Ha valaki az ortodox keresztény nagyböjt első szombatján ellátogat a Bulgária délkeleti részén fekvő Sztara Zagora városába, az utcákon óriási nyüzsgést tapasztal majd. A helyi, úgynevezett kalajdzsi roma közösség tagjai ezen a napon tánccal, zenével, lakomával és mulatsággal ünnepelik az év egyik legjelentősebb hagyományos eseményét, a tradicionális menyasszonyvásárt.
Félszeg, erősen sminkelt tizenéves lányok (jellemzően 14-20 éves kor közöttiek) érkeznek ünnepi hangulatban, édesanyjukkal, a vásárban pedig fiatal fiúk, és idősebb férfiak várják őket, hogy aztán a színes forgatagban egész klánok szórakozzanak zenével, tánccal a legkisebbektől az idősekig. A lányok ragyogó, csinos ruhákat, sok sminket, ünnepi frizurát és ékszert viselnek, a kezdeti szégyenlősség után pedig a piacra érkező fiatal fiúkkal táncolnak, szórakoznak, miközben a szülők árról és házasságról alkudoznak. Vigye, aki a legtöbbet adja, és keljen el hamar az, aki a legszebb?
Hosszú haj, világos bőr, hangsúlyos smink a menyasszonyvásáron. Mennyit ér egy lány? (Fotó: Hristo Rusev/NurPhoto/NurPhoto via Getty Images)
A kalajdzsi romák
A kalajdzsik ortodox keresztény vallású romák. Mintegy 18 000 fős, erősen hagyománytisztelő közösségük a dél-európai, balkáni országokban él elszórtan, kultúrájukra ezért nemcsak a cigány örökség, de a görög és balkáni hagyományok is erősen hatottak. A 12-14. században nagy tömegben vándoroltak Bulgáriába, de élnek Romániában is, ahol 2011-es jelentések szerint a helyi romák szűk öt százalékát teszik ki.
Ez a nomád, vándorló népcsoport, évszázadokon át réz- és edényművességből élt, a vándorló családokat fenntartó férfiak ajtóról ajtóra járták házakat, és ha valahol akadt foltozni való edény, vagy más, elromlott fémeszköz, megjavították azt, emellett pedig kisipari technikákkal maguk is készítettek különféle főzőedényeket, melyeket aztán a helyi piacokon értékesítettek. Napjainkban a termékeik és szolgáltatásuk iránti kereslet jelentősen megcsappant, így egyre súlyosabb gazdasági nehézségekkel kell szembenézniük.
Bulgáriában a legszegényebbek közé sorolják őket, és a hagyományok mellett ez a legfontosabb oka, hogy lányaik férjhez adásakor kiemelt szerepe van az anyagi szempontoknak.
Nagy közösségek élnek súlyos deprivációban: bűnözési, születési, halálozási és munkanélküliségi rátájuk magasabb, mint bolgár lakosság többi részének, életüket évtizedek óta kirekesztés és megbélyegzés sújtja, származásuk, szokásaik, sajátos építkezési módszereik és a körükben kiemelkedően magas munkanélküliség miatt. A kalajdzsi roma közösségek jellemzően a települések szélén, gettókban élnek, és már csak telepeik elhelyezkedése miatt is nagyon zárt közösséget alkotnak, amelyben különösen a nőkre vonatkoznak rendkívül szigorú szabályok.
A még ma is félig nomád roma csoport fiatal lányai (jellemzően 14 éves koruk után) családtagjaikon kívül egyáltalán nem találkozhatnak férfiakkal, ilyesmire egy évben csak egyszer, a tradicionális menyasszonyvásáron (ahová nemcsak helybéliek, de az ország minden pontjáról, sőt Romániából és Törökországból is érkeznek) van lehetőségük. A lányok jelentős részét emellett kulturális és anyagi okok miatt nem taníttatják, elsődleges szerepüknek pedig még ma is a család és a ház körüli teendők elvégzését tekintik. A bolgár roma nőknek ma mindössze 10%-a rendelkezik középfokú végzettséggel, és minden ötödik kalajdzsi nő analfabéta. Lehetőségeik így nagyon beszűkültek és a legtöbbjüknek valóban csak a jó házasság jelent valamiféle alternatívát.
Leányvásár lesz a héten
A menyasszonyi piacon megforduló a lányok többsége 14 és 20 év közötti, az évente megrendezésre kerülő találkozóra a legtöbben 1-2-3 alkalommal látogatnak el, mielőtt elkelnének. Kelendőségük több tényezőtől függ, de a szüzesség például hagyományosan alapvető feltétel. A közösségről néhány évvel ezelőtt készült dokumentumfilmben egy megszólaló anya például elmondja, hogy ha az derülne ki egy hajadon lányról, hogy már nem szűz, szülei elzavarnák a családtól, és a közösség együttesen bélyegezné őt prostituáltnak.
Helyi férfiak a vásáron. Adó és vevő? (Fotó: Hristo Rusev/NurPhoto/NurPhoto via Getty Images)
Ilyesmire persze ritkán van példa, már csak azért is, mert tulajdonképpen a menyasszonyvásár az egyetlen nap, amikor a serdülő lányok találkozhatnak fiúkkal, a randizás egyébként egyáltalán nem megengedett, és nagyon szigorúak a szabályok arra nézvést is, hogy kihez lehet feleségül menni: a közösségen kívüli házasság szigorúan tilos. A fiatal lányokat sok alkudozás után általában 290-350 dollárnak megfelelő összegért veszik meg (mondhatjuk persze úgy is, hogy ennyi a fiúk hozománya), de a kifejezetten szépnek számító lányokért akár ennek a tízszeresét is kaphatják a szülők. Ahogy egy fiatal lány a fentebb említett dokumentumfilmben megszólaló édesanyja mondja: „Nagyon büszke vagyok, amikor a fiúk sok pénzt kínálnak. Ez azt jelenti, hogy a lányom gyönyörű, és tetszik a fiúknak.”
A lányok értékét szüzességük és életkoruk (húsz felett már jelentősen csökken az ár) mellett szépségük emeli vagy csökkenti: nem véletlen, hogy az eladósorban lévő tinik erre az alkalomra sokszor olyan pompában jelennek meg, mintha bálra készülnének. Grandiózus, néha akár estélyinek is beillő ruhák, hatalmas hajköltemények, erős smink. Utóbbi célja, hogy a lányokat minél inkább közelítse az ebben a roma közösségben (furcsamód) fehér bőrű, kék szemű ideálhoz. A világos bőr eléréséhez sokan speciális kozmetikumokat is használnak, és a lányos családok számára nem kis költséget jelent a vásári előkészület. Nem lehet kétszer ugyanabban a ruhában megjelenni, és ezen a napon minden lányból hercegnőt illik faragni.
Ebben a konzervatív kultúrában a házasság után sem terem sok babér a lányoknak: nemcsak szegénységben, néha mélyszegénységben élnek és napjaik legnagyobb részét a főzés és a takarítás teszi ki, de férjeik jóváhagyására van szükségük az élet minden területén, mindig.
A kalajdzsi asszonynak a férje mondja meg, mit vehet fel, hova mehet, vagy milyen feladatokat kell elvégeznie,
a családok hagyományosan nagyon patriarchális berendezkedésűek. A fentebb beillesztett film készítői egy apát is megszólaltattak, aki nemcsak feleségével kapcsolatban fogalmazott meg sommás elvárásokat, mint például „soha nem engedném neki, hogy ne a hagyományos kalajdzsi viseletet hordja”, de arról is beszélt, hogy ahogy lányának, úgy fiának sem engedné meg, hogy ne kalajdzsi romával kösse össze az életét, mert a hagyományok megtartása mindennél fontosabb egy olyan közösségben, aminek nemigen van más vagyona, mint a szokásai, vagy lányaik szépsége és fiaik ereje.
Változás a levegőben
Az elmúlt egy évtizedben (noha a vásárt még most is, évről-évre megrendezik), valami azért már átalakulóban van. Főleg a valamivel jobb körülmények között élő kalajdzsik közt egyre több családban, és egyre több tininek van például mobiltelefonja (egy másik dokumentumfilmben hosszan szó esik arról, hogy ezekben a szegény közösségekben azok, akiknek kicsivel jobban megy, amivel csak lehet, jelzik státuszukat), aminek a segítségével a lányok, más településeken élő kalajdzsi fúkkal már tarthatják a kapcsolatot a közösségi média felületein, előkészítve ezzel a menyasszonyvásári találkozót. Egyes beszámolók szerint ezért a vásár ma egyre inkább kezd óriási vakrandihoz hasonlítani, ahol fiúk és lányok is mindent beleadnak az ismerkedésbe, hiszen egy évben csak egyszer van ilyesmire lehetőségük, a szülők pedig inkább akkor lépnek közbe, ha nekik nagyon nem tetsző irányban alakulna egy-egy ismeretség. Változóban van a lányok viselete is.
Míg néhány tíz évvel ezelőtt hagyományos, bő szoknyában jelentek meg, ma már egyre többször jönnek sokkal modernebb ruhában,
igaz, ez a változás nem is annyira az ő emancipációikat, mint inkább a fiatal kalajdzsi fiúk ízlésének változását jelzi. De a kalajdzsi férfiaknak előbb-utóbb egyébként is muszáj lesz sokkal több teret és nagyobb szabadságot adniuk a nőknek, mert hagyományos tevékenységeik beszűkülésével egyre kevésbé tudják eltartani a családjaikat és egyre több az olyan kalajdzsi nő, akinek a számára már nem teljesen elképzelhetetlen, hogy a lányok is tanuljanak, illetve nagyobb térhez jussanak házon kívül is.
Ahogy a dokumentumfilm producere, Milene Larsson fogalmaz: „A menyasszonyvásár ősi hagyomány, amely jelenleg még elválaszthatatlan a kalajdzsi identitástól, ezért maradt fenn ma is ez a szokás. Fontos viszont látni, hogy manapság a legtöbb lánynak azért már van választási lehetősége amikor arról van szó, hogy kihez megy hozzá, még akkor is, ha a szülők felől ezzel kapcsolatban érkező nyomás jóval nagyobb, mint amit a világ nyugati felén a kétezer-húszas években megszoktunk.”
Új szokások, rövidebb ruhák, mobiltelefonok. A változás szele? (Fotó: Hristo Rusev/NurPhoto/NurPhoto via Getty Images)
Szakértők szerint viszont mindegy, hogy vakrandinak vagy vásárnak látjuk a böjti eseményt, továbbra aggasztó minden olyan gyakorlat, vagy társadalmi berendezkedés, ami a lányokat és nőket tulajdonként kezeli és semmilyen lehetőséget nem ad nekik az önálló döntésre. A Bolgár Tudományos Akadémia etnográfusa, Velcro Krustev egy filmben arról beszél, hogy a változásoktól függetlenül még ma is az a gyakorlat, hogy a lányokat valamikor 16-20 éves koruk között férjhez adják, emiatt pedig sok lányt még az iskolából (főleg a koedukált társaságból) is kivesznek 8. osztályos korában. Ezzel és a négy fal közé kényszerítéssel szavatolják, hogy szűz és így értékes maradjon. Pedig a lányok ma már nem ezt akarják. Egy bolgár civil szervezet jelentései szerint a kalajdzsi lányok 52%-a kifejezetten ellenezte szülei döntését, hogy odaadják őket egy férfinak, és csak kisebb részük fogadta el, és még kevesebb érezte magáénak ezt a hagyományt. Bár a vásári gyakorlat az elmúlt években nagy médiavisszhangot kapott, és 2021-ben már az Európai Parlamenthez is intéztek civilek ezzel kapcsolatos kérdést, érdemi változás nem történt, pedig Bulgária 2014 és 2020 között 143 millió eurót kapott uniós forrásokból a marginalizált közösségek integrációjára. Bulgária uniós ország, és a lányok jogainak korlátozása ellentétes a női önrendelkezés elveivel, Bolgár civilek ezért az Európai Unió Alapjogi Chartája, a gyermekek jogairól szóló egyezmény és a nőkkel szembeni hátrányos megkülönböztetés minden formájának kiküszöböléséről szóló egyezmény fényében közbeavatkozásra és állásfoglalásra kérte az Európai Bizottságot.
Jog a hagyományhoz
Mások viszont úgy vélik, hogy elsősorban a menyasszonyvásárról szóló elfogult és tájékozatlan cikkek keltettek túlzóan negatív visszhangot, mint ahogy eleve ezek adtak becsmérlő elnevezést egy mára már egészen formális, nem jogellenes, sőt ártatlan esemény kapcsán.
Kiemelik, hogy bár a kalajdzsik házasságkötéseit még ma is a családok között rendezik, és a leendő vőlegény még ma is fizet némi pénzt a leendő menyasszony családjának, az egyezségek ma már csak azután születnek meg, hogy a fiatalok már találkoztak és megkedvelték egymást, tehát nem egyszerű adásvételről van szó. Bár mint minden szigorúan patriarchális társadalomban, a kalajdzsik körében is léteznek még ma is kényszerházasságok, az évenkénti találkozónak nem ez a lényege, ez inkább egy tavaszt köszöntő esemény, ami a fiatalok számára épp úgy jelentős és fontos, mint családjaiknak. A vásár kapcsán ma megkérdezett szülők többsége azt mondja, hogy ma már nem is a pénz számít: nekik is az a fontos, mint más szülőknek, hogy lányuk/fiuk kedves és szerető házastársra és jó családra találjon. A különbség csak annyi, hogy ennek elrendezését hagyományaik csak az adott napon és körülmények között engedik meg. Ráadásul kiemelik, hogy a házasság nem kell, hogy életre szóló rabszolgaságot jelentsen. „Ha egy kalajdzsi lánnyal rosszul bánik a férje, elválhat, hazaköltözhet és kereshet tovább mondják ők.” –
Több, mint a semmi, de még messze nem minden – érezhetik azok a fiatal lányok, akik már tudják, lehet másképpen is.
Kiemelt kép: Menyasszonyvásár 2016-ban Stara Zagorában. (Hristo Rusev/NurPhoto/NurPhoto via Getty Images)
