És közben hol halk, hol kiabál. Mint egy élő metronóm, a ritmust csattogtatja két ujjával, meg nem áll, karja előrelendül, a szólamokra mutat, gyalogol megállás nélkül. A kórustagok a padokban ülve – hogy lehet ezt mondani… laza fegyelemben, vagy inkább derűs koncentrálással – követik. Leinti az egészet, újrakezdik. Közben mondatok röpködnek – lejegyeztem a Csíkcsütörtök próbáján az egyetem egyik óriás előadójában. Mert a Csíkszerda után már Csíkcsütörtök is van, és olyan sokan lettek, hogy másutt nem férnek el. A padsorok fölött rövid utasítások pattognak, határozott, egyben lelkesítő a hang:
– És gyere! Gyere, gyere! Szuper! Lapozzatok! Elölről! Jó lesz! Tetszett a tenor! Újra! Brutál sok levegővel tudod elérni! Lökjetek a falhoz! Ez az! Dolcissimo, édességes, érzed? Jó lesz, de sokkal kevesebbet kellene énekelni – bemutatja. – Erről van szó! Szép lesz! Ez az! Jó! Köszönöm szépen!
Kedves olvasó, ígérem, mindjárt mindent kibogozok. Lesz bevezetés, tárgyalás és befejezés, elmondom, kik a Csíkszerda, kicsoda ez az őrült svunggal és hatalmas zenei tudással élő Tóth Árpád. Csak elvitt a lendület, a lendületük, a közös öröm? boldogság? harmónia? – amit a közelükben éreztem.
Az a fura, hogy nemcsak élőben követi az ember, amit mond, de a képernyő előtt is utánamegy – lélegeztem, zümmögtem, beénekeltem megbabonázva. Igen, ez a jó szó. Megbabonáz. Most tanároknak ad elő. Itt is szinte táncritmusban mozog, vezényel, rugózik térdben, beszél, beszél, néha lehunyja a szemét, mozgásban van végig:
– Nyújtsd fel a kezed a lehető legmagasabbra! Még! És most lélegezz be…Na, még egyszer be, megtart, és ki. Emlékezz erre az érzésre! A másik karral is! Magasabbra! Belégzés, megtart, és ki… Irányítsd a kilégzést… Hosszan, jó. És most minden a kezünkben van. Kis papírhajó lesz a hangunk, és ezen a levegőn fog elcsónakázni… Adom a hangokat, válassz… Igen, az én őseim ezer évvel ezelőtt azok a sámánok voltak, akik a közösséget olyan éneklésre biztatták, és általa együtt egy olyan transzba kerültek, amit semmi mással nem értek volna el… Testi, mégis spirituális élmény! Nincs semmi kellék, a közösség kell hozzá, benne te!
A terem közönsége mint egy profi kórus. A teret betölti az éteri tisztaságban összecsengő, együttes emberi hang. Az arcokon mosoly.
A színpadon a varázsló…
Ókori krimi kamaszokkal
Még volt egy délután. A Berzsenyi gimnázium vetítőtermében a CsíkHolnap nevű, mondjam így, kamaszkórus előadása. Ibükosz darvai a darab címe, és bevallom, nem a meséje, nem is az antik krimi sztorija kötött le. Hanem ezeknek a tizenéves gyerekeknek az odaadó jelenléte, többszólamú éneke, komolyan vett közös játéka. Gyanítom, Tóth Árpád őket is már rég elvarázsolta, sokan a Csík Gyerekkórusból nőttek ki, ahová szüleik után jöttek énekelni. Már nem is tudom, ki idézte a szólót éneklő kislányt, Tánczos Lillát, aki annak idején ezzel a kérdéssel nyaggatta az anyukáját: „Ugye az a vicces bácsi is ott lesz?”
Ott volt, ahogy ott volt a felnőttek minikórusa, a háttérben énekeltek a kamaszok műsora elé? alá? És ott voltak a nagykórusból is néhányan.
– Csak megnézem, hol tartanak a gyerekeink. – Ezt Timaffy Gyöngyvér mondta nevetve, akivel már egy próbán is találkoztunk. Tőle tudtam meg, hogy ez a négy előadás, amit a gyerekek most itt eljátszanak, az első és az utolsó. Hagyomány, hogy mindig újat kezdenek, újnak örülnek, elengedik a régit.
És még valamit fogalmaztam meg ott a Berzsenyi folyosóján: ez egy családbarát kórus. És nem csak azért, mert Kaposvárról direkt ideutazott egy nagypapa, az Ibükoszban éneklő Rebekáé. Akinek anyukája, Matesz Mona régi kórustag, és már a két kisebb gyereke is itt énekel. Hanem érezni lehetett, hogy ez a közösség számít és számíthat egymásra. Az is egy életközeli gesztus, hogy a bemutatókon mindig van egy Dedikált Gyerekkoncert. Ez olyan előadás, ahová bátran jöhetnek a kisgyerekesek. Nem baj, ha felsír egy kisbaba, netán hangosan nevet vagy kérdez vagy énekel, vagy odatotyog Árpi lábához – be van kalkulálva.
Ötszáz énekhang
Mindez csak gyenge töredék abból, amit az alatt a pár nap alatt, míg velük voltam, átéltem. Mit is mondtam? Igen, elviszi az embert a lendület. A Csíkszerda-lendület. És ezt a lendületet írásban meglehetősen nehéz érzékeltetni. Hallgatni kell őket. És nagyon jó velük énekelni.
Nézzünk akkor egy Csíkszerda-életrajzot. Az már tiszta sor, hogy egy kórusról beszélünk. Ami ma már nem egy kórus – hanem sok.
Kezdetben volt a Halastó, amit két, karvezetés szakos zeneakadémista, Tóth Árpád és Halas Dóra alapított 2004-ben. Nem ragaszkodtak zenei előképzettséghez, a kórusba egyszerűen csak énekelni szerető, lelkes tagokat vártak. Amikor öt év és sok szép munka után szétváltak, Tóth Árpád vezetésével útnak indult a Csíkszerda.
A név játékos: szerdánként próbáltak, és csíkos pólóban, ingben léptek fel. Változatlanul nem válogattak, nem volt felvételi, aki erre a közösségre vágyott és énekelni akart, nyitott kapukat talált.
Az a szabad, örömteli éneklés, ami a Csíkszerdát jellemezte, egyre több énekelni szerető embert vonzott. Az eredeti hatvanfős kórus megsokszorozódott. Ma már több együttesben közel ötszázan (!) énekelnek. Koncertjeiket maguk szervezik, saját fesztivált rendeznek, a nagy sikerű Kórusok Éjszakájának ötlete Tóth Árpádnak és Szálka Zsuzsunak, a létrehozása a csíkszerdások önkéntes csapatának köszönhető.
Így ma már a Csíkszerda improvizációs kórusnak több „leányvállalata” van: Csíkhétfő, Csíkcsütörtök, és az eredeti Csíkszerda. A gyerekkórus is többfelé vált: van egy CsíkKids, a CsíkNagyok és a CsíkHolnap. Van zenekar és népdalkör. És szerintem van, amit kihagytam.
Miért nem voltunkmi itt eddig?!
A fenti felsorolás ugyan sokat mond, de a kóruséletbe a próbán kóstoltam bele. Egy negyvenes, vörös hajú hölgy elkapott a padok közt: – 2015-ben, amikor ide beléptem, egy csodába csöppentem. Azóta is tart!
A szünetben három lányhoz csatlakozott egy szakállas fiatalember: – Az Árpi miatt járunk sokan. Karizmatikus, biztat, és olyan finoman javít, hogy tényleg jobb akarsz lenni. Ami megszületik, az mindent megér!
Percre pontosan kezdenek. Ajtók becsukva, a villanyt leoltják. Árpi vezetésével a beéneklés talán több is, mint alkalmi meditálás. Megérkezés odakintről, önmagamra figyelés, egyben a másik érzékelése. Amikor vége, a közös ének alatt beszivárognak a későn jövők. És elkezdődik a próba.
A szünet előtt a karnagy megnyitja a közleményeket. Aki szólni akar, feláll: Ekkor és ekkor lesz a Sajtkoncert. A népdalosok új helyen lesznek. Helyet keresünk a következő előadáshoz, akinek ötlete, ismeretsége van, szóljon. A végén Szabolcs kap időt. Sorolja, kinek van-volt születésnapja. Az illető jelentkezik, és már röpül is feléje az ünnepi Mozart-golyó. Általában sikerül elkapni.
Volt még egy este, ahol sűrített ízelítőt kaptam a csíkszerdás létről. A földön egy pokrócon hasalt egy igazi „Csíkszerda-történet”, Riczu Alexandra és Turchányi Dani kisfia, Berci. Szülei a kórusban találtak egymásra.
Zsargó Szilvi az elsők között jött a kórusba, talpraesett tréner: – Amikor a próbán, a beénekléskor lekapcsolják a villanyt, minden gond, nyűg kint marad. És olyan szabadságban van részem, amit másutt nem találok.
Oláh Panniról az a vélemény, okos, mint a tűz, szociálisan hiperérzékeny, évekig nem oldódott fel. Aztán meg nagyon: – Próbaszünetben ültem a sarokban, és nyomogattam a telefont. És tehernek éreztem a közösséget. Aztán megfordult…
Juhos-Botlik Tibor. Kőkemény fickó, hangszerkészítő, óriási hang. Amire igent mond, arra mérget vehetsz. Elviszi a hátán a dolgokat.
– Sokan a Főnök miatt vagyunk itt. Az elején dallam alapján jegyezte meg a telefonszámomat. De még mindig meg tud lepni. Szerintem név szerint ismeri a legtöbb kórustagot.
Szöllősy Ági művészettörténész, ma már nyugdíjas. Ő mondta ki:
– Hatvankét éve énekelek kórusokban. Öt éve találtam ide. És itt éreztem meg azt, amit soha addig, hogy mit jelent vízcseppnyi boldog részecskének lenni egy zuhatagban!
Édes Balázs és felesége, Mimi. Építészek. Idén csatlakoztak. Balázs kiváló zenész, konzit végzett. Mimi már két próbára jár, két csapatba. A lányaik, Matild és Rézi februártól gyerekkarosok. Mimi: – Az első próba után azt mondtam, miért nem voltunk mi itt eddig?!
Csizmazia Tamás mindenütt ott van, négygyermekes apuka, matek és informatika területen nagy bűvész. Ő a kórusegyesület elnöke.
– Vannak kemény ütközések. Táborügyben. Ki vegán, ki horkol, ki kerül a felső ágyra. Ezeket Moór Gabi, egy csupa szív dinamika megoldja.
Vesztl Fanni és Zsombok Krisztián fiatal értelmiségiek, ők is a kórusban jöttek össze. Fanni: – Hogy mi a biztonság? Nekem ez a közösség.
Gábor Sára a kórus titkára. Mindenkit ismer, és persze minden formációban énekel. – A barátnőm járt ide, ő hozott. Aztán ő kikopott, én maradtam. Tíz lóval… szóval tíz lóval se húzhatnának el.
Kedves többiek, nem fért el mindenki. De nélkületek nem lett volna teljes az az este.
A tűz végig meglegyen…
Tóth Árpád középiskolai és egyetemi tanár. Ének-zene, karvezetés, szolfézs és zeneelmélet szakokon diplomázott. 2011-ben doktorált. Artisjus-díjas, 2005-ben a magyar karvezetőverseny győztese, 2007-ben a nemzetközi különdíjasa. Rendszeres előadó a világ számos egyetemén. Különleges operák szerzője. Különösen érdekli a zenetanítás módszertana, a kortárs kóruszene és az énekkari előadó-művészet.
Gyorsan beszél, gyorsan él, és gyorsan teszi, amit kell. Elmondta a napirendjét hétfőtől vasárnapig – impulzív röpülés Nagyváradtól Kecskeméten át Ausztráliáig. A zene a hivatása. És minden, ami ebbe belefér.
– A Csíkszerda másképp működik, mint a legtöbb kórus. Aköré rendeződik, hogy az a tűz, ami egy koncertre készülő időszakot átfűt, az végig meglegyen. A művészet számomra olyan, mint sokaknak a vallás. A koncertek benne az ünnepek, amikre várunk, amikre készülünk. Ez egy amatőr kórus, szabadidőből, szerelemből jön mindenki. Ezért nem járunk versenyekre, nem utazunk, kiszámítható a programunk. Két elvonulótábor van évente – időben, erőben nagy befektetés, nagy élmény. Civilek maradunk, és a civil közönségünk tart el. A téli és nyári Kórusok Éjszakáját több ezer ember élvezi, van népdalkör, színjátszó kör, nyári egyetemünk – mi szervezzük. Mindenki jöhet, ha gyenge vagy, nem baj, ha nem jársz próbára, az baj. Ismerősön keresztül lehet jelentkezni. Csak ősszel. Az a limit, hányan férnek be a próbaterembe. Most egyszerre kétszázan. A koncertjeink egyívűek, hatalmas flow- élményt jelentenek. Nagy ívű spiritualitást él meg énekes és hallgató egyaránt.
Van egy hírlevelük, a Facebook-oldalukon fel lehet iratkozni rá. Május 13-14-én Női dalok, női sorsok címmel előadásuk lesz a Regionális Waldorf Gimnázium nagytermében.
Igazolom a tételt: a közösségi éneklés és hallgatása endorfint szabadít fel az emberben. Örömteli izgalmat ad, mint a „Csíkszerda-világ”. Most már bevallhatom, azért írtam róluk, mert jelentkeznék.
Csak idáig nem volt ismerősöm…
Fotó: Falus Kriszta
