegyeletsértő? Hiszen a vége így is, úgy is az, hogy eggyé válsz a földdel, csak a koporsós sztorival tovább tart, a kezelt fából mindenféle anyag oldódhat a földbe, satöbbi” – írta egyikük, és az ő véleményével is többen tudtak azonosulni:
„Minden nap tanulok valami újat. Szerintem ez egy tök szuper elgondolás, én egyáltalán nem érzem kegyeletsértőnek, hogy a környezetet kevésbé károsító módon temetnek el valakit, sőt ha a halála után táplálni tud egy fát/növényeket, akkor szerintem még több értelme volt élni.”
Kiemelt kép: Getty Images
