Arról, hogy miért érdeke a többségi társadalomnak is a befogadás, hova vezet, ha nem figyelünk egymásra, és mi hozható ki azokból a gyerekekből, akiknek tömegeivel évtizedek óta „nem számolnak”, Kökény Hajnalkát és Gyöngyösi Krisztát, az Élményakadémia Közhasznú Egyesület  munkatársait kérdeztük.

Átböngésztem a honlapotokat, és nagyon szerteágazónak tűnt, amit csináltok, úgyhogy kezdjük a nagykép felől! Mi a célotok azzal a sokféle különleges programmal, amit résztvevőiteknek ingyen kínáltok? 
Kökény Hajnalka: Nagyon általánosan megfogalmazva: az élménypedagógia módszereivel dolgozunk hátrányos helyzetű  – mélyszegénységben vagy állami gondoskodásban élő – fiatalokkal, és olyan felnőtt szakemberekkel, akik munkájuk során gyerekekkel foglalkoznak. Különféle programokat, táborokat, workshopokat szervezünk, képzéseket tartunk nekik annak érdekében, hogy ezzel hozzájárulhassunk a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentéséhez és a segítő szakemberek mentális egészségéhez, eszköztárához.

Hogyan tudtok ezekkel a programokkal tenni a hátrányos helyzetű gyerekek esélyegyenlőségéért?
Az élménypedagógia és a tapasztalati tanulás által. Ezek a módszerek ugyanis

segítenek a gyerekeknek felismerni, hogy függetlenül attól, honnan jöttek, ők is értékesek, az ő gondolataik is érvényesek, fontosak,

és ezek segítik hozzá őket ahhoz is, hogy megtanuljanak konstruktív módon működni egy közösségben. Kiemelt küldetésünknek tartjuk azt is, hogy segítsünk azoknak a velünk kapcsolatba kerülő fiataloknak is, akik szeretnének még többet tenni, kiemelkedni, hogy ők idővel példaképekké is lehessenek a saját közösségükben. Ezekhez a célokhoz valóban sokféle oldalról közelítünk.

A nyaranta megrendezlésre kerülő ALAP!Táborba főként családon kívül nevelkedő gyerekek érkeznek, míg az önkéntességen alapuló Tőlünk-Nektek programra főleg szegregátumokból jönnek gyerekek és fiatalok, például a bagi, monori romatelepről vagy Lyukóbányából. A táborok célja egyrészt az, hogy néhány napig tényleg önfeledten jól érezhessék magukat a résztvevők, mert erre is nagyon nagy szükségük van, másrészt közben segítünk nekik, hogy jobban ki tudják fejezni igényeiket, vágyaikat, jobban artikulálják szükségleteiket, hogy megtanuljanak együttműködni is, és ebből magukkal tudjanak vinni valamit a hétköznapokba is. Az önkéntes projekt már összetettebb, itt ők azon keresztül is feljesztik magukat, hogy másokon segítenek.

„Az ALAP!Tábor egy olyan hely, ahol nagyon sokféle ember összegyűlhet, és bedobhatja a közösbe azt, amije van, és együtt főzünk belőle valamit, ami pont nekünk, pont itt jó” – fogalmaz kollégád a fenti videóban. Hogy verődik össze ez a csapat?
Az ALAP!Tábor kapcsán sok gyermekotthonnal működünk együtt, az önkéntesség alapú programjainkon, mint a Tőlünk-Nekteken pedig roma telepeken tevékenykedő szervezetekkel dolgozunk együtt, például a Bagázzsal. A 2021 óta minden nyáron megrendezésre kerülő ALAP!Táborba főként családon kívül nevelkedő fiatalok érkeznek. Őket olyan partnerszervezetek, gyermekotthonok küldik, akikkel sok éve dolgozunk együtt. Rajtuk kívül kísérő nevelők, valamint az Élményakadémia trénerei, önkéntesei,  és program tartói vannak még ott a programokon, amelyek néhány nap önfeledt kikapcsolódásról szólnak. Az a cél, hogy minél többen tudjunk menni, hogy minden gyerekre a hétköznapinál sokkal több figyelem jusson. Rengeteget vagyunk a szabadban, sokat játszunk, miközben a tapasztalati tanulás és az élmények segítségével óriási változáson mennek át a gyerekek és a köztük lévő kapcsolatok is.

Ez nagyon jól hangzik, még ha úgy is képzelem, nehéz lehet erre az üzemmódra váltaniuk azoknak a gyerekeknek, akik nagyon más közegből érkeznek.
Gyöngyösi Kriszta: Ezek a gyerekek súlyos traumákat éltek át azon az úton, amíg a gyerekotthonokba kerültek – minimum annak a traumáját, hogy valamilyen okból el kellett szakadniuk szüleiktől, családjuktól – és azt ma már tudjuk, hogy a traumák súlyos hatással vannak az idegrendszerre, sok esetben okoznak zavart az impulzuskontroll, a magatartás és a figyelem területén.

A tábor résztvevői is jellemzően ellenállással védik magukat eleinte, de meglepően könnyű bevonni őket, ha szeretettel fordulunk hozzájuk

és a saját kedvelt tevékenységeik alapján kapcsolódunk velük. A táborok hangulatát megalapozza, hogy a tartalmat közösen teremtjük meg, biztatjuk a gyerekeket arra, hogy hozzák saját kedvenc zenéiket, elfoglaltságaikat, focizunk, táncolunk, „ökörködünk” velük. Aztán szépen lassan átmegyünk egy struktúrára, közös szabályokat alkotunk, hogy mindenki jól érezze magát, érzelmileg mindenki biztonságban legyen, és amikor már megtapasztalták, hogy itt tényleg jó helyen vannak, akkor már mi is hozunk olyan játékokat, tevékenységeket, amelyek segítenek például az együttműködés vagy az önreflexió fejlesztésében.

Miben különbözik ettől a Tőlünk-Nektek?
Ez a másik programunk egy önkéntesség alapú hosszabb folyamat, 2011 óta tartjuk rendszeresen. Ide roma telepeken tevékenykedő szervezetek segítenek fiatalokat delegálni és felkészíteni. Itt a fentieken túl nagy önállóságot kapnak a résztvevő fiatalok a feladatokban is, mert azt szeretnénk, érezzék meg saját képességeiket. Saját önkéntes programot terveznek és szerveznek, de megtanítjuk őket például arra is, hogy hogyan kell a természetben iránytűvel tájékozódni. Sokszor kint is alszunk az erdőben, kalandparkban mászunk úgy, hogy párokban csak egymásra támaszkodhatnak. Csupa olyan tevékenységet végzünk, játszunk, amihez olyasmit kell mozgósítaniuk magukban, amiről talán nem is tudták, hogy bennük van,  és nagyon fontos része a programnak, hogy ezt minden alkalommal visszajelezzük és igyekszünk is tudatosítani. Természetesen trénereink ott vannak a háttérben, ha probléma, baleset vagy vészhelyzet lenne, de az alap az, hogy a tájékozódáskor például arra megyünk, amerre ők mondják, mert tényleg ők irányítanak. Mindeközben megtapasztalják, hogy csoportban működve nincs lehetetlen, de azt is, hogy a vita természetes, és hogy hogyan érdemes ezeket megoldani.

Milyen változást tapasztaltok náluk? Nagyon megfogott az egyik videótokban egy srác, aki azt mondta, hogy pár évvel korábban szellemi fogyatékosnak nézte volna őt mindenki… 
Az a leginkább érzékelhető változás a programok alatt, hogy ezek a sok indulattal, frusztrációval, szégyennel teli gyerekek a végére kinyílnak, új barátokat szereznek, megosztják egymással és velünk azokat a történeteket, amik a szívüket nyomják. Később persze hosszú távon is látjuk a változást, mert követjük az útjukat. Amikor a táborban azzal dolgozunk, hogy hogyan kell konstruktívan megoldani a problémát, az a gyerekeknél például úgy csapódik le, ahogy az egyik táborozónk megfogalmazta, hogy

“ha kötekednek is velük, el tudják úgy kerülni, hogy nem kell verekedni.”

Szerintünk szuper az is, hogy a nálunk táborozó fiatalok egy része később maga is önkéntes lesz, és már ő szervez programot másoknak. Ez nagyon fontos, megélhetik azt, hogy tudnak segíteni hasonló sorsú gyerekeknek és ez abban is sokat segítenek, hogy ügyesebben segítsenek maguknak a nehéz helyzetekben.  Az önreflexió a másik borzasztó fontos dolog, amit segítünk megtanítani nekik: azt, hogy megismerjék a képességeiket, gyengeségeiket, ezt el tudják fogadni és akár előnyt is kovácsoljanak belőle. Erre nagyon szép példákat láttunk az évek során, és arra is, hogy a táborba érkező gyerekek az elején kicsit feszengenek, nem értik, mit szeretnénk tőlük, miért jövünk azzal, hogy adjanak pozitív visszajelzést a másiknak, az utolsó napokban pedig mindenki sír, mert nagyon nehéz kilépni ebből a támogató közegből.

Igen, nekem is rögtön az jutott eszembe, hogy szuper, hogy csináljátok ezeket a foglalkozásokat, de utána mégis oda kell visszamenniük, ahonnan jöttek: gyerekotthonba, nevelőintézetbe, nyomortelepre. Mennyire nehéz ezeket a programokat „eladni” a családtagoknak, helyi közösségnek? 
Összetett kérdés ez. Annyit teszünk, amennyit tudunk, de nagyon fontos, hogy legalább annyit megtegyünk. Fontos, hogy a nevelők vagy a szülők látják, hogy a gyerek jól érzi magát, motiváltan tér vissza, ennek ők is örülnek, de az már változó, hogy mennyiben tudják ebben támogatni őket.

Ezek a gyerekek olyan környezetből jönnek, ahol sok mindent nem volt módjuk megtanulni. Nemcsak tárgyszerű tudásra gondolok, de képességekre, alapvető szocializációra, társas viselkedésre is.

Táborainkban ebből nagy dózisban és nagyon élményszerűen kapnak, megérzik, hogy ez bizony nagyon jó. Szerencsére nagyon sokszor tapasztaljuk, hogy nem az történik, hogy a gyerekek elfelejtik, amit a táborban tanultak, hanem azt, hogy megpróbálják átadni azoknak is, akik nem voltak jelen. A Tőlünk Nektek programban sokszor maguk is kortárs példaképpé válnak, és társaikkal együtt nagyon sokat tanulnak magukról és a világról. Ebbe a programunkba olyan fiatalokat várunk, akiket az ALAP!Táborban vagy más programunkon már megismertünk, és akikkel kapcsolatban látjuk, hogy szeretnének még többet tenni. Belőlük csapatot kovácsolunk, módszertani képzést kapnak az önkéntességhez, majd önállóan terveznek és szerveznek meg egy önkéntes programot. Azt hiszem, hogy az, hogy önkéntes fiataljaink egyik programja, amit elejétől a végéig ők találtak ki és valósítottak meg – legutóbb például a Vanhelyed alapítványhoz járó Ózdi gyerekeknek vezettek játékokat, együtt főztek nekik és kifestették a szegregátumban álló fürdőházat – arra utal, hogy nagyon is sokat bevisznek kisebb közösségeikbe abból, amit együtt tanulunk.

Segítő szakemberekkel is foglalkoztok. Nekik milyen szolgáltatást nyújtotok? 
Kökény Hajnalka: Hartland néven fut mentálhigiénés programunk, ami a segítő szakmában dolgozókat és ifjúsági munkásokat céloz. Segítő szakma nagyon sok van, a közös bennük az, hogy nagy érzelmi megterheléssel járnak, és óriási bennük a kiégés veszélye. Ilyen munkakörben dolgoznak a pszichológusok, a háziorvosok, a védőnő, a nevelő a gyermekotthonban, a tanár és a tanító, az ifjúságsegítő, de akár maga a szülő is lehet az, akik úgy érzi, hogy nem tud úgy kapcsolódni a gyerekhez, ahogy szeretne, és eljön egy ilyen képzésre. Ezeken a programokon olyan élménypedagógiai eszközöket, nonformális képzési eszközöket adunk át, amiket ők akár otthon, illetve a szakemberek a gyerekekkel folytatott munkában tudnak használni, ezzel is segítve mentális egészségük megőrzését. 

Mi erodálja a leginkább a tanárok, gyerekekkel foglalkozó szakemberek mentális egészségét?
Bár a legtöbbször az alulfizetettségről szoktunk beszélni, ugyanilyen fontos a túlterheltség, amit a mindennapi nevelési kihívások mellett a szakemberekre nehezedő adminisztratív teher is nehezít. A kettő ráadásul egymás erősíti is: ha nincs megfelelő anyagi keretem rá, regenerálódni, töltődni sem tudok úgy, ahogy kéne, egy idő után pedig azt fogom érezni, hogy a pedagógiai munka sem úgy megy, ahogy szeretném. 

Nem állami feladat volna, hogy ezzel a helyzettel kezdjünk valamit? Vagy akár az, hogy a roma gyerekek integrációját segítsük?
Az államnak fontos szerepe és felelőssége van a roma gyerekek integrációjában, de az oktatási és a gyermekvédelmi rendszerben is. Sajnos eddig nem tapasztalhattunk meg átfogó, sikeres roma integrációs programot, ezért addig is, amit tudunk, meg kell tennünk, hogy csökkentsük a társadalmi szakadék tovább szélesedését. Fontos lenne az is, hogy az állam támogassa az alulról jövő kezdeményezéseket, hiszen ezen a szinten jobban  rálátnak azoknak a gyerekeknek az életére, családjára, helyi és konkrét problémáira, akikkel dolgoznak.

Miből tartjátok fenn magatokat? 
Elsősorban adományokból. Vannak céges adományozóink, rendszeresen csinálunk adománygyűjtő kampányokat, hogy táborainkat újra és újra meg tudjuk szervezni, emellett rendszeresen indulunk pályázatokon, és nagyon számítunk a civil adományozókra is, akik például az adójuk 1 százaléka feletti rendelkezéssel tudnak bennünket segíteni. 

Nagyon sok jó ügy van. Miért éri meg valakinek, akit közvetlenül nem érint a Lyukó vagy Bag valósága, hogy segítsen?
Lehet nagyon sok szép dolgot mondani esélyegyenlőségről meg a gyerekek jogairól, vagy arról, hogy mit gondol az ENSZ erről a témáról, de szerintem jobban meg lehet fogni ezt onnan, hogyha szeretnénk egy olyan társadalmat, ahol mindenki lehetőséghez jut, és ezért a mostaninál sokkal többen tudnak hozzájárulni a fejlődéshez, akár a GDP-hez, növekedéshez, akkor érdemes támogatni a miénkhez hasonló kezdeményezéseket. Ha szeretnéd, hogy a gyereked egy biztonságosabb világban nőjön fel, hogy kevesebb hajléktalan legyen, hogy mindenki munkába álljon, ne hagyja ott idő előtt az iskolát, hogy a te gyereked mellett egy olyan másik üljön a suliban, aki ismeri és betartja a normákat, tud együttműködni, akkor érdemes támogatnod az esélyegyenlőség ügyét.

Kiemelt kép: Getty Images