Kétségtelen, hogyha rápillantunk Tom Felton kisfiús arcképére, elkerülhetetlenül a Harry Potter-filmek pimasz szőke mardekárosa ugrik be elsőre, s bár Tom vallja, Draco Malfoy szerepe számára csupán „egy volt a sok elfoglaltság közül”, Túl a varázslaton című életrajzi kötetében mégis egyfajta bázisként tekint erre a megosztó figurára. Hozzá vezetnek, tőle rugaszkodnak el és rá utalnak vissza ennek a minden sorában szívmelengető kötetnek a történetei, melyeket olvasva arra gondolunk, ez még bőven nem a varázslat túloldala, sőt, az igazi kaland még csak ezután kezdődik.
Na de ne ugorjunk ennyire előre, épp ellenkezőleg, hiszen maga Tom Felton is egészen kisgyermekkorától kezdi a hol mulatságos, hol izgalmas, hol pedig megrendítő vagy gondolatébresztő anekdoták felelevenítését. Sugárhányás a premieren, Draco találkozik Hermionéval, Seprűnyeles Rohadék, Hagrid és a hátborzongató GumiTom, Alan Rickman fülcimpája – csak néhány azok közül a sokatmondó fejezetcímek közül, melyek a varázslóvilág kulisszatitkait tartalmazzák, és annál persze még többet, hiszen Tom Felton mindig is azon fáradozott, hogy a Potter-univerzumon kívül a valóságban is a lehető legteljesebb életet élje. Azonban, ahogy azt J.K. Rowlingtól megtanulhattuk – akivel egyébként már folynak a tárgyalások egy, a Harry Potter könyveken alapuló tévésorozatról – mindenkiben van fény és némi sötétség is, Tom Felton pedig a kedves, szórakoztató emlékek mellett a sötét pillanatokba sem fél őszintén beengedni olvasóit.
Karrierjét egy üvegszilánknak köszönhette
Mindenki Draco Malfoya hármas számú hóemberként kezdte a színészkedést az általános iskolai drámaszakkörben, ám csakhamar szintet lépett, kis idő múlva pedig már reklámfilmek és családi mozik forgatásai jelentették számára a játszóteret. Édesanyja a klub vezetőjének hatására vitte el Londonba egy ügynökség meghallgatására, miután a lábába ment üvegszilánk miatt szabadságot kapott a munkahelyéről. A váratlanul jött balesetnek hála Tom bekerült az ügynökség színészei közé, és
kisvártatva már New Yorkban integetett a rajongóknak, akik azt gondolták, a Reszkessetek betörők főszereplőjét látják a jellegzetes kötött sapkában és pufidzsekiben,
melynek elmondása szerint jobban örült, mint első hivatalos gázsijának. Amerikától, a Cartoon Networktől és a szobaszerviztől megrészegülve Tom továbbra is meghallgatásokra járt, így jutott el Potter nevű ellenségéig, aki ugyan még nem Harry volt, hanem a Csenő manók adaptáció gaz ügyvédje, Ocious P. Potter, ám a szerep egy kilencéves kölyök számára felért egy komplett varázsvilággal, gyermeki komolytalansága pedig sok-sok szórakoztató emlék forrásává vált. Tom az elnyert karakterek mögött is még nagyon sokáig az a játékos kisfiú maradt, aki fittyet hányt a filmipar jelentőségére és egyszerűen csak jól akarta érezni magát. Miközben olyan legendák vették körül, mint Jodie Foster vagy Sir Anthony Hopkins, ő kizárólag a KFC-s csirkefalatokra tudott gondolni, ez a fajta komisz könnyedség volt aztán az a jellemvonás, mely a Harry Potter és a bölcsek köve rendezőjének egyet jelentett a hamisítatlan mardekáros gőggel.
Tom Felton a Csenő Manók filmben (Fotó: Universal Music Group)
Személyes nosztalgiajárat a Roxfortba
Amíg több ezer gyerek azért tolongott a nyílt meghallgatáson, mert kívülről fújta a Harry Potter-köteteket, addig Tom Felton a nyílt lelkesedés tőle megszokott hiányával állt a sorban, és azon töprengett, mikor indulhat már haza. Még az a barna, bodros hajú kislány sem tudott ezen változtatni, akit végtelen pökhendiséggel hagyott faképnél a casting során, és akiről később kiderült, Emma Watsonnak hívják. A pimaszság ezúttal előnyt jelentett az előrejutásban, és miután nyilvánosságra hozták a Harry Potter szereposztást, egyértelművé vált, hogy a film készítői nem színészeket kerestek, hanem sokkal inkább olyan gyerekeket, akik Harry, Ron és Hermione alteregói voltak.
„Én nem Draco vagyok, Draco pedig nem Tom Felton. A kettőnk közti határvonal azonban nem fekete-fehér. Sokkal inkább a szürke árnyalatai alkotják”
– így reagált a neki szánt szereppel járó érzésekre, melyek egész életében legalább annyira ellentmondásosak voltak, mint maga a karakter, mely végül gyökerestől megváltoztatta a mindennapjait.
Tom Felton: Túl a varázslaton – Egy mardekáros vallomásai (HVG Könyvek, 6500 Ft)
A könyv ezen része valóságos csemege egy Harry Potter rajongó számára, hiszen úgy záporoznak az izgalmasabbnál-izgalmasabb háttérinformációk, akár a Roxforti csatában a varázsigék, és olyan részleteket tudunk meg a forgatásokról, minthogy egy szerencsés találkozás jóvoltából Tom nagypapájából is Roxforti tanár lett, de egyes jelenetekben Dumbledore testdublőreként ugyancsak megállta a helyét.
Mintha egyszerre magunkra öltenénk a láthatatlanná tévő köpenyt és az időnyerő medált, Draco visszaemlékezéseiből számtalan filmjelenet születésébe betekintést nyerünk, a legszívmelengetőbb történetek mégis azok voltak, melyeket Tom Felton színésztársairól vetett papírra megindító őszinteséggel, tisztelettel és alázattal. Tanulságos cigarettaszünetek a Dumbledore-t alakító Michael Gambonnal, összetűzések a félelmetes Alan Rickmannel vagy a takarítónak nézett Gary Oldmannel, különleges kapcsolatuk Emma Watsonnal és az egyazon érme két oldalaként aposztrofált Draco és Harry viszony, melyből Tom elmondása szerint színészként a legtöbbet merítette. Persze a Malfoy családot alakító művészekkel és magával Voldemorttal is említésre kerülnek a legemlékezetesebb esetek, de a nosztalgiavonat nem csupán a felemelő, varázslatos pillanatokat érinti.
Tom Felton, Emma Watson, Rupert Grint, Daniel Radcliffe, Bonnie Wright és Jessie Cave a Harry Potter és a Félvér Herceg londoni premierjén 2009-ben (Fotó: Ian West/PA Images-Getty Images)
„A hírnév tulajdonképpen egy furcsa kábítószer”
A nyilvánvaló előnyök mellett voltak a hirtelen jött sztárságnak negatívumai is, jó részük pedig Draco karaktere, vagy inkább amiatt gyűrűzött be a fiatal Tom életébe, mert a rajongók sokszor képtelenek voltak különbséget tenni a valóság és a film világa között. Egy különös levél bizonyult a legbizarrabbnak, melyben egy amerikai fickó törvényesen Lucius Malfoyra változtatta a nevét, a házát pedig Malfoy-kúriának nevezte el, és arra kérte a színészt, ő is változtassa meg a nevét és költözzön hozzá, de akadtak más, sokkal komolyabb nehézségek is. „Nem volt menő Dracónak lenni. Az iskola folyosóján sokak szemében én voltam a Harry Potter Seggfeje. A Seprűnyeles Rohadék.” Tom Felton nagy szükségét érezte, hogy a másik életébe némi normalitást csempésszen, ami kezdetben még kamaszos csínytevéseket takart, melyekből később azonban a csillogó, ám magányos amerikai sztárélet nyomán észrevétlenül alkoholfüggőség lett.
Kapcsolódó
Alan Rickmann: Egy félreismert főgonosz
A könyv utolsó részében ezt a mélységeket érintő időszakot járjuk körbe Barney Bárjától az intervención és rehabilitációs központon át a gyógyulást elhozó felismerésig, Tom nem fél beengedni mentális betegsége legsötétebb zugaiba, ahogy arról az éjszakáról is felkavaró őszinteséggel mesél, amikor három ismeretlen férfi megmentette az életét. Bár 35 évesként fiatal még a memoár műfajához, a jelenleg a West End színpadán játszó színész kötete sokkal több, mint szórakoztató filmes kulisszatitkok, vagy egy sikerekkel és kudarcokkal kikövezett szakmai pálya ismertetése. Végtelenül őszinte, humoros és önreflexív monológ, mely azokban a részletekben is írójuk emberségéről mesél, melyekben épp másokról vagy szakmájáról értekezik. Utószavában hozzáteszi, most már érti, mi az igazán fontos az életben, és hogy nincs az a pénz, hírnév vagy dicséret, ami képes lenne boldoggá tenni. Hogy
az egyetlen igazi fizetőeszköz az életben a hatás, amit a körülöttünk lévőkre gyakorlunk.
„És igyekszem mindennap emlékeztetni magam arra, milyen szerencsés vagyok, hogy ez az én életem. Az én életem, amelynek középpontjában a szeretet, a család és a barátság állnak. Tudom, hogy a Harry Potter-történetek egyik legnagyobb tanulsága éppen ezeknek a fontossága. És ez a felismerés tesz valóban gazdag emberré.”
Kiemelt kép: Mike Marsland/Getty Images – Warner Bros. Studio Tour London
