Korábban megírtuk, hogy a KSH adatai szerint az 1965-ben született nők kevesebb mint tíz százaléka nem vállalt gyereket Magyarországon, az 1975-ben születetteknél ez már tizennyolc százalék volt (majdnem a duplája), a mai harmincas nőknek pedig már a húsz százaléka fogja jó eséllyel gyermektelenül leélni életét. A tudatosan gyermektelen magyar nők aránya, azaz azoké, akik nem egészségi okok miatt nem válnak édesanyává, a társadalomban nagyjából öt százalékra tehető (a nyugati országokban ugyanez az arány akár a tíz százalékot is elérheti).

Gyereket vállalni végleges döntés, a születés ugyanis épp ugyanannyira megmásíthatatlan „esemény”, mint a halál. Talán épp emiatt is tölt el sokakat kétségbeeséssel mindkettő. Mégis, igen gyakran éri verbális támadás azokat, akik úgy döntenek, hogy bár megtehetnék (azaz biológiailag képesek lennének rá, és esetleg még különösebb anyagi gonddal sem járna számukra), inkább nem vállalnak gyermeket. „Meg fogod bánni! Gyerek nélkül élni értelmetlen!” – már zeng is lelki füleinkben ez a jól ismert (szörnyen lekezelő, kevés igazságtartalommal bíró) jóslat.

Vajon tényleg meg fogja bánni döntését az, aki nem vállal gyereket, „amíg megteheti”? Mivel minden élet egyszeri és megismételhetetlen (így az anyukáé és a nem-anyukáé is), általános igazságot valószínűleg sosem tudunk majd tenni ebben az ügyben, az internet csodájának köszönhetően viszont rengeteget olvashatunk mások tapasztalatairól. Jobb híján lássuk, mit mondanak ők!

Ahol a statisztika összeér a személyes beszámolókkal

Amy Blackstone és Mahala Dyer Stewart, a Michigani Egyetem szociológusai 2016-ban publikáltak egy tanulmányt a tudatos gyermektelenség lehetséges indítékairól. Ők akkor azt találták, hogy ez az elhatározás sosem hirtelen felindulásból születik, hanem valójában rengeteg gondolkodás előzi meg. Bronwyn Harman, az ausztráliai Edith Cowan Egyetem kutatója pedig arra jutott, hogy

vannak ugyan, akik idősebb korukra megbánják, hogy anno nem vállaltak gyereke(ke)t – de ők vannak kevesebben,

egész pontosan arra jutott, hogy a gyermektelen nőknek nagyjából a negyede bánja meg a döntését később.

Egy a fentieknél kevésbé tudományos adat, hogy amikor a Reddit nevű fórumon beszélgetés indult ugyanebben a témában, a válaszadók ott is túlnyomórészt arról számoltak be, hogy elégedettek a gyermektelen életükkel. Volt, aki egyenesen azt mondta, hogy 20 évnyi anyaság nagyjából úgy hangzik számára, mint egy börtönbüntetés – de a legtöbben ennél azért finomabban fogalmaztak.

„Ismered azt az érzést, amikor alig várod, hogy megtanítsd a gyerekedet baseballozni, vagy, hogy megossz vele bármit, ami eszedbe jut? Na, nekem sosem volt ilyen érzésem. Alapvetően hiányzik belőlem a szülői ösztön, sosem vágytam arra, hogy gyerekeim legyenek, és a partnerem is ugyanígy van ezzel. Félreértés ne essék, semmi bajom a gyerekekkel, és nagyon dühös vagyok azokra az emberekre, akik bántják a gyerekeiket, vagy rosszul bánnak velük. Csak annyi az egész, hogy én sosem akartam sajátot” – írta az IBeTrippin nevű felhasználó, vele egyetértésben pedig BornaCrone annyit írt: „Nem. Soha nem vágytam rá, és nem is bántam meg”. Akadt olyan válaszadó is, aki kellő önkritikát gyakorolva hozta meg döntését. „Egyáltalán nem. Soha nem hittem, hogy jó szülő válhatna belőlem. Türelmetlen vagyok, és bár nem hiszem, hogy fizikailag bántalmazó lennék, a szavaim és a hangnemem bizonyára hasonlóan durva lenne, mint az én apámé volt anno. Nem tett boldoggá, hogy egy ilyen szülő mellett kellett felnőnöm, és egyetlen gyermeket sem szeretnék ilyen nevelésnek kitenni” – írta Videoman7189.

Nem mindenkinél volt azonban ennyire egyértelmű a válasz. „Vegyes érzéseim vannak ezzel kapcsolatban. Nem nagyon érdekelnek a gyerekek, és szerintem katasztrofális lett volna, ha szülök. 52 évesen nyugdíjba tudtam menni, szinte biztos, hogy ez nem történt volna meg, ha gyerekeim vannak. Szóval igen, abszolút helyes döntés volt. De szeretem a családomat, és gyakran eszembe jut, milyen lenne, ha lenne gyerekem, ha megtaníthatnám neki azokat a dolgokat, amiket tudok, és halálom idején ne lenne valaki, aki törődne velem. De ismétlem: abszolút helyes döntés volt, és 55 évesen nagyon boldog vagyok, hogy NEM lett gyerekem. Ez minden alkalommal megerősödik bennem, amikor mások gyerekeinek közelében vagyok” – írta ProfessorOzone. Az általa is említett, idős szüleiket ápoló gyerekek és unokák mítoszát pedig épp egy másik válaszadó rombolta le.

„A feleségem évekig dolgozott egy idősek otthonában. Éveken át nézte, hogy az idős emberek 95%-át soha nem látogatta meg a családja – egészen addig, amíg végül meg nem halnak, akkor ugyanis már megérkeznek az osztozkodásra. Ekkor tanultam meg, hogy

az egész »ki fog meglátogatni, vagy gondoskodni rólad, ha megöregszel« szöveg egy nagy hülyeség.

Ez után döntöttük el végleg, hogy nem lesz gyerekünk. Nagyszerű barátokat szereztünk és világot láttunk. Nem bántam meg” – osztotta meg tapasztalatait joevilla1369. A fwubglubbel nevű felhasználó ugyanezt a véleményt egy fokkal humorosabban fogalmazta meg: „Soha nem éreztem késztetést arra, hogy pelenkát cseréljek, vagy kevesebbet aludjak, esetleg kevesebb szabadidőm és pénzem legyen. Mások gyerekeit nagyszerűnek találom – leginkább azért, mert másokéi. Amikor az emberek megkérdezik, hogy ki fog vigyázni rám, ha megöregszem, azt mondom nekik, hogy majd amikor 75 éves leszek, örökbe fogadok egy 40 évest”.

Aki megbánta, az sem feltétlenül a gyerek hiánya miatt

„Nem feltétlenül azt bánom, hogy nem születtem, hanem azt, hogy nem volt olyan egészséges párkapcsolatom, amiben úgy éreztem volna, hogy jó ötlet lenne gyereket vállalni. Sajnálom, hogy nem voltam elég erős hozzá, hogy korábban kilépjek abból a bántalmazó viszonyból. Ha erősebb lettem volna, akkor talán lett volna választásom. Szóval igen… mondhatni, hogy megbántam” – írta le megrázó történetét a MaerakiStudioMe nevű felhasználó.

„Az egyetlen, amit sajnálok, hogy a feleségem nagyszerű anya lett volna, és néha úgy érzem, hogy megfosztottam ettől, pedig mindketten egyetértettünk abban, hogy nem akarunk gyereket. Néha elgondolkodom azon, hogy vajon én kényszerítettem-e erre a döntésre” – vallotta be Johnny-Virgil.

Mindenki a maga módján legyen boldog!

Szerencsére a korábbi évtizedekhez képest manapság már sokkal több mindenben dönthetünk szabadon az életünket illetően – így a gyermekvállalás kérdésében is. Valakit az ebben a témában hozott döntése (bármi is legyen az) miatt megítélni, nem túl intelligens dolog – arról nem is beszélve, hogy a szülőség csodáiról szóló kampánybeszédek nem hogy nem elég hatékonyak, többnyire egyenesen kontraproduktívnak bizonyulnak, és csupán további indulatokat szítanak szülők és tudatosan gyermektelenek csoportjai között. Az interneten (és a személyes ismerősi körünkben is) rengeteg eltérő élettörténettel találkozhatunk, az egyetlen, amiben azonban a többség egyetérteni látszik, az, hogy

az elemi erejű belső megérzéseinkre mindig megéri hallgatni.

Az adott kérdése legegyszerűbben lefordítva tehát: aki szeretne, az bátran vágja bele a fejszéjét a gyermekvállalási procedúrába, aki pedig nem, az inkább ne tegye! (Sajnos több olyan magyar nyelvű írást is találhatunk egy egyszerű kereséssel, amelyekben szülők arról számolnak be, hogy bár nagyon szeretik gyermeküket, és neki mindent igyekeznek megadni, ha visszacsinálhatnák, valószínűleg inkább nem vállalnának gyermeket.)

Azt viszont mindenképpen érdemes megemlíteni, hogy a férfiaktól még mindig sokkal inkább elfogadjuk, ha történetesen úgy döntenek, hogy inkább nem vállalnak gyereket. „Ilyen tekintetben a társadalomban mindig is volt egyfajta kettős mérce: a férfiaknak sok minden olyat lehetett tenni, amit a nőknek nem, mint mondjuk a házasságtörés, mellyel kapcsolatban a társadalom őket inkább felmenti. A családi egység megmaradását még a mai napig is inkább a nők felelősségének tartják, és őket bélyegzik meg, amennyiben azt nem sikerül megtartani” – mutatott rá korábban lapunknak dr. Szabó-Tóth Kinga szociológus, a Miskolci Egyetem Alkalmazott Társadalomtudományok Intézetének igazgatója.

Pedig az utóbbi idők kutatásai egyértelműen azt mutatják, hogy a férfiak közül legalább ugyanannyian szeretnének szülővé válni, és később fontos szerepet betölteni gyermekeik életében, mint a nők közül.

Kiemelt kép: Illusztráció – sdominick/Getty Images