„Láttam Dorothy Good, Sarah Good lányának tekintetét. Kishíján azon nyomban megfojtott és a legsúlyosabban megkínzott. Azóta többször megtette ezt harapással, csípéssel, a vizsgálata napján is, ezzel arra késztetett, hogy írjak a könyvbe és jelentsem.” Így hangzik Ann Putnam, a salemi telepes családok egyik leánygyermekének jelentése az 1692 márciusától decemberig őrizetben tartott négyesztendős Dorothyról – a magisztrátus félreértéséből adódóan Dorcas-ként is jegyzik –, aki ellen bár soha nem emeltek vádat, amíg elszegényedett apja össze nem gyűjtötte az ötven fontnyi óvadékot, súlyos testi és lelki sérüléseket szerezve a börtönben raboskodott.
Dorcas csupán egy volt abból a becslések szerint kétszáz személyből, akit boszorkányság vádjával perbe fogtak az 1692-es salemi események során, a Massachusetts állambeli történések azonban csak egy fejezetet jelentettek a boszorkányüldözések hosszú történetében. Jóllehet a perek és a kivégzések száma időtől és helytől függően változott, hozzávetőlegesen negyven-hatvanezer embert végeztek ki Európában az 1300-as évektől kezdve a 18. század végéig, és miközben
a boszorkányperek a 17. század közepére Európa nagy részén már kezdtek visszaszorulni, a kontinens peremvidékein és az amerikai gyarmatokon még csak ekkor kezdődtek igazán a kínzások és üldözések.
A puritánok – az anglikán egyháztól radikálisan eltávolodó vallási csoport – természetfeletti bizonyítékok elismerésére, a szemtanúk állításaira hivatkoztak, akik gyakran a karzaton ülve is önkívületi állapotba estek, bizonyítva ezzel a vádlottak padján ülők démoni képességeit. Az üldözők célkeresztjébe kerültek gyónással vagy más boszorkányok megnevezésével menekülhettek a vádak elől, akik pedig elfogásuk után ragaszkodtak volna ártatlanságukhoz, gyakran szomorúbb sorsra jutottak, és saját igazságérzetük mártírjaivá váltak. (A tanúvallomásokon túl számos rémesebbnél rémesebb módszer létezett annak megállapítására, hogy valaki mágiát használ-e vagy sem, a boszorkányszurkálókról itt írtunk korábban.) A salemi boszorkányperek következtében huszonkét embert ítéltek halálra, a gyászoló családokat a gyarmati hatóságok noha később kártalanították,
Elizabeth Johnson Jr, az utolsó elítélt salemi „boszorkány” csak 2022 júliusában kapott hivatalos felmentést az igazságtalanságok után.
Dorothy tudta nélkül árulta el édesanyját
A 17. század végén tulajdonképpen két Salem létezett, a Massachusetts-öbölben található nyüzsgő, kereskedelemi kikötőváros és a tőle néhány kilométerre fekvő szegényebb Salem Village, egy mindössze ötszáz fős, főleg telepesekből álló közösség, mely csekély méretéhez képest jelentős társadalmi megosztottsággal rendelkezett. Ezt a konfliktust tetézte a két vezető család, a jómódú Porterek és a vidéki Putnamok közötti viszálykodás, különösen miután az alig tizenkétéves Ann Putnam 1692 januárjában rejtélyes viselkedést tanúsított. Az üvöltésekkel, agresszív reakciókkal, különös hangokkal kísért rohamért a helyi orvos a természetfeletti erőket okolta, de aztán Jonathan Corwin és John Hathorne tisztviselők nyomására a család három nőt nevezett meg a gyerekek esetében egyre gyakrabban előforduló jelenségek okozójaként. Tituba, egy karibi származású rabszolga, Sarah Osborne, egy idős, elszegényedett nő és Sarah Good, Dorothy Good hajléktalan koldusként élő édesanyja kerültek mágiagyakorlás vádjával a bíróság elé nem sokkal azután, hogy Bridget Bishopot, az első megvádolt boszorkányt bűnösnek találták és felakasztották.
A puritán bírák mindhárom nőt előállították, a paranoia pedig csak még nagyobb méreteket öltött, miután Tituba bevallotta, egy estén maga az ördög kérte hűségét és szolgálatát. A Salem Village-i gyülekezet tagjait olyannyira aggasztották a történtek, hogy Sarah Good négyéves kislányát, Dorothyt is kihallgatták. Félénk, kikényszerített válaszait, melyek szerint anyja egy kígyót adott neki ajándékba és a sátánnal szövetkezett, Sarah elleni vallomásként kezelték. Dorothy Good korábban hajléktalan édesanyjával járta a falucskát házról házra, a helyiek elhagyott, barátságtalan teremtményként hivatkoztak rá. Nyomorúságos körülményeik mellett Sarah-t rossz hírneve, megtört, melankolikus, konfrontálódó személyisége miatt is kívülállóként kezelték, mely ellenszenv az őket ért vádakban csúcsosodott ki. A fentebb is idézett Ann Putnam a kis Dorothyt zavarodott gyermekként írta le, aki több alkalommal is megharapta őket, a vádakkal és vallomásokkal szemben pedig mit sem ért a tény, hogy Sarah Good ismét várandós – a cellában született gyermek nem sokkal később a mostoha körülmények miatt életét vesztette. Dorothy vallomástételével édesanyjához akart mihamarabb szabadulni, így nem tudhatta, hogy Sarah Goodot időközben boszorkányság vádjával elvitték, s mielőtt a tárgyalása egyáltalán elkezdődhetett volna, bűnösnek találták és hamarosan kivégezték.
A 4 éves Dorothy hónapokat töltött egyedül a börtönben, sem a foglyok, sem a felügyelők nem törődtek vele, egy játéknak szánt rongyos ruhadarab jelentette az egyetlen vigaszt,
de apja érkezése vagy a bírák belátása, hogy valójában ártatlan, sem hozott számára megváltást. A vele történtek egész hátralévő életére kihatottak, a történelmi kutatások szerint valószínűleg beleőrült az ipswichi börtönben átélt borzalmakba.
Boszorkány a döntéshozó otthonában?
Dorothy Good példája nem hagyta nyugodni az emberek lelkiismeretét, és alig néhány nappal a bíróság felállítása után Cotton Mather amerikai egyházfi levélben kérte a döntéshozókat, hogy az ítélet meghozatalakor hagyják figyelmen kívül az álmokon és látomásokon alapuló tanúvallomásokat. A kérést ekkor még semmibe vették, de Increase Mather tiszteletes, a Harvard College elnöke Cotton nyomdokaiba lépve szintén hangot adott a természetfeletti bizonyítékokkal szembeni ellenérzéseinek.
William Phips kormányzó azonban csak azután engedett a könyörgéseknek, hogy saját feleségét boszorkányként hívatták be kihallgatásra,
ennek hatására csakhamar megtiltotta a letartóztatásokat, októberben feloszlatta a bíróságot, és megannyi vádlottat szabadon engedett. A döntés meghozataláig tizennégy nőt és öt férfit juttattak az Akasztófa-dombra – ketten a börtönben, egy harmadik áldozat pedig kövek alá kerülve vesztette életét. A tömeghisztéria következtében a gyarmatosítók két kutyát is megöltek, akikről azt feltételezték, gazdáik révén kapcsolatban álltak az ördöggel. A Dorothy és Sarah Good ellen tanúskodó Ann Putnam végül nyilvánosan bevallotta tévedését, a tragikus eseteket követően pedig a massachusettsi törvényszék böjtöt és lelkiismereti vizsgálatot rendelt el. Az 1711-es törvényjavaslatban számos vádlott jó hírnevét visszaállították, örököseiknek pedig pénzbeli kártérítést állapítottak meg, bár Massachusetts állam csak 1957-ben – több mint 250 évvel a tragédiák után – kért hivatalosan bocsánatot. Az utolsó tizenegy elítéltet 2001-ben mentették fel. (A már említett, 2022-ben felmentett Elizabeth Johnson Jr. véletlenül maradhatott ki a határozatból.)
Ha nem boszorkányság, akkor mi volt a valódi ok?
A salemi kolóniában jelentkező tünetek, a vádlók és vádlottak által produkált panaszok a mai napig foglalkoztatják az orvostudományt. Egyes tudósok, történészek a kialakult feszült társadalompolitikai helyzetet okolják, még a modern tudomány szerint az asztma, az agyvelőgyulladás, a Lyme-kór , az epilepszia, a gyermekbántalmazás vagy a téveszmés pszichózis húzódhatott a rejtélyes esetek hátterében. Az anyarozs-mérgezés betegsége, az ergotizmus, mely égő fájdalmakkal, hányással, görcsökkel, hallucinációval és a végtagok elhalásával járhat szintén egy felmerülő hipotézis, ahogy az egyházpolitika, a családi viszályok és a hisztérikus gyermekek kombinációja is hozzájárulhatott a közösség mentális labilitásához. A boszorkányüldözések valós okai napjainkig tisztázatlanok, és amellett, hogy számos vita tárgyát képezik, a misztikus részletek okán turisták ezreit vonzzák a Salemben létesült Boszorkánymúzeumba. Az itt látható kiállítás tárgyi emlékei és fennmaradt „bizonyítékai” révén elevenedik meg az 1692-es év tragikus tavasza, mely a mai kor embere számára egyaránt tartogat tanulságokat.
Kiemelt kép: Getty Images/nőklapja.hu