A névmemóriánk edzésével nemcsak a saját szorongásunkat oldhatjuk, hanem sokkal szimpatikusabbnak és közvetlenebbnek tűnhetünk a többi ember számára, arról nem is beszélve, hogy mindez az üzleti életben milyen nagy előnyökhöz juttathat bennünket (a bizalom kiépítésében például komoly szerepe lehet annak, ha a potenciális ügyfelünket az első pillanattól kezdve a keresztnevén szólítjuk). Lássuk tehát, mit tehetünk annak érdekében, hogy mindez rutinná váljon az életünkben!

A gondolat teremtő ereje

Ahogyan azt a népszerű önsegítő könyvekből tudhatjuk: „minden fejben dől el”, a legfontosabb, hogy „bevonzzuk a jó dolgokat az életünkbe”, és hogy szorgalmasan „manifesztáljunk”. Amennyiben bemutatkozás után rögtön azzal kezdjük, hogy elmondjuk: „nekünk, sajnos, mindig is csapnivaló volt a névmemóriánk”, abból mások azt a tanulságot vonhatják le, hogy nem vagyunk hajlandóak még a minimális erőfeszítést sem megtenni az ügy érdekében. Hiába mentenénk fel tehát ezzel a kulcsmondattal magunkat az emlékezés alól, valójában inkább csupán annyit érünk el vele, hogy arrogánsnak, nemtörődömnek és korlátoltnak tűnhetünk.

Sokat segíthet, ha nem dicsekszünk többet a rossz névmemóriánkkal, és ehelyett inkább az önbeteljesítő jóslatok erejét pozitív célokra fordítjuk – például legközelebb megjegyezzük magunkban, ha valamire tökéletes pontossággal vissza tudunk emlékezni, és ezt az érzést erősítjük magunkban.

Ismétlés a tudás anyja

Ahelyett, hogy bemutatkozás után a fentebb említettekkel kezdenénk, inkább csatornázzuk az energiáinkat abba, hogy rögvest visszamondjuk az új ismerősnek a saját nevét (például „Nagyon örvendek, Annaléna!”), ezáltal nemcsak gyakorolva azt, hanem a másik személynek lehetőséget biztosítva rá, hogy kijavítson bennünket, amennyiben hibát vétettünk a neve kiejtésében. Ennek köszönhetően nemcsak nekünk lesz egyszerűbb felidézni, hogy hogyan is hívják őt, hanem ő maga is fontosabbnak érezheti magát a társaságunkban. Ha nem értettük jól, kérdezzünk vissza: „Anna, ugye?” – és hagyjuk, hogy a másik kijavítson bennünket (ha szükséges), vagy elmondja, hogy milyen becenevet használ. Mi csak ezután mutatkozzunk be!

Meglehet, hogy így néhány másodperccel tovább tart majd a bemutatkozás, de sokkal jobb benyomást tehetünk vele, ha figyelmesebbnek tűnünk.

Amennyiben pedig egy számunkra szokatlan nevet kell megjegyeznünk, annál is inkább segít a memorizálásban, ha hangosan ismételgetjük azt a társalgás során (például minden „köszönöm” után), majd elköszönésnél még egyszer megismételjük („Remélem, találkozunk még, Annaléna!”).  (Persze azért nem kell túlzásba sem vinni.) Ha a kiejtésben nem vagyunk biztosak, addig kérdezzünk vissza, mígnem sikerül elég jól eltalálnunk a név hangzását.

Asszociációs játék

Társítsunk minél több gondolatot a fejünkben az adott személy nevével kapcsolatban! Például: „Annaléna… A legjobb barátnőmet Annának hívják, a Léna pedig rímel arra, hogy Léda. Hmmm… lehetett volna ő is Ady szerelme! Szóval előbb Anna jut majd eszembe, aztán pedig Ady szerelme, aki majdnem Léna, és voilá! Meg is van! Annaléna! Szuper!” Ezek az asszociációk (ahogyan azt a példa is mutatja,) bármilyen butácskák vagy megmagyarázhatatlanok lehetnek, mivel senki más nem fog tudni róluk, a lényeg, hogy számunkra működjenek. Akár egy illetlen dologra vagy gyermeteg szóviccre is gondolhatunk az emlékezés érdekében, de ezt semmiképpen se fedjük fel a szóban forgó személy előtt. Feltehetően nem szeretnénk már rögtön az ismerkedés nulladik percében megbántani őt, másrészt az, hogy az adott név éppen milyen faragatlanságra rímel, esetleg milyen kevésbé közkedvelt hírességet hívnak pont ugyanígy, egyébként sem mondható igazán humorosnak.

Bármilyen őrült (de mindig jóindulatú) asszociációval is élünk, úgysem érdekel senkit, hogy hogyan jegyeztük meg az illető nevét – csak maga a puszta tény, hogy megjegyeztük.

Ha minden kötél szakad

A legjobbakkal is előfordul, hogy véletlenül átsiklanak a másik neve fölött bemutatkozáskor (bizonyos helyzetekben még a saját nevünk helyes kiejtésén is képesek vagyunk pánikolni), ezért egyáltalán nem ciki megkérni, hogy ismételje el azt újból. Valójában ez csupán annyit árul el rólunk, hogy hajlandóak vagyunk beismerni a mulasztásainkat, sőt, segítséget is bátran kérünk a csorba kiköszörülésére.

Ezt a kört azonban fontos, hogy minél előbb lefussuk, ne pedig hónapokkal később ismerjük be, hogy valójában fogalmunk sincs a szomszéd irodában dolgozó munkatársunk nevéről. Jó ötlet lehet ilyenkor, ha miközben újra rákérdezünk a másik nevére, röviden elnézést kérünk, majd kitérünk valami olyan információra, ami szintén a bemutatkozáskor hangzott el – így végeredményben még akár figyelmesebbnek is tűnhetünk, hiszen egy sokkal apróbb részletre jól emlékeztünk. Például „Ne haragudj, bizonyára elterelte a figyelmemet, hogy ugyanarra az egyetemre jártunk! Nem gondoltam volna, hogy lesz még valaki itt, akivel ugyanott tanultunk! Elmondanád még egyszer, kérlek, hogy hívnak?”

Innentől kezdve pedig már tényleg csak gyakorlás kérdése az egész! Ezen trükkök segítségével idővel egyre edzettebbé tehetjük a névmemóriánkat, és valószínűleg minket is jobban megjegyeznek majd a többiek – már csak figyelmességünk és kedvességünk okán is. Az az ember ugyanis, aki hajlandó az adott pillanatban jelen lenni, odafigyelni és erőfeszítéseket tenni a többiek érdekében, az mindig kitűnik a tömegből.

Kiemelt kép: VioletaStoimenova/Getty Images