Az autofóbia, izolofóbia vagy eremofóbia néven is ismert monofóbia az elszigeteltségtől, magányosságtól vagy egyedülléttől való akut félelmet jelent. Szakértők úgy vélik, hogy a monofóbia az agorafóbia (félelem a szabadban vagy idegen helyen való tartózkodástól) néven ismert mentális egészségi állapotok egy csoportjának része, és különböző fokozatai vannak.

Egyes monofóbiával küzdő betegeknek arra van szükségük, hogy társuk folyamatosan mellettük legyen, másoknak arra, hogy bármilyen térben is tartózkodjanak, valaki más mindig legyen ott rajtuk kívül. A monofóbiában szenvedők bár tudhatják, hogy fizikailag biztonságban vannak, mégis leküzdhetetlen rettegés tölti el őket bizonyos helyzetekben – vagy már csak ezeknek gondolatára is. A WebMD szerint a monofóbia sokféleképpen jelentkezhet, de ezek közül az alábbi formák a leggyakoribbak: 

• félelem attól, hogy elszakadunk egy bizonyos személytől
• félelem attól, hogy egyedül vagyunk otthon
• félelem attól, hogy egyedül vagyunk nyilvános helyzetben
• félelem attól, hogy egyedül vagy elszigetelten érezzük magunkat
• félelem attól, hogy egyedül kell szembenéznünk egy veszélyes helyzettel
• félelem attól, hogy egyedül kell élnünk
• félelem a magányosság vagy magányosság érzésétől.

Ez az akut félelem pedig általában szorongásos tünetek kíséretében jelentkezik, azaz

egy monofóbiás ember akár már attól is izzadni, remegni kezd (vagy épp hidegrázás, hőhullám, mellkasi fájdalom, hányinger, szédülés és légszomj gyötri) és felpörög a pulzusa, ha mondjuk az egyik ismerőse „túl sokáig” nem válaszol egy üzenetre,

vagy elfelejti visszahívni. A tünetek súlyossága miatt fontos, hogy komolyan vegyük ezt a furcsa betegséget.

A monofóbia egy valós klinikai diagnózis. Ennek megértéséhez fontos tudni, hogy a pszichológiában a fóbiák nem csak kellemetlenséget, dühöt vagy szomorúságot jelentenek, hanem olyan szorongásos zavart, amelyet egy tárgytól vagy helyzettől való tartós és túlzott félelem határoz meg. Betegségről akkor beszélhetünk, ha a szorongás függetlenedik a realitástól, a valódi veszélyhelyzettől, és intenzíven jelen van az érintettek életében, illetve a fóbiás félelem következményei jelentősen befolyásolják az illető vagy környezete életét, többnyire súlyosan nehezítve azt – írja a HáziPatika. Az embereknek körülbelül 14 százaléka küzd valamilyen fóbiával, a leggyakoribbak közé pedig a halálfélelem, a fulladástól való félelem és a támadástól való félelem tartozik – de a szóban forgó monofóbiás esetek száma is egyre növekszik.

A monofóbiában szenvedő egyén nemcsak az egyedüllétet utálja, hanem egyenesen pánikba esik a gondolattól, hogy nincs mellette senki – például egy szakítás bekövetkeztével.

Bár egyre több mindenkit diagnosztizálnak monofóbiával, az még mindig nem teljesen egyértelmű, hogy pontosan mi állhat a betegség kialakulásának hátterében. Néhányan persze a természetüknél fogva szorongóbb alkatok a többieknél, ugyanakkor más fóbiákhoz hasonlóan sok monofóbiában szenvedő személy is valamilyen feloldatlan traumának „köszönheti” állapotát. Ez lehet egyszerűen az, hogy az adott egyén élete egy szakaszában hosszú időn át elhagyatottnak érezte magát, és ezt borzasztóan élte meg; esetleg hogy korábban kigúnyolták amiatt, hogy egyedül volt – de valójában minden eset más és más okokban gyökerezhet.

Jóllehet tudjuk, hogy az ember természeténél fogva társas lény, tehát semmi baj nincs azzal, ha egy partner mellett képzeljük el az életünket – gond inkább csak akkor lehet, ha mindez szükségletté válik, és az egész életünk ezen probléma körül forog. Érthető, hogy egyesek rettegnek attól, hogy egyedül maradnak, különösen, ha korábban nem tanították meg nekik, hogy hogyan birkózzanak meg az egyedüllét érzésével, vagy hogy miképp bővíthetik a szociális hálójukat. Ezen kívül az is árnyalja a problémát, hogy

sok nőt a mai napig arra tanítanak, hogy élete legfőbb célja, hogy férjet (!) találjon magának – és bizony tartson is ki mellette, akár saját testi és lelki egészsége ellenében is.

Mi lehet a megoldás?

Egyrészt a szorongásos tüneteket mindig komolyan kell venni, érdemes mielőbb szakemberrel konzultálni állapotunkról, és az ő utasításainak megfelelően eljárni a problémát illetően; érdemes lehet terápiás segítséghez is fordulni. Másrészt

a különböző fóbiákkal való megküzdést bizonyítottan segíti az expozíciós terápia, azaz a szembesítéses módszer.

Monofóbia esetén például érdemes lehet egy ideig kipróbálni a rettegett szingli életmódot, és megtapasztalni, hogy valójában nem is dől össze a világ, ha egyedül leszünk egy kicsit. Persze, ez sokszor elképesztően nehéznek tűnhet, hiszen a problémát látszólag (de csak látszólag) épp, hogy az oldaná meg, ha valakivel (bárkivel!) gyorsan összejönnénk – ugyanakkor ilyen, érzelmileg kiszolgáltatott helyzetben hajlamosabb az ember nem megfelelő (akár bántalmazó) személlyel is (egészségtelen) párkapcsolatba keveredni. Higgyük el, hogy igaz a mondás, miszerint jobb inkább egyedül élni, mintsem a nem megfelelő ember mellett!

Ezen kívül pedig tudatosítsuk magunkban, hogy sosem szégyellnivaló dolog a külvilág segítségét kérni problémáink megoldásában!

Kiemelt kép: Illusztráció – Hammarby Studios/Getty Images