Amikor 2021 augusztusában a tálibok ismét hatalomra kerültek az Egyesült Államok vezette külföldi koalíció kivonulása után, számos olyan szabályt vezettek be, amelyek egytől egyig sértik a nők és lányok alapvető jogainak széles körét – beleértve a véleménynyilvánításhoz, munkához és az oktatáshoz való jogokat is. A hatóságok emellett megfenyegették a médiát, elnyomták és kivégezték a tálib uralom kritikusait, bezárásra kényszerítettek civil szervezeteket és felszámolták az emberi jogok előremozdításán munkálkodó kormányzati hivatalokat. Afganisztán büntető törvénykönyve bűncselekménynek minősíti az azonos neműek közötti szerelmi kapcsolatot is, egyes vezetők pedig megfogadták, hogy keményen fellépnek a leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű emberek jogai ellen. A tálibok újjáéledése óta nehéz élelmet szerezni Afganisztánban, az egyre mélyülő gazdasági válság 2022-ben pedig csak rontott a helyzeten. És ha mindez nem volna elég, az Egyesült Államok és szövetségesei felfüggesztették az ország finanszírozását és segélyezését, amelyre a lakosság évek óta támaszkodott, így az afgánok több mint 90 százaléka volt egész évben élelmezési szempontból bizonytalan. A nőket és a lányokat különösen súlyosan érintette a válság, többek között a tálibok fellépése miatt, emellett pedig a női segélyszervezetek munkatársai nem tudták elvégezni a munkájukat sem. A gazdasági szankciók célja a tálib hatalom akadályozása lenne, de az afgán lakosság szélesebb köre részben ennek köszönhetően sodródott humanitárius válságba.
Civilek, akik nem félnek farkasszemet nézni az elnyomással
Afganisztánban a tálibok tiltják, hogy a fiatal lányok a hatodik osztályon túl is folytassák tanulmányaikat. Egy tanárnő a fővárosban, Kabulban azonban arra tanítja diákjait, hogyan birkózzanak meg a zsarnoksággal – egy titkos iskolában. Sahar – akit biztonsága érdekében a CBC álnéven említ – pszichopedagógiát végzett az egyetemen. Amikor a tálibok 2021-ben visszavették az irányítást Afganisztán felett, teljesen megváltozott az élete. Elvesztette addigi munkáját, a legtöbb barátját pedig börtönbe zárták, akinek pedig nagyobb szerencséje volt, az elmenekült az országból. Sahar ekkor fedezte fel William Glasser amerikai pszichiáter munkásságát, a valóságterápia elméletét. A valóságterápia öt alapvető emberi szükségletre összpontosít: a túlélésre, szabadságra, szórakozásra, erőre és hovatartozásra – a jelen körülményei között. Sahar különbözik társaitól, akik kislányoknak tanítanak matematikát és földrajzot, az ő osztálya ugyanis pszichológiát tanul, és rendszeresen vesznek részt csoportterápiás foglalkozásokon is – a lehető legnagyobb titokban. „Ezzel a módszerrel igyekszem megtanítani nekik azt, hogyan irányíthatják az életüket, és ez az elmélet segített nekem is abban, hogy újra képes legyek boldogulni. Úgy gondolom, jelen helyzetben ez az egyik leghatásosabb módja a segítségnyújtásnak.
A társadalmat és azt, ami odakint zajlik, sajnos nem tudjuk megváltoztatni – a gondolkodásmódunkat azonban igen”
– mesélte Sahar a CBC podcastjában.
A tálibok korlátozásai ellenére Sahar osztályában 75-80 lány tanul, mindannyian 6-12. osztályosok, akik hetente egyszer vesznek részt Sahar önismereti óráin. A lányok elővigyázatosságból még a tananyagot sem viszik magukkal; nincsenek könyvek, tollak és papír, tehát semmi, ami bizonyítékul szolgálhat ellenük, hiszen ha felfedezik az óráikat, Sahart és diákjait, valamint férfi családtagjaikat is súlyos börtönbüntetéssel, rosszabb esetben pedig halállal sújtanák. A mentálisan súlyosan leterhelt diáklányok közül többen is megpróbáltak öngyilkosságot elkövetni, így Sahar a lebukástól való félelem ellenére is hajlandó érzelmi támogatást nyújtani a lányoknak: „Az egyik diákomnak nem volt elég élelme ahhoz, hogy ellássa otthon a családját. A kilátástalanság miatt már az öngyilkosságot fontolgatta. Azt mondta, csak azért nem ölte meg magát, mert tudja, hogy ide bármikor eljöhet, és megoszthatja velem a problémáját. Szerencsére megértette, hogy van, amire nincs ráhatása.
A szegénységnek nem tudunk egy csapásra véget vetni, de a tanult technikák elsajátításával képes volt mély és bensőséges kapcsolatot kialakítani az édesanyjával, édesapjával és a testvéreivel. Jelen helyzetben ez a legtöbb, amit tehetünk.”
Egy bezárt kabuli szépségszalon a 2021-es a tálib hatalomátvétel után (Fotó: Majid Saeedi/Getty Images)
24 millió embernek van szüksége humanitárius segítségre
„Ha további szankciókat vetnek ki Afganisztánra, azzal csak tovább ártanak a nemzetnek” – vélekedik Sahar. Martin Schuepp, a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának vezető tisztviselője novemberben azt nyilatkozta, hogy Afganisztán lakosságának fele – azaz 24 millió ember – humanitárius segítségre szorul. Obaidullah Baheer, a Kabuli Amerikai Egyetem átmeneti igazságszolgáltatással foglalkozó docense szerint a nemzetközi közösség politikája nem foglalkozott eleget az afgán civilek jövőjével: „Igen, persze, repülnek a pénzek, hogy megakadályozzák az afgán valuta és gazdaság szabadesését, csakhogy a tálibok több milliárd dollárnyi tartalékot tartanak a kezükben, arról nem is beszélve, hogy a politikájuk időközben további elszigetelődéshez és eltávolodáshoz vezetett. Ez egy ördögi körforgás.”
Ezen ördögi körforgás közepette Sahar pedig továbbra is arra tanítja diákjait, hogyan legyenek képesek megbirkózni a nehézségekkel – és ezzel nincs egyedül az országban. Tanárok és diákok százai nap mint nap vállalnak kockázat azzal, hogy lakóházakban kialakított titkos iskolákban próbálják visszaszerezni azt, amit elvettek tőlük. Ha a hatóság emberei razziáznak a házban, a lányok előkapják a Koránt, és úgy tesznek, mintha egy madraszában (vagyis a tálibok által elfogadott iszlám tanítási órán) lennének. Ha megállítják őket az utcán, azt hazudják, hogy varrni tanulnak. A dac ezen finom formája pedig a legtöbb család számára megéri a kockázatot, mert ahogyan azt Sahar is elmondta:
„A gondolatainkat nem vehetik el tőlünk. Tudjuk, hogy ha e szerint élünk, annak előbb vagy utóbb következményei lehetnek. Félünk és rettegünk – de az értékeink szerint élünk.”
A napokban olvastam végig Margaret Atwood Testamentumok (A Szolgálólány meséjének folytatása) című regényét, ami nem a leírt borzalmaktól vált igazán nyomasztóvá. A fikció tulajdonképpen nem is áll messze a valóságtól, elég, ha csak a feljebb leírtakra gondolunk. A könyvbeli June Osborne és társaihoz hasonló hétköznapi hősök pedig – akik csak látszólag hajlandók beletörődni az igazságtalanságba – a valóságban is léteznek. És csak azért, mert a valós párhuzam közel 6000 kilométernyire játszódik tőlünk, még nem jelenti azt, hogy el kell fordítani róla a fejünket. Az afgán lakosság számos problémája közül az egyik legsúlyosabb jelenleg az élelem és a tiszta ivóvíz hiánya. Ha te is szeretnél segíteni, azt az UNICEF, valamint az Ökumenikus Segélyszervezet oldalára kattintva megteheted.
Kiemelt kép: Getty Images
