18 évesen egyedül jött Budapestre, amikor felvették az IBS Nemzetközi Üzleti Főiskolára, ami az Oxford Brooks University testvériskolája, így végezősként kettős diplomája lett. Magyarországi története itt kezdődik.

Miért pont üzleti főiskola, hogy jött, hogy ezt szeretnéd tanulni?

Csősz Bogi és anyukája a 129 című film premierjén

Valójában mindkét szülőm mérnöki diplomával rendelkezik. Anyukám később – amikor mi már cseperedtünk – pályát módosított és óvónő lett, ebben találta meg élete hivatását. Tőle tanultam meg, mennyire fontos, hogy azt csináljuk, amiben jól érezzük magunkat. Egyébként abszolút átlagos körülményeink voltak, kiegyensúlyozott családi légkörrel. Mindenki munkájának megfelelő pozícióban dolgozott. Senki nem mozgott üzleti vonalon, de bennem mindig is volt egyfajta üzleti véna, viszonylag korán éreztem azt, hogy van érzékem a kereskedelemhez és képes vagyok megvalósítani számomra fontos dolgokat.

Jó matekos voltál?
Igen! Alapvetően nagyon jó tanuló voltam és versengő típus. Fontos volt nekem, hogy évfolyamelső legyek és mindig harcoltam azért, hogy jók legyenek az eredményeim. Ez egy belső motivációm. Matekos osztályba jártam, utána váltottam kémia-biológiára. Mindemellett az is fontos volt számomra, hogy sok új dolgot tudjak tanulni, többféle hobbim legyen. Rengeteg sportot kipróbáltam, folyton szakkörre jártam, és általában a felnőttek társaságát preferáltam, nagyon szerettem velük beszélgetni. Az iskolás éveim a tanulás mellett azzal teltek, hogy próbáltam kitalálni miben vagyok tehetséges, miben tudnék előrelépni.

Emlékszel arra a pillanatra, eseményre, amelyben kirajzolódott, hogy mi a te utad?
Azt például tudtam magamról, hogy van egy nagyon jó energiám, ami általában bevonzza az embereket. Jó a kommunikációs és vita készségem, észérvekkel tudom alátámasztani az álláspontomat, és meggyőzni másokat, így be tudom vonzani magam mellé a jó embereket, társakat. Tudtam azt is, minden olyan munka, amivel szívesen foglalkozom úgy fog megtalálni, hogy a megfelelő személyek meglátják az erősségeimet. Emlékszem, az iskolás éveimben mindig osztályfelelős voltam, a saját osztálytársaim választottak ki arra, hogy képviseljem az ügyeinket, mert jól tudtam kommunikálni, szót értettem a tanárokkal és az igazgatóval is. Visszagondolva, a körülöttem lévők visszajelzései sokat segítettek abban, hogy felismerjem a saját utamat. Középiskolában választható tantárgy volt a közgazdaságtan és én nagyon megszerettem, ebből adódott, merre menjek tovább főiskolára.

Miért pont Budapesten?
Szükségem van arra, hogy érezzem, tartozom valahová. Bármennyire is erősek a székely gyökereim, az anyaországhoz tartozni számomra nagyon fontos volt. Mindig is azt gondoltam, ha meg tudom teremteni Magyarországon azt, amit szeretnék, onnan már bárhová tudok mozdulni. Fontos pont volt számomra, hogy itt hitelesen, hivatalosan is teljes gyökerekkel tudjak rendelkezni, teljes embernek érezhessem végre magam, mert ez akkor Romániában nem adatott meg. Ott a jogi rendszerben sem magyarul tudsz eligazodni, gyakorolni a jogaidat, pedig teljesen más nyelven, környezetben nehezebb. Romániában nyelvi, vallási és gazdasági értelemben sem tudtam volna úgy érvényesülni, mint Magyarországon. Nem véletlen, hogy az igazán sikeres erdélyi üzletemberek, üzletasszonyok az anyaországgal ápolnak jó viszonyt, itt kereskednek, dolgoznak, vagy adott esetben gyártatnak termékeket. Ezt már gyerekkoromban megértettem a felnőttek beszélgetéseiből. Bár modellként kötöttem külföldi szerződéseket – jártam Ausztriában, Párizsban, Milánóban, Törökországban, Ázsiában –, de fontos volt számomra, hogy legyen egy biztos pont, bázis és ez máig Budapest. A szüleim 25 éven keresztül néptáncoltak, rendszeresen jártak turnézni, amire vittek minket is, így kiskoromtól kezdve egy olyan légkör vett körül, ahol tánc, zene és jó hangulat uralkodott. A családom mindig is nagyon támogatott, a táncversenyek kapcsán több magyarországi városban jártam, és nagyon sokat számított, hogy Sepsiszentgyörgy olyan hely, ahol lehetőség volt sok kulturális dolgot látni, tapasztalni. A kultúra és a kereskedelem az én utam. Magyarországra érkezve bevonzottam és kerestem is azokat a lehetőségeket, kapcsolatokat, amikkel el tudok indulni a nagybetűs életbe.

Volt egyébként rokonod vagy ismerősöd Budapesten, aki a kezdeti időszakban tudott támogatni?
Senki. Tisztán emlékszem, hogy segítséget kértem a modellügynökségtől, szponzorálják meg a lakásom bérleti díját úgy, hogy ledolgozom nekik, mert egyáltalán nem volt kezdőtőkém. A modellkedés mellett kerestem más lehetőségeket, például a moziknál kitett ingyenes újságok állás hirdetéseit bújtam, és mindent, ami érdekelt végig telefonálgattam, interjúkra jártam, találkozgattam emberekkel és folyamatosan bővült az ismeretségi köröm. 19 évesen alapítottam meg az első vállalkozásomat, ekkoriban már nagyon sok médiás munkám volt, és számlát akartam adni, hogy a bevétel nagy részét megtarthassam, és ne mások fölözzék le a hasznot. Úgy voltam vele a profit nekem jár, ha már megdolgoztam érte. Később kezdtem el foglalkozni építkezési tevékenységekkel, ami valahol mindig is ott volt, hiszen apukám ezzel foglalkozott, az öcsém építész lett. A suliban történelmet és építészetet is tanultam, szerettem ezzel foglalkozni, mert már akkor is nagyon érdekeltek a különböző korok esztétikai sajátosságai. Az első médiás bevételeimet már ebbe invesztáltam.

Mekkora tudatosságra vall az, hogy 19 évesen már úgy gondolkodtál, a megkeresett összeget nem „elbulizod”, hanem beforgatod egy másik üzletbe…
Ezt én még akkor nem is fogalmaztam meg magamnak, de pontosan így volt. Igazából gondolkodás nélkül csináltam, mert mindig az volt az alapbeállításom, hogy minél több lábon álljak. Hittem abban, hogy több feladatunk van az életben, jó, ha több szakmához értünk, hogyha bármi történik, tudjunk váltani. Nem szabadna kifogásnak lennie, hogy milyen hiányosságokkal, hátrányos helyzettel születünk az életbe. Bizonyos szempontból én is hiányosságból jövök, hiszen amikor Budapestre kerültem román állampolgár voltam, nem volt lehetőségem magyar útlevéllel rendelkezni, annak ellenére, hogy igazából magyar voltam. Amikor átköltöztem, a tantárgyakból külön vizsgát kellett tennem, újra érettségiznem, hogy elfogadjanak a magyar rendszerben és tudjak főiskolára járni. Hiányosságokkal érkeztem, de tudom és tapasztaltam, hogy tanulással és kitartással nagyon sok minden pótolható. A forgatások miatt nem tudtam bejárni nappali képzésre, kérelmeznem kellett, a magántanulói lehetőséget, amit akkor nem adtak meg senkinek. Nekem mindenért kőkeményen meg kellett küzdenem.

Mi segített helyes döntéseket hozni és hogyan viselted az esetleges kudarcokat?
Amikor egy fiatal lány egyedül indul neki a világnak, szerintem két dolog van, amit nem árt észben tartania – ezt a saját bőrömön tanultam meg. Amiben nem árt okosnak lenni az a pénzügyekben: hogy a megkeresett pénzét mire költi, értem ezt akár arra is, kiknek ad kölcsön. Én is egy naiv, jóhiszemű lány voltam, sokszor adtam, hogy segítsek másokon, viszont fontos lecke, hogy úgy adjunk, arra számítsunk, hogy nem kapjuk vissza.

A kölcsönt tekintsük ajándéknak és csak akkor adjunk kölcsön, ha tudjuk nélkülözni az adott összeget. Befektetésekre ugyanez vonatkozik.

A másik, ami számomra is egy nagy tanulási folyamat volt, hogy kiben bízhat az ember. Kövessünk bármilyen karrierutat, sokan lesznek, akik mellénk szegődnek, mindenféle (nem csak anyagi) érdek miatt, és először elhisszük, hogy társaink, barátaink lesznek majd a bajban is, de nem biztos, hogy épp az fog mellettünk maradni, akiről azt feltételeztük, hogy mindig számíthatunk rá. Az üzleti életben erre úgy kell gondolni, hogy egyedül is megálljunk a lábunkon és szerintem a legfontosabb dolog a mai világban, hogy mindenről papírt kell csinálni, szerződéseket kell kötni, mert az adott szó nehezen bizonyítható. A jóindulat és jóhiszeműség nagyon fontos, de realistának kell maradni.

Szavaidból úgy veszem ki, igen sokszor megégetted magad… Ismert és anyagilag független nőként, mennyire nehéz megszűrni hozzád közeledő embereket, ajánlatokat?
Nagyon. Nehéz felépíteni egy bizalmi kapcsolatot és folyton azon gondolkodom, hogy adott helyzetben mik következhetnek be. Személyiség kérdése, hogy az az ember mivé változik hosszútávon, ahogyan a körülményei is változnak. Talán ezt a legnehezebb kívülről előre megsaccolni.

Bogi, Az Év Széchenyi Vállalkozása 2021 gálán a KC Struktur Kft. tulajdonosaként Innováció Díjat vett át

Hogyan lehet ezen a dilemmán átlendülni?
A legrosszabb állapotomban is az volt a mozgatórugóm, hogy mindig hittem. Úgy voltam vele, hogy a semmiből jöttem, és ha semmim nem lesz, akkor is tovább tudok lépni, mert képes vagyok teremteni, és megtalálni azokat, akik valóban segítenek. Hiszek abban, hogy ha az ember tudatosan jó dolgokkal foglalkozik, helyesen cselekszik és él, mindig meg lesz rá a lehetőség, hogy újrakezdje. Ahogy anyagilag gyarapodtam, igyekeztem és igyekszem visszaadni a közösbe, olyanokat támogatni, akik kevésbé voltak szerencsések, mint én az adott helyzetben. Az adok-kapok valahogy egy szép körforgás a világban, lehet, hogy nem onnan kapsz vissza ahova adtál vagy sokkal később, de hiszem, hogy ez működik. A szerencse nem mindig abban mutatkozik meg, hogy valakinek mennyi pénze van, sokkal inkább a lehetőségekben és abban hogyan képes élni vele.

Te találod meg a mentoráltjaidat?
Bár nagyon sok mindennel foglalkozom, valójában ők találnak meg engem, és ha valamiben újdonságot vagy kihívást látok, rezonálni tudok vele és felkelti az érdeklődésemet, hozzájárulok. Így került a képbe 10 évvel ezelőtt Noel Péter 129 című sci-fi filmje is, amit márciustól játszanak a hazai mozikban, és amiben producerként és színészként is közreműködtem. A projekt a covid miatt sajnos sokat állt, de szerettük volna megvárni, hogy rendes bemutatója lehessen, amikor az emberek már felhőtlenül mernek szórakozni, moziba menni.

A 129 c. film premierjén (balról jobbra): Mészáros András, Kálloy Molnár Péter, Noel Péter, Csősz Boglárka és Dér Zsolt

Ez a CGI utómunkával erősített, független film valójában olyan fontos kérdéseket feszeget, mint a szabadság, a privátszféránk határai, technológiai lehetőségek. Spirituális értelemben

az üzenet nem más, mint az ébredés. Annak felismerése, mennyire művi világban élünk, mennyire manipulálják a tudatunkat a minket körülvevő mesterséges dolgok.

Olyan remek színészekkel dolgoztunk együtt, mint Kálloy Molnár Péter, Csuja Imre, Mészáros Andris, Elek Ferenc, Pikali Gerda, Molnár Piroska. Az alkotói folyamatba nem szóltam bele. Szerintem nagyon látványos lett a végeredmény, érdemes megnézni, és örülök, sikerült megvalósítanunk egy elsőfilmes rendező álmát. Kell, hogy a feltörekvő művészek is kapjanak lehetőséget, akkor is, ha nem ők lesznek a jövő Oscar-díjasai.

A mecénás kultúra feltámasztása a szívügyed, de a művészeten túl milyen projektek jöhetnek még szóba?
Minden, ami tudomány! Élek-halok a tudományért és a technológiáért (nem véletlenül kerülhetett szóba a sci-fi film sem).

A fenntarthatóság közös ügyünk

Mindig is motivált a fejlődés, érdekeltek az újítások, hogy milyen új dolgokat fedeznek fel és mik kerülnek be a gyakorlatba, a valóságunkba. Hiszen minden először egy gondolat volt, aztán egyszer csak megvalósult. Olyan nemzetközi magazinokból tájékozódom, ami kifejezetten a tudományos megoldásokra fókuszálnak. Az egyetemen angolul tanultam, és főként ilyen tartalmakat olvastam, a diplomamunkám témája is egyébként az volt, hogy hogyan lehetne zöldebbé tenni a világot. Akkor minden fellelhető technológiát előszedtem, tudományosan vizsgáltam, mik azok, amik a jövőben működni fognak vagy alkalmazni lehetne őket. Az elektromos autók terén tulajdonképpen igazam lett abban, hogy hamarosan eljön az a pillanat, amikor ezek tömegesen használható rendszerét kiépítik, illetve hogy a szél és napenergia nem lesz elég, mivel nem tárolható és hosszú távon nem gazdaságos.

Hány nyelven beszélsz?
A gyakorlatban haton – magyar, román, angol, francia, német, török –, ebből négyet iskolában tanultam, ehhez jön még egy icipici olasz és spanyol nyelvtudás.

ENSZ nagykövetként ennek sokszínű nyelvtudásnak jó hasznát veszed.
Amiben én is dolgozom, a UNFPA, az ENSZ azon ágazata, amely a világ népesedésével foglalkozik. Nagyon sok olyan rendezvényen veszünk részt, ahol edukáljuk a nőket, leginkább higiéniai szempontból, de szintén fontos téma a szexuális felvilágosítás, női mutiláció (genitális csonkítás), nemi erőszak, háborús helyzetben lévő nők és jogaik védelme. Az adománygyűjtés mellett önkénteskedünk, és olyan eseményeken veszünk részt, ahol a kapcsolatainak köszönhetően újabb mecénásokat találhatunk, akik hajlandóak ezt az ügyet támogatni. Több olyan országba is ellátogattunk, ahol a nők helyzete nagyon-nagyon rossz. Sokszor az anyagi helyzettől függ, a családi és a jogi helyzetük. Többször jártam ennek kapcsán Kenyában, Moldovában, Romániában, Törökországban. Meglátogattuk a szíriai menekülteket, személyesen segítettünk a táborokban. Igyekszem ezekben a témákban magamat is edukálni, amihez elengedhetetlen a saját tapasztalat. Amikor a covid alatt elkészült a KC maszkunk, beöltözve jártam végig a vörös zónákat, és megpróbáltuk az egészségügyben dolgozókat védőfelszereléssel ellátni, hogy közösen tudjunk segíteni.

Egyik oldalról jó érzés lehet segíteni, a másikról viszont borzasztóan nyomasztó lehet ilyen helyzeteket látni…
Nagyon… Most, hogy erről beszélünk és belegondolok, ki is rázott a hideg, mert eszembe jutott, hogy nem rég részt vettem a törökországi földrengés áldozatait segítő civil szervezetek önkénteseinek találkozóján. Megrázó volt. Sok barátommal összefogtunk, hogy segíthessünk, egy hétre kiutaztam Törökországba. Látni és hallani ezeket a történeteket, személyesen jelen lenni, nagyon felkavaró. Annyira átértékeli az ember az életét és a körülményeit, hogy teljesen más színben tűnik fel a világ és annak működése, mintha egyébként nem látnánk, nem törődnénk azzal, hogy milyen egy ilyen helyzetbe kerülni. Vannak dolgok, amiket nem tudunk megakadályozni és vannak olyanok, amikben igenis felelősséggel rendelkezünk, a megelőzést vagy a megoldásokat illetően.

Nem kell feltétlenül nagyhatalmúnak lenni, a saját kis környezetünkben is tudunk olyat cselekedni, amivel jobbá tehetjük a közös életünket, könnyíteni bizonyos élethelyzeteket.

Mit gondolsz a nők helyzetéről?
Ha például a török és magyar nők helyzetét hasonlítjuk össze, szociálisan nem sok különbséget érzek. Sajnos a mai napig meg vagyunk ítélve, van egyfajta kis doboz, ahova behelyeznek minket, miben lehetünk jók és miben nem. A társadalom mai napig, a szerint ítéli meg a nőket, hogy mi a szerepük, kötelességük, feladataik az életben és ebből nagyon nehéz kimozdulni. A nemi sztereotípiák a társadalombeli szerepeinket nagyon is meghatározzák és ez még az üzleti életre is kivetíthető. Kimondva ugyan ez nincs, de a stílusban nagyon is észrevehető, ahogy akár egy tárgyalás alkalmával  máshogy bánnak velünk az üzleti partnerek. Sokszor éreztem azt, hogy megítélték a munkámat és a feladatkörömet, pozíciómat tekintve pedig határozottan világossá kellett számukra tennem azt, hogy nem az a mosolygós cicababa vagyok, akinek ő gondolnak.

Hogyan sikerül kilépni a luxusfeleség jelzőből és elérni azt, hogy egyenrangú üzletfélként kezeljenek?
Általában nem szeretek harcolni a túlságosan maradi típusú emberekkel, akiknek jólesik azt hinni, hogy nem rendelkezel megfelelő tudással vagy tapasztalattal. Azt gondolom, az ő tudati szintje nem lesz képes soha befogadni azt, hogy engem egyenrangú félként kezeljen, ilyenkor más megoldást keresek. Előfordul, hogy stratégiát váltok és előtérbe helyezek valaki mást a cégemből, mint kapcsolattartó, de a projektet ettől még ugyanúgy én irányítom, csak a háttérből. Tisztában vagyok a saját képességeimmel, ez nem fog meg billenteni, csupán az okosabb enged alapon, ráhagyom. Egy hosszútávú együttműködés úgy is engem igazol. Nincs rá szükség, hogy szóban elismerje, nekem elég, ha önmagában felismeri. Így járom a világot, így dolgozom, tevékenykedem. 

Egy offline női beszélgetésen

Nem gondolom azt, hogy szégyenkeznem kellene azért, mert jólétben éltem a volt férjemmel, vagy azért, mert most is jól élek. A volt férjem is megdolgozik mindenért, és én sem voltam soha otthonülő feleség. Azért dolgozunk, mert szeretünk dolgozni, teremteni, alkotni, aki pedig bele akar magyarázni bármit irigységből, vagy mert nem ismer, tegye, nem pazarlom ilyesmire az energiámat és az időmet. Persze a médiának is van szerepe abban, hogy milyen mondatokkal provokálják az embereket, azt sosem akarják megírni, mennyit dolgozom, csak azt, ki – kivel, hogyan él. Ezen több éve csatázunk a sajtófőnökömmel. Ezért is szeretek offline közösségi találkozókat szervezni, a Nők az üzleti életben országos turnénkon szemtől-szemben láthatják, hogy a Csősz Bogi nem is olyan, mint amit írnak róla…

Miben volt a legnagyobb sikerélményed amióta hazaköltöztél Magyarországra?
Talán leginkább abban, hogy azok a projektek – főként szálloda felújítások belsőépítészeti szempontból –, amiket vállaltam, lassan beérnek.  A vírusmaszkunk is jól teljesített, és a 129 mozifilm is elkészült. Örülök és büszke vagyok rá, hogy bele mertem vágni ezekbe a projektekbe, mert újabb és újabb lehetőségeket nyit meg. Látod, valahol összeérnek a szálak, hiszen van benne kereskedelem, tudomány, és kultúra.

Azok alapján, amiket elmeséltél valahogy úgy képzelem, hogy a te napod nem 24 hanem 48 órából áll. Hogy lehet ezt bírni, miként kapcsolódsz ki?
Egy kicsit néha tényleg úgy tűnhet. Sokszor nehéz egyensúlyozni a teendők közt és sokan nehezen értik meg, de a munkán nekem tényleg a hobbim is. Gyakran hétvégén is dolgozom, mert nagyon motivál, hogy megoldjam az aktuális feladatoka, inkább elvagyok napi öt-hat óra alvással. Persze vannak olyan pillanatok is, amikor elfáradok, megengedem magamnak a lazítást, tudatosan másképp osztom be az időmet. A reggeli rutinomat mindenképpen betartom. Szeretek meditálni, naptárat vezetni és időt adni magamnak az ébredésre egy dupla feketekávé mellett, kiállni a teraszra és öt-tíz percig csak a madárcsicsergést hallgatni. Ha tehetem, még nem telefonozok, emailezek, nem bonyolódom bele a napi dolgokba, csak csendesen megérkezem. A mindennapi életben sokkal lazább, flexibilisebb, spontánabb vagyok annak köszönhetően, hogy gyakran szállodából szállodába kell költöznöm az utazgatások miatt, megtanultam a legfontosabb dolgokat magammal vinni, így bárhol otthon érezhetem magam. Szeretek sokat olvasni. Azt gondolom, mindig van az életünkben egy olyan könyv, ami az egész gondolkodásunkat alakítja, nekem ez most éppen Mark Nepo Az ébredés című könyve.

A képekért köszönet Csősz Boglárkának és Szerencsi Évának.