A testvérek közötti különleges, szeretettel és olykor ellentmondásokkal teli kapcsolat mindenki számára ismerős, akár saját bőrünkön tapasztaljuk, akár csak objektív, irigykedő, csodálkozó vagy megbotránkozó szemlélői vagyunk a közvetlen környezetünkből ismerős testvéri viszonyoknak. A szépirodalom egyik legnagyobb erőssége és vonzereje, hogy segít kibogozni az emberek közötti összekuszálódott szálakat – ha nem is ad konkrét válaszokat, legalább a megfelelő kérdések feltevésében nagy hasznunkra válhat. Lássuk be, többnyire mindannyian ugyanazon törjük a fejünket hajnali három és négy között a plafont bámulva: a társunkkal, kollégáinkkal, szüleinkkel, gyerekünkkel, testvéreinkkel, stb. való akadályokkal és döccenésekkel teli kapcsolatainkon. Lentebb olyan kortárs regényeket gyűjtöttünk össze, amelyek segíthetnek eligazodni a családi – azon belül pedig a testvéri – viszonyok útvesztőiben, illetve árnyalni a róluk – és rajtuk keresztül az egész családunkról – bennünk élő képet. 

Helga Flatland: Egy modern család (Prae Kiadó, 2021, fordította Medgyesi Ágota) 

Azt régóta tudjuk, hogy a skandinávok nagyon erősek krimiben, ám az utóbbi időben szerencsére szépirodalmi alkotásokból is egyre több jut el hozzánk Európa északi feléről. Megnyugtató (vagy épp hogy nyugtalanító?), hogy a skandináv jólét is kitermeli a maga kommunikációs problémáit, elhallgatásokkal, traumákkal, félreértésekkel terhelt diszfunkcionális családjait, és izgalmas tapasztalat nézni (olvasni), hogy ők hogyan manővereznek ezen az érzelmi viharokkal terhelt tengeren. Flatland regénye azt a kérdést boncolgatja, hogy mekkora lelki súlyt pakol a szülők válása egy család működésére akkor is, ha a gyerekek felnőttek és látszólag már a saját életüket élik. Torill és Sverre hosszú évtizedek óta házasok, ám az apa hetvenedik születésnapján bejelentik, hogy mivel már semmi nem köti össze őket, a válás mellett döntöttek. A harminc pluszos utódok életét alaposan megrángatja ez a változás, és a bejelentést követő pár száz oldalon annak lehetünk tanúi, hogyan forgatja fel életüket és kapcsolataikat a szülők válása, a családi fészek, a gyökereket jelentő szülői ház felszámolása. A három gyerek által váltakozva elbeszélt történetből gyönyörűen kirajzolódik az alábbi kép: nagyjából ilyen lehet az, amikor egy stabil építményből kihúznak egy tartóelemet, így a többi elemnek át kell rendeződnie, hisz’ ha ez nem történik meg, az egész építmény összeomlik. Ezt az átrendeződési folyamatot követhetjük nyomon a regény lapjain, amelyben kiemelkedően fontos szerep jut a testvéri megtartó kötelékeknek.

Kristin Hannah: Fülemüle (Park Kiadó, 2017, fordította Farkas Krisztina) 

Az amerikai írónő hatalmas népszerűségnek örvend a világ minden táján, ami nem is csoda: fordulatos történetei írása közben nem feledkezik meg a miértekről sem, szívesen boncolgatja az emberi lélek nehezen megfogható motivációt, és ügyel arra, hogy karakterei megfelelő mélységet kapjanak. A Fülemüle, amely a francia háborús ellenállásban fontos szerepet vállaló nőknek hivatott emléket állítani, azt is megmutatja, hogyan hat egy súlyos társadalmi krízis (jelen esetben a II. világháború) a családi dinamikákra, hogyan mozgat egy testvérpárt látszólag különböző irányokba. A félelemre és veszteségre sokféle reakció létezik, merőben ellentmondásosak is, Hannah regénye pedig érzékenységgel – és némi szentimentalitással, de azért nem túltolva – mutatja be, hogy a vérségi kötelékből fakadó komplex érzések hogyan tudnak hidat verni a gyökeresen eltérő véleménnyel bíró emberek közé is. Vianne és Isabelle története, útja különböző, a háborús traumák és a borzalmakkal dacoló állhatatosság azonban mindvégig közös lesz bennük.

Marilynne Robinson: Háztartás (Magvető, 2020, fordította Szabadkai Bernadett)

Marilynne Robinson (Fotó: Ulf Andersen/Getty Images)

Az amerikai próza nagyasszonyának regénye 1980-ban jelent meg legelőször, hozzánk jókora időbeli csúszással érkezett meg, de legalább megérkezett. A Háztartás csodálatos szöveg (Szabadkai Bernadett fordítása kiváló), olyan érzés olvasni, mint belesüppedni valami meleg, védelmező, puha anyagba, aminek aztán egy idő után a súlyát is érezni kezdjük szívtájékon. A regény sokat ad, ha megvannak hozzá a megfelelő receptoraink, és meggyőződésem, hogy mindenkinek valami mást, ezért ha összegezni kell röviden a velőjét, én mindig bajban vagyok. Annyit talán bizton leírhatok, hogy a feldolgozatlan családi trauma fontos szereppel bír a történetben. A következményekkel a történet testvérpárosa nagyon különböző módon próbál megbirkózni, kínlódásuk az őket ellentétes irányba rángató erőkkel könnyeket csal a szemünkbe, és talán megmagyarázza, hogyan fordulhat elő az, hogy ugyanannak a családnak a sarjai ennyire merőben mást akarjanak az élettől.

Marie Aubert: Felnőtt emberek (Scolar, 2021, fordította Pap Vera-Ágnes)

Ó, ezek a norvégok és az ő zavaros családi viszonyaik! Aubert és a fent már említett Flatland regényében sok a közös vonás, de önmagában mindegyik mestermű persze, nem felcserélhetőek. A „kedvenc gyerek” toposza Aubert regényében sokkal fókuszáltabban van jelen, ahogyan az is hangsúlyosabb, mit művel a családi dinamikával egy krónikusan beteg utód.
Ida a karrierjében sikeres, ám magánelétében, párkapcsolataiban nehezen boldoguló nővér, és Marthe, a látszólag boldog kapcsolatban élő húga mindketten nagy bejelentésekre készülve érkeznek meg a családi nyaralóba, hol anyjuk születésnapját készülnek megünnepelni. A testvérpár hírei azonban felszínre hozzák a közöttük húzódó sérelmeket… A két nővér rivalizálása oldalról oldalra bontakozik ki, és amikor már eldöntenénk, ki a szemétláda és ki az áldozat, Aubert csavar egyet történeten, hogy emlékeztessen a legfontosabbra: az életben soha semmi nem egészen fehér vagy fekete.

A norvég fjordok világa és a részletesen lefestett családi nyaraló a kertben pattogó tábortűzzel és függőággyal otthonos biztonságérzettel tölti el az olvasót, ez az otthonosság pedig éles kontrasztban van a fájdalommal, amit a családtagok egymásnak okoznak.

Ismerős érzések ezek, valljuk be…

Jonathan Franzen: Keresztutak (21. Század Kiadó, 2021, fordította Pék Zoltán)

Franzen nagyregényét, amely egy beígért trilógia első része, sokan és sokat méltatták, teljesen megérdemelten. Nem véletlenül nyerte el a Keresztutak a legjobb külföldi kortárs regény díját a Nők Lapjától – ebben a műben a szerző sokat markolt, és becsülettel meg is fogta mindet! A komplex családregények híveinek hatalmas csemege a mű, és jó sokáig el lehet időzni a világában, mivel oldalszám – és vele együtt cselekmény – az aztán van bőven. Most itt számunkra elsősorban a könyvben ábrázolt testvéri viszonyok miatt érdekes: a négy testvérből háromnak (a negyedik fiú még túl fiatal, ő remélhetőleg majd a későbbi kötetekben kap saját hangot) igen részletesen megismerhetjük a nézőpontját, hogy hogyan látják egymást, a világot és elvárásaikat alaposan alulmúló szüleiket. Látjuk, milyen következményekkel jár a pszichés beteg fivér észrevétlenül maradt elszigetelődése, de igen érzékeny, árnyalt képet kapunk a korban közelálló báty-húg kapcsolat tinédzserkori bonyolultságáról is.

Kiemelt kép: Dakota és Elle Fanning, aki a Fülemüle készülő filmes adaptációjában játszhatják majd el a főszerepeket (Fotó: Kevin Winter/Getty Images)