1928-ban Dél-Kalifornia virágzott, a mezőgazdaság és a filmipar élénk metropolisszá változtatta ezt a területet, azonban ezt az idillt szörnyű bűncselekmény-sorozat árnyékolta be. Március 10-én, egy verőfényes szombat reggel Christine Collins elbúcsúzott kilencéves kisfiától, azután munkába indult. Walter nem bánta; kapott némi pénzt az anyjától, hogy megnézzen egy filmet a közeli moziban, amit már régóta akart. Mindebben nem volt semmi szokatlan, hiszen a nő – miután az apa éppen rablásért csücsült a Folsom állami börtönben – egyedül nevelte a gyereket, és muszáj volt lekötnie valamivel, amíg ő azért dolgozott, hogy eltartsa kettőjüket. Azonban ezt élete végéig keservesen bánta, mert aznap Walter Collins örökre eltűnt. A kisfiút utoljára aznap délután 5 óra körül látta az egyik szomszéd a Pasadena Avenue és a North Avenue 23 sarkán, a Los Angeles-i Lincoln Heightsban.
Ekkoriban a Los Angeles-i rendőrség már több korrupciós botrány miatt is vizsgálat alatt állt, és az, hogy nem tudták megtalálni Walter Collinst, meglehetősen kínos volt a számukra. Emiatt a rendőrfőnökre, James Davisre nagy nyomás nehezedett, hogy megoldja az ügyet, de egyszerűen semmilyen nyomuk sem volt, amin elindulhattak volna. A rendőrök a Lincoln Park-tó mentén keresték, de nem találtak semmilyen nyomott, mintha a föld nyelte volna el a fiút.
Nyom nélkül
Collins apja úgy gondolta, hogy a fia eltűnéséért egykori börtönlakók voltak felelősek, akik így akartak bosszút állni rajta. A férfi a börtön büféjében dolgozott, és az volt a feladata, hogy jelentse más rabok kihágásait, és egy ilyen munkakörben mérget lehet rá venni, hogy nem kevés ellenséget szerzett magának. De nem ő volt az egyetlen, akinek érdekes elméletei voltak a Walter hollétéről, az emberek fantáziáját alaposan megmozgatta az eset.
Walter Collins nyom nélkül tűnt el (Fotó: Los Angeles Public Library)
Több tipp is érkezett a rendőrségre, de egyik sem bizonyult túl hasznosnak. Egy bizonyos Richard Strothers, glendale-i benzinkutas jelentette, hogy egy halott, újságpapírba tekert fiút látott egy autó hátsó ülésén, amikor egy szerinte külföldi pár megállt, hogy útbaigazítást kérjen tőle. Egy C.V. Staley nevű férfi ezután követni kezdte a párt, amikor azok elhagyták a benzinkutat. Néhány pillanatra megálltak a rendőrőrs épülete előtt, de aztán kiszáguldottak a városból, és lerázták Staley-t. Amikor a rendőrök megmutatták a két férfinak Walter Collins fényképét, mindketten azt állították, hogy ő az a fiú, akit a kocsi hátuljában láttak. Érdekesség, hogy mások is bejelentést tettek egy ismeretlen párosról, akik egy fiúval a hátsó ülésen szelték keresztül az államot, miközben az könyörgött nekik, hogy engedjék el. Mindez azonban nem volt elegendő, hogy megtalálják őket vagy Waltert.
Kinek a gyereke?
Walter eltűnése nem az egyetlen volt ez idő tájt. A tíz és tizenkét éves Nelson és Lewis Winslow 1928. május 16-án tűnt el, amikor hazafelé tartottak Pomonába. A szüleik zavaros leveleket kaptak tőlük: az elsőben az állt, hogy Mexikóba tartanak, a másodikban pedig azt „írták”, hogy addig akarnak eltűnni, amíg csak lehet, hogy híresek legyenek. A rendőrség először nem hozta összefüggésbe a két esetet, mint ahogyan nem találtak kapcsolatot ezekkel és egy latinó fiú fej nélküli holtteste között sem, amelyre februárban bukkantak La Puentében. És mivel nem volt kapcsolat, ezért annak a férfinak sem tartották relevánsnak a panaszát, aki azt állította, hogy a szomszédja rosszul bánt egy fiúval a baromfiudvarán…
1928 augusztusában aztán az illinoisi rendőrség elfogott egy fiút, aki először csak annyit mondott, hogy Arthur Kentnek hívják, és az apja elhagyta, ezért egy ideiglenes családnál helyezték el, ahonnan elszökött. Végül bevallotta, hogy az igazi neve Walter Collins Los Angelesből, és hogy azért kerülte a kérdéseiket, hogy megvédje az apját. Az illinoisi rendőrség azonnal felvette a kapcsolatot a kaliforniai rendőrséggel, és fényképeket küldtek a fiúról. A kaliforniai hatóságok felkeresték Christine Collinst, és megmutatták neki a „fiáról” készült fotókat. A nő természetesen azonnal közölte, hogy a fiú nem az övé, J.J. Jones százados azonban rábeszélte, hogy vigye haza és egy ideig „próbálgassa” a fiút, hátha csak megváltozott az eltelt 5 hónap alatt, azért nem ismer rá.
Arthur Hutchins Jr., aki Christine Collins (jobbra) eltűnt fiának adta ki magát, 1928. (Fotó: Los Angeles Public Library)
Három héttel a találkozásuk után Christine Collins visszavitte a fiút a rendőrségre, és magával vitte Walter fogászati leleteit és Waltert ismerő emberek aláírt vallomásait is, amelyek szerint ez a fiú nem az ő eltűnt gyermeke volt. Jones kapitány őrültnek nevezte a nőt, és azt állította, hogy az államot arra akarja rávenni, hogy gondoskodjon a gyermekéről, és úgy vélte, hogy csak a rendőrséget akarja kínos helyzetbe hozni mindezzel. Ezért aztán a Los Angeles Megyei Általános Kórház pszichiátriai osztályára vitette a 12-es kód alapján, amely lehetővé tette a rendőrség számára, hogy megszabaduljon a bajkeverőktől azáltal, hogy pszichiátriai kórházakba dobja őket.
Nem várt fordulat
Abban az év szeptemberében egy Winnefred Clark nevű kanadai nő lépett kapcsolatba az amerikai hatóságokkal, hogy közölje velük: unokaöccse elrabolta és fogva tartja fiát, Sanford Wesley Clarkot Kaliforniában. Az egész úgy derült ki, hogy a fiú nővére Jessie Clark aggódni kezdett 15 éves öccse miatt, aki két évvel korábban nagybátyjukkal, az akkor 19 éves Gordon Stewart Northcotthoz költözött annak wineville-i baromfifarmjára. Jessie úgy döntött, hogy elmegy meglátogatni őket, hogy ellenőrizze a dolgokat, de az ott töltött néhány nap alatt rájött, hogy Northcott bántalmazza Sanfordot, sőt őt is megtámadta, ezen kívül gyanús volt neki, hogy ezeken kívül is szörnyű dolgokat művel.
1928. szeptember 15-én Sanford elmondta a nyomozóknak, hogy a nagybátyja elrabolta őt, és fizikailag és szexuálisan bántalmazta. Azt is elmondta, hogy Northcott arra kényszerítette, hogy végignézze Walter Collins, Nelson és Lewis Winslow, valamint más fiúk bántalmazását és meggyilkolását, néha még arra is kényszerítette, hogy részt vegyen ezekben a cselekményekben. Northcott azért rabolta el ezeket a fiúkat, hogy megerőszakolja őket, és amikor rájuk unt, az inkubátorszobába vezette őket, hogy megnézzék a kikelő fiókákat, ahol egy baltával végzett velük. Hogy megsemmisítse a bizonyítékokat, Northcott égetett mésszel borította be a testüket. Sanford vallomása szerint Northcott végzett a lefejezett latinó fiúval is La Puentében.
Gordon Stewart Northcott rendőrségi fotója 1928-ban (Fotó: Wikipedia)
Walter Collinsnak azért kellett meghalnia, mert a fiú meglátta, hogy Northcott segített egy másik férfinak megölni annak bányásztársát. Sanford azt mondta a rendőröknek, hogy a csirkeól közelében megtalálják a Winslow testvérek és Walter sírjait, azonban azokban néhány csontdarab hevert csupán, nem pedig a teljes testek.
Kiderült az igazság – vagy mégsem?
A nyomozók a különböző mezőgazdasági eszközök közé rejtett baltán emberi hajat és vért találtak, a farmon pedig további csontmaradványokra bukkantak szétszórva, amelyekről a patológusok később megállapították, hogy fiúgyermekektől származnak. A házban találtak egy könyvet, amely az egyik Winslow-fiú tulajdona volt, ezenkívül több, szüleiknek szóló levelet is, amelyeket a fiúkkal írattak, emellett egy sípot és több cserkészjelvényt is. Azonban semmi olyasmit nem találtak, ami közvetlenül Walter Collinshoz köthető lett volna.
A wineville-i csirkefarm (Fotó: murderpedia.org)
Northcott apja, Cyrus George Northcott két nappal később azt mondta a rendőrségnek, hogy fia beismerte neki a gyilkosságokat, de addigra Northcott és édesanyja, Louise már elhagyta a várost. A Los Angeles-i rendőrség kezdetben továbbra is ragaszkodott ahhoz, hogy Christine Collinsnál van a fia, ezt a meggyőződésüket csak akkor szüntették meg, amikor egy kézírásszakértő megkereste az asszonyt és a kisfiút, hogy elemezze az írásmódjukat. A szakértő végül arra a következtetésre jutott, hogy a fiú kézírása határozottan nem egyezik a korábbi évekből származó mintákkal: a fiú érdekesen kanyarította az R betűt, ezt az írásmódot pedig Illinois-ban tanították, de Kaliforniában nem.
Arthur végül elmondta az igazat, és több másik, általa használt álnevet is bevallott. Azt mondta, hogy akkor döntött úgy, hogy megpróbálja magát Walter Collinsnak kiadni, amikor valaki megemlítette, hogy hasonlít az eltűnt fiúra.
A valójában már 12 éves Arthur Hutchins azért vette fel Collins személyazonosságát, hogy Hollywoodba mehessen, hogy ott találkozhasson cowboy-hősével, Tom Mixszel.
Hutchins biológiai édesanyja a fiú 9 éves korában meghalt, onnantól kezdve mostohaanyjával, Violet Hutchins-szal élt. A vallomás után a nő érte ment Los Angelesbe, és visszavitte az illinois-i otthonukba. Hihetetlen, de nem tűnt úgy, hogy Arthur megbánta volna tettét; azt mondta, mivel Christine Collinsnak tudnia kellett, hogy ő nem a valódi fia, így ez csak egy nagy játék volt mindkettőjük számára. Nem sokkal azután, hogy Arthur Hutchins hazament, Christine Collinst kiengedték az intézetből.
Arthur Hutchins felnőttkorában karneválokon dolgozott árusként, végül visszaköltözött Kaliforniába, ahol lóidomárként és zsokéként dolgozott. Halálát egy vérrögben okozta 1954-ben, feleségét és kislányát, Carolt hagyva maga után. „Apám tele volt kalandokkal. Szerintem nem tudott rosszat tenni” – mondta róla később a lánya.
Northcott megkapta méltó büntetését
Végül 1928. szeptember 20-án Gordon Stewart Northcottot letartóztatták Brit Columbiában, az édesanyját, Sarah Louise Northcottot pedig Albertában. Decemberben Northcott édesanyja beismerte Walter Collins meggyilkolását. Azt mondta, hogy ő márte az utolsó csapást rá, majd elásta egy gödörben a csirkeól közelében. A nőt életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték Walter meggyilkolásáért. 1929 januárjában kezdődött Gordon pere, aki több védőügyvédet is kirúgott, és végül saját magát védte, és beismerte, hogy azért bántalmazott fiatal fiúkat, mert szexuálisan vonzódott hozzájuk.
Gordon Stewart Northcott egy ceruzával mutat a farmján lévő csirkeólra, ahol az állam szerint az egyik állítólagos fiú áldozatát megölték. Rayburn seriffhelyettes (balra) és Brown helyettes (jobbra) szigorúan őrzik, miközben az esküdtszék tagjai a farmot vizsgálják. (Fotó: murderpedia.org)
A tárgyaláson rengeteg gyomorforgató részlet derült ki a család viselt dolgairól. Az anyja elárulta, hogy valójában ő a férfi nagymamája, ugyanis a férje megerőszakolta a lányukat, ebből fogant Gordon. Azt is bevallották, hogy vérfertőző kapcsolatban álltak egymással, és hogy az apja/nagyapja Gordont is molesztálta. Végül 1929. február 8-án egy kizárólag férfiakból álló esküdtszék elítélte Northcottot a Winslow testvérek és egy névtelen áldozat meggyilkolásáért, és George R. Freeman bíró halálra ítélte. 1930. október 2-án felakasztották a perverz gyilkost.
Clarkot nem állították bíróság elé, de öt évre javítóintézetbe küldték, amelyből 23 hónapot töltött le, majd szabadulása után visszatoloncolták Kanadába. Szolgált a második világháborúban, majd megnősült és 28 évig dolgozott a kanadai postánál. Feleségével, June-nal 55 évig voltak házasok, két fiút fogadtak örökbe és neveltek fel. Clark 1991-ben halt meg.
Wineville lakói röviddel a tárgyalások után megváltoztatták a település nevét Mira Lomára, ami szép kilátást jelent, így szimbolikusan is maguk mögött hagyták a borzalmakat. Az áldozatok családjai azonban sosem leltek megnyugvást, mivel szeretteik holttestei sohasem kerültek elő egyben.
A wineville-i csirketelepi gyilkosságok borzalmai által ihletett filmet 2008-ban mutatták be. A Clint Eastwood által rendezett Elcserélt életekben Christine Collinst szerepében Angelina Jolie-t láthatjuk, aki kétségbeesetten próbálja visszaszerezni eltűnt fiát, Waltert, akkor is, amikor senki sem hisz neki, és őrültnek akarják beállítani.
Kiemelt kép: Los Angeles Public Library / Jelenet az Elcserélt életek c. filmből – UIP / Canva
