10 évvel ezelőtt, ezen a napon omlott össze a Rana Plaza épülete a bangladesi Dakkában – közel 1138 ember, főként ruhaipari munkások vesztették életüket a tragédiában, további kétezren pedig életveszélyes sérüléseket szenvedtek. Az összeomlás előtti napon a szerkezetmérnökök súlyos repedéseket észleltek az épületen, és azt tanácsolták, mindenki hagyja el a gyárat – azonnal. Ennek ellenére a gyárvezetők bérmegvonással fenyegették azokat a munkásokat, akik nem akartak életveszélyes körülmények között dolgozni.
A legtöbb túlélő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, melyek miatt képtelenek voltak később munkába állni. Moriom Begum, a Rana Plaza egyik varrónője két napot töltött a romok alá szorulva, mielőtt kimentették. Jobb kezét amputálni kellett, tartós fájdalmai miatt pedig később sem tudta eltartani családját. A túlélők és az elhunytak családtagjai mindezek ellenére csak két évvel az összeomlás után kaptak kártérítést. A márkák a tragédiát követően legalább 3 millió dollárral járultak hozzá a bangladesi gyárak felújításához, a Primark, a Walmart, a Zara, az Inditex és a H&M pedig 30 millió dollárral a kárszenvedők kártérítési alapjához.
A biztonsági előírások azóta is problémát jelentenek
A gyárépületben olyan nemzetközi fast-fashion márkák ruhái készültek, mint a Zara, a Gap, a Marks&Spencer, a Primark és a Bonmarché. Tekintve, hogy a munkáltatók legtöbbször a minimális munkavédelmi szabályokat sem tartották be, a tragédia a világ egyik legszigorúbb üzembiztonsági megállapodását eredményezte, ami együttműködésre késztette a márkákat, gyártókat és a szakszervezetek képviselőit. „Ha lett volna ténylegesen működő szakszervezet, ez az eset soha nem történt volna meg” – mondja Srity Akter, a Ruházati Dolgozók Szolidaritási Szövetségének (GWSF) főtitkára, aki napokat töltött mentéssel az összeomlott épület romjainál.
Túlélőket keresnek a romok alatt 2013. április 29-én (Fotó: Mohammad Asad/Pacific Press/LightRocket via Getty Images)
A katasztrófát követően több száz márka írt alá kötelező érvényű megállapodást a szakszervezetekkel a biztonsági előírások ellenőrzéséért, illetve a munkavállalók hatékonyabb érdekérvényesítéséért. A programokkal jelentősen javították a biztonsági normát – többnyire az általuk lefedett gyárakban. Banglades gyárainak egy részét ugyanis nem érintették a biztonsági intézkedések. Atle Høie, az IndustriALL főtitkára azt mondta: „Bár a tragédia óta a bangladesi ruhaiparban jelentős előrelépés történt, a biztonságos gyárakért még mindig küzdeni kell. Azok a dolgozók, akik az általunk viselt ruhákat gyártják, olyan munkahelyet érdemelnek, amely megélhetést és tisztességes munkakörülményeket biztosít számukra, nem pedig olyan munkahelyet, ami az életük kioltásával fenyeget.”
És ha mindez nem lett volna elég, a koronavírus megjelenésével nem egy gyár, hanem az egész ipar omlott össze. „A bangladesi gyártulajdonosok és vállalati ügyfeleik közötti kapcsolatok, amelyek a járvány miatt súlyosan megterhelődtek, fokozták a kizsákmányolást a munkavállalókkal szemben. A globális divatmárkáknak márpedig vállalniuk kell a felelősséget a gyári munkások jólétének biztosításáért és a bérek kifizetéséért” – mondta Michael Posner, az Obama-kormány egykori emberi jogokért és munkaügyért felelős helyettes államtitkára.
Gyári munkások ezrei, akik vezető nyugati divatmárkák számára gyártanak ruhákat, Banglades utcáin tüntettek 2020-ban a kifizetetlen bérek ellen, mondván: jobban félnek az éhezéstől, mint a koronavírus-fertőzéstől. (Fotó: Ahmed Salahuddin/NurPhoto via Getty Images)
Visszaélések és munkahelyi zaklatás
2021-ben ennek kapcsán egy kibővített nemzetközi megállapodást dolgoztak ki, mely a tűzvédelmi, elektromos és szerkezeti ellenőrzéseken, illetve a gyárak javításán túlmenően több biztonsági és munkavállalói egészségügyi rendelkezést is tartalmazott. A megállapodásban a márkák kötelezettséget vállaltak arra is, hogy hasonló struktúrát alakítanak ki Pakisztánban és legalább egy másik országban. Eddig legalább 46 márka és kiskereskedő írta alá a megállapodást, amely várhatóan 750.000 munkavállaló védelmét szolgálja – bár az ellenőrzések csak most kezdődnek az országokban. A kampányolók szerint azonban néhány nagy multinacionális vállalat – köztük a Levi’s, a Gap, a Walmart és az Amazon – még nem csatlakozott a bangladesi gyárak biztonságáról szóló megállapodáshoz, ami a megrendelők fizetési határidőkkel kapcsolatos kötelezettségvállalásait is tartalmazza.
A bangladesi munkások továbbra is alulfizetettek, az országban továbbra is tapasztalhatók visszaélések a munkáltatók irányából, a szakszervezetekbe történő belépésüket pedig munkahelyi zaklatások kísérik.
Mindeközben a gyárak tulajdonosai a márkák részéről a megrendelések előzetes értesítés nélküli törlésével, illetve drasztikus csökkentésével szembesülnek, nem beszélve az igen gyakran késve érkező kifizetésekről. Tíz évvel a tragédia után Bangladesben tehát továbbra is gondot jelent a munkajogi visszaélés.
A bizonyítottan megelőzhető tragédia 10. évfordulója alkalmából ebben a hónapban több száz bangladesi ruhaipari dolgozó, szakszervezeti vezető és szövetségeseik vonultak végig az utcákon, és követelték az elnyomást lehetővé tevő törvények reformját, illetve a munkahelyi abúzus teljes felszámolását. Mohammed Sohel Rana épülettulajdonost a tragédia után letartóztatták, miután megpróbált elmenekülni az országból. A férfi azóta is börtönben van, de a gyártulajdonosok, illetve a helyi tisztviselők ellen indított gyilkossági perek évek óta húzódnak, és még senkit sem ítéltek el – még magát Mohammed Sohel Rannát sem.
A fast-fashion divatipar hatalmas üzlet, és nemcsak környezetre káros, de nagyon sokszor etikátlan is. A sokkoló baleset hatására született meg a Divatforradalom napja, a Fashion Revolution Day, amelyet azóta minden évben megtartanak, és ami a világ legnagyobb divataktivizmus-mozgalmává nőtte ki magát. A mozgalom kutatás, oktatás és érdekképviselet révén igyekszik mozgósítani a munkavállalókat, márkákat és döntéshozókat egy átláthatóbb, elszámolhatóbb és biztonságosabb divatiparért
– ahol az emberi életeket nem írhatja felül a profitorientáltság.
Nemrég itt írtunk arról, hogy legfenntarthatóbb az volna, ha mindenki a már meglévő darabjait használná, és csak akkor venne (etikus forrásból) újat, amikor a régi már használhatatlanul ócska lenne. Vásárlás helyett inkább próbáljuk meg feléleszteni a kreativitásunkat:
Kiemelt kép: Rokonait gyászoló nő a Rana Plaza gyárépület egykori helyszínén, az tragédia második évfordulóján (Zakir Hossain Chowdhury/Anadolu Agency/Getty Images)
