Mi van, ha bekapcsolva hagytam a hajvasalót, és felgyullad a fürdőszobaszekrény? Mi van, ha a rossz állásajánlat mellett döntöttem? A „mi van, ha…?” kérdésfeltevés a kockázatok kiszámítására, a lehetséges történések elképzelésére, a negatív események elhárítására irányul. Roland Paulsen svéd szociológus szerint azonban, akinek Mi van, ha…? A szorongások címmel tavaly könyve jelent meg, mára képtelenek vagyunk együtt élni a bizonytalansággal – ez pedig szorongáshoz vezet. 

A „mi van, ha…?” gondolatoknak létfontosságú céljuk van: időnként szükségünk van arra, hogy meggyőződjünk a rendelkezésünkre álló információkról vagy lehetséges forgatókönyveket gyártsunk annak érdekében, hogy bizonyos döntéseket könnyebb legyen meghoznunk. Ám ezeknek a „mi van,ha…?” forgatókönyveknek a gyártásába olyan könnyen bele lehet jönni, ha nem figyelünk, azon kaphatjuk magunkat, hogy csak ezeken kattogunk, a rosszabbnál rosszabb végkimenetelek pedig szorongást, aggodalmat és stresszt okoznak. „Mi van, ha…?” forgatókönyvet pedig gyakorlatilag bármire lehet kreálni.

• Financiális: Mi van, ha nem tudom kifizetni az autóm törlesztőrészletét?
• Munkával kapcsolatos: Mi van, ha kirúgnak, mert túl sokat beteg a gyerekem?
• Egészséggel kapcsolatos: Mi van, ha anyukám elkapja a Covidot?
• Önértékeléssel kapcsolatos: Mi van, ha nem sikerül lefogynom az esküvőmre?
• Párkapcsolati: Mi van, ha a párom elhagy?

Ha az ilyen és ehhez hasonló felvetések tartósan beférkőznek a gondolatainkba, azok szorongáshoz vezethetnek, a szorongásos állapotban pedig még rosszabb forgatókönyveket gyárthatunk:

• Mi van, ha pánikrohamot kapok, miközben vezetek?
• Mi van, ha rosszul adom le a kimutatást, és kirúgnak?
• Mi van, ha egy pillanatra nem figyelek a gyerekemre, és baja esik?

Fotó: Getty Images

A „mi van, ha…?” gondolatok krónikussá válhatnak, főleg, ha egy korábbi rossz élményből táplálkoznak, ami miatt azt érezzük, hogy mindenre fel kell készülnünk. De a jó hír az, hogy ezt a gondolkodási mintát meg lehet törni, az új szokás kialakításához pedig mindössze három egyszerű lépést kell követnünk.

1. lépés: kérdezzük meg magunktól, mi a legrosszabb forgatókönyv?

Valójában nem is ezzel kell kezdenünk, hanem a nulladik lépéssel, hogy felismerjük: a „mi van, ha…?” gondolatok spiráljába kerültünk. Ha ezt nyakon tudjuk csípni, akkor elkezdhetünk dolgozni azon, hogy képesek legyünk megállítani a különböző forgatókönyvek gyártását. Ekkor kell megkérdezni magunktól: oké, hogy ez és ez is megtörténhet, de mi a lehető legrosszabb, ami megeshet? Ezzel megálljt parancsolunk annak a folyamatnak, hogy más opciókon is törjük az agyunkat, mert fejben lejátszottuk a legkedvezőtlenebb végkimenetelt. Ilyenkor jó eséllyel világossá válik, hogy még a legrosszabb forgatókönyv sem akkora katasztrófa, arra is van megoldás, és nem agyalunk a többi lehetséges eshetőségen.

2. lépés: kérdezzük meg magunktól, meg tudnám oldani?

A válasz pedig mindig az, hogy igen! Nem számít, mit dob az élet, meg tudjuk oldani. Lehet, hogy nem lesz egyszerű, nem lesz kellemes, sőt kifejezetten kemény és fájdalmas lesz, de bármi is legyen az, tudnunk kell, hogy képesek vagyunk megbirkózni vele. Dyhna Hannon krónikusfájdalom-specialista és a mentális egészség szakértője, a háromlépéses módszer leírója a weboldalán egy konkrét esetet is elmesélt: „Egyszer volt egy ügyfelem, akinek két gyereke volt, és terhes volt a harmadikkal. Nagyon erősen szorongott a munkahelyi problémái miatt. Olyan forgatókönyveket játszott le újra és újra a fejében, amelyekkel teljesen belelovalta magát abba, hogy nem szeretik és nem fogadják el őt a csapatában. Feltettük együtt a kérdést, mi a legrosszabb forgatókönyv? Az, hogy a csapat kiutálja őt, és elveszíti az állását. Ezután megkérdeztem tőle: meg tudná ezt oldani? Azonnal rávágta, hogy nem, hogyan engedhetné meg magának ezt a helyzetet, a megélhetése kerülne veszélybe, ráadásul egy újabb gyerekkel a hasában! Rámutattam, hogy mivel két gyereket tart el és hamarosan itt a harmadik, éppen ezért tudná kezelni ezt a szituációt. Nehéz lenne, de megtalálná a módját, mert etetnie kell a gyerekeit.” Szóval higgyük el, hogy bármivel is kell szembenéznünk, meg tudjuk oldani.

3. lépés: kérdezzük meg magunktól, mi a legjobb forgatókönyv?

Ez az a dolog, amit csak ritkán teszünk meg. Hacsak nem a vágyálmainkról van szó, mert mondjuk először vagyunk szerelmesek, vagy mert a lottóötösről ábrándozunk, nem igazán pörgetjük magunkban a pozitív tartalmú „mi lenne, ha…?” forgatókönyveket. Pedig ahogy a negatív tartalmú „mi lenne, ha…? forgatókönyveket gyártjuk, úgy „szokhatunk rá” a pozitívak gyártására. Annyit kell tennünk, hogy miután egy szorongást keltő szituációra lejátszottuk a fejünkben a lehető legrosszabb végkimenetelt, lejátsszuk a lehető legjobbat. Ezután figyeljük meg, hogy hogyan érezzük magunkat. A cél az lenne, hogy ettől a verziótól jobban érezzük magunkat. Persze elsőre nem biztos, hogy könnyen fog menni, de a pozitív forgatókönyvek gyártása is csak gyakorlás kérdése. Higgyük el, megéri. Fontos tudatosítani magunkban, hogy ezek a forgatókönyvek mind csak a fejünkben játszódnak le, sehol máshol, a gondolatainkat pedig teljes mértékben magunk irányítjuk. Ez a saját filmünk, mi határozzuk meg, hogy mások hogyan cselekszenek vagy mit mondanak, milyenek a körülmények, és azt is, hogy mi hogyan reagálunk mindezekre. Mi irányítjuk a gondolatainkat, nem pedig a gondolataink minket. Szóval kezdjük el írni azokat a szuper forgatókönyveket, hogy a lehető legszuperebb életet élhessük.

Kiemelt kép: Getty Images