A vietnámi származású lakosok száma jelenleg a hivatalos adatok szerint 3500 fő Magyarországon, de a becslések szerint ennél lényegesen többen, 4–6000-en vannak, akiknek többsége Budapesten él. Magyarország és a Vietnámi Demokratikus Köztársaság diplomáciai kapcsolata a múlt század ötvenes éveire nyúlik vissza, de igazán a 80-as évekre vált szorossá a két ország viszonya. Akkoriban 6000 vietnámi éltanuló kapta meg azt a lehetőséget, hogy hazánkban tanulhasson, akiknek egy része a diploma megszerzése után hazatért (nem csoda, Vietnám szépségeiről írtunk mi is – a szerk.), hogy ott a legfelsőbb körökben dolgozhasson, mások viszont itt telepedtek le és alapítottak családot. 

Február 16-án kerül mozikba Az almafa virága, az első olyan kooprodukció, amely egy európai ország és Vietnám között jött létre. A film egy mai és egy ’70-es évekbeli szerelmespár kalandos, kontinenseken átívelő párhuzamos romantikus történetét meséli el azzal a csavarral, hogy a múltban játszódó események nagy hatással vannak a jelenkor szereplőinek az életére is. A Nemzeti Filmintézet által közzétett első előzetes a film szenvedélyes pillanatait villantja fel. A napjaink Budapestjén játszódó történetben egy fiatal vietnámi lány a felnőtté válás küszöbén áll, ám nincs kibékülve azzal a jövővel, amelyet a családi hagyományok jelöltek ki számára.

Magyarországra utazik, hogy kiderítse, mi történt annak idején a nagymamájával, amiről az asszony a mai napig nem hajlandó beszélni.

A lány titkon reméli, hogy a családi rejtély megfejtése a saját bizonytalanságait is segít megoldani. A Duna-parton találkozik egy fiúval, aki viszont az első pillanattól biztos benne, hogy a lány élete szerelme.

A jelenkori történet főszereplője Nari Nguyen születésétől kezdve Budapesten él, a mozinézők először a Drakulics elvtárs című filmben láthatták, és 2011-ben az Európában élő vietnámi lányok szépségkirálynőjének is választották. A 70-es évek történetszálának főszereplőije Dzhuliya Lam, aki belsőépítészként és modellként dolgozik. A két lánnyal a filmbeli karaktereikről, a magyarországi gyerekkorukról, és az itt élő vietnámi közösség mindennapjairól is beszélgettünk, hogy némi bepillantást nyerhessünk ebbe a sokak számára ma is ismeretlen világba.

Meséljetek egy kicsit a családi hátteretekről! A szüleitek mikor/hogyan érkeztek az országba? Ti már itt születettetek vagy Vietnámban? 
Nari: 1983-ban érkezett Magyarországra apukám, mivel ösztöndíjat nyert, hogy tovább tanulhasson a BME Egyetemen. A rendszerváltás után volt lehetősége itt maradni, szerencsét próbálni, így én már ide születtem.
Dzhuliya: Én Bulgáriában születtem. 2007-ben érkeztünk Magyarországra Bulgáriából, 9-10 éves voltam. Apukámat Bulgáriába küldték Egyetemre Vietnámból, később éttermet nyitott Várnában, és ott ismerte meg az anyukámat.

Nari Nguyen

Milyen volt nekik a nyelvtanulás, tanulás, beilleszkedés, munkakeresés stb.? Nektek milyen emlékeitek vannak erről az időszakról?
Nari: Az ösztöndíj megnyerése után egy évig magyar nyelvet tanultak Hanoiban, magyar tanárok vezetésével. Ahogy megérkeztek Budapestre, bekerültek a Nemzetközi Előkészítő Intézetbe, ahol további 1 évig tanulták a magyar nyelvet és mellette szaktantárgyakat (matek, fizika, kémia stb.), hogy a szakszavak is meglegyenek a hétköznapi nyelvezet mellett. Azután kezdhették el az egyetemet, miután már megvolt az alap nyelvismeret az egyetem elvégzéséhez. Apukám elmondása szerint a beilleszkedés számára könnyű volt szerencsére. A szobatársak között voltak magyarok is, akik barátságosan fogadták, hétvégénként akár le is utaztak a szobatársuk szüleihez.

Az egyetem befejezése után jött a rendszerváltás, aminek a következtében sorban eladták a gyárakat, a magyar ipar leépült, így munkát keresni akkoriban nehéz volt.

Több lehetőségük lett vállalkozni, így inkább saját céget kezdtek alapítani.

Dzhuliya: A szüleim sosem tanultak meg magyarul, miután én megtanultam a nyelvet az iskolában, elkezdtem fordítani nekik. Itthon sok a vietnámi, így elég hamar beilleszkedtek. Amikor megérkeztem Magyarországra harmadikas voltam, és egy szót sem tudtam magyarul. Először csak az osztályfőnökömmel és az angol tanárommal tudtam beszélni (angolul), de elég hamar megtanultam a nyelvet, és egy idő után az öcsémmel csak magyarul beszéltem. Jó érzéssel gondolok vissza arra az időszakra.

Milyen az itteni vietnámi közösség, mennyire zárt vagy éppen nyitott ez a világ? Ti tartjátok a hagyományokat? 
Nari: Az itteni közösség magja leginkább az egyetemi végzettségűek, akik beszélik a magyar nyelvet, így könnyebben tudtak beilleszkedni az itteni társadalomba. Ugyanúgy van egy második hulláma a vietnámiaknak, akik szakmunkás szerződéssel érkeznek, néha csak pár évig maradnak. Nyitottak, a mai napig szoktak közösségi és jótékonysági eseményeket szervezni. A közösség összetartó, hiszen akkoriban, amikor egyetemre jöttek, szinte csak egymásra tudtak számítani – ezt úgy értem, hogy nekik nem voltak itt a családjaik, akikhez tudtak volna fordulni bármilyen probléma esetén. Nekem az ünnepek itthon nem a vérszerinti nagy családdal zajlott, hanem a vietnámi barátokkal, akikkel az idők során már szinte egy családot alkottunk. A vietnámiaknak fontos a hagyomány, mi is tartjuk otthon, személyes kedvencem az őseinkkel való kapcsolódás, imádkozás – ilyenkor friss virágokat, gyümölcsöket, akár az őseink kedvenc ételét ajánljuk fel egy szentélyre.

Szoktatok Vietnámba látogatni?
Dzhuliya: Én a film forgatása során voltam utoljára kint, áprilisban. Szeretnék a jövőben hosszabb időt is eltölteni Vietnamban ahogy lesz rá lehetőségem a munkám mellett.
Nari: Nekem a családom nagy része Vietnámban él, így igyekszem hazalátogatni legalább 2–3 évente. Sok unokatestvérem van, akikkel közel egykorúak vagyunk, de szinte minden találkozáskor újra és újra meg kellett ismernünk egymást. Az ember személyisége állandóan változik, különösen abban a korban, így szinte minden találkozáskor újra kezdtük építeni az amúgy jó kapcsolatunkat. Legutóbb tavaly voltam Vietnámban. Felnőttként először kapcsolódtunk, de a közös pontokat mindig megtaláljuk, hisz a gyökerek nagyon erősek.

Milyen volt vietnámi származásúként Magyarországon felnőni, a környezetetek hogyan viszonyult hozzátok? Éreztetek kirekesztést, rasszizmust vagy éppen kíváncsiságot?
Dzhuliya: Sok vietnámi barátom van itthon, hasonló értékrenddel rendelkezünk a neveltetésünkből adódóan. Van, aki már itt született, és van aki gyerekkorában költözött ide. Én is úgy tartom, hogy a vietnámi közösség itthon nagyon összetartó. Én nagyon szeretek ünnepelni, így a legtöbb bolgár, magyar és vietnámi ünnepet szeretem és megtartom, de ami a vietnámiaknál kiemelkedő a Hold újév. Szerintem az itthoni vietnámiak is teljesen nyitottak ilyen téren, főleg az én generációm. 
Nari: Alapvetően Magyarország egy homogén ország, ahol a lakosság nagy része magyar, így akarva akaratlanul kicsit másnak éreztem magam. Gyerekkoromban ért pár atrocitás a származásom miatt, de ezt megtanultam kezelni és nem foglalkozni vele. Az az érdekes, amit sokan talán nem tudnak, hogy

a külföldön született vietnámiakat, mint engem, Vietnámban teljesen máshogy kezelnek, abszolút nem helyinek.

Van egy külön kifejezés is ’viet kieu’, ami annyit jelent, hogy tengerentúli vietnámi. Ezért is van bennem egyfajta kettős érzet, hogy egyszerre tartom magam magyarnak és vietnáminak, de közben egyiket sem tudom 100%-osan a magaménak tudni.

Dzhuliya Lam és Sütő András Az almafa virága című filmben (Fotó: Kónya Klára)

Mennyire hasonlít a filmbeli világ/karakteretek a valóságra?
Nari Nguyen: Az én karakterem a jelen korban játszik – Song Ha Vietnámból érkezik, hogy felkutassa a gyökereit, hova tartozását ezzel a Vietnámban nevelkedett nagyon erős vegyes családi háttérrel Magyarországra. Az én hátterem is erős, tele vietnámi tradícióval és persze ma már magyar kultúrával is. Ahogy korábban említettem apukám itt végezte az egyetemet, tehát tudtam azonosulni a karakteremmel ilyen szempontból is, hogy valamelyik felmenőm ide járt tovább tanulni egy jobb jövő reményében.
Dzhuliya Lam: A filmbeli karakterem és én abban hasonlítunk, hogy a nap végén mind a ketten a szívünkre hallgatunk. Illetve mindketten egy idegen országba kerültünk azért, hogy jobb oktatásban vegyünk részt, és ez segített jobban megérteni a karakter helyzetét. A film két szálon fut az egyik 1974-ben, a másik pedig 2020-ban. Az én karakterem, Thien Nga Magyarországra kerül, hogy diplomát szerezzen, és az itt megszerzett tudással visszamenjen Vietnámba dolgozni az országért. Természetesen a dolgok nem terv szerint alakulnak, ugyanis megismerkedik Tiborral, és hamar rájön, hogy nem tud ellenállni az érzéseinek, annak ellenére, hogy ennek komoly következményei lehetnek. A 2020-as szálban Song Hát láthatjátok azaz Thien Nga unokáját, aki azért utazik Magyarországra, hogy kiderítse mi történt valójában a nagymamájával. Song Ha véletlenül megismerkedik Viktorral, aki felajánlja a segítségét a nyomozásban.

Hogyan csöppentetek bele a modellkedés és színészkedés világába?
Nari: Még régebben regisztrálva voltam casting ügynökségeknél, de Burai Kálmán volt az, aki mindenféle film és reklám forgatásokkal keresett. Sajnos az időzítés nem volt a legjobb, mert akkor költöztem ki Dániába élni és tanulni. Akkoriban nehezebb volt ezekre a megkeresésekre igent mondani, hiszen mindig haza kellett volna utaznom a szerepválogatásokra, viszont amikor visszaköltöztem Magyarországra, akkor gondoltam adok magamnak egy esélyt, és bevált!
Dzhuliya: Kiskorom óta szeretek kamera előtt lenni, mindig drámai voltam, és a színészeten/modellkedésen keresztül kiélhettem ezeket az energiáimat. Nagyon szeretem a kreatív kollaborációlat, szuper dolognak tartom azt, amikor sok kreatív ember összeáll és együtt alkothatunk valami szépet.

Az almafa virága előreláthatólag február 16-án érkezik a hazai mozikba. A film teaser-előzetese alább látható:

Kiemelt kép: Jelenetfotók Az almafa virága  című filmből / Kónya Klára