Palágyi Ildikó zenéje az art-pop, a jazz és az élő elektronika találkozásából születő izgalmas zenei utazás. A felvidéki születésű énekes-dalszerző eredetileg klasszikus énekesnek készült, később a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz-ének előadóművész szakán, majd tanári mesterképzésén diplomázott. 2016-ban meghívást kapott a Müpa Jazz Showcase fesztiváljára, azóta pedig rendszeresen hallható a hazai klubokban, fesztiválokon, és számos külföldi koncertet is adott már. Miután 2020-ban életet adott első gyermekének, tavaly, Pillangó című szerzeményével A Dal című műsorban is versenyzett, idén tavasszal pedig új, magyar nyelvű zenei anyaggal jelentkezik. Legújabb EP-jén bensőséges, titokzatos és meglepetésekkel teli zenei világot tár a közönség elé – március 20-án tartandó lemezbemutató koncertje pedig már napok óta telt házas.
Új albumod nagyon személyes anyag lett, egyfajta gyászfeldolgozás. Jól érzem?
Ezek a dalok minden kétség nélkül az eddigi legszemélyesebb szerzeményeim, és igen, a veszteségeim nyomán születtek. A dalok megírása számomra gyógyító út volt, ahol hangot adhattam gyászomnak, fájdalmamnak, dühömnek, hogy aztán az élet mély bugyrait megjárva egy másik minőségben nézhessek rá az életemre és az engem körülvevő világra. Mert a teljes szétesést egy belső átrendeződés követte, amikor már nemcsak nehéz érzések kapcsolódtak a megéléseimhez, de megérintett a gondviselés, az élet és a halál örökös körforgása, és nem utolsó sorban az életöröm és az élet szeretete is.
Hogyan születtek a dalok? Volt valamilyen konkrét munkamódszered, vagy csak hagytad, hogy áramoljanak az érzelmek?
Az Indáknál és a Kezeim Közöttnél mindkét alkalommal úgy ültem le, hogy szeretnék hangot adni az érzéseimnek, és egyben szeretnék emléket is állítani azoknak, akiket elveszítettem. Hónapokkal később jött el a pillanat, amikor kigördült a Körbeér című dal, ami életem legkönnyebb és leggyorsabb dalírása volt. Ez lett a hamarosan megjelenő kislemez címadó dala, és a gyászfolyamatnak egy sokkal későbbi állomását jeleníti meg, amikor a veszteséget körbenövi az élet.
Nem félelmetes így kitárni a szívünket a közönség előtt? Vagy épp ellenkezőleg, felszabadító? Az az általános vélemény, hogy a trauma, a gyász magánügy. Közben egyedül a legnehezebb megbirkózni velük…
Boldizsár Ildikó, akinél meseterápiát tanultam, azt mondja, minden élethelyzetnek megvan a mesebeli párja. Úgy gondolom, ez a tételmondat a zenére is igaz. Bár más a két műfaj, úgy hiszem, a dalokban is az emberi létezés különböző mintázatai képeződnek le. A dalok is egyfajta tükrök, amik akkor érintenek meg minket, ha saját magunk történetét halljuk meg bennük.
Mert a veszteség, a hiány, az üresség érzése, vagy akár a düh mind olyan mintázatok, amik mindannyiunkat érintenek.
És innentől kezdve már teljesen mindegy, az a dal részleteibe menően mit jelent az én életemben, mert már nem csak rólam szól. Én rendíthetetlenül hiszek a történetmesélés erejében, történjen az bármilyen csatornán. És igen, meghallani magunkat egy dalban azt is jelenti, hogy nem vagyunk egyedül az érzéseinkkel.
Az anyává válásodról is őszintén énekeltél a Pillangó című dalban. Sok életet mérgez, hogy azt hiszik, egy „friss” anya csakis szuperboldog lehet. Mi kellene ahhoz, hogy ez a szemlélet változzon?
Nagyon megválogatom, hogy milyen közegben árulok el többet az életem történéseiből, de ha valahol a megosztásom által nem elsősorban én magam kerülök a fókuszba, hanem egy fontos ügy, akkor szívesen mesélek. Nekem nagyon sokat jelentett annak idején, amikor találkoztam olyan történetekkel, amikben az saját megéléseimet láttam viszont. Sokszor a társadalmi elvárás tesz igazán nehézzé egy-egy helyzetet. Amikor például azt hisszük – mert még mindig sok helyről ez visszhangzik –, hogy az nincs rendben, hogy amellett, hogy ez a világ legcsodálatosabb dolga, nehéz érzések is megjelenhetnek az anyaság kapcsán.
Az anyaság hogy változtatott meg téged, mint művészt?
Hajlamos vagyok sok mindenen szorongani, de mióta anyuka lettem, jó pár dolog jelentőségét vesztetette. Az agyalásaim általában úgy végződnek, hogy ránézek a kislányomra, és megkérdezem magamtól, úgy igazán van-e jelentősége annak, amin rágódok. Nagyon ritka, amikor igen a válasz. Énekesként és dalszerzőként is érzem magamon, hogy bátrabban megyek a megérzéseim után, kevésbé határoz meg a megfelelés. Másrészt soha nem múló inspirációforrás látni a kislányomat belemélyedni abba, amit éppen csinál.
A koncertre készülsz majd valami különlegeséggel?
Mindenképpen szeretném ünnepivé varázsolni az estét, így amellett, hogy itt hallhatók majd először az új dalaim élőben, ráadásul zenekari kísérettel, egy rendhagyó feldolgozással is készülök. Nagyon hálás vagyok a közönségnek, hogy már 3 héttel a koncert előtt teltházat hirdethettünk!
A Kezeim között című dal klipje:
Kiemelt kép: Csoboth Edina
