A fenék persze nemcsak ma fontos kérdés: az emberiség legkorábbi időszakaiból maradtak fenn dús, méretes farokat bemutató ábrázolások (elég például az összességében apró, azonban meglehetősen fenék- és mellhangsúlyos Willendorfi Vénuszra gondolni) és a művészet egész történetét végigkíséri hátsónk esztetizálása. Korunk pedig minden eddiginél nagyobb hűhót csap a fenék körül: kíméletlen edzéssel, máskor radikális műtéti beavatkozással igyekszünk formálni – az aktuális trendeknek megfelelően most éppen minél nagyobbra, kerekebbre.
De van itt egy érdekes részlet. Talán te is megfigyelted már, ha pedig nem, akkor mi hívjuk fel rá a figyelmed: akármekkora is a feneked, egészen biztos, hogy nagyobb, mint a többi állaté, és még legközelebbi rokonaink, a főemlősök hátsója sincs a fasorban sem a miénkhez képest. Márpedig a természetben semmi sincs véletlenül: okkal lehet, hogy hátsó felünk épp olyan, amilyen.
Izmos hátsók
Az emberi fenék állatvilágban kivételesnek számító méretének anatómiai alapja az ezen a tájon felhalmozott nagy mennyiségű zsír, és az itt elhelyezkedő, szintén nem elhanyagolható mennyiségű izom. Előbbi elsősorban méretét (az ezen a tájon is több zsírt felhalmozó nőké ezért is nagyobb, kerekebb), utóbbi pedig elsősorban formáját, feszességét határozza meg.
Fenekünk három farizomból áll, fő izma a nagy farizom, az úgynevezett gluteus maximus, mely a gluteus mediusszal és a gluteus minimusszal, azaz a középső és kis farizommal együtt nemcsak a fenék formájáért felel, de az itt elhelyezkedő izmaink részt vesznek csípőnk és combunk hajlításában és nyújtásában is. Ezek az izmok minden főemlősnél megtalálhatók, de az már fajonként eltér, hogy milyen formájúak, és hogyan tapadnak a csontokhoz, illetve hogyan kapcsolódnak össze. A csimpánzoknál például a nagy farizom az ülőcsonthoz, vagyis a medence alsó részéhez kapcsolódik, és ez az elrendezés megkönnyíti a fára mászást.
Az, hogy a mi farizmunk másképpen tapad, továbbá jóval nagyobb volumenű, mint például a csimpánzé, evolúciós okokra vezethető vissza.
Farunk a többi főemlőshöz viszonyítva tekintélyes mérete abból adódik, hogy törzsfejlődésünk során felegyenesedtünk, emiatt pedig már egészen másképpen mozgunk, mint rokonaink, és más izomszerkezetre van szükségünk ahhoz, hogy testünk egyensúlyát meg tudjuk őrizni. Az embernél a nagy farizom a medence felső részéhez, a csípőcsonthoz kapcsolódik, ez az elhelyezkedés lehetővé teszi a törzs stabilitását, és segít egyensúlyban is tartani minket. Az izom nagyobb mérete is a felegyenesedéssel van összefüggésben: a nagyobb, vastag farizmok segítenek stabilan állni, miközben felegyenesedve járunk, a medencénket pedig az evolúció formálta, hogy megkönnyítse a két lábon való mozgásra való átállást. A kettő együtt pedig szélesebb csípőt és dundibb farpofákat eredményez.
Fenék és zsír
Az emberi fenekek zsírbőségét kicsit már nehezebb megmagyarázni. Nincs ugyanis egyértelmű összefüggés a felegyenesedett járás és a vastagabb zsírréteg szükségessége között, ezért az antropológusok más hipotéziseket kreálnak a zsírbőség megmagyarázására.
Az egyik elképzelés szerint a csípő, a fenék és a combok környéke ideális helyet jelent a nagyobb mennyiségű zsír elraktározásához, amely segít(ett) az embereknek túlélni azokat a táplálékhiányos időszakokat, amelyek valószínűleg rendszeresek voltak vadászó-gyűjtögető őseink számára.
A női szervezetnek különösen is szüksége van ilyen pluszokra, ugyanis a szoptatáskor keletkező rengeteg többletenergiát is biztosítani kell valahonnan: ha élelemből nem lehet, akkor nagyon jó szolgálatot tesznek az itt elraktározott plusz energiaforrások. (Arról, hogy milyen tévhitek övezik a szoptatás és táplálkozás témakörét, ebben a cikkünkben írtunk részletesebben). Evolúciós szempontból a sérülékeny, önellátásra képtelen embergyerek túlésése a legfontosabb szempont, így egyáltalán nem meglepő, ha ezt kiszolgálandó testfelépítésünk is átalakult. A kutatóknak viszont kifejezetten nehéz dolguk van akkor, amikor annak a nyomába erednek, hogy mikor és hogyan alakult ki ez az altesti zsírbőség. Míg csontmaradványokat a legrégebbi időkből is fellelnek kutatásaik során, lágy szöveteink hamar az enyészetté lesznek, így őseink fenekének méretével kapcsolatban csak tippjeink, vagy a különböző művészeti alkotások adhatnak eligazítást. Utóbbiak viszont könnyen becsaphatnak, hiszen nem feltétlenül a valóságot ábrázolják (szinte kizárt, hogy őseink a zord körülmények között képesek lettek volna ennyi domborulatot felhalmozni), inkább egyfajta ideált jelenítenek meg és legalább annyira eltúlozzák a feneket, mint a mai kor szépészeti beavatkozásai és filterei.
A kutatók persze nem adják fel, hogy többet tudjanak meg az altesti zsírfelhalmozódásról: az egyre fejlődő DNS vizsgálati technikák egyszer talán lehetővé teszik, hogy felfedjék a zsírlerakódással összefüggő genetikai információkat, és pontot tegyenek ennek a kérdésnek a végére.
Tyúk vagy tojás
Egy kérdés maradt csak: mi volt előbb, felegyenesedés, vagy zsemleszerű hátsó fertály? Egy egyetemi kutatási projekt egy úgynevezett evolúciós szimulátor segítségével vizsgálta meg, hogy a csontjaink alakjában bekövetkezett változások hogyan hatottak az izmaink méretére és tapadására. A számítógépes modell sok más mellett azt is kimutatta, hogy a korai hominidáknak előbb kellett felegyenesedniük, mintsem, hogy méretesebb feneket növesztettek volna, ha ugyanis a termetes gumók előbb alakultak volna ki, nehezítették volna a járást a teljes felegyenesedés előtt.
Fenekünk tehát nem véletlenül olyan, amilyen. És bár kétségtelen, hogy az esztétikai szempontok sem elhanyagolhatók, megint csak oda lyukadunk ki, ahova már olyan sokszor: edzeni nem elsősorban a vonzóbb külső, hanem egészégünk miatt fontos. Farizmunkat például azért érdemes fejlesztenünk, hogy hosszú ideig megőrizzük mobilitásunkat. Mert akármennyit is ülünk rajta manapság, fenekünk végső soron az állásból és a járásból, állasra és járásra fejlődött ki.
Kiemelt kép: Getty Images