A szovjet mérnökök sietve tervezték meg a Szputnyik–2-t, miután Nyikita Hruscsov miniszterelnök elrendelte, hogy a repülést 1957. november 7-re, az orosz bolsevik forradalom 40. évfordulójára időzítsék. A pilóta- és kutya nélküli Szputnyik–1-ről szerzett tapasztalataikat felhasználva (és gyakran tervrajzok nélkül) tehát sebtében megépítették a Szputnyik–1-nél hatszor nehezebb műholdat, tesztelésre Lajkát pedig mindössze kilenc nappal az indulás előtt választották ki egy sintértelepről.
A kezdeti tesztek az engedelmességet és a passzivitást vizsgálták, a tervezők pedig úgy találták, a nőstény ebek termetüknél és viselkedésüknél fogva alkalmasabbak voltak az útra. Az eredmények szerint legjobban teljesítő kutyák apró, folyamatos nyomás alatt álló kapszulákban éltek – kezdetben napokig, majd hetekig. Az orvosok mindeközben megfigyelték, hogyan reagálnak a légnyomás-változásra, illetve a felszállást kísérő hangos zajokra. A tesztelők ezután medencetájékhoz csatlakoztatott, ürítést segítő higiéniai eszközzel szerelték fel a jobb sorsa érdemes jelölteket, akik finoman szólva sem rajongtak az eljárásért. Beszámolók szerint a legtöbb kutya annyira rettegett ezektől az eszközöktől, hogy hashajtó mellett is képesek voltak visszatartani a székletüket. Néhányan azonban alkalmazkodtak, a csapat pedig a nyugodt Kudrjavkát (vagyis későbbi nevén Lajkát), tartalékosának pedig Albinát választotta. Állítólag Albina még Lajkánál is jobb eredményeket ért el, de tekintve, hogy nemrég születtek kölykei, kiképzői úgy döntöttek, Lajkának kell teljesítenie a feladatot. Az orvosok ezután mindkét kutyán műtéteket hajtottak végre, és olyan orvosi eszközöket ültettek a testükbe, amelyekkel a pulzust, légzésszámot, vérnyomást és fizikai mozgást is megfigyelhették.
Lajkát tudatosan küldték halálba
A Szovjetunióban senki sem kérdőjelezte meg nyíltan az akció humánusságát, ennek ellenére azonban voltak olyanok, akik nem nézték jó szemmel a történteket. Lajka egyik gondozója, dr. Vlagyimir Jazdovszkij nem sokkal a repülés előtt magához vette a 3 éves ebet.
„Lajka csendes volt, kedves és bájos. Szerettem volna valami szépet tenni érte, hiszen nagyon kevés ideje maradt az életben. Miután behelyeztük a gépbe, csókot nyomtunk az orrára, és jó utat kívántunk neki”
– emlékezett vissza később könyvében Jazdovszkij.
A tervezett felszállás előtt az érzékelőkkel felszerelt kutyát betessékelték a szűkös utazótérbe, ami csak néhány centiméteres mozgásteret biztosított számára. Az utolsó pillanatban felmerült technikai problémák azonban megakadályozták a kilövést, így Lajkát további három napon át az alacsony hőmérsékletű, jéghideg kabinban tartották. Később a kilövéssel járó zajok és a nyomás is megrémítették: szívverése a normális ütem háromszorosára szökött, légzésszáma pedig megnégyszereződött. Amikor végül elérte a Föld körüli pályát, az orvosok megkönnyebbülten állapították meg, hogy az indításkor megemelkedett szívverése és vérnyomása újra normális volt.
103 perc alatt kerülte meg a Földet
Sajnos a hőpajzs elvesztése miatt a kapszulában váratlanul megemelkedett a hőmérséklet, ami Lajkát is megviselte:
a Szputnyik–2 belsejében a negyedik keringés után 90 fok feletti hőmérsékletet regisztráltak.
A repülés alatt és után a Szovjetunió napokig próbálta fenntartani a látszatot, miszerint Lajka életben van, és váltig állították, hogy a kutya november 12-ig életben volt.
Hivatalos jelentések szerint Lajkát programozott injekcióval küldték halálba hosszú napokkal a felszállás után, a Szovjetunió felbomlása után azonban napvilágra látott az igazság: „Túlmelegedés következtében, pár órával a kilövés után meghalt” – árulta el 1993-ban Oleg Gazenko orosz orvos és űrkutya-kiképző.
Bár az állatok jogaiért való küzdelem ekkor még gyerekcipőben járt, egyes országokban sikerült tiltakozáshullámot kiváltania az űrprogramnak. Többen állították, hogy Lajkát szándékosan hagyták meghalni, hiszen a szovjet technológia nem volt eléggé fejlett ahhoz, hogy biztonságosan visszahozzák a Földre. Az Egyesült Királyságban – ahol a vadászattal szembeni ellenállás ekkora már egyre erősödött – több civil szervezet is ellenezte a kilövést, és tiltakozó állatbarátok csoportjai vonultak kutyáikkal az utcára.
Albán postai bélyeg Lajka kutya tiszteletére 1957-ből (Fotó: Blank Archives/Getty Images)
Az űrhajó mérnökei úgy gondolták, csak akkor lehet korlátok között tartani a hatalmas műhold testét, ha jövendőbeli utasa csak egyetlen egyszer eszik. Cathleen Lewis, a Smithsonian Nemzeti Légi- és Űrmúzeum nemzetközi űrprogramjainak és szkafandereinek kurátora kételkedik abban, hogy számított volna, hányszor eszik a kutya, és felidézi azokat a jelentéseket, melyek szerint egy kutatónő azzal szegte meg a protokollt, hogy felszállás előtt megsajnálta a kutyát, és ételt adott neki. Lewis szerint az emberekkel történő űrrepülések előkészítéséhez sajnos elengedhetetlen volt az állatok tesztelése, de hogy ez mennyire történt humánus keretek között, abban azért kicsit sem lehetünk biztosak: „Vannak dolgok, melyeket nem lehet meghatározni egy ilyen szintű repülés során. Nem tudhattuk, hogy az űrrepülés milyen hatással lehet az emberi szervezetre, illetve az űrhajós képes lesz-e racionálisan gondolkodni ilyen körülmények között.”
Lajka halála elkerülhető lett volna
A szovjetek hangoztatták: minden kényelmét kielégítik, és megkap mindent, amire szüksége van a túléléshez, illetve a biztonságos hazatéréshez – Hruscsov terve azonban felülírta a mérnökök számításait. Az orosz bolsevik forradalom 40. évfordulójára mindennek el kellett készülnie, a kutya hazaútjának eredeti terveit pedig el kellett vetni. A tudósoknak mindössze négy hetük volt arra, hogy elkészítsék az első olyan űrhajót, ami képes Földön kívüli pályára indítani egy élőlényt. A szűkös idő elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy ezt meg is tegyék, de arra már kevés volt, hogy egy hazatérni is képes űrhajót építsenek.
„A rakétatechnológiában kialakult összes addigi módszert elvetették. A Szputnyik–2-t előzetes tervezések nélkül építették meg”
– mondta később az egyik tudós, Borisz Csertok. Így sajnos Lajkára akkor is biztos halál várt volna, ha minden tökéletesen működik, és marad elég oxigén, víz és élelem a fedélzeten.
A túlhevült, rémült és valószínűleg éhes űrkutya életét adta az űrkutatásért – a kóbor spitz keverék volt az első élőlény a bolygóról, aki Föld körüli pályára állt, és bebizonyította, hogy élő szervezet is képes kibírni a világűr körülményeit. Öt hónap és 2570 Föld körüli keringés után a Lajka koporsójává vált űrhajó darabjaira hullott, és elégett az atmoszférában. Az évtizedek során az aprócska földi úttörő többször is új életre kelt a popkultúrában, jóval halála és a szovjet űrhajó, a Szputnyik–2 elégése után (ennek 2023-ban van a 65. évfordulója). Lajka történetének kulturális hatása a mai napig erősen jelen van, számtalan írót, költőt, filmrendezőt és zeneszerzőt ihletett meg, az Amerikai Egyesült Államokban pedig egy vegán életmóddal és állatjogokkal foglalkozó folyóirat is megjelent a nevével. Lajka szomorú sorsa az orosz Viktor Pelevin, a japán Haruki Murakami és a brit Jeannette Winterson regényírókat, valamint a szintén brit Nick Abadzis grafikust, és Morvai Antónia (Antonia Vai) svéd-magyar dalszerző-énekest, aktivistát is megihlette – az ő dalával emlékezünk ma Lajka kutyára.
Kiemelt kép: Lajka a felszállás előtt (Keystone/Getty Images)
