Az ember- és állatkísérletek a pszichológia leginkább megosztó kutatási módszerei, mert bár tény, hogy az emberi elméről a legtöbbet úgy tudhatunk meg, ha fajunk viselkedését vizsgáljuk, egyes korai kísérletekben a tudósok az emberiességet is feláldozták a tudományosság oltárán.
E korai kísérletek leginkább megkérdőjelezhető típusai azok, amelyekben gyerekeket vizsgáltak, ma már teljességgel elképzelhetetlen keretek között. Öt olyan, gyerekek bevonásával végzett kísérletet mutatunk, ahol a kutatók átlépték az etikai normákat, és amelyek ma már biztosan nem történhetnének meg ebben a formában.
Elektrosokk-kísérlet
Dr. Lauretta Bender pszichiáter, a New York-i Creedmore, később a szintén helyi Bellevue Kórház munkatársa az 1940-es és 1960-as évek között az elektrosokk terápia gyerekekre gyakorolt hatását vizsgálta. Kutatásai kapcsán abban az időben is számtalan komoly etikai aggály merült fel, hiszen már a páciensek kiválasztásának gyakorlata is megkérdőjelezhető volt, mivel nélkülözte a tudományos megalapozottságot. Bender ugyanis gyakorlatilag kézrátétellel (koponyájukat oldalról erősen megnyomva és az erre adott reakciójukat vizsgálva) szűrte ki azokat a gyerekeket, akiket később kezelésnek vetett alá. Emellett Dr. Bender úgy vélte, hogy ez az elektrosokk-terápia nemcsak a skizofrénia vagy az autizmus ellen hatásos, de forradalmi kezelést jelenthet a szociális problémákkal küzdők számára is, kortársai ráadásul arról számoltak be, hogy a doktornő soha nem mutatott semmiféle együttérzést a gondjaira bízott gyerekek iránt. Dr. Bender összesen több mint 100 gyermeken alkalmazta a sokkterápiát, a legfiatalabb közülük hároméves volt, és bár voltak, akiknél hatékonynak bizonyult a kezelés, egyes esetekben inkább a tünetek súlyosbodását okozta, vagy épp új rendellenességeket generált.
Nővérek alkalmaznak elektrosokk terápiát egy tinédzseren. (Forrás: TheClio)
Kísérletezés a biológiai nem megváltoztatásával
Hét hónapos korában David Peter Reimer péniszét véletlenül megcsonkították egy rutinszerű körülmetélés során. Dr. John Money pszichológus, akinek szakterülete a társadalmi nemi szerepekhez való alkalmazkodás és a nemi szerepekhez kapcsolódó viselkedés volt, meggyőzte a Reimer családot, hogy fiuk nagyobb eséllyel esik majd át egészséges pubertáson, ha heréit is eltávolítják, és lányként nevelik. A szülők beleegyeztek, a műtét megtörtént, Dr. Money pedig több fórumon is beszámolt annak sikerességéről. Az igazság ugyanakkor nem is állhatott volna távolabb ettől: mielőtt 38 éves korában öngyilkosságot követett el, az érintett David súlyos depresszióról számolt be, és arról is beszélt, hogy soha nem azonosította magát nőként. Reimer viszonylag fiatal volt, amikor szülei elárulták neki, hogy mi történt, később pénisz-helyreállító műtétet is végeztek nála és meg is házasodott, mégsem tudott teljes életet élni. Kortársai egész életében kiközösítették, bántalmazták és megszégyenítették.
Fekete pedagógia-kísérlet
1939-ben, az iowai Davenportban 22 árvaházban élő gyerek lett Wendell Johnson és Mary Tudor, az Iowai Egyetem két kutatójának kísérleti alanya. A vizsgálat a dadogásról szólt, és hajmeresztő körülmények között zajlott le. A vizsgált gyerekeket (voltak köztük egészséges beszédfejlődésű és valamilyen rendellenességgel küzdők is) ugyanis véletlenszerűen két csoportra osztották a kutatók. Az egyik csoport tagjai pozitív logopédiai terápiában részesültek, és folyamatosan dicsérték a beszédfolyamatosságukat.
A másik csoport negatív beszédterápiában részesült, ami azt jelentette, hogy lekicsinyelték és megszégyenítették őket minden esetleges beszédhibájukért. A kísérlet tudományos szempontból eredményes volt, mert kimutatta a negatív pedagógiai módszerek káros hatását, az viszont már egy egészen
más kérdés, hogy etikailag hogyan értékelünk egy olyan kutatást, melynek végén korábban egészséges beszédkészségű gyerekeknél beszédzavarok alakulnak ki.
Mivel egyeseknél ezek a mesterségesen generált beszédproblémák felnőtt korukban is megmaradtak, Johnson és Tudor soha nem publikálták tanulmányuk eredményeit, mert tartottak a tudományos és laikus közönség reakcióitól.
A kis Albert kísérlete
John Watsont a behaviorizmus atyjaként ismerik, a viselkedéskutató szakember gyakran használt árvákat különböző kísérleteiben. Egy jól ismert és különösen etikátlan kísérletben Watson egy kilenc hónapos, Albert nevű árvát tesztelt. A kis Albertet először különféle pozitív és negatív benyomást keltő látványoknak és hangoknak tették ki, többek között nyulakat, majmokat, égő újságpapírt és mindenféle maszkokat mutattak neki. A kísérlet második fázisában Watson egy fehér patkányt mutatott be Albertnek. Az előbbi dolgokhoz hasonlóan a baba előszőr nem mutatott félelmi reakciókat a patkány láttán, egészen addig, amíg Watson egy acélrúddal hangos hangokat nem kezdett kiadni, valahányszor Albert hozzáért az állathoz. Nem meglepő módon a patkány jelenléte hamar szorongatóvá vált a kisfiú számára. Hamarosan Albert félelmet mutatott minden bolyhos, szűrös és/vagy fehér dologtól is, ami végső soron igazolta Watson hipotézisét, miszerint a félelem kondicionálható.
Bobo baba-kísérlet
Albert Bandura (a börtönkísérlet szervezőihez hasonlóan szintén a Stanfordi Egyetem kötelékébe tartozó tudós) egy olyan kísérletet tervezett meg, amelynek célja az volt, hogy bemutassa, hogyan tanulják el a gyerekek a felnőttektől a különböző viselkedésmintákat. Bandura kísérletében 72 általános iskolás korú gyerek és egy Bobo nevű, nagy, felfújható baba vett részt.
Bandura a fiatal kísérleti alanyok egy részével végignézette, ahogy egy felnőtt erőszakosan bántalmazza Bobót mind fizikailag, mind verbálisan,
majd minden gyereket egyedül hagyott egy szobában a babával. Talán nem meglepő, hogy a gyerekek nagy része szintén bántalmazni kezdte Bobót, sokan közülük meglehetősen erőszakosan, éppen úgy, ahogy a felnőttektől látták. Bandura kétszer is megismételte kísérleteit, és minden alkalommal ugyanazokat az eredményeket kapta, azt viszont, hogy mindez milyen hatással volt a gyerekek hosszú távú személyiségfejlődésére, már nem annyira vizsgálták.
És ma?
A pszichológia tudománya ma is folyamatos fejlődésben van, és a különféle kísérletek és megfigyelések ma is nagyban hozzájárulnak fejlődéséhez. Ma sem ritka, hogy bizonyos viselkedések tanulmányozásához (szüleik alapos tájékoztatása után és kifejezett beleegyezése mellett) gyerekeket keresnek alanyként. Szerencsére azonban ezeknek a vizsgálatoknak ma már sokkal szigorúbb szabályoknak kell megfelelniük, így a fentiekhez hasonló, gyakran brutális eljárások ma már teljességgel elképzelhetetlenek a tudományos életben.
Kiemelt kép: Lee Salk pszichológus és biológus kollégái a Lee Salk Központban az ötvenes években. Getty Images, nyilvántartási száma: 8/26/60.
