Jo Frost, a Szuperdada

Katalin hercegné is így nevel: a brit Szuperdada megosztó módszerei

Mindannyian emlékszünk az itthon Szuperdada néven futó sorozatra és annak decens külsejű, a nevelőnő imázsra ruháiban és hajviseletében is rájátszó főhősére, Jo Frostra, igaz?

Hát még műsorainak azon epizódjaira, amiben a dada őskáoszból idillt, vadóc ördögfiókából kezes bárányt, érzelmileg elérhetetlen szülőből kamasz gyereke számára szövetségest varázsolt. Frost műsoraiban ugyanis nemcsak gyerek-, hanem családszervizt is kínált: számtalan esetben amellett, hogy a gyerekek viselkedését próbálta korrigálni, a szülők túlkapásaira, oda nem figyelésére is ráirányította a figyelmet, egyes epizódokban pedig szinte pszichológusként hallgatta végig a zordnak mutatkozó, de belül hiperérzékeny apákat vagy a holtfáradt anyákat. A sorozat részei így rendre mosolygós gyerekarcokkal és hálával telt szülőket ábrázoló snittekkel zárultak, miközben a Szuperdada módszereit akkor és azóta is sokan megkérdőjelezték már. Mégis, legalább ennyien követik teljes meggyőződéssel.

Ki hát ez a szuperdada, miért olyan megosztó az ő karaktere, és mi van ma az őt megformáló Jo Frosttal? 

Jo Frost, a csodadada

Akinek be kell mutatni: Jo Frost egy világszerte ismert angol televíziós személyiség, nevelőnő, gyereknevelési könyvek szerzője. Bár első tévés sorozata majd húsz évvel ezelőtt, 2004-ben került adásba, és Frostból már akkor is egy életnyi tapasztalatnak tűnő magabiztosság áradt, a Szuperdada még mindig csak az ötvenes évei elején jár – viszont immár több mint 30 éve dadusként dolgozik. A brit középosztály körében sem úri huncutság, magasabb társadalmi státuszú családoknál pedig alapvető, hogy a gyerekek ellátásában egy dada is részt vesz – konkrétan Frost pedig körülbelül 8 millió fontot keresett már azzal, hogy személyesen, vagy műsorain keresztül gyereknevelési tippekkel segítette szülők millióit.

Bevallom, hogy én is nagyon szerettem nézni a sorozatot, még úgy is, hogy szerintem egy módszert sem ültettem át az itthoni gyakorlatba. Azt viszont egészen átszellemülten csodáltam, amikor lehetetlen helyzeteket mentett szögletre a sötét kiskosztümbe bújt, vastag keretes szemüveget viselő Frost.

A Szuperdada-filmek persze egy kaptafára készülnek: adásaiban Frost hosszabb-rövidebb ideig részt vesz a hozzá forduló családok életében. Először alaposan megfigyeli őket, felmérve a dinamikákat, nevelési nehézségeket, majd megoldási javaslatokat és technikákat ad a szülők kezébe a helyzet javításhoz. Először még a szülőkkel együtt gyakorol, majd magukra hagyja őket, hogy önállóan alkalmazzák módszereit. Utóbbiak legismertebbike, melyet szinte minden műsorában bevet, az úgynevezett „time out” (magyarul talán a sarokba állítás szókapcsolattal lehet leírni), melynek lényege, hogy rosszalkodás esetén a szülő először figyelmezteti a gyerekét arra, hogy „ezt nem szabad”, és arra is, hogy ha folytatja, annak következménye lesz. Ha a gyerek nem hagyja abba a problémás viselkedést, a szülő egy a lakásban előzetesen kijelölt csendes helyre ülteti, a gyereknek pedig annyi percet kell ott töltenie, ahány éves. Ha a gyerek eközben elhagyja a neki kijelölt helyet, a szülőnek minden közlés nélkül vissza kell vinni és újraindítani az órát is. (A folyamat rendkívül hosszúra nyúlhat, volt olyan epizód, amiben a sarokba állítás másfél óráig húzódott…). Amikor lejárt az idő, a szülő ismét elmondja a gyereknek, miért is ült a sarokban, majd ölelés, puszi, és megy tovább az élet.

Egyszerű, sokak szerint nagyszerű, megint mások szerint viszont olcsó és korszerűtlen, nem nevelési, inkább tréningmódszer ez, ami egészen olyan, mintha kutyakiképzést nézne az ember.

Vannak, akik szerint azonban rendkívül hatásos eljárásról van szó, ami a műsorokban kivétel nélkül minden esetben bevált, a legnehezebben kezelhető gyerekek is „megjavultak” tőle, és egy idő után valóban csökkent az otthoni konfliktusok száma. A Szuperdada-sorozatban bemutatott többi eljárás (napirend készítése, jutalmazó táblák kifüggesztése, feladatok családon belüli újraosztása) is ilyen: egyszerű, közérthető és a műsor tanúsága szerint nagyon hatásos.

Maga Frost 1970 nyarán született Londonban, szeretetteljes közegben nőtt fel, saját bevallása szerint az építőiparban dolgozó szüleitől minden támogatást megkapott. Jo ettől függetlenül hamar a saját lábára állt, és 19 éves korától kezdve dolgozott bébiszitterként és nevelőnőként, így a 2004-es első dada-sorozat idejére már – ha nem is élethossznyi, de – 15 éves tapasztalattal rendelkezett. Miután tévés karaktere meghódította az Egyesült Királyságot, Frost az Egyesült Államokban is sikeres műsort készített, és ott telepedett le.

A Délkelet-Londonban felnövő Jo egy az OK! magazinnak adott interjújában arról beszélt, hogy „a szüleim nagyszerű munkát végeztek a nevelésünkkel, és nagyon szerencsésnek érzem magam emiatt. Nálunk sosem volt olyan, hogy neked is a mi utunkat kell járnod. Fiatalok voltak, akik nagyszerű családi értékeket hoztak otthonról és ezt nekünk is tovább tudták adni”. Frost ugyanebben az interjúban mesélte el fiatal felnőttkora legnagyobb tragédiáját is: 24 éves volt ugyanis, amikor édesanyja nagyon fiatalon elhunyt mellrákban. „Még mindig nagyon elérzékenyülök, ha róla beszélek. Csodálatos nő volt” – mondta.

Frost nagyívű karrierjének (jelenleg 9 tévés produkció és 7 könyv fűződik a nevéhez) titka nemcsak az általa alkalmazott módszerekben (és azok megosztó voltában: hiszen műsorait a nézők egy része tanulási, másik része felháborodási céllal nézi) rejlik, hanem abban a szemléletben is, amit otthonról hozott: „A szüleim a bátyámat és engem úgy neveltek, hogy mindig hangot adjunk a véleményünknek, és hogy legyen bátorságunk kockáztatni a céljaink elérése érdekében. Azt mondták: »Ha ezt a dada dolgot akarod csinálni, akkor csináld teljes erőbedobással!« Én pedig pontosan ezt tettem” – emlékezett vissza.

Bár Frost módszereit sokan elavultnak tartják, rajongótábora óriási. Instagramját elárasztják a tévénézők hálálkodó posztjai, és sokan ma is örömmel neveznének be egy Szuperdada-féle családi szervizre akár nagy nyilvánosság előtt is. Ráadásul nemcsak a „közemberek” körében menő a tévés dada.

Bár a Szuperdada-sorozat részeiben a legtöbbször egészen extrém szülői kihívásokat látunk, Frost módszereit állítólag a világ legdecensebb családjaiban is alkalmazzák. Frost főleg az Egyesült Királyságban óriási népszerűségét jól jelzi, hogy

amikor Kate Middleton terhes volt az első babájával, Vilmos herceg elmondta a sajtónak, hogy elkezdték nézni a Supernanny DVD-it, és a műsor állítólag Harry herceget is beszippantotta.

Vilmos herceg ezzel együtt azt is bevallotta, hogy rajong Joért, mi több, a nőt egy igazi Mary Poppinsnak nevezte, Frost pedig egy cikkben részletesen elemezte és kifejezetten dicséretesnek nevezte azt, ahogyan Katalin hercegné a királynő jubileumi ünnepségén rosszcsontkodó kisfiát kezelte.

Frost ráadásul (ahogy ez későbbi műsoraiból és egyéb tévés szerepléseiből kiderült) a való életben egyáltalán nem olyan kimért és decens, mint a kiskosztümös dada. Aktív, energikus és csupaszív embernek tűnik, aki ráadásul nyilatkozni is remekül tud: amikor a királyi családra tett befolyásáról kérdezték, ügyesen hárított, visszautasította, hogy pletykáljon, és azt is elmondta, hogy amikor szülőségről van szó, a hercegi pár is csak olyan, mint a többi ember.

Mégsem olyan csodás Jo Frost?

Lehet őt nem szeretni? Nagyon úgy tűnik, hogy bizony, lehet: a Supernanny-sorozat sikerének csúcsán komoly aggályok merültek fel a műsorokban szereplő családok, különösen a gyerekek általános jóllétével kapcsolatban. A műsor megítélése persze mindig is kettős volt, de az idő előrehaladtával egyre többször rebesgették azt is, hogy a sorozat egyes jelenetei megrendezettek voltak.

Elképzelhető, hogy így volt, mivel egy ilyen műsor hatásmechanizmusa nagyon egyszerű, ezt pedig nyilván felmérték annak producerei is, akik a nagyobb drámai hatástól nagyobb nézettséget reméltek. Minél nagyobb volt ugyanis a családi káosz a műsor elején, annál nagyobb öröm volt nézni, hogy a végén hová fejlődött az adott família. A Supernanny brit változatának producerei utóbb elárulták, hogy

valóban előfordult, hogy a gyerekeket provokálták a minél szélsőségesebb viselkedésre, hisztire, sírásra,

az amerikai kiadás illetékesei viszont úgy nyilatkoztak, hogy a tengerentúli verzióban ilyesmi nem fordult elő. A hisztiző, agresszív, viselkedési zavaros gyereket bemutató műsor persze enélkül is súlyos gyerekjogi aggályokat vet fel. Bár elvben Frost volt a műsor sztárja, a gyerekek voltak azok, akik miatt kifejezetten addiktív volt a műsor: ki ne szeretné nézni, hogy a dühöngő, tárgyakat dobáló, szüleiket vagy testvérüket csépelő gyerekek szelíddé és visszafogottá válnak, és sokkal boldogabbak is lesznek? Csakhogy a gyerekeket senki nem kérdezte meg arról, szeretnének-e a tévében szerepelni, és országos, sőt globális ismertségnek kitenni őket, miközben életük szenzitív periódusában, rendkívül zaklatott állapotban voltak, biztos, hogy nem volt tisztességes cselekedet.

Frost ugyanakkor mindvégig kitartott amellett, hogy a műsor épp a gyerekek érdekében készült, és hogy soha nem használta fel őket a nézettség érdekében. Amikor a Guardian megkérdezte, aggódott-e valaha is a gyerekek ilyen jellegű kizsákmányolása miatt, úgy fogalmazott: „Én a családért vagyok. A gyerekekért vagyok. Soha nem hoznám a gyerekeket olyan helyzetbe, ahol úgy érezném, hogy kizsákmányolom őket”.

Felmerült az is, hogy bár minden epizód esetében csodás átalakulások szemtanúi lehettünk, a valóságban voltak olyan famíliák, amelyeknek a dadus csodamódszerei nemhogy segítettek volna, de súlyos, maradandó károkat okoztak. Frost például két hetet töltött az öt fiúgyereket nevelő Young családdal. A tréning során megtanította a szülőket a helyes jutalmazás módszereire, és bevezette a time outot is. A tréningidőszak lejárta után nem sokkal azonban, a család hároméves fia egy konyhai gázgyújtóval felgyújtotta a család otthonát, ami porig égett.

Youngék később arra panaszkodtak, hogy fiaik viselkedése a műsor után rosszabbodott igazán, mert a felvételekkor a sorozat készítői arra bátorították őket, hogy játsszák el a kamerák előtt a rosszalkodást.

A Channel 4 tagadta a vádakat. „A műsor koncepciója az, hogy Jo rövid időre elmegy a családokhoz, és segít megtanítani a szülőket és a gyerekeket olyan módszerekre, amelyekkel aztán később könnyebbé tehetik az életüket. Onnantól kezdve, hogy Jo távozik a családtól, a szülőknek kell ezeket a technikákat tovább alkalmaznia. Nyilván nincs garancia arra, hogy ez megtörténik, és ennek az epizódnak a végén is elhangzott, hogy még sok munka vár a családra” – fogalmazott az csatorna szóvivője.

Frost technikáival kapcsolatban egy ENanny Source nevű, dadákat tömörítő szervezet is aggályokat fogalmazott meg: ők úgy vélik, hogy a műsor irreális elvárásokat támaszt a dadusokkal szemben, hiszen a valóságban nem lehet minden problémát megoldani egy egyórás műsor alatt, így a családokban hamis elvárás alakulhat ki arról, milyen csodára képes egy felkészült dajka. Aggódnak amiatt is, hogy a műsor a drámából él, miközben az átlagos brit vagy amerikai családok java része játszóterezéssel tölti a délutánokat, és a dadák munkája is ehhez kapcsolódik. Nincs folyamatos küzdelem sem, hiszen a dadaság és a családi élet nem jár együtt minden esetben óriási hisztikkel és összeomlással. Emellett a szervezet tagjai azt is kijelentették, hogy adott dadusnak szerintük inkább a család részének kellene lennie, nem pedig egyfajta vezetőnek, hiszen végső soron mindig a szülők a felelősek, ha a gyermekeikről van szó.

A forgatási időszakok egyébként Frostnak sem voltak könnyűek, őrülten elfoglalt volt a Supernanny készítése alatt, és a tempó a sorozat befejezése után sem szűnt meg. Frost az At Home-nak elmondta, hogy utólag úgy látja,

egészségesebb határokat kellett volna felállítania magának, mert a hajtást az egészsége sínylette meg.

Egy korábbi térdsérülése kiújult, keresztszalag-cserét kellett végrehajtani rajta, az ebből való fizikai felépülés pedig nagyon nehéz volt számára – visszaemlékezései szerint testileg és lelkileg is megroppant akkor. Miután felépült a műtétből, Frost úgy döntött, hogy ideje gyakrabban nemet mondani, és visszavenni a tempóból. Hogy ez mennyire sikerült, az már más kérdés: időközben produkciós céget alapított, a dada sorozatok után több műsorban is szerepelt, 2020-ban pedig újabb részek jöttek ki az eredeti sorozat folytatásával. Frost ma is rendszeres vendége a különféle reggeli tévéműsoroknak, és közösségi felületein is rengeteg posztot oszt meg.

A tévésztár 2016-ban házasodott össze élettársával, Darrin Jacksonnal, kapcsolatuk korábban szintén majdnem ráment a Szuperdada forgatására. És bár Frostot sokan támadják amiatt, hogy úgy ad gyereknevelési tanácsokat, hogy neki magának nincs gyereke, ő nem érzi problémásnak a dolgot. „Sok nő mentegetőzik, vagy úgy érzi, hogy kifogásokat kell keresnie, amiért nem vállal gyereket, pedig erre semmi szükség. Még nekem sem” – magyarázta.

Jo Frost Matt Forte-nál a Szuperdada legújabb részeit beharangozó műsorban. (Fotó: Gary Gershoff/Getty Images)

Új utakon

A különböző kritikák ellenére Jo első műsorai ma is óriási nézettséget hoznak (a ma már retrónak számító epizódok többmilliós nézettséget generálnak a videómegosztókon), így csak idő kérdése volt, hogy Frost az írással is megpróbálkozzon. 2011-ben kiadta első könyvét, amit további hat követett, melyeknek nagy része itthon is hatalmas népszerűségnek örvendett. „Nagyon szeretek írni – mondta nemrégiben az At Home-nak. – Emlékszem, amikor évekkel ezelőtt John Lloyd (brit vígjátékíró, producer, a BBC2-n futó QI című sorozat megalkotója) és felesége, Sarah dadája voltam, John azt mondta nekem: »Jo-Jo, te annyira jó vagy abban, amit csinálsz, és mindig olyan jókat mondasz, hogy könyvet kellene írnod!« Azt hiszem, így utólag visszagondolva, ezzel ültetett bogarat a fülembe. Most fejeztem be a hetedik könyvemet!” – mondta.

Frost megosztotta azt is, hogy a Supernanny című sorozat formátumát mindig is túlságosan korlátozónak találta és gyerekszerviz helyett arra vágyott, hogy teljes családokkal dolgozhasson, így későbbi műsoraiban egyre nagyobb szerepet kapott a családok segítése a konkrét viselkedésproblémák megoldása mellett. Miután kiköltözött az Államokba, ahol most férjével, Darrinnal él, Jo az amerikai televíziózás legnagyobb sztárjainál, Oprah Winfrey-nél, David Lettermannál és Jay Lenonál is megfordult, és az elmúlt években még mindig folyamatosan képernyőn volt (2017-ben például egy olyan dokumentumsorozattal rukkolt elő, amiben fiatalkorú bűnelkövetők motivációit vizsgálta, 2021-ben pedig egy ausztrál műsorba szerződtették, hogy szülők nevelési stratégiáit tegye próbára egy showműsor keretében). 

Ennek alapján mondhatjuk, hogy kemény kritikák és más dadák tiltakozásai ide vagy oda: a közönség, bizony, még ma is vevő a Szuperdada módszereire.

Kiemelt kép: Jo Frost 2020-ban, egy kaliforniai kerekasztal-beszélgetésen. David Livingston/Getty Images