Nem is tudom, hányszor kérdőjeleztem már meg magam, mióta szülő lettem, képességeimmel kapcsolatban pedig jellemzően két véglet között szoktam ingázni: vagy örömmel nyugtázom, hogy na bezzeg én, vagy épp úgy érzem, nálam rosszabb szülőt nem is foghatott volna ki a gyerek. Az igazság valószínűleg ez alkalommal is középtájt van: van, amit jól csinálok, mást csapnivalóan, összességében meg olyan elfogadhatóra jön ki a dolog.
Veled is előfordul, hogy épp vacak szülőnek érzed magad? Ilyenkor csak vedd elő ezt a kis listát, ami az elmúlt évszázadok néhány erősen megkérdőjelezhető, szülőséggel kapcsolatos gyakorlataiból szemezget.
Sör és bor, mindenkor
Igen, gyerekeknek is: a középkorban ugyanis egyáltalán nem volt ritka, hogy felnőtt és gyerek is rendszeresen alkoholos itallal oltotta szomját. Míg mifelénk a bor volt a víz elsődleges helyettesítője, Nagy-Britanniában például inkább sört ivott kicsi és nagy is. Mindez persze nem egyszerű léhaság volt:
a középkorban szinte minden biztonságosabban fogyasztható volt, mint a szennyezett, sokszor akár fertőzött víz.
Korabeli források szerint ezért a fogyasztásra alkalmatlan víz alternatívájaként szinte mindenki sörrel és borral oltotta a szomját, és ez alól a gyerekek sem voltak kivételek. Bár a történészek azóta rámutattak, hogy pár évszázaddal ezelőtt a sör és bor a maihoz képest alacsonyabb alkoholtartalmú volt, a mából visszatekintve így is aggályosnak tűnik a dolog. Az információ arra mindenesetre jó, hogy amikor legközelebb a gyerekünknek adott cukros üdítő miatt fájna a fejünk, legyen mivel oldanunk a lelkiismeretfurdalást.
Gin és a pálinka a gyereknek
Az, hogy 18. században Angliában micsoda ginőrület tombolt, világszerte közismert tény, a számadatok pedig riasztóak: becslések szerint 1730-ban egy átlagos londoni évente ötven liter, azaz heti egy liter (!) gint fogyasztott el, az átlagos londoniba pedig a gyerekek is beleszámítottak. A gin nemcsak biztonságosabb volt, mint a rendelkezésre álló szennyezett víz, de olcsóbb is, mint például a tej, és igen hamar ki is ütötte az azt fogyasztó szegényeket, akiknek kevés egyéb örömük volt az életben. Bódító hatása miatt még a babák is kapták, hogy hamarabb megnyugodjanak és elaludjanak, az idősebb gyerekek pedig szüleikkel együtt itták, hogy kicsit elfelejtkezzenek a mindennapok kínzó problémáiról. Mielőtt persze a már akkor hanyatló nyugat felháborító szokásain kezdenénk szörnyülködni, jusson eszünkbe, hogy
itthon is nagy kultúrája volt például a pálinkás kenyérnek:
a szeszbe áztatott kis csücsköt nálunk is a babák és a kisgyerekek csócsálták, hogy kevesebb gond legyen rájuk. A ginőröletnek egyébként az egyre riasztóbb demográfiai mutatók (csökkenő születési arányszám, a születési fogyatékosságok számának növekedése) kapcsán hozott törvények, és a ginre kivetett nagy összegű adók szabtak valamelyest gátat, de a szegényebb rétegekben az általános részegség még hosszú ideig komoly társadalmi probléma volt Angliában, és idehaza is csak a 20. században kezdett kikopni a pálinkás gyakorlat.
Morfium hasfájás és fogzás esetére
Aki már túl van rajta, pontosan tudja, milyen nehéz tud lenni az első 1-2 év, amikor kisgyerekünk még nem tud beszélni, így a legkisebb diszkomfortról is csak sírással tud jelzést adni. Hát még, amikor fáj is valami! Nem csoda, hogy az ember szülőként tényleg mindent megvesz a hasfájás ellenni szuszpenzióktól, oldatoktól, cseppektől kezdve a fogzást segítő rágókáig és gélig. Viktória királynő korában a hasfájással és fogzással küzdő babáknak a maiaknál jóval hatásosabb szert ajánlottak: azt javasolták, hogy a csecsemőknek egy kanál Laudanumot (egy 10% ópiumból és 90% alkoholból készült fájdalomcsillapító-alvássegítő nyugtatót) adjanak a felelős szülők, hogy ők és családjuk is könnyebben átvészeljék a nehéz időszakot. Vagy emlékezzünk csak a mákteára: a mák gubójából főzött teát a hazai népi orvoslás is imeri, nyugtalan, sírós babáknak adták. Végülis működött, elvégre a gyógyszeripar a mákgubóból nyeri ki a két legfontosabb ópiátot: a morfint és a kodeint.
18. század: hagyjuk ki a nevelésből az anyákat
A történelem során, egy-egy ritka kivételtől eltekintve mindig is elsődlegesen az anyák dolga volt a gyereknevelés, de a 18. században aztán ennek indokoltságát is megkérdőjelezték. Egy, az 1700-as évek végén megjelent szakkönyv például arra hívta fel a figyelmet, hogy hiba, hogy a gyermeknevelést túl sokáig a nőkre bízták, akikről nem feltételezhető, hogy megfelelő ismeretekkel rendelkeznek a világ dolgaiban. A könyv szerint ugyanis a sikeres gyermeknevelés alapját a természettudományos és filozófiai ismeretek jelentik, amelyek megszerzésére természetesen csak egy férfi képes, és a nők apró agyuk és különféle babonáik miatt képtelenek a feladat sikeres megvalósítására. Ez az irányzat a század végére kifulladt, az utóbbi évtizedekre pedig lassan új egyensúly látszik kialakulni: a gyereknevelésben nagyobb szerepet vállaló apák és nekik nagyobb teret engedő anyák igyekeznek beállítani az új családi harmóniát.
Állj rendesen!
Rossz testtartás, rossz jellem! A 20. században a gyermekek helyes testtartására kifejezetten nagy hangsúlyt fektettek, mert azt gondolták, hogy testtartás és lelki alkat között szoros összefüggés van. A szülőknek ezért azt tanácsolták, hogy a legkisebb görnyedtséget is figyeljék, mint figyelmeztető jelet. A rossz ómennek számító görnyedés (sziasztok, kamaszok!) elkerülése érdekében a felelős szülők már kiskoruktól kezdve távol tartották gyermekeiket a szabadtéri játékoktól és a megerőltető tevékenységektől, emellett pedig korrekciós ruházatot, például vállmerevítőt vásároltak, és beíratták gyermekeiket az egy időben nagy népszerűségnek örvendő tartásjavító tanfolyamok egyikére is. Sőt, néhány elit iskola a felvételi eljárás részeként is tesztelte a jelentkezők testtartását, majd osztályozott testtartás-tanfolyamokat is kínált, hogy korrigálják azt, amit a szülők nem tudtak. Azt például, hogy a helyes testtartás kialakulásához épp a rendszeres sport és szabadtéri játék vezet el a legbiztosabban, valószínűleg elhallgatták előlük.
Babák ketrecben
Bűntudatod van, amikor egy-egy fél órára a tévét használod „villanypásztornak”? Lehet is! Vegyél példát a 20. század első felének szülőiről, akik, amikor nem volt módjuk a parkban kiszellőztetni a gyerekeket, egy az ablakra kívülről felszerelhető ketrecszerűségben levegőztették őket: hajmeresztő, de a csecsemők az ablakon keresztül kúszhattak ki a sokszor a magasabb emeleteken is kifüggesztett ketrecekbe. A nagyszerű találmány szabadalmi szövegében az állt, hogy mivel köztudott, hogy a csecsemők és kisgyermekek felnevelése és megfelelő elhelyezése a zsúfolt városokban számos nehézséggel jár, a találmány olyan megoldást kínál, amelyet egy épület külső oldalán, egy nyitott ablak előtt kell felfüggeszteni, és ahol a csecsemő vagy kisgyermek kényelmesen és biztonságosan elhelyezhető, hogy elegendő levegőhöz jusson. Akkor inkább a szobában kuksolás, nem?
Kiemelt kép: Getty Images