Valószínűleg nincs olyan ember, akinek ha feltennénk azt a kérdést, hogy elégedett-e a keresetével, igent mondana, ugyanakkor bizonyára mindannyiunknak vannak elképzeléseink arról, hogy mennyi is lenne az annyi, amire már elégedetten bólogatnánk. Viszont az utóbbi időben fellángoló infláció és egyebek miatt valószínűleg ez az összeg is emelkedne, hiszen egyre többe kerül a megélhetés, főleg ha nem csak a minimumon szeretnénk tengődni.

Pont emiatt egyre többet hallani az úgynevezett HENRY-kről, akik a – nevükkel ellentétben – nem valami új, szívtipró fiúcsapat tagjai. Az akroníma a high earner, not rich yet (magas jövedelmű, de még nem gazdag) szavak kezdőbetűjéből áll össze, maga a kifejezés pedig nem újkeletű: Shawn Tully író a Fortune magazin egyik 2003-as cikkében írta le először, 2019-ben pedig Melkorka Licea író lehelt friss életet a kifejezésbe egy New York Post-cikkben, majd az utóbbi időben kapták fel ismét.

A kifejezés eredetileg a fiatalabb keresőket jelölte, de mára – bár sok HENRY fiatal, 35 év alatti – gyakorlatilag bármilyen korú lehet, akiket nem a születési évük, hanem a jövedelmük és a költési szokásaik határoznak meg. Keresetük az Egyesült Államokban évi 100 000 dollártól a 250 000 dolláros jövedelmig terjed, de mégsem tartják gazdagnak magukat. Ez az összeg nemcsak innen a Kárpát-medencéből nézve tűnik magasnak: a 250 000 dolláros jövedelem több mint háromszorosa annak a felső határnak, amit sok szakértő középosztálybeli jövedelemnek tekint, ami egy magánszemély esetében 72 000 dollár, ettől függetlenül a HENRY-k mégsem dúskálnak a pénzben.

Ilyen egy átlagos HENRY

Hogy megértsük ennek a miértjét, nem is kell annyira mélyre ásnunk. Ezek a személyek a statisztikák szerint kevés (ha egyáltalán van) megtakarítással rendelkeznek, ennek ellenére szabadon, különösebb megszorítások költekeznek, és az átlagnál magasabb jövedelmük ellenére gyakran úgy találják, hogy fizetéstől fizetésig élnek. A statisztikák szerint a HENRY-k általában két dolgozó felnőttből és egy gyermekből álló háztartásokban élnek, és jellemzően főiskolai vagy felsőfokú végzettséggel rendelkeznek, és általában felsővezetői és vezetői pozíciókban dolgoznak, gyakran pénzügyi területen.

Bár keményen megdolgoznak a pénzükért, de szinte azonnal el is költik azt, amint az a bankszámlájukra érkezik. 

Gyakran jelentős mennyiségű adósságot görgetnek, és hajlamosak arra, hogy jelentős hitelkártya-adósságot halmozzanak fel. Jellemző adat, hogy a HENRY-k bár az amerikai háztartások kevesebb mint 20%-át teszik ki, de a kiadások 40%-át ők adják. Ha hitelkártya-egyenlegükhöz hozzáadják a diákhitel-tartozást, valamint a jelzálog- és autóhitel-törlesztéseket és a gyermekgondozási költségeket, akkor nem sok marad a megtakarításokra. Nem arról van szó, hogy a HENRY-k nem ismerik fel a megtakarítás fontosságát, hanem inkább arról, hogy jelenleg a lehető legteljesebben élik az életüket, és a megtakarításnak háttérbe kell szorulnia.

A David Wealth Management szerint három tulajdonság jellemzi a HENRY-t: az átlagosnál magasabb jövedelem, kevés vagy semmilyen megtakarítás és az alacsony anyagi jólét érzése. Az Investopedia a HENRY-t „dolgozó gazdagoknak” nevezte, akik amint abbahagyják a munkát, nem lesznek tovább gazdagok. Ugyanis „jövedelmükből több megy el a költségekre, mint a vagyongyarapító befektetésekbe, így inkább érzik magukat a fizetésükért robotoló átlagembereknek, mint Amerika gazdag 1%-ának” – írja az Investopedia, hozzátéve a HENRY-lét kulcsmondatát: „Ezektől a magas keresetűektől nagyjából ugyanazt az életmódot várják el, mint gazdagabb honfitársaiktól, de ezt úgy érik el, hogy feláldozzák a vagyon felhalmozására való képességüket.” Azaz a HENRY-k azért nem lesznek sosem valóban gazdagok a magas jövedelmük ellenére, mert már most olyan színvonalon próbálnak élni, mint a valóban vagyonos emberek, de így nem jut arra, hogy befektessenek vagy félretegyenek. Így ha bármilyen probléma adódik – mondjuk egy betegség vagy munkanélküliség – azonnal alacsonyabb szintre esnek vissza.

Itthon is vannak „szegény gazdagok”?

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) 2019-ben kiadott jelentése szerint az Európai Unión belül a leggazdagabbak, vagyis a felső 10 százalék birtokolja a teljes vagyonnak körülbelül a felét. Az alsó 40 százalék ennek a pénznek nagyjából 3 százalékához jut hozzá. Arról már régóta megy a diskurzus, hogy Magyarországon beszélhetünk-e egyáltalán középosztályról vagy sem, de előtte jöjjön néhány beszédes szám.

Az OECD szerint pedig a fejlődő országok között Magyarországon a legnehezebb elérni, hogy magasabb színvonalon éljünk, mint a szüleink.

A KSH adatai szerint 2022 decemberében a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 581 900, aminek mediánértéke 447 800 forintot ért el (tehát ugyanannyian keresnek ennél kevesebbet, mint ahányan többet), ami 18,0%-kal meghaladta az egy évvel korábbit. A nettó átlagkereset pedig 387 000 volt, ami elsőre nem is hangzik túl rosszul, de ha hozzávesszük azt, hogy a reálkereset 5,1%-kal csökkent, a fogyasztói árak előző évhez képest viszont 24,5%-kal nőttek, máris nem hangzik túl jól (ebből a cikkünkből kiderül, hogy mennyit ér a pénzünk 2023-ban). Ez azt jelenti, hogy aki minden hónapban a fentebbi összeget vagy ennél valamivel többet tesz zsebre, az statisztikailag legalábbis bőven középosztálybelinek számít, a gyakorlat viszont azt mutatja, hogy bár nem számítanak szegénynek, sőt, egy-egy nehezebb helyzet (például munka elvesztése, hosszabb betegség) miatt azonnal lecsúszhatnak. Ezt az állítást pedig nemcsak a saját bőrünkön érezhetjük, hanem a statisztikai adatok is alátámasztják, miszerint a magyar lakosság jelentős részének nincsen megtakarítása, illetve gyakorlatilag esélye sincsen saját ingatlanra.

Magyarországon a középosztály 60 százaléka anyagilag sebezhető, ez az arány az OECD-országokban átlagosan 40 százalék,

áll az OECD jelentésében.

Tehát itthon elsősorban nem a fizetés azonnali felélése és a (ma már) luxusnak számító holmik beszerzése, na meg persze a fennhéjázó életmód fenntartása az elsődleges oka annak, ahogy a „magyar HENRY-k” nem jutnak egyről a kettőre: egyszerűen itthon az átlag feletti jövedelem sem feltétlenül elég ahhoz, hogy egy kényelmes, fenntartható életmódot folytassunk, pláne a kimondottan középosztálybelinek gondolt keretesház–több gyerek–évi nyaralás–autó kombinációt, miközben félre tudunk tenni, esetleg különböző befektetéseket is kezelhetünk (bár természetesen léteznek állítólag olyan trükkök, amikkel 65 éves korunkra milliomosok lehetünk és hogyan kereshetünk többet.) Persze, a lehetőség mindig fennáll: mindig összébb tudjuk húzni azt a bizonyos övet, még mindig le tudunk mondani valamiről, és csak a túlélésre fókuszálni: de talán a középosztálynak nem erről kellene szólnia.

Kiemelt kép: Getty Images