Bölcsész végzettségem van, talán ez is az oka, hogy amikor bemegyek egy lakásba, előbb-utóbb a könyvespolcnál találom magam. És bármennyire is próbálok előítéletektől mentesen élni, a látványból következtetéseket vonok le. Hány könyv van, vajon mióta gyarapszik a gyűjtemény, milyen témájú könyvek vannak túlsúlyban, van-e szépirodalom, vagy csak könnyed olvasmányok tarkítják a polcot – és még sorolhatnám azt a sok-sok árulkodó jelet, amelyből kialakulhat bennünk egy kép a házigazda érdeklődési köréről, hagyományiról, intellektusáról és igényességéről. Persze örökérvényű következtetést hiba lenne levonni csupán a könyvespolc mérete és tartalma alapján, hiszen lehet, hogy valahol azért nincsenek könyvek, mert az illető techrajongó és mindent e-bookon olvas, vagy helyhiány miatt inkább a könyvtári könyvekben leli örömét, esetleg egy szakítás miatt elvesztette a fél vagy az egész könyvtárát… bármi lehet. De azért tény, hogy az, ahogyan a könyvespolcunk kinéz, valami iránymutatást mégis ad rólunk.
De jó színe van ennek a Baudelaire-kötetnek!
Nagyjából 15 évvel ezelőtt jártam először olyan lakásban, ahol a könyvek szín szerint voltak elrendezve a polcon. Akkor még nem tudtam, és szerintem a lakás tulajdonosának sem volt fogalma róla, hogy napjainkban ez egy bevett belsőépítészeti szokás lesz, a könyvek pedig az ilyen helyeken elsősorban azt a szerepet töltik be, hogy jól mutassanak. És szerepük az esetek legnagyobb részében itt meg is áll. „A te polcod, a te történeted” – hangzik a Juniper Books nevű vállalat szlogenje, amely arra specializálódott, hogy személyre szabott könyvtárat állít össze megrendelői számára, illetve speciális könyvborítókat és tartókat is készít, amelyek tökéletesen mutatnak a polcon. Kicsit szétnéztem a weboldalon található portfólióban. Azt tapasztaltam, hogy a színek szerint berendezett könyvespolcok valóban fénykorukat élik, és egyébként tényleg jól néznek ki. De olyan szolgáltatásról is tudomást szereztem, hogy különböző borítók és dobozok segítségével például egy komplett könyvtárnak antik hatást tudnak kölcsönözni. Megint csak szeretnék nem ítélkezni, de azért az egy picit sejthető, hogy aki ilyesféle szolgáltatást választ, és ezért persze fizet is egy vagyont, azt valószínűleg nem a bölcsészvér és a fékezhetetlen olvasási vágy hajtja, hanem valami egészen más. De tény, hogy egyre több cég foglalkozik azzal, hogy a lehető leglátványosabb könyvespolcokat rendezze be különböző álomotthonokban, és persze egyre többen vannak azok is, aki gondolkodás nélkül veszik igénybe ezeket. De nem is kell ilyen messzire mennünk, ha arra a kérdésre keressük a választ, hogy vajon milyen szerepet töltenek be napjainkban a könyvek.
Hashtag bookshelfie
Tény, hogy az utóbbi években egyre inkább szeretjük megmutatni, hogy könyvekkel vesszük körül magunkat. Nyilván ebben nagy szerepe van annak is, hogy maga az olvasás reneszánszát éli. Az emberek tömegesen próbálják megtalálni a könyvekhez visszavezető utat. Vagy azért, mert tényleg eltávolodtak az olvasástól, és most már nagyon hiányzik nekik, vagy azért, mert abban a hiszemben élnek, hogy az olvasás és a könyvek szeretetének mímelésével intelligensebb ember hatását keltik. Nemrég egy Zoom-meetingen felfigyeltem rá, hogy az egyik résztvevő mögött milyen komoly olvasmányok láthatók a háttérben. Nietzsche és Heidegger klasszikusai voltak néma tanúi, milyen meghívottak lesznek jelen egy bizonyos helyszínbejáráson, és hogy lesz-e pogácsa. Aztán rájöttem, hogy sokan szándékosan választják háttérnek a könyvespolcot, és kicsit bele is nyúlkálnak, hogy a lehető legjobb benyomást keltsék. Hiszen a könyvespolcunk javíthatja és érdekesebbé is teheti a rólunk kialakult képet. Létezik egy @BookcaseCredibility nevű Twitter account, amely kizárólag azokról a közéleti szereplőkről szól, akik úgy szerepelnek a tévében, hogy a könyvespolcuk előtt ülnek. A Twitter-account bemutatkozása szerint
„Amit mondasz, sosem lesz annyira fontos, mint a könyvszekrény mögötted.”
Házi könyvtár a léleknek – vagy a szemnek? (Fotó: Getty Images)
Egy időben hatalmas divat volt az Instagramon a bookshelfie (a book, azaz köny, a selfie és shelf, azaz polc szavakből reált szójáték) hashtag. Kihívások is születtek, egymásnak adták a felhasználók a lehetőséget, hogy mindenki „spontán” bepillantást engedjen a könyvespolcára. Az eredmény minden volt, csak spontán nem, de persze közben az is igaz, hogy végre a közösségi médiafelületeken is az olvasásra, vagy legalábbis a könyvekre szegeződött néhány tekintet. Mostanában az influenszerek egy része is szereti magát könyvmoly képében ábrázolni. Egy barátom nemrég írt egy könyvet, és arról számolt be, hogy rengetegen kiteszik Instagram-sztoriba, hogy épp nekiálltak a könyvének, de aztán soha többet nem írnak róla. „Lehet, hogy el se olvassák?” – tette fel a kérdést, miután elmesélte a jelenséget. „Lehet” – válaszoltam. Én is nagyon sok olyan tartalomba szaladok bele a közösségi médiafelületeken, hogy valaki egy friss és ropogós példánnyal ékeskedik, azt azonban valóban sokkal ritkábban látom, hogy a felhasználó egy valódi, már megtörtént olvasmányélményéről számolna be. Rongyosra olvasott vagy épp könyvtári könyveket ritkán látok ezeken a felületeken.
Az olvasás luxusa helyett a könyvek luxusa
Tulajdonképpen mindegy, hogy egy felbérelt könyvstylist (igen, van ilyen) gondosan megtervezett könyvespolcáról, vagy egy Instagram-sztoriban lezser eleganciával feltűnő kötetről van szó, a könyvek valahol státuszszimbólummá váltak, és akár egy dizájnertáska vagy egy exkluzív ékszer erejével is bírhatnak. Sőt, míg a drága értéktárgyak elsősorban vagyoni helyzetünkről tanúskodnak, addig a művészien berendezett könyvespolcok ezen felül valamiféle kifinomultságot is kölcsönöznek nekünk. Vagy legalábbis annak illúzióját. Ha már az illúziónál tartunk, egyre nagyobb divat az is, hogy neves fotográfusok ilyen típusú polcokat fotóznak, majd az ezekből készült másolatokat drága pénzért eladják, hogy mások kitehessenek egy gyönyörű képet a nappalijukba valaki másnak a könyveiről. Kicsit abszurd, nem?
Van ennek azonban jó oldala is. Biztosan sokan ismerik az amerikai The Strand könyvesbolt hálózatot. Az ilyen és ehhez hasonló független könyváruházak a nyolcvanas években indultak virágzásnak, amikor a film- és reklámkészítők, valamint az éttermek és a hotelek elkezdek úgy tekinteni a könyvekre, mint kiemelt berendezési tárgyakra. A pandémia azonban elhozta a személyes könyvtárak reneszánszát, és ma ezek a független könyvesboltok 80 százalékban otthoni könyvtárak igényeit elégítik is. És meg is élnek ebből.
Egyre inkább
úgy tűnik, hogy jelentős szerepet játszanak a könyvipar fennmaradásában azok is, akik nem olvasnak, csak szeretik a szépen kinéző könyveket.
A hardcore irodalomrajongóknak valószínűleg szabályosan fájdalmat okoz, ha színek szerint elrendezett könyvespolcot vagy vintage hatású borítókkal bevont köteteket látnak, de ezek a vitatható szokások valóban képesek tartani a lelket ebben az igencsak hanyatló iparágban. Lehet, hogy egy tehetős üzletember, aki megbíz egy könyvstylistot, hogy töltse fel polcait többszáz kötettel, soha egyiket sem fogja kinyitni, de nem biztos. Az is megeshet, hogy az ingatlanjában megforduló vendégek, netán a családja, a gyerekei előbb-utóbb ráfanyalodnak ezeknek a vagyontárgyaknak a valódi értékére, és legalább a könyvek egy része célba ér. A kérdés csak az, hogy vajon hozzájuk lehet-e nyúlni…erre ugyanis nem vennék mérget.
Kiemelt kép: Getty Images
