A tenger felé folyó Temze londoni torkolata egykor a világ legnagyobb kikötője volt, létfontosságú összeköttetést biztosítva a Brit Birodalom és a világ többi része között. A forgalmas, zsúfolt kikötőben a világ minden tájáról érkező, hatalmas rakományokkal megpakolt óceánjáró hajóktól kezdve a kis, helyi evezős csónakokig mindenféle vízi jármű megfordult. Londonban mintegy 18 kilométeren keresztül a folyó mindkét partja tele volt raktárakkal, gyárakkal, halpiacokkal, sörfőzdékkel, vágóhidakkal, kocsmákkal és házakkal. A nyüzsgő folyóparton sajátos közösségek éltek: rakodómunkások, matrózok, kereskedők, halászok, osztrigás asszonyok és hajóépítők. Az ő életük, és ezáltal London történelme elevenedik meg azokban a használati tárgyakban, amelyeket a folyó apálykor nagylelkűen visszaad.

A tengerhez való közelsége miatt a Temze vízszintje Londonban naponta kétszer 7-10 métert is ingadozik az árapály következtében. Ahogy a Temze vize apálykor lassan visszahúzódik, az így feltárulkozó folyómeder Nagy-Britannia leghosszabb régészeti lelőhelyévé válik. A meder kövek, osztrigahéjak, törött üveg, tégla, terrakotta csempe, állati csontok, homok, kavics és iszap eklektikus keverékéből áll, amelyben elveszett és eldobott tárgyak rejtőznek. Mivel kiszámítható, mikor lesz alacsony a vízszint, előre tudható, mikor érdemes nekivágni az iszapban való keresgélésnek. Ennek a tudásnak már a régi idők emberei is birtokában voltak, csak éppen egészen más célokra használták, mint most.

„Sárforgatók” 2020 nyarán a Temze partján (Fotó: Hollie Adams/Getty Images)

Sárforgatók régen és most

A ‚mudlark’ kifejezés a viktoriánus korban terjedt el Angliában: szó szerinti fordításban sárforgatót, iszapturkálót jelent. Elsősorban az utcagyerekeket illették ezzel a névvel, ami jelzi, hogy a mudlarking intézménye a 19. században még egészen másról szólt, mint most.

Akkoriban a part menti gyűjtögetők nem kedvtelésből, hanem a túlélés érdekében kutatták  a nyílt folyómedret, hátha találnak valami eladhatót.

Gyakran gyerekek, többnyire fiúk voltak, akik veszélyes körülmények között – mezítláb, gyakran hólyagosra fagyott, üvegdarabok és szögek által felsértett lábakkal – kerestek praktikus dolgokat, például szenet, vasat, rézszögeket és köteleket, amelyeket eladhattak, hogy élelmet és alapvető dolgokat vásárolhassanak maguknak és családjuknak. A szerencsétlen sorsú sárforgatókat már messziről meg lehetett ismerni szakadt, mocskos és bűzlő ruháikról.

Horsleydown, Bermondsey, London, 1850 körül – az előtérben mudlarkolók (Fotó: Guildhall Library & Art Gallery/Heritage Images/Getty Images)

Az iszapkutatás manapság egészen máshogy néz ki. Egy olyan népszerű hobbivá vált, amely felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt egyedülálló, kézzelfogható történelmi élményt nyújt, és elmélyíti London múltjának megismerését. A mai iszapkutatók megfelelő felszerelésben, gumicsizmában és gumikesztyűben vágnak neki a folyópartnak: egyesek szemmel keresnek, míg mások lapátot, szitát vagy fémdetektorokat használnak. Elég kicsi a valószínűsége, hogy valaki az iszapkutatásból gazdagodjon meg, az itt található tárgyak többségének ugyanis legfeljebb eszmei értéke van, adott esetben pedig be is kell szolgáltatni őket az illetékes londoni múzeumnak.

A leggyakoribb zsákmányok

Az iszapkutatók hihetetlenül sokféle tárgyat találnak a brit történelem minden korszakából, az őskortól a modern időkig.  A Temze partján gyakran találnak érméket, (mandzsetta)gombokat, csatokat, parókagöndörítőket, ékszereket, gyűrűket, brossokat, ruhakapcsokat, játékokat, zarándokjelvényeket, palackokat, cipőket, tőröket, késeket pipákat. Gyakoriak a kerámiákból származó darabkák is, a római kori cserépdaraboktól kezdve a középköri padlócsempék töredékein át a 18. századi kínai porcelánig bármi előfordul.

Sarah Penner: A méregkeverő patikárius (Centrál Könyvek, 2021, fordította Novák Petra)

Minden háromszáz éves vagy annál idősebb tárgyat be kell jelenteni a London Múzeumnak, amely mára több tízezer történelmileg fontos tárgyat szerzett meg az iszapkutatóknak köszönhetően. Nemcsak muzeális, hanem történelmi-történeti szempontból is fontosak ezek a felfedezések. A Temzében talált ónjátékok hihetetlen sokfélesége és mennyisége például megváltoztatta a történészek szemléletét a középkorról, illetve a középkori gyereknevelésről, mivel azt bizonyítják, hogy egyes szülők már a középkorban is nagyon odaadóan bántak gyermekeikkel, és minden luxust és örömöt megadtak nekik, amit csak megengedhettek maguknak.

„Az eddig talált tárgyak közül a legnagyobb kedvencem egy 16. századi gyerekcipő.

A Temze iszapja anaerob, vagyis nincs benne oxigén, ami lebontaná a szerves anyagokat. Ezért a bőrt, a csontot, a fát és a textilt szinte ugyanolyan tökéletes állapotban megőrzi, mint amikor belekerültek.

Amikor kihúztam a cipőt az iszapból, láttam az eredeti kis tulajdonos lábujjainak és sarkának lenyomatait, valamint a viseléstől keletkezett gyűrődéseket a cipő tetején. Ez hihetetlenül bensőséges és egyedi kapcsolat a múlttal. Számomra ez az igazi kincs” – meséli Lara Maiklem, aki közel húsz éve foglalkozik Temze-menti iszapkutatással. Először csak azért ment le a folyópartra, hogy kiszakadjon a városi nyüzsgésből, mára pedig ő a lett mudlarking egyik legelismertebb szaktekintélye, és több könyvet is írt a témában. (Első könyve, a Mudlarking: Lost and found in the River Thames című bestseller itthon is kapható, de egyelőre sajnos csak angol nyelven.)

Túl sok embert vonz

A Temze partját az utóbbi években ellepték a lelkes, amatőr iszapkutatók. A hobbi elképesztő népszerűségre tett szert, különösen a közösségi média szerepének felerősödésével. (A Lara által szerkesztett London Mudlark Facebook-oldalnak 85 ezer követője van). Bár sokan csak a Facebookon és az Instagramon nézegetik a mudlark hashtag alatt feltöltött újabb és újabb fotókat, beindult az iszapturizmus is: vannak, akik kifejezetten azért utaztak külföldről Londonba, hogy kipróbálják ezt a különleges élményt. Ha valakinek mostanában erre szottyanna kedve, sajnos rossz hírünk van: szigorítottak a szabályozáson, hogy megállítsák az emberáradatot.

Az iszapkutatás engedélyköteles tevékenység: korábban bárki könnyedén kaphatott ilyen engedélyt, mostanra azonban ez megváltozott.

„Az engedélyek kiadásáért felelős Londoni Kikötői Hatóság jelenleg nem ad ki új engedélyeket. A folyópart bizonyos részei védettek, a leleteket be kell jelenteni, és kiviteli engedélyre van szükség, ha valaki ki akarja vinni a talált dolgokat az országból – mondja Lara. A szigorítás érthető, ha megnézzük a számokat. „4–5 évvel ezelőtt még csak 200 partmenti engedélyt adtunk ki, ez mára 5000-re nőtt” – nyilatkozta a Euronewsnak  2022. év végén James Trimmer, a Londoni Kikötői Hatóság fejlesztési igazgatója, hozzátéve, hogy a terület integritását szeretnék ezzel a lépéssel biztosítani.

„Én sosem ások és nem használok fémkereső detektort sem. Úgy érzem, ez a felelősségteljes megközelítése az iszapkutatásnak, és tetszik a gondolat, hogy a folyó azt tárja fel, amit kész odaadni. A folyópart érzékeny környezet. A legfelső néhány centiméteren élnek a gerinctelenek, és ott ívnak a halak, ha ezt folyamatosan kapargatjuk, azzal negatívan befolyásoljuk az ökoszisztémát. A gödrök ásása még nagyobb kárt okoz. Az ásás felpuhítja a partot, és jelentősen felgyorsítja az eróziót. Rengeteg kárt és veszteséget láttam, amit a gödröket ásó emberek okoztak” – számol be tapasztalatairól Lara.

Környezetvédelmi misszió

És vajon mit őriz meg a folyó az utókornak rólunk, mai emberekről? Ne legyenek kétségeink afelől, hogy semmi jót. Az iszapkutatók beszámolói szerint a Temze tele van régi elemekkel, mobiltelefonokkal, elviteles kávéspoharakkal, gumiabroncsokkal, bevásárlókocsikkal és rengeteg Boris bike-kal. (A Boris Johnson polgármestersége alatt bevezetett bérelhető városi biciklikkel.)

„A legmegdöbbentőbb és legkiábrándítóbb dolog, amit az iszapban találok, a modern szemét. Első kézből látom, milyen hatással van a környezetre a mindent eldobó társadalmunk. Bár a Temze a világ egyik legtisztább városi folyója, mégis hatalmas mennyiségű műanyag van benne.

Őseink sem voltak megfontoltabbak a hulladékkal, de az övék szerves hulladék volt – csont, cserép, üveg, fa –, ami végül elrohad, és visszatér oda, ahonnan származik. A mi szemetünk örök és mérgező.

Ráadásul ehhez még hozzá kell adnunk a folyóba kerülő szennyvíz mennyiségét is. Amikor ugyanis Londonban nagy esőzések vannak, a régi viktoriánus csatornák nem tudnak megbirkózni vele, és az egyesített szennyvizet és esővizet a folyóba engedik. Mindez nagyon dühítő. Azt hiszem, az én küldetésem az, hogy felhívjam a figyelmet a Temzében lévő szemét és szennyvíz mennyiségére, és megpróbáljam megakadályozni, hogy az emberek ásással és kaparással tönkretegyék a partot. Ez önző és szükségtelen, a 21. században ennél már okosabban kellene viselkednünk. Olyan szerencsések vagyunk, hogy a folyó a városunkban van. Tisztelettel kell bánnunk vele” – hívja fel a figyelmet Lara.

Kiemelt kép: Egy 19. századi brit királyi haditengerészeti gomb, amit Jason Sandy iszapkutató talált Londonban a Temze partján 2018. október 20-án (Forrás: Leon Neal/Getty Images)