A különböző világnapok remek lehetőséget adnak arra, hogy egy-egy fontos társadalmi jelenségre hívjuk fel a figyelmet, vagy nagyobb figyelmet szenteljünk azoknak az embereknek, akikről a hétköznapokban kevesebb szó esik, vagy akiknek ahhoz, hogy méltó és egyenlő életet élhessenek, több segítségre lehet szükségük a többségi társadalom részéről.

Világszerte milliók, itthon akár százezrek élnek autizmus spektrumzavarral.

Utóbbi szám megdöbbentő lehet, de kutatások szerint 100-ból 1 ember érintett lehet, még ha nagyon eltérő mértékben is.

A spektrum kifejezés ugyanis arra utal, hogy az állapot megjelenési formái nagyon különbözőek,

annak súlyossága rendkívül sokféle lehet, és hogy az autizmus egyaránt társulhat kiemelkedően magas, vagy épp alacsonyabb intellektussal is. 

Az ezzel az állapottal kapcsolatos elfogadást, az állapot jobb megértést nemcsak a világnap és az annak kapcsán idén is világszerte megrendezésre kerülő rendezvények segíthetik, de a témát érintő cikkek, interjúk is, melyekből néhány korábbi, a lapunkban megjelent írást gyűjtöttünk most össze. 

Ha tehetjük, vigyük el gyerekeinket a világnap egy-egy rendezvényére, meséljünk nekik, beszélgessünk velük az autizmus spektrumzavarról és úgy általában a sokszínűségről és elfogadásról (Fotó: Getty Images)

Autizmussal élni

Az autizmus spektrumzavar kapcsán több inspiráló, sokszor megindító emberi történetet mutattunk be:

Nem földönkívüli, csak autista címmel Pápai Ildikó és fia, Gergő történetét mutattuk be V. Kulcsár Ildikó interjújában. A tartalmas beszélgetésből kiderül, mi okozza a legnagyobb nehézséget egy szülőnek gyereke állapotának elfogadásában, és hogy közös munkával és az egymásra való odafigyeléssel milyen messzire lehet jutni.  

Ez nem egy betegség, amiből ki kéne gyógyulni – Élet autista nőként címmel Oravecz Lizankát mutattuk be, akinek története az autizmussal élő nők helyzetének sajátosságaira hívta fel a figyelmet. 

Élettörténet: autista gyerek a családban címmel Árvai Magdolna írt Somorjai Éváról, akinek kisfia Prader Willi-szindrómával, annak legsúlyosabb tüneteként pedig autizmus spektrumzavarral született. 

Autizmus testközelből címmel pedig egy fiatal érintett, Pataki Panka blogolt mindennapjairól, aminek az autizmus egy fontos, de mégsem központi eleme. 

Emellett bemutattunk néhány olyan kezdeményezést és terápiás módszert, ami segíthet az autizmussal élők mindennapjait gördülékenyebbé tenni. 

A zeneterápia autizmusterápiában kiemelkedő jelentőségéről több cikkben is írtunk, nemrégiben egy friss kutatási eredményről számoltunk be Hegedűs Henriett kolléganőnk írásában, amiben összefüggést mutattak a zeneterápia és az autista kisgyerekek kognitív képességeinek javulása között, Lami Juli kolléganőnk cikkében pedig Kassai Réka zenetanár mesélt pozitív tapasztalatairól. 

Olvasóink figyelmébe ajánljuk még dr. Donauer Nándor neuropszichológus a témát érintő cikkét arról, hogy mi okozza a feszültséget az autisztikus viselkedésű gyerekek és a felnőttek – elsősorban a tanítók, tanárok, de sokszor a gyerek és a szülei között, és cikkünket dr. Bohács Krisztináról, aki világszerte létrehozott fejlesztőközpontjaiban autizmussal élő gyerekeknek és szüleiknek is segítséget nyújt. 

Lehetőségeinkkel élni

És hogy mit tehetnek egy jobb világért azok, akiket testközelből nem érint az autizmus spektrumzavar? Az elfogadás leggyorsabb útja a kommunikáció, a leghatathatósabb pedig, ha ez már gyerekkortól elkezdődik.

Ha tehetjük, vigyük el gyerekeinket a világnap egy-egy rendezvényére, meséljünk nekik, beszélgessünk velük az autizmus spektrumzavarról és úgy általában a sokszínűségről és elfogadásról, mutassunk jó példát az egymás iránti tiszteletre azzal, hogy boltban, hivatalban, jártunkban-keltünkben saját és a másik méltóságát megőrizve kommunikálunk, a világnap alkalmából pedig húzzunk magunkra valamilyen kék színű ruhadarabot, hogy a környezetünkben élők figyelmét is felhívjuk egy fontos ügyre. 

Kiemelt kép: Getty Images