Maier mindent megtett azért, hogy tehetsége rejtve maradjon, és ha akarata teljesült volna, egyedülálló művei közül egyik sem látott volna napvilágot. Történt ugyanis, hogy egy chicagói történész, John Maloof egy 2007-es bolhapiaci árverésen régi dobozokat vásárolt – és ekkor még nem is sejtette, hogy a 20. század egyik legkülönlegesebb fotográfiai felfedezése veszi kezdetét. Legnagyobb meglepetésére a dobozok számtalan előhívatlan negatívot rejtettek, melyeken nem szerepelt más, mint egy titokzatos név: Vivian Maier. A dobozt egy olyan tárgycsoport részeként árverezték el, melyet egy fizetésképtelenség miatt eladott személyes raktárból gyűjtöttek össze. (Az Egyesült Államokban egyébként nagy kultusza van a gazdátlan tárgyak árverésének, Csomagcsaták néven még egy dokumentumfilm-sorozat is készült a témában). Mivel a raktár tartalmát több tételre osztották fel, Maier holmijainak nagy részét három licitáló gyűjtötte össze: Maloof mintegy 100 ezer negatívot, több száz tekercs házi filmet és hanganyagot, Jeffrey Goldstein 19 000 negatívot, 1000 nyomatot, 30 házi filmet és néhány diát, Ron Slattery pedig több mint 1000 tekercs filmet szerzett az árverésen.
Maloof – történész végzettsége révén – szinte azonnal kutatásba kezdett, előhívatta a fotókat, és megpróbálta kideríteni, ki lehet az amatőrnek közel sem nevezhető képek alkotója.
Mindeközben az idős Vivian – mit sem sejtve arról, hogy rátaláltak rég elfeledett képeire – egyedül, rendkívül szerény körülmények között élt Chicago külvárosi részén (aprócska lakását régi munkáltatói támogatása nélkül fizetni sem tudta volna). Az elszegényedett, magányos fotós idős korára képtelen volt finanszírozni raktárának bérleti díját, így minden személyes holmit, amit ott tárolt, rövid úton lefoglaltak és elárvereztek. Dobozai megvásárlása után Maloof hiába kereste őt, Miss Maier kilétét továbbra is homály fedte – mígnem 2009-ben rátalált egy interneten közzétett gyászjelentésre. Vivian 2008 novemberében elesett az utcán, és olyan súlyos fejsérülést szenvedett, amiből haláláig nem épült fel – 2009. április 21-én, 83 évesen hunyt el.
Korai életének főbb állomásai szinte teljesen ismeretlenek
Vivian 1926. február 1-én született New Yorkban egy francia anya és egy osztrák-magyar származású apa gyermekeként. Édesanyjával sokat ingázott Franciaország és New York között, mígnem 25 évesen végleg letelepedett a Nagy Almában. Felnőtt élete nagy részét dadusként és házvezetőnőként töltötte, máig élő ismerősei pedig zárkózott, de kifejezetten gyermekszerető nőként írták le – akiről nem is sejtették, hogy szenvedélyesen rajongott a fotózásért. Maier három évtizeden keresztül a lehető legnagyobb titokban örökítette meg New York és Chicago utcáit, kedvenc alanyainak pedig a gyerekeket, a szegénységben élőket, valamint a társadalom peremére taszítottakat tekintette (legalábbis erre lehet következtetni a képeiből). Utcafotói eleinte fekete-fehér, dokumentarista stílusban készültek, majd 1970-től színesebb, absztraktabb megközelítést kezdett alkalmazni. Maier – megelőzve korát – önarcképeket és tükörszelfiket is készített, bár érdemes elvonatkoztatni a ma ismert és alkalmazott, már-már kínosnak nevezhető technikáktól, amelyek lépten-nyomon szembejönnek velünk a közösségimédia-felületeken. Magamutogatásról szó sincs – a pózok és beállítások egyedi és jellegzetes hangulatot kölcsönöznek, és olyan érzést keltenek a nézőben, mintha magát a fotózás fogalmát próbálná lencsevégre kapni. Képei egyszerre voltak nyersek, megrendítőek, humorosak és elgondolkodtatók – ezzel hiteles és korhű nyomatot hagyva a háború utáni városi élet hangulatáról. Felhalmozott képanyaga nemcsak egy ismeretlen művész világába, de több ezer névtelen idegen mindennapjaiba is bepillantást engedett.
Bár a történetét elbeszélő forrásokban egymásnak ellentmondó információk is keringnek, a munkaadóival, valamint azok gyermekeivel készült interjúkból egyértelműen körvonalazódni látszik egy zárkózott, de egyedi világlátású, feminista nő karaktere. Szenvedélyét, a fotózást inkább megtartotta magának – hogy miért, az már sosem fog kiderülni, de azok szerint, akik ismerték, nem volt tisztában a tehetségével, önbizalom hiányában pedig szenvedélyét sem merte felvállalni – nem hiába halt meg úgy, hogy ő maga sem látta az általa készített képeket.
Halála után vált világszerte ismertté
Maloof – miután értesült Vivian kilétéről és haláláról – felvásárolta a többi negatívot is, és megalapította saját hivatalos gyűjteményét (The Maloof Collection), népszerűsítve ezzel a jobb sorsra is érdemes fotósnő munkásságát. Az archívum hatalmas terjedelme 100 000–150 000 negatívból, több mint 3000 nyomatból, több száz tekercs filmből és hanganyagokból áll, amelyek Vivian munkásságának nagyjából 90 százalékát teszik ki – és amelyek egyébként a kukában landoltak volna, ha senki sem veszi meg a dobozokat. A fotósnő életműve ezen a valószínűtlen módon került napvilágra, mindössze két évvel a halála előtt – munkáinak eszmei értéke azóta a több millió dolláros értéket is meghaladja.
Fotói, miután egyre nagyobb népszerűségre tettek szert (itt egy 71 éves nagymamáról is olvashatsz, aki Budapest leghajmeresztőbb koncertjeit fotózza), világszerte megfordultak kisebb-nagyobb galériákban (többek között Magyarországon is), és a sajtó is egyre többet foglalkozott a fotóssal, aki saját maga előtt is titkolni kívánta zsenialitását. Képei iránt lassacskán többen érdeklődtek, mint bármely híres fotográfus munkájáért: „Vivian Maier története rendkívüli. Egy dada, aki titokban világklasszis fotósként élt, akinek figyelemre méltó munkássága életében gyakorlatilag ismeretlen maradt, és akit ma már a 20. század egyik legnagyobb megörökítőjeként tartunk számon, megszilárdítva helyét a fotográfia történetében Helen Levitt, Diane Arbus és Robert Frank mellett” – nyilatkozta róla korábban Anthony Spira galériaigazgató.
Látva az egyre nagyobb népszerűséget, Maloof 2013-ban úgy döntött, filmet készít arról, hogyan fedezte fel Vivian képanyagát, és halála után miként sikerült feltárnia a nő titokzatos életét. A Vivian Maier nyomában című film a 20. század egyik legnagyobb fotósának történetét meséli el, aki úgy halt meg, hogy többezernyi remekművéből egyetlen egy sem került nyomtatásba, és akit John Maloof kitartó munkájának köszönhetően ismerhetett meg a világ – és akinek halála után lett része abban az elismerésben, amit életében is megérdemelt volna.
Aki pedig mostanában az Egyesült Államokban jár, az január 13-tól március 26-ig a Garrett Museum of Art kiállításán tekintheti meg Vivian legikonikusabb képeit. Azt tudtad, hogy a nők már a fotográfia születésénél is jelen voltak? Ebben a cikkünkben az első haditudósítótól az első muszlimig végig vettük a fotográfia történetének női úttörőit.
Kiemelt kép: 2014-es Vivian Maier kiállítás a Chicagói Történeti Múzeumban (Chris Walker/Chicago Tribune/Tribune News Service/Getty Images)
