Hát nem a kötelezőre. Ami az iskolában volt, hogy az osztályfőnök kiosztotta, mi meg idegességünkben levegőt sem mertünk venni, hogy melyik fiú adja majd nekünk a kókadt nárciszt. A munkahelyen is inkább a személyesnek örülünk.
Az sem egyértelmű, hogy virágot szeretnénk. Vagy hogy egyáltalán vágyunk-e valami átadhatóra, becsomagolhatóra. A teljesség igénye nélkül a következőket válaszolták a körülöttem élő, dolgozó nők:
„Alvás, alvás, alvás.”
„Ne kelljen semmit csinálnom egy napig.”
„Mondják ki, hogy szeretnek.”
„Nem merem elmondani.”
„Egy napig legyek férfi.”
„Pihenhessek, de úgy, hogy senki ne okozzon lelkiismeret-furdalást miatta.”
Hát, virág épp nem volt közte…
Boldog nyolcadikát mindannyiunknak!
(Mi pedig annak örülnénk leginkább, ha minél többen kitöltenék a lent látható kérdőívet.)
