Ez az a tünetegyüttes, amit a policisztákról neveztek el, holott a diagnózisnak egyáltalán nem feltétele. Egészen más kórtünet áll a középpontban. Ebből is látszik, hogy a policisztás ovárium szindróma igazolása elég összetett és sok kérdést felvet. Íme a diagnózis kritériumrendszere érthetően, példákkal.

A PCOS, vagyis a policisztás ovárium szindróma rengeteg nőt érint. A termékeny korú hölgyek 10-15 százalékának kell szembenéznie ezzel a rettegett tünetegyüttessel. Viszont könnyen lehet, hogy még ennél is nagyobb az érintettség, mivel sok a későn, vagy egyáltalán nem diagnosztizált eset. De miért annyira rémes dolog a PCOS? Legfőképp azért, mert meddőséggel fenyeget. Emellett sajnos egy sor rendkívül kellemetlen, a nőies jegyeket torzító tünettel is társul, mint például a férfias típusú szőrnövekedés, pattanások vagy a fokozott hajhullás. Ami pedig még nehezebbé teszi az elfogadást: a tudomány jelen állása szerint a PCOS gyógyíthatatlan.

A diagnózis kritériumrendszerének alakulásáról röviden annyit érdemes tudni, hogy az első diagnosztikai feltételeket, ami a ciklus rendszertelenségét és a férfias tüneteket tartotta központi kórismének, 1990-ben fektették le. Ezt 2003-ban újraértékelték és a kritériumok közé beemelték az ultrahanggal vizsgált policisztás, vagyis sok éretlen tűszőt tartalmazó petefészket. Ezt hívják Rotterdami kritériumoknak, amit a mai napig széleskörűen használnak. Három évvel később viszont ismét megvizsgálták a PCOS kritériumait, figyelembe véve mindkét korábbi rendszert, és az azóta megjelent bizonyítékokat is. Így történt meg az, hogy a legújabb feltételek (AES kritériumok) szerint immár

a cisztás petefészkek helyett a férfias nemi jellegért felelős tünetek (hyperandrogenizmus) állnak a PCOS igazolásának középpontjában.

Ezen áll vagy bukik a PCOS-diagnózis

A PCOS központi tünete tehát a hyperanrogenizmus, vagyis a férfi nemi hormonok túlsúlya. Enélkül nincs diagnózis. Ahhoz, hogy a hyperandrogenzimust megállapítsák, elég önmagában csak a biokémiai vagy csak a kémiai tüneteinek jelenléte is. Klinikai tünetei közé tartozik a zsíros, aknés bőr, a fokozott, férfias jellegű szőrnövekedés és a nagymértékű hajhullás. Biokémiai tüneteit vérvizsgálat alapján állapítják meg. Megnézik, hogy a tesztoszteron és/vagy az androsztedion és/vagy a DHEA-s (androgén hatású mellékvesekéreg által termelt hormon) értékei referenciatartomány fölött vannak-e. Ezen kívül, a PCOS diagnózisához rendkívül fontos, hogy más hyperandrogenizmust okozó kórképeket kizárjanak.

A szindróma igazolásához a hyperandrogenizmus mellé még társulnia kell a petefészek működési zavarának vagy a petefészek policsztás elváltozásának is. Lássuk, mit jelentenek ezek a fogalmak! A petefészek működési zavara a rendszertelen ciklust (nem 21 és 35 nap közötti), illetve az ovuláció elmaradását (oligoamenorrhoea,vagyis szabálytalan és következetlen vérzés, anovuláció, vagyis peteérés és tüszőrepedés ideiglenes vagy végleges megszűnése) jelenti. Dr. Molnár Zsuzsanna szülész-nőgyógyász azonban arra is felhívja a figyelmet, hogy ha az első menszesztől kezdve még nem telt el egy év, akkor a rendszertelen ciklus normálisnak számít. Sőt, a 21 és 45 nap közötti ciklus is elfogadható, ha az első menszesztől számítva 3 évnél kevesebb telt el. A policisztás petefészket (PCO) ultrahangos vizsgálttal tudják igazolni. Dr. Molnár Zsuzsanna leírása alapján ekkor az ultrahangképen több mint húsz, 2-9 mm-es tüszőket lehet látni, vagy észrevehető a petefészek megnagyobbodása (térfogata nagyobb, mint 10 cm3).

Felállítható-e a PCOS diagnózisa, ha …?

A diagnózis komplexitása miatt nézzünk meg néhány példát, mely esetekben állapítható meg a szindróma és mikor nem.  A teljes kivizsgálás természetesen létfontosságú minden esetben. Az alábbi példákon keresztül csak a diagnózis felállításának összetettségét mutatjuk be a Hormoninfo és egyéb orvosi oldalak információi alapján:

  • Rendszeres a ciklus; zsíros, aknés bőr, fokozott szőrnövekedés; és van pár darab éretlen tüsző a petefészekben: NEM PCOS, mert a petefészkeknek nincs működési zavara, és néhány éretlen tüsző még nem jelent policisztás petefészket, így az andgrogén tünetek mellé nem társul más diagnosztikus feltétel.
  • Rendszertelen a menszesz és sok ciszta van a petefészekben, de nincsenek hyperandrogén tünetek és egyéb kór sincs: NEM PCOS, mert nincsenek androgén tünetek, ami feltétele a diagnózisnak.
  • 40-45 napos ciklusok, nincs PCO, 2 éve menstruál, zsíros, pattanásos bőr: NEM PCOS, mert ekkor még normális a hosszabb ciklus, és mivel nincsenek policiszták sem, ez az androgén tünet önmagában nem elegendő.
  • Magas tesztoszteronszint, fokozott szőrösödés, rendszertelen ciklus, nincs más betegség: PCOS, mert kimeríti a hyperandrogenizmus biokémiai tüneteit, és ez társul a petefészek zavarával.
  • Férfias típusú kopaszodás, pattanásos bőr, fokozott szőrösödés, rendszertelen ciklus, nincs más kór: PCOS, mert a hyperandrogenizmus klinikai tünetei is elegendőek, ha társul a a petefészek működési zavarával

Bár a szindrómát jelenleg gyógyíthatatlannak tartják, a hyperandrogén tünetek megszűnésével az nem igazolható. A diagnosztikai kritériumrendszer készítői is kihagynsúlyozták, hogy a PCOS megállapítása kapcsán még számos kutatás szükséges. Az azonban biztos, hogy ha gyanakszunk, mindenképpen forduljunk orvoshoz – és ne feledjük, hogy az évenkénti nőgyógyászati- (és egyéb) szűrővizsgálatok életet is menthetnek.

Kiemelt kép: Getty Images