Az az eshetőség, hogy testi működésünk leállta után tényleg nincs semmi, legalább olyan félelmetes, mint az, hogy van, de valami teljességgel ismeretlen. A halál utáni élet olyan terület, amit lehetetlen kutatni, hiszen odaátról (egyes ritka kivételektől eltekintve) nincs visszaút.
A ritka kivételt az úgynevezett halálközeli élményeket átélők beszámolói jelentik. Ők azok, akik baleset vagy valamilyen betegség hatására a klinikai halál állapotába kerültek, de orvosaiknak sikerült őket visszahozni onnan. A klinikai halál azt jelenti, hogy a keringés, a légzés, az agyműködés átmenetileg megszűnik, de mivel az agyhalál még nem állt be, van esély a biológiai működések visszaállítására. A klinikai halálból visszatért emberek egy része ebben az élet és halál közti állapotban kifejezetten különös, és elmeséléseik alapján legtöbbször pozitív élményekről számol be, fehér fényről, elhívásról, mennyországbáli kiruccanásról mesélnek, és gyakran előfordul, hogy ezen élményeik hatására teljesen megváltozik az életük.
Nemrégiben bejárta a sajtót egy amerikai nő története, aki még a kétezres évek elején élt át halálközeli élményt. Története azért is nagyon érdekes, mert egyrészt extrém hosszú ideig volt a klinikai halál állapotában (orvosai 15 perces küzdelem után hozták vissza), másrészt pedig mert ezalatt az idő alatt úgy érzékelte, éveket volt távol. Visszatérése után nagyon részletesen számolt be arról, amit látott.
2006. május 6-án Dr. Linda Kramer a kora reggeli órákban kiment a WC-re, összeesett, eszméletét vesztette és leállt a szíve.
Miközben a mentősök ellátták és próbálták újraéleszteni (15 perc útén tért magához) azt mondta, hogy úgy érezte magát, mintha öt évig a mennyországban lett volna.
Mivel elmondása szerint az idő ebben mennyben nem létezett, legalábbis úgy, ahogyan azt mi érzékeljük, az idő múlását annak alapján becsülte meg, hogy milyen messzire utazott ebben a különleges világban. Sétálási sebességét körülbelül öt-tíz kilométer/órásra becsülte, és ennek alapján jutott arra a következtetésre, hogy hosszú földi éveknek megfelelő „időt” töltött odaát, hiszen végtelen sokféle helyen fordult meg, és rengeteg emberrel találkozott. A nő ezek mellett is rendkívül izgalmas tapasztalásokról számolt be, mint mondta, a mennyben bármilyen formát (bármilyen élőlényét, emberét) felvehetett, más emberekké változhatott, és maga a mennyország is tele volt lenyűgöző látványosságokkal.
„Megfigyeltem egy a Mount Everestnél sokezerszer nagyobb hegyvonulatot, egy elképzelhetetlen méretű virágmezőt. A hatalmas hegyvonulat olyan óriási volt, hogy ott volt mindenütt, akárhol is jártam, pedig több világnak megfelelő utazást tettem. Felhőkarcolós épületeket láttam, de akkorákat, hogy Dubai építményei miniatűr kunyhóknak tűnnének mellettük. Nagyon különös módon érzékeltem a világot, olyan volt, hogy mintha mindent egyszerre láttam volna, panorámaszerűen.” Mint meséli, ha valahol lenni akart, csak arra gondolt, hogy ott van, és azonnal ott is érezte magát, képes volt hegyek és más helyszínek tetején megjelenni, tetszés szerint. Mennybéli tartózkodását változás és állandóság, a végtelenség és végesség zavarba ejtő elegye jellemezte. Élményei óta meggyőződése, hogy a mennyország igenis valóságos.
Halálközeli élmények
Érdekes, nem igaz? Annál is inkább az, mivel a halálközeli élmény nem is olyan ritka, mint gondolnánk: azok közül, akik jártak a klinikai halál állapotában, igen nagy számban számolnak be ilyen jellegű tapasztalásokról. Egy 2019-es kutatás kifejezetten a halálközeli élményeket átélt emberekre fókuszált, és megállapította, hogy élményeikben nagyon sok a közös vonás. A halálközeli élmények átélői jellemzően másképpen érzékelik az időt, és arról számolnak be, hogy gyorsabban gondolkodtak, rendkívüli módon kiélesedtek az érzékszerveik és jellemző volt a testenkívüliség érzése is.
Azzal kapcsolatban, hogy pontosan mi is okozhatja ezeket az élményeket, még nincs konszenzus; legalábbis a tudományos életben nincs. Tudósok szerint mindenesetre nem arról van szó, hogy valóban van valamiféle folytatása a földi életnek, hanem arról, hogy a klinikai halál állapotában olyan vegyi anyagok szabadulnak fel, amelyek segítségével a szervezet igyekszik a legutolsó pillanatáig megőrizni az agy oxogénellátását, hogy ezáltal életben tartsa az idegsejteket. Annak, hogy sokan alagutat látnak ezekben a percekben, szintén banális magyarázata lehet: a romló vérellátás miatt egyszerűen romlik a perifériás látás, és szintén az oxigénhiány kompenzálására történik, hogy agyunk korábbi ingereket (emlékeket, hangokat, észleléseket) generál.
És te mit gondolsz? Csak agyunk játszik velünk?
Kiemelt kép: Getty Images
