A kurtizánok a rangban alattuk lévő utcai prostituáltakkal ellentétben előkelő udvaroncnőknek számítottak a történelem bizonyos időszakaiban. Általában nemesi vérvonallal rendelkeztek, műveltségük, gondolkodásmódjuk pedig kiemelte őket a felső osztályok nőtagjai közül, így a hatalmi pozícióban lévő férfiak gyakran keresték a társaságukat.

A szót a női udvaronc szó olasz megfelelőjéből, a cortigianából vette át a magyar nyelv – eleinte az uralkodó szeretője jelentésben terjedt el, majd később művelt, független és szabad erkölcsű nőt jelentett, végül pedig képzett tánc- és énekművészt, akinek gazdag, hatalommal bíró felsőbb osztálybeli férfiak keresték a kegyeit. Cserébe luxuskörülményekben élhettek, társadalmi státuszban részesültek, olykor pedig politikai befolyást is gyakorolhattak. Sokan voltak ugyan, de igazán nagy hírnévre kevesen tettek szert.

Phryné alakjával ma múzeumokban is találkozhatunk

Fotó: SSPL/Getty Images

Az ókori Görögország talán leghíresebb kurtizánja gyermekkorában még sápadt bőre miatt volt kénytelen pironkodni – ezért is kapta a Phryne, görögül „varangy” nevet – ám nővé érve már korabeli neves művészek Aphrodité szobraihoz kölcsönözte érzéki vonásait. A ma szépművészeti múzeumok kiállítási tárgyaiban is viszontlátható Phryné az i.e. 4. században vált az egyik legsikeresebb és legkeresettebb udvarhölggyé. Ledér múzsaként jövedelmező kapcsolatokat épített ki Athén nagyhatalmú férfiaival, sőt, olyan jelentős vagyonra tett szert, hogy még Théba falainak újjáépítésére is biztosított kölcsönfedezetet, természetesen némi promócióért cserébe.

Alakját legendás történetek övezik, az egyik ilyen buja história szerint Phryné fedetlenül jelent meg egy vallási szertartáson, az eset pedig egészen a bíróság színe elé juttatta. A történet iróniája, hogy a hölgyet végül felmentették, miután a tárgyalásra megbízott szónoka feltépte Phryne köntösét, a meggyőző látvány pedig jobb belátásra bírta az ítészeket.

Madame Pompadourt az égiek is kurtizánnak szánták

Fotó: API/Gamma-Rapho/Getty Images

Jeanne-Antoinette Poisson sorsa már születésekor eldőlt, legalábbis a csillagok állása erre engedett következtetni, amikor gyermekkorában egy jósnő kijelentette, a kislányból közismert királyi szerető lesz.

Pompadour márkinője – akit maga az uralkodó emelt erre a rangra a szolgálatért cserébe – polgári családból került a korábbi kéjhölgyét gyászoló XV. Lajos versailles-i álarcosbáljára. A hatásos belépőtől számítva mindössze egy hónapra volt szüksége ahhoz, hogy sorsát beteljesítse, és Lajos elsőszámú szeretőjévé váljon.
A pompát és művészeteket kedvelő, éleseszű Madame Pompadour – híres pártfogoltjai között Montesquieu, Voltaire és Rousseau is helyet kapott – nem csupán a hálószobai élvezetekben mártózott meg szívesen, de a politika bugyraiba is készséggel alámerült. Bár megosztó állami és külügyi törekvései, egyre növekvő befolyása nem tették túl népszerűvé, XV. Lajos haláláig tartó hűsége a legmegbecsültebb éjszakai pillangók közé repítette.

Madame du Barry, a királyi étkezések díszvendége

A mondás szerint a férfi szívéhez a gyomrán át vezet az út. A Madame Pompadour utódaként az uralkodó kegyeibe férkőző Marie Jeanne Bécu is tudhatta ezt, neve nem hiába lett ihletője a Dubarryként emlegetett gasztronómiai elkészítési módnak. Madame du Barry egy szakácsnő és egy ferences szerzetes törvénytelen gyermekeként grófi házasság révén jutott be az arisztokrácia zárt köreibe, ahol feltűnő bájainak hamar híre ment. Richelieu herceg úgy vélte, a Madame Pompadour elvesztése után gyötrődő XV. Lajos számára épp ez a feltűnő kellem jelenti majd a testi-lelki megbékélést.

Az uralkodót olyannyira rabul ejtette Madame du Barry csábereje, hogy a király hivatalos ágyasaként nem csak az udvari intrikákból, de a család közös étkezéseiből is kivette a részét. Tekintve, hogy XV. Lajos rajongott a karfiolos ételekért, még az is elképzelhető, hogy Madame du Barry javaslatára tálalta a húsokat a ma is ismert tejes-karfiolos változatban.

Cora Pearl, a szakma szemérmetlen botrányhősnője

Fotó: Themadchopper/Wikimedia Commons

Az Emma Crouch néven született Cora Pearl még kamaszként leste el hírhedt nőcsábász apjától a csábítás fortélyait, hogy aztán egy franciaországi bentlakásos iskolában ezt az erényt magas műveltséggel is párosítsa. Egy 5 fontos bankjeggyel záruló pezsgőmámoros éjszaka indította be kéjhölgyi karrierjét, melynek csúcsán megesett, hogy 10 ezer frankot is elkért egyetlen éjszakáért.

Ügyfelei kizárólag válogatott, dúsgazdag államférfiak voltak, így lett ágyasa többek között III. Napóleon császár unokatestvére, Napóleon Joseph Charles Paul Bonaparte. 1860-ra Cora Pearl Párizs luxuscelebjévé nőtte ki magát. A polgárpukkasztó, botrányos cselekedetek sorából kiemelkedik az az ominózus eset, amikor Pearl élő fogásként, ezüst tányéron fekve, meztelenül „vonult be” egy díszes jelmezbáli vacsorára.

Pilisy Róza valódi üzletasszony volt a maga idejében

Fotó: Kozmata Ferenc/Budapest-Képarchívum/FSZEK

Nem szükséges egészen Franciaországig mennünk, hazai viszonylatban is találkozhatunk a szakma üzleti érzékkel megáldott képviselőivel, akik vállalkozói magasságokba emelték szolgálataikat. Pilisy Róza, született Schumayer Rozália, azaz a „magyar kaméliás hölgy” főleg poéta előkelőségek révén írta be magát a századfordulós magyar irodalom és ezzel együtt a pesti piroslámpás házak történetébe.

Róza írói babérokra törő virágáruslányból lett a Magyar utcában működtetett szalon tehetős madamja, aki később már olyan illusztris hódolókat fogadott az éj leple alatt, mint Apponyi Albert; Viktória királynő fia, Albert herceg, a későbbi VII. Eduárd király; Batthyány Elemér gróf vagy Ferdinánd osztrák trónörökös. A Pest Rózsájaként elhíresült művelt kurtizán például Zichy Jenőt, Vajda Jánost, Heltai Jenőt és Krúdy Gyulát is felcsábította parkra néző, fényűző lakásába, melyet hódolói részvénytulajdonos üzlettársakként tartottak fenn a számára. De híres szeretők ide vagy oda, az ő szíve állítólag egy névtelen íróért, bizonyos Pekár Gyuláért dobogott (aki később államtitkár lett). 1894-ben arról írtak a lapok, hogy a „a magyar kaméliás hölgy” revolverrel öngyilkosságot követett el. A gólyótól, ami átfúrta tüdejét, csaknem valóban meghalt, de megmentették életét. Sokan kételkedtek abban, hogy magát akarta volna megölni, és a lőpornyomok is azt támasztották alá, hogy más volt a tettes. Egyesek (köztük Krúdy is) azt gondolták, Pekár Gyula húzta meg a ravaszt, Róza azonban soha nem árulta el, ki lőtt rá akkor valójában. Lakása bútorainak egy része egyébként ma a Petőfi Irodalmi Múzeum gyűjteményében található.

Kiemelt kép: Getty Images/nőklapja.hu, forrás: Vogue, Neatorama.com, egy.hu, Wikipedia