A videojáték-zene, „magyarul” Game Music a zeneirodalom leginkább alábecsült műfaja. Talán azért, mert sokunk fülébe beleégett a kezdeti videojátékok kissé idétlen, monoton csipogása, melyet a hangeffektusok meglehetősen természetellenes, sokszor idegtépő, de rendkívül széles skálája kísért. Mára azonban a csippanástól messzire jutott e műfaj, egészen a szimfonikus szvitig. Bár Japánban évtizedek óta rendkívül népszerű ez a koncerttéma, Magyarország koncerttermeibe eddig azonban nem tette be a lábát ez a zenei világ. Mostanáig…!
Hollerung Gábor, fotós: Vancsó Zoltán
Miért is kell a videójátékhoz zene? Életünk minden mozzanatához van megfelelő zenénk. Zenével ünnepeljük a születést, az esküvőt, a szomorúságot és a vidámságot, és zene szól a temetésen is… Nos, a videojátékban sincsen ez másként. A zene ugyanazt a célt szolgálja, mint saját életünkben, vagy akár egy filmben. Hozzájárul a játékban előtörő érzelmek jobb átéléséhez, képes feszültséget kelteni, segíti az azonosulást bizonyos helyzetekkel, szereplőkkel, fel tud készíteni a közelgő veszélyre, megteremti a helyszín és az idő, az adott történeti korszak atmoszféráját, és nem utolsó sorban növeli a játékos motivációját a játék befejezésére. Mindezzel együtt pedig jelentősen gazdagítja a játékélményt.
A filmzenének mintegy tíz évre volt szüksége, hogy a teljes némaságból a mozizongoristán keresztül eljusson az első eredeti, kifejezetten a filmhez írt zenéhez, a videojátékhoz írt zene pedig ennél is hosszabb utat járt be. Ennek oka elsősorban a technika. Kezdetben a zeneszerző magán a videójáték „helyszínén”, a computeren írta a zenét, és a zenei hangképre a tárhely- és műveleti kapacitás szűkössége miatt leginkább az egy-két szólamú, mono hangzás lehetett csak jellemző.
Sokszor hasonlítjuk a videojátékokat a filmekhez, azonban van közöttük egy jelentős különbség: a filmben a néző nem képes befolyásolni az eseményeket, a történet lineáris, a film zenéje pedig mindig az adott képhez rögzül. Azaz akárhányszor nézünk meg egy filmet, a 34. percben mindig ugyanazt a történést látjuk és ugyanazt a zenét halljuk. A videojátékban más a helyzet: a játékos maga irányítja a történést, így aktív résztvevője a folyamatoknak. Pl. ha két ember ugyanazt a játékot játssza, vagy ugyanaz az ember többször lejátszik egy játékot, akkor bizonyos, hogy 3 óra múlva egészen máshol tart: más a történés és más zene szól. Éppen ezért a videojáték zenéje flexibilis és dinamikus kell, hogy legyen. Másik jelentős különbség, hogy amíg egy film hossza meghatározott, addig egy mai videojáték akár 8-10 órát is eltarthat, és ehhez változatos zenére van szükség. Videojáték esetén ugyanakkor figyelembe kell venni azt is, hogy egy-egy szituáció bizonytalan ideig tarthat: elképzelhető, hogy egy játékos 2 perc alatt megnyer egy csatát, de lehet, hogy a jelenet akár 8-10 percig is elhúzódik. A zenének alkalmasnak kell lennie arra, hogy ezt az időt kitöltse.
A Game Music tehát nem más, mint zene egy bizonyos szituációhoz, mely bizonytalan időben következik be és bizonytalan ideig tart, majd egy bizonytalan időpontban egy bizonytalan helyzetbe vált át. A Game Music ezért nem történetet mesél el, hanem hangulatot teremt, szituációkhoz és karakterekhez alkalmazkodik.
Hollerung Gábor és a Budafoki Dohnányi Zenekar, fotós: Vancsó Zoltán
A Budafoki Dohnányi Zenekar, Hollerung Gábor vezényletével Magyarországon először rendez szimfonikus Game Music Show-t, ahol a részben áthangszerelt, részben eredetiben felcsendülő zenékhez egyedülálló látványvilág, kórus és tánc társul. A GAMER SYMPHONY című Game Music Show 2023. május 13-án valósul meg az MVM Dome-ban.
