Élvezetes, izgalmas, de közben kifejezetten borzongató is évtizedek, akár évszázadok óta megoldatlan rejtélyekről olvasni. Márpedig jócskán akad olyan megtörtént és igen bizarr esemény, aminek valódi okát csak találgatni lehet. Kétrészes sorozatunk első részében ilyen rejtélyeket hozunk. 

A Gyatlov-rejtély

1959 februárjának első éjszakáján kilenc sítúrázó (egy bizonyos Igor Gyatlov által vezetett túracsoport) halt meg rejtélyes módon a mai Oroszország uráli területén lévő hegyekben. Az incidens éjszakáján a csoport tábort vert egy lejtőn, megvacsoráztak, és alvásra készültek, de valamilyen rejtélyes oknál fogva sosem tértek vissza indulásuk helyszínére.

Bő három héttel később, február 26-án a keresők megtalálták a túrázók elhagyott sátrát, amely belülről fel volt tépve, minhta valaki kétségbeesetten szabadulni próbált volna belőle. A sátor körül a csoport által hagyott lábnyomok voltak, ezek némelyikének gazdája zoknit viselhetett, némelyikük fél pár cipőt, némelyikük mezítláb volt, a nyomok pedig csak közeli erdő széléig folytatódtak. Ott találták meg az első két holttestet, cipő nélkül, alsóneműben. Az első tetemek vizsgálata során a halál okául kihűlést állapítottak meg, később viszont, ahogy az orvosszakértők leltárba vették az olvadások után előkerült holtesteket, egyre több furcsasággal szembesültek. Az egyik holttesten tompa tárgy okozta sérülés nyomai voltak, ami akár brutális támadásra is utalhatott, egy másikon harmadfokú égési sérülések voltak,

egy egyik eltűnt halála előtt vért hányhatott, egynek hiányzott a nyelve, többek bőre rendellenesen elszíneződött és volt, akinek a ruházatán radioaktív sugárzást mértek. 

Az azóta felmerült elméletek között (több mint 70!) szerepel KGB-akció, csoportos kábítószer-túladagolás, földönkívüliekkel, jetivel való találkozás és gravitációs anomáliákkal kapcsolatos feltételezés is. Nemrégiben két újabb, jóval tudományosabb elmélet látott napvilágot. Az egyik a rejtélyes esetet az infrahang nevű jelenséggel magyarázza, amit Kármán Tódor fizikus után Kármán-féle örvénysor okozhatott. (Ez egyébként az eseményt feldolgozó 2013-as Halálhegy című könyv írója, Donnie Eichar szerint is elképzelhető.) Ennek kialakulásakor a szél úgy ütközik neki a különféle felszínformáknak, hogy alig hallható zúgást hoz létre, amely azonban erős hányingert, pánikot, rettegést, hidegrázást, idegességet, szapora szívverést és légzési nehézségeket okozhat. Egy másik elmélet szerint egy nagyon ritka, úgynevezett lemezlavina végezhetett a csoporttal: ezt az elgondolást sokan vitatják, mert a holttesteken tapasztalt bizarr jelenségek egy jelentős részére nem ad magyarázatot. 

A Mary Celeste szellemhajó esete

1872. december 4-én a Mary Celeste nevű brit-amerikai hajót üresen, sodródva találták meg az Atlanti-óceánon. Tengerjárásra alkalmasnak találták, rakománya is teljesen ép volt, mindössze egy mentőcsónak hiányzott róla, amelyről kiderült, hogy nem az előírásnak megfelelően eresztették le. Azt, hogy mi történt, talán soha nem tudjuk meg, mert a fedélzeten tartózkodók közül senkiről sem hallottak többé. A hajó megtalálásakor az Azori-szigetektől keletre sodródott a nyílt vízen, a hajónapló utolsó bejegyzése pedig kilenc nappal korábbról származott. 

1872 novemberében a Mary Celeste New Yorkból az olaszországi Genova felé vette az irányt. A hajót Benjamin Briggs kapitány vezette, vele tartott egy válogatott matrózokból álló legénység, és Briggs felesége, valamint kétéves kislányuk is. Iskoláskorú fiúkat nem hozták magukkal az útra, ő a nagymamájánál maradt. A fedélzeten hat hónapra elegendő és bőséges ellátmány volt, a felszereltség pedig túlzás nélkül otthonos volt, még varrógép és zongora is volt a hajón. Bár egybehangzó vélemények szerint a tengerjáró hajó elhagyásához valamilyen rendkívüli és riasztó körülménynek kellett bekövetkeznie, a hajónapló utolsó bejegyzése semmi szokatlanról nem árulkodik, és a hajón belül is minden rendben volt. Az elméletek között az évek során szerepelt zendülés, kalóztámadás, és egy óriás polip vagy tengeri szörny támadása is. Az utóbbi években a tudósok felvetették azt az elméletet, hogy a fedélzeten lévő alkohol kipárolgásai okoztak egy kisebb robbanást, amely egy anomália következtében nem hagyott égésnyomokat maga után, de elég ijesztő volt ahhoz, hogy Briggs mindenkit a mentőcsónakba parancsoljon.

Élő szobrok

1917 és 1928 között félmillió embert sújtott egy hátborzongató, teljes testi merevséggel, ugyanakkor éber tudattal járó állapot. Az Encephalitis lethargica, más néven álomkór először Európában jelent meg, majd gyorsan elterjedt az egész világon, és 1919-re járványos méreteket öltött Észak-Amerikában, Európában és Indiában is.

A betegek mintegy harmada meghalt, a túlélők jelentős része pedig tartós károsodásról számolt be.

Az érintettek közel fele képtelen lett rá, hogy fizikailag kapcsolatba lépjen a körülötte lévő világgal, miközben teljesen tudatában voltak a környezetüknek. Bár időnként képesek voltak némi beszédre, szemmozgásra, sőt nevetésre is, általában élő szobornak tűntek és órákig, napokig, hetekig vagy évekig feküdtek teljesen mozdulatlanul. Az ok ismeretlen, de az egyik elmélet szerint a streptococcus baktériumtörzs egy ritka tagja váltotta ki a betegséghullámot. Ennek a ma is ismert törzsnek a tagjai között vannak, amelyek enyhébb, mások egészen extrém fertőzéseket okoznak. Tudósok szerint a baktérium mutálódott, és az immunrendszert az agy megtámadására késztette, ezáltal kiváltva a szürreális állapotot. Mindez viszont nem ad magyarázatot arra, hogy a betegség miért tűnt aztán el, és miért bukkan fel szórványosan ma is. Akár Európában az 1950-es években, akár tíz évvel ezelőtt Kínában, amikor egy 12 éves kislányt kezeltek öt hétig kórházban a betegséggel. 

A Voynich-kézirat

A Voynich-kézirat egy nagyjából 250 oldalas középkori eredetűnek tartott könyv, amely egy teljesen ismeretlen nyelven vagy írásrendszerben íródott. 

Az 1400-as évekre datált követ jelenleg a Yale könyvtárában őrzik, és a máig ismeretlen írás mellett (amivel kapcsolatban korábban feltételezték, hogy rövidített latin szavakat, esetleg ótörök vagy héber szövegrészeket tartalmaz) olyan növények illusztrációit tartalmazza, amelyek nem hasonlítanak egyetlen ismert fajra sem. Nevét arról a lengyel könyvkereskedőről kapta, aki 1912-ben megvásárolta, első igazolt tulajdonosa viszont Georg Baresch (1585-1662) prágai alkimista volt, aki felfedezte, hogy hiába tud latinul és ógörögül, a könyv haszontalanul foglalja a helyet a könyvtárában. Baresch maga is megpróbált utánajárni a kézirat eredetének, de nem járt sikerrel. A kézirat az évszázadok során többször cserélt gazdát, mígnem Voynich megvásárolta, és azt állította, hogy azt Albertus Magnus vagy Roger Bacon írta. Bár egyesek egyenesen úgy vélik, hogy Voynich mind a kéziratot, mind annak történetét saját kútfőből fabrikálta, hiába merült fel ilyesmi: a könyv korát szénizotópos vizsgálattal nagyon pontosan meg lehet határozni, így évszázadokkal az első felfedezése után a Voynich-kézirat ugyanolyan rejtélyes, mint valaha.

Oda nem illő romok

A brazíliai Guanabara-öbölbe rendszerint sok hulladék és szemét, köztük pedig néha értékesebb tárgy is sodródik, de amit Robert Marx 1982-ben búvárkodás közben ott felfedezett, egészen szokatlan volt. Egy három teniszpálya méretű víz alatti mezőn, 25 kilométerre a parttól, mintegy 200 római kori kerámiaedény maradványai hevertek, néhány teljesen ép állapotban. Marx, a hivatásos kincsvadász szerint az edények kettős nyelű amforáknak tűntek, olyanok, amilyeneket a harmadik században gabona, olaj és a bor szállítására használtak. De hogyan kerültek oda? Hiszen az első európaiak csak 1500-ban érkeztek Brazíliába! A rómaiak, akik elsősorban a mediterrán kikötővárosokban és a Közel-Keleten kereskedtek, nemigen építettek óceánokat átszelni képes hajókat, igaz, egészen Indiáig képesek voltak elhajózni. Talán egy képzetlen navigátor eltévedt egy viharban, vagy talán lázadók irányították a hajót nyugat felé?

Talán soha nem tudjuk meg, mert valószínűleg nem is fogunk több bizonyítékot találni. Brazília 1983-ban lezárta a búvárok elől a Rió de Janeiro melletti öblöt, hogy elrettentse a fosztogatókat. Egyesek viszont azt állítják, hogy a kormány azért nem akarta, hogy a területet feltárják, mert ha római kori leleteket találnának ott, az azt jelentené, hogy Brazília hivatalos történelmével ellentétben nem a portugálok voltak az első európaiak, akik elérték az országot. 

Kiemelt kép: Getty Images