A jelenség sajnos hazánkban sem ismeretlen, és aligha akad olyan nő, akinek ne lett volna már része valamilyen szintű zaklatásban, akár az utcán is. Sokak számára szintén ismerős, hogy csak elvétve, vagy egyáltalán nem számíthatnak a többi utas segítségére, ami még inkább fokozza a kiszolgáltatottság érzését. Indiában a legtöbb nő szintén mesélhetne nyilvános helyeken történő szexuális zaklatásról, ami zsúfolt tömegközlekedési eszközön történt: egy 2021-es, 140 indiai városban végzett online felmérés szerint a nők 56%-a számolt be arról, hogy szexuálisan zaklatták őket tömegközlekedési eszközökön, de csak 2%-uk fordult segítségért a hatóságokhoz. A túlnyomó többség azt mondta, hogy maguk intézkedtek, vagy inkább figyelmen kívül hagyták a helyzetet, mert nem akartak jelenetet rendezni, illetve aggódtak a helyzet eszkalálódásától. Emellett a válaszadók 52%-a mondta azt, hogy a „biztonság hiánya és bizonytalanságérzet” miatt utasítottak vissza különböző oktatási- és munkalehetőségeket. „A szexuális erőszaktól való félelem jobban befolyásolja a női pszichét és mobilitást, mint a tényleges erőszak. A nők emiatt korlátok közé szorulnak, ami megtagadja tőlük a férfiakkal egyenlő állampolgárságot. Ez sokkal mélyebb hatással van a nők életére, mint maga a zaklatás” – mondja Kalpana Viswanath, a Safetipin nevű női civil szervezet alapítója.
De Viswanath szerint
a nőket érő utcai zaklatás nem csak Indiában okoz gondokat, és globálisan is megoldandó problémát jelent.
A Thomson Reuters Foundation jótékonysági szervezet 1000 női résztvevő közreműködésével (Londonban, New Yorkban, Mexikóvárosban, Tokióban és Kairóban) végzett felmérése kimutatta, hogy „a közlekedési hálózatok mágnesként vonzzák a szexuális ragadozókat, akik kihasználják, hogy elrejtőzhetnek a csúcsforgalomban”. Viswanath szerint annak ellenére sem történik előrelépés az országban, hogy India a globális felmérések első helyén szerepel az utcai zaklatásokat illetően – így a női utasok minden veszély ellenére, illetve segítség hiányában kénytelenek különböző módszerekkel, önállóan visszavágni a zaklatóknak.
Például biztosítótűvel
A kutatásból kiderül, hogy sokan kifejezetten e célból növesztenek hosszú, élesre reszelt körmöket, mások pedig tűsarkú cipővel védekeznek, hogy visszavágjanak a tömeget kihasználó szexuális ragadozóknak. De ami mostanában terjedt el az országban, az nem más, mint a biztosítótű. Néhány hónappal ezelőtt Indiában több nő is vallott arról Twitteren, hogy rendszeresen hordanak maguknál biztosítótűt a tömegközlekedések során, hiszen ez az egyik leghatékonyabb fegyverük a perverzek elleni harcban. Egyikük – Deepika Shergill – történetét a BBC-nek is elmesélte.
„20 éves voltam akkor, a férfi pedig 40 körülinek nézett ki. Nyitott orrú szandált viselt, és egy téglalap alakú bőrtáskát hordott magánál. Az utazásaim során rendszeresen találkoztunk, mindig odajött hozzám, mellém állt, lehajolt, a hátamhoz dörzsölte az ágyékát, és minden alkalommal, amikor a sofőr fékezett, rám esett. Akkoriban nagyon félénk voltam, nem mertem felhívni magamra a figyelmet, ezért hónapokig csendben szenvedtem. De
egy este, amikor a férfi maszturbálni kezdett, majd a vállamra ejakulált, úgy döntöttem, elég volt.
Meggyalázva éreztem magam, hazaérve nagyon sokáig zuhanyoztam, és még az édesanyámnak sem mertem elmondani, hogy mi történt. Aznap éjjel nap aludtam semmit, még az is megfordult a fejemben, hogy felmondok. Aztán úgy döntöttem, hogy inkább visszavágok. Testi sérülést, fájdalmat akartam okozni neki, hogy elrettentsem attól, hogy még egyszer ilyet tegyen velem.” Másnap Shergill a lapos cipőjét tűsarkúra cserélte, és egy biztosítótűvel felfegyverkezve szállt fel a buszra. „Amint odajött és mellém állt, felálltam a helyemről, és a sarkammal szétzúztam a lábujjait. Hallottam, ahogy zihált, én pedig hatalmas örömöt éreztem. Ezután a tűvel megszúrtam az alkarját, és gyorsan kiszálltam a buszból.” A nő még egy évig tovább utazott a buszjáraton, de elmondása szerint ekkor látta utoljára a férfit. Shergill esete sokkoló, és sajnos egyáltalán nem egyedi. Egy másik nyilatkozó nő szintén biztosítótűvel védte meg magát, miután sokadik alkalommal is zaklatták őt munkából hazafelé: „Megszúrtam, mire visszahúzódott, de aztán újra megpróbálta, én pedig újra szúrtam. Végül feladta a próbálkozást. Örülök, hogy nálam volt a biztosítótű, de hülyén érzem maga, amiért nem fordultam meg és nem pofoztam fel. Amikor fiatalabb voltam, attól tartottam, hogy az emberek nem fognak támogatni, ha segítséget kérek.”
Szakértők szerint a félelem és szégyenérzet az, ami a legtöbb nőt megbénítja ilyenkor, és amit a zaklatók rendszeresen ki is használnak. Viswanath szerint a latin-amerikai és afrikai nők szintén arról számoltak be, hogy biztosítótűt hordanak maguknál (ami nem is számít újdonságnak a világban, hiszen történészek feljegyzései szerint az Amerikai Egyesült Államokban a nők még az 1900-as években is használtak kalaptűket utcai zaklatás ellen), és ez az önvédelmi kényszermegoldás részben pedig azért is számít veszélyesnek, mert használat, illetve súlyos sérülés okozása esetén a hatóságok az áldozatokat is felelősségre vonhatják (akiknek egyébként támadás esetén jogukban áll megvédeni magukat).
Van némi előrelépés – bár ez még mindig édeskevés
A fővárosban, Delhiben például egyre több buszon találhatók pánikgombok, illetve CCTV-kamerák, és egyre több női sofőrnek biztosítanak munkát tömegközlekedési eszközökön. A rendőrség emellett mobiltelefonos alkalmazásokat és segélyvonalakat is indított, amelyeken keresztül könnyebben kérhetnek segítséget a bajbajutottak. Viswanath szerint azonban ez nem minden esetben elegendő, hiszen a probléma gyökere ennél jóval összetettebb. „Szerintem a leghatékonyabb megoldás az, ha többet beszélnünk a kérdésről. Emellett
összehangolt médiakampányra világszerte is hatalmas szükségünk van, ami megérteti az emberekkel, hogy mi számít elfogadható viselkedésnek, és mi nem.”
Kiemelt kép: Getty Images
