1861-et írtunk, amikor egy nyári délutánon Henry Wadsworth Longfellow költő felesége, Fanny Appleton Longfellow ruhája váratlanul kigyulladt, a hölgy pedig olyan súlyos égési sérüléseket szenvedett, hogy másnap hajnalban elhunyt. Gyászjelentése szerint a tűz akkor keletkezett, amikor „egy gyufa vagy meggyújtott papírdarab elkapta a ruháját”, a napjainkban talán bizarrnak ható hirdetmény pedig akkoriban egy teljesen hétköznapi halálesetet rögzített. Az európai és amerikai otthonokat bevilágító gyertyák, olajlámpák és kandallók súlyos párosítást alkottak a kor női divatjának számító krinolinszoknyákkal, légies pamut és tüllrétegekkel. (A kor ruházata például a hegymászásra vállalkozó nő életét is veszélyeztette.) A szűkebb férfi pamutruhák ebből kifolyólag jóval nagyobb biztonságot jelentettek – esetükben a tragikus végkifejlet elegánsabb kiegészítőt öltve jelentkezett.
A nagy méretű, egymásra rétegződő ruhadarabok divatját III. Napóleon felesége, Eugénia francia császárné diktálta – az már más kérdés, hogy állítólag csak terhességét akarta leplezni velük a nyilvánosság előtt –, a selyemből és muszlinból készült szoknyacsodák azonban rendkívül gyúlékonyak voltak, és ha ez nem lett volna elég, megszabadulni tőlük is komoly erőfeszítést jelentett. Egy ilyen parázsló rokolyának esett áldozatul Habsburg-Tescheni Matild Mária is, kinek ruhája egy apja elől elrejtett cigaretta miatt kapott lángra, a mindössze tizennyolcéves főhercegnő pedig két hét után belehalt égési sérüléseibe. A korabeli lapok gyakran évődtek ezeken a tragikus divatbaleseteken, és azt javasolták, a krinolint öltő hölgyek egy vödör vizet hordó szolgát is vigyenek magukkal, amerre csak járnak. Ám valójában nem ez volt az egyetlen ruhanemű, melynek viseléséért súlyos árat kellett fizetniük. (Nem csak a ruhák kozhattak bajt régen, az első modern szempillaspirálok az 1930-as évek elején akár vakságot is okozhattak.)
A Bolond kalapos többé már nem csak mese
Lewis Carroll Alice Csodaországban regényét olvasva talán nem sejtettük, hogy a Bolond kalapos karaktere valójában igen közel állt a valósághoz, csakhogy ezesetben inkább maguk a gyártók, nem pedig viselőik látták a korabeli vegyszeres ruhakészítés kárát. A legdivatosabb kiegészítők zöme, beleértve a nyúlprémből készült nemezkalapokat speciális kezelési folyamaton esett át – az állati bunda leválasztásához higanynitrátra volt szükség –, a mentális és fizikai mellékhatásokat elszenvedő gyártók számára ez pedig egyet jelentett a mérgezéssel. A témában több tanulmány született, melyek rávilágítottak, egészen a 20. század közepéig a kalapok jelentették a leghalálosabb veszélyt készítőikre nézve, ugyanis annak érdekében, hogy a prém megfelelően összetapadjon és nemezt képezzen, a felületet higannyal kenték be, melynek belélegzése idegi problémákat, paranoiát, depressziót, szív- és légzőrendszeri panaszokat és végül korai halált idézett elő. Felmerül a kérdés, a higannyal átitatott kalap hogy-hogy nem okozott komolyabb kárt viselőikben? A válasz a selyembélésben keresendő, mely megvédte tulajdonosát a higany hatásaitól, épp ezért az 1940-es évekig nem is tartották szükségesnek, hogy betiltsák a higany használatát a szőrmefeldolgozásban, 1960-ban pedig a kalap már egyszerűen kiment a divatból. Az analin nevű vegyülettel kezelt zoknikkal ellenben nem jártak az urak ilyen „szerencsésen”: néhány alkalom után bőrgyulladást, duzzanatokat, hosszú távon pedig hólyagrákot okoztak viselőiknek.
Arzén és csipke halálos kombinációja
A Bata Cipőmúzeumban található ez a meseszép zöld ruha, mely körülbelül 1865-1870-re datálható. Laboratóriumi vizsgálatok megerősítették, hogy a zöld selyem arzént tartalmaz (Fotó: Roberto Machado/Getty Images)
Az arzén több fronton sem vált be a viktoriánus kori Nagy-Britannia társadalmának, elég a mérgező tapétákra, gyertyákra és művirágokra, különféle berendezésekre és arra a rengeteg textiltermékre gondolnunk, melyeket ma már üvegvitrinekben elzárva tartanak a múzeumokban. A krimitörténetek egyik legnépszerűbb mérge felelt bizonyos ruhák tartósan élénkzöld színéért, és természetesen, látva a párizsi operából kisétáló Eugénia császárnét, mindenki az övéhez hasonló lélegzetelállító smaragdkelme után vágyakozott.
A vegyészek által rézből és arzénből megalkotott „párizsi zöld” hamar az arisztokrácia színe lett, s bár időtálló és fényes szövetet eredményezett, ma már tudjuk, hogy borzalmas tüneteket, bőrelváltozásokat, emésztőrendszeri gondokat és sok esetben rákot okozott.
Nem is kellett korabeli divatdiktátornak lennünk ahhoz, hogy bekerüljön az élelmiszerbe, a gyógyszerekbe és játékokba, ugyanis számtalan arzénnal átitatott berendezés és készítmény került ki a mérgezésnek ugyancsak kitett készítők keze alól. A British Medical Journal írása szerint az arzénnal festett ruhát viselő nő „annyi mérget hord a szoknyájában, mellyel fél tucat bálteremnyi csodálóját ölhetné meg”, és a hasonló szenzációhajhász állítások – valamint az ijesztő, fájdalmas körülmények között elhunyt Matilda Scheurer nevű művirág-készítő boncolása – megtették a hatásukat, a közvélemény lassan felismerte a vegyületben rejlő veszélyeket.
A ruháink ma is mérgezőek
Ha netán megkönnyebbülve sóhajtottatok fel, hogy az ehhez hasonló szörnyű divatbalesetek bennünket ma már nem érintenek, akkor sajnos el kell, hogy szomorítsunk, ugyanis a ruhagyártás napjainkban szinte teljesen mesterségesen előállított anyagokra épül. A fast fashion darabok (melyek környezetszennyező hatása miatt a világ egyik legnagyobb tava is kiszáradt) kapcsán felmerülő mikroműanyagok és szintetikus festékek mellett a jelentős mértékű vegyszerhasználatot is muszáj megemlítenünk, főleg, hogy egy átlagos póló súlyának akár kétszerese is lehet az előállítása során felhasznált vegyianyagok tömege. A ruhákból a bőrünkre kerülő különféle szín- és formatartó, vagy gyűrődésmentességet garantáló kemikáliák például a cipők és sportruhák esetében több mint négyezer fajta vegyszert jelentenek, a gyártáshoz felhasznált többszáz tonna vízről már nem is beszélve.
A szennyezésnek ráadásul nehéz laikus vásárlóként utánajárnunk, mert az esetek többségében ezek az anyagok nincsenek feltüntetve a ruhák címkéin, főleg, hogy a globális brandek nagy része nem is tette le a voksát a vegyi anyagok használata ellen. De akkor mit tehetünk? Egy kis odafigyeléssel csökkenthetjük a mérgező ruhadarabokat a szekrényünkben,
nem árt például kerülni a vasalás- és gyűrődésmentes anyagokat, de azokkal a termékekkel is legyünk szkeptikusak, melyek mosás közben túl sokat engednek a színükből.
Figyeljük a garanciát biztosító logókat a címkéken, a GOTS az organikus gyártás, a Fairtrade a méltányos kereskedelem, az OEKO-TEX pedig a káros anyagok szempontjából való tesztelés garanciája.
Kiemelt kép: Getty Images/nőklapja.hu
