A nők túlhajszoltsága a munkahelyi és az otthoni munka kettős terhe miatt régóta égető és megoldásra váró kérdés, amire a pandémia csak rátett egy lapáttal. A háztartások zömében a nőkre szakadt az egész család 0-24 órában, annak minden velejárójával, és sok esetben mindezt még megfejelte a gyakran éjszakába nyúló home office is. Nem csoda, ha sokakban ennek hatására megkérdőjeleződött a munka-magánélet egyensúly egyébként is ingatag rendszere. Az Insider cikke szerint 2020 szeptemberében rekordszámú, 860 000 nő mondott fel az Egyesült Államokban, szemben az alig több mint 200 000 férfival. A szakértők szerint ennek nagyrészt az volt az oka, hogy elsősorban a nőkre hárultak a pandémia okozta feladatok, ideértve például a gyerekekkel való foglalkozást és a rászoruló családtagok ápolását.
Egy másik aspektusa a kérdésnek, hogy a világjárvány egyfajta kollektív kontrollvesztés-élményt eredményezett, amire a nők egy részének az volt a reakciója, hogy visszahúzódott a csigaházába, vagyis az otthonába. Természetes, hogy ha nincs kontrollunk a külső világ fölött, akkor igyekszünk valami ismerős és konkrét dologba kapaszkodni, mert az nyújthat komfortérzetet. Mindezek hatására egyesek számára válasznak tűnik a visszatérés egy olyan világba, amikor a nők feladata csak az otthoni teendők ellátása volt. A tradwife-ok által választott életforma nem újdonság, a mostani vonulat annyiban különleges, hogy a közösségi médiaplatformok nagy láthatóságot biztosítanak neki (hasonlóan például a TikTokon terjedő „háztartásbeli barátnő” életmódhoz, amiről nemrég írtunk). A #tradwife hashtag több mint 96 millió megtekintéssel rendelkezik, és felhasználók ezrei építették be a kifejezés valamelyik változatát a felhasználónevükbe.
Kép forrása: Getty Images
Csinos ruha, tiszta lakás
A tradwife-ok posztjai a mindennapjaikat nyugodtnak és esztétikusnak ábrázolják, szemben a túlhajszolt és kiégés szélén táncoló dolgozó nők életével. A 24 éves virginiai Estee C. Williams így fogalmazta meg a tradwife életmód lényegét az Insidernek: „Azért választottam a tradicionális életmódot, mert úgy gondolom, hogy a nők messze eltávolodtak a gyökereinktől.
Számomra nem volt vonzó a nyüzsgés kultúrája. Feleségnek, anyának lenni, finom házi ételeket készíteni a családomnak, és egy meleg, hívogató otthont fenntartani, ez az, ami igazán megszólított.”
Estee egy sor apróságot bevet, hogy élvezetesebbé tegye az otthonmaradó feleség státuszát – mindig sminkben van, takarítás közben zenét hallgat, csinos otthoni ruhát visel, gyertyafényes fürdőket vesz –, és mindezt büszkén hirdeti a közösségi médiában.
A 29 éves San Diego-i Alexia Delarosától gyerekkorában sokat volt távol dolgozó édesanyja, és ő másfajta életet szeretne biztosítani a saját gyerekeinek. Amíg férje teljes állásban dolgozik, ő otthon van a két kisfiukkal. Hajnalban kel, hogy elkészüljön, mire felébred a család, minden nap ő készíti a reggelit, az ebédet és a meleg vacsorát. Mióta elkezdett posztolni a tradwife életmódról, Alexia gyakran kap negatív megjegyzéseket a közösségi médiában. „Az emberek szeretik kommentben közölni velem, hogy főállású anyának és feleségnek lenni nem igazi munka. Néhányan azt is mondják, hogy 50 évvel visszaforgatom az idő kerekét. Én azonban nem hagyom, hogy ez zavarjon, mert tudom, hogy a munka, amit végzek, felbecsülhetetlen értékű, és nagyon drága lenne, ha valaki mást kellene fizetnünk, hogy betöltse ezt a szerepet, amíg én elmegyek dolgozni” – nyilatkozta a Daily Mailnek.
A svédországi tradwife, Ekaterina Andersen Instagram-posztjait pörgetve olyan érzése támad az embernek, mintha nem is a 21. században élne, ő ugyanis a külsőségekben is ráerősít a született feleség szerepre: keményített vászonruhák, hollywoodi glamúrt idéző sminkek és frizurák, vagy éppen csinos köténykék fonott copfokkal és frissen sült kaláccsal. Totális időutazás.
Hamis nosztalgia
A tradwife-ok között sok az egészen fiatal, huszonéves nő, akik az 1950-es évek Amerikáját dicsőítik, retró ruhákat viselnek, és vintage illusztrációkat posztolnak kötényes háziasszonyokról, akik a vacsorát teszik az asztalra. A tradwife diskurzus kritikusai szerint azonban ez egy olyan Amerika iránt teremt nosztalgiát és vágyakozást, amely igazából soha nem létezett, és azt javasolják a tradwife-oknak, hogy beszélgessenek olyan nőkkel, akik az ’50-es években voltak feleségek, hogy megtudják, milyen is volt valójában.
A közösségi médiában is egyre többen kritizálják a tradwife-ok által terjesztett hamis nosztalgiát, és sokan megosztják saját nagymamájuk történetét, hogy a mai fiatalok valós képet kapjanak arról, mi zajlott a zárt ajtók mögött a csinos kis kertvárosi házakban.
Az 1950-es évek nem volt feltétlenül elbűvölő időszak az Egyesült Államokban azok számára, akik nem tisztességesen kereső, fehér heteroszexuális férfiak voltak. A nők teljes anyagi függőségben éltek, szinte alig hagyhatták el az otthonukat, ami sokakat nagyon megviselt. A személyes beszámolókban többen említik, hogy akkoriban a nőket gyakran gyógyszerezték, hajlamosak voltak „hisztériát” diagnosztizálni azoknál, akik egy kicsit is eltértek az elvárt viselkedéstől, és sok nőt pszichiátriai intézetbe küldtek. A beszámolók gyakori közös pontja, hogy a nőknek a férj halála jelentette a szabadságot, és csak azután kezdtek önazonos, elfogadható életet élni. Ilyen szempontból kiváló időzítéssel jelent meg tavaly Olivia Wilde thrillere, a Nincs baj, drágám (Don’t Worry Darling), amely éppen az 1950-es évek amerikai háziasszonyainak kívülről csillogónak tűnő, belülről viszont annál problémásabb életét mutatja be – egy váratlan csavarral.
Feminizmus mint szitokszó
Fontos látni, hogy a tradwife-mozgalomhoz tartozó nők nagyon sokfélék, eltérő ideológiai, politikai és vallási érdeklődéssel. Vannak köztük, akik egyszerűen csak az otthonukra és a gyerekeikre koncentrálnak, de ehhez nem gyártanak mélyebb ideológiát, mások viszont keményvonalas antifeministák, akik hangot is adnak ebbéli meggyőződésüknek. Az utóbbi csoportba tartozó nők gyakran gúnyolódnak azon, amit modernkori feminizmusnak tartanak, és megvetik a girl boss jelenséget. (A girl boss kifejezés Sophia Amoruso könyvéből származik, és olyan nőt jelöl, aki a saját maga főnöke, és sikeres tud lenni a férfiak által diktált üzleti világban.) A tradwife-ok egy része úgy véli, hogy a feminizmus a hibás azért, hogy a nők eltávolodnak a feleség- és anyaszerepüktől. Deborah Etienne, a Brandwatch marketingelemző cég adatelemzője és kutatója is úgy látja, hogy sok tradwife elutasítja a feminizmust, azt állítva, hogy az „mindent tönkretett”.
Szélsőséges nézetek
Vannak olyan tradwife-ok, akik a férjnek való teljes alárendeltséget hirdetik, számukra az is elfogadható, ha a család pénzügyeiről egyszemélyben a férj dönt, ők pedig csak „zsebpénzt” kapnak személyes kiadásaikra (amennyiben azt a férjük is szükségesnek tartja). A nők egy szűk csoportja (jellemzően az Egyesült Államokban) elnézi – vagy kifejezetten hirdeti – a fehér felsőbbrendűséget, esetükben a tradwife értékek szélsőjobbos politikai nézetekkel csúsznak össze.
Ha belepillantunk a tradwife hashtaggel ellátott Insta-posztokba, megdöbbentő tartalmakkal szembesülhetünk: a csinosan terített vacsoraasztalokról készített képek és a cuki gyerekfotók között rasszizmus és abortuszellenesség is megbújik.
Ezek a szélsőséges nézetek szakadékot okoztak a közösségben, és sokan ma már elzárkóznak a tradwife kifejezés és hashtag használatától azok közül, akik korábban büszkén hirdették tradicionális feleség mivoltukat.
Ez is egy válasz
Bár úgy tűnhet, hogy a tradwife mozgalom a maga (ál)nosztalgiájával és hagyományos értékekhez történő visszanyúlásával egy hátramenet a mai világból, valójában éppen a jelenünkre adott érvényes reakció. Társadalmi szinten egyelőre nincs átfogó megoldás a több fronton helytálló, dolgozó nők helyzetének könnyítésére, akik jobb híján zsonglőrködni kényszerülnek a különböző szerepeik között, általában folyamatos bűntudattól sújtva. (Ebben az interjúban erről is beszélgettünk Réz Annával, akinek Mardos című könyve többek között az anyai bűntudat témaköreit járja körül.) A tradwife életmód tehát egy újabb kísérlet, próbálkozás arra, hogy egy nő harmóniát találjon az életében. Kérdés, hogy a férjnek alárendelve, teljes függésben lehet-e harmóniáról beszélni.
Kiemelt kép: Getty Images
