Az amerikai-ír származású Daniel Jerome Kelly jezsuita szerzetesnek készült, szíve legmélyén azonban mindig is nagycsaládos szeretett volna lenni – alig pár hónapra volt attól, hogy a rend tagjává szenteljék Rómában, amikor úgy döntött, megszakítja tanulmányait. Ezután matematikatanárként dolgozott tovább, első feleségét, Joanne-t pedig 1957-ben vette feleségül. 1965-ben az Amerikai Egyesült Államokból Dél-Spanyolországba költöztek gyermekeikkel (Danny, Caroline, Paul és Kathy), ahol Daniel megnyitotta első saját régiségboltját. Nem sokkal ezután Daniel és Joanne útjai elváltak; Joanne visszaköltözött az Egyesült Államokba, Daniel pedig beleszeretett gyermekeik bébiszitterébe, Barbarába. Daniel első házasságából származó gyermekei velük maradtak, és teljesült a nagy álom: Barbarával az évek során további nyolc csemetének adtak életet.
1973-ban a család Pamplonába költözött, ahol Daniel művészkocsmát nyitott, Barbara pedig balettórákat adott. A Franco-rezsim végnapjait Baszkföldön töltötték, a régió kelta kulturális öröksége pedig magával ragadta a családot (ami később zenei irányvonalukra is igen mély hatást gyakorolt). Új hazájuk ősi hagyományai által inspirálva, a szülők népzenére kezdték tanítani csemetéiket, akik imádtak énekelni és táncolni – így történt, hogy a legidősebbek, Paul, Caroline, Danny, Kathy és John 1974-ben megalakították a The Kelly Kids nevű zenekart. Gyerekzenészként a helyi rendezvények népszerű szereplői lettek ezután; rendszeresen felléptek esküvőkön, születésnapi partikon, és több énekversenyen is részt vettek. A zenekarhoz nem sokkal később a kis Patricia és Jimmy is csatlakozott – Caroline megtanította őket gitározni, míg Paul, Kathy és John hegedülni. Látva gyermekeik sikerét, 1978-tól Barbara és Daniel is csatlakoztak a zenekarhoz – első közös, nagycsaládos televíziós szereplésük 1975-ben történt The Kelly Family néven.
Váratlan családi turné Európa-szerte
Első olaszországi nyaralásuk nem várt módon végül egy hosszabb európai turné kezdetét jelentette 1976-ban. Miközben Rómában barangoltak, kifosztották a parkolóban hagyott családi kisbuszt: a tolvajok minden mozdítható értéket elvittek, kivéve az útleveleket és a hangszereket. A Kelly családnak ezután a hazaútra sem maradt pénze, így jobb ötlet híján utcazenélésbe kezdtek. Az első nap sikerét – illetve a pénzzel teli gitártokokat látva – Daniel úgy határozott, talán érdemes lenne szerencsét próbálniuk máshol is: Olaszországból Ausztriába, Írországba, Hollandiába és Németországba mentek tovább (időközben Daniel legidősebb fia – Danny – elhagyta a zenekart). A hosszú, évekig tartó nomád életmód, illetve rögtönzött utcazenei turné során magukba szívták a nemzetek kultúráját: a gyerekek bármerre jártak, minden helyi nyelvet megtanultak (a sok utazás és fellépés miatt soha nem jártak iskolába, mindannyian magántanulók voltak, illetve szüleik tanították őket). A család ebben az időszakban már csak éneklésből élt, az anyagilag nehezebb időszakokat pedig helyi rajongóik segítségével – pénz- és ételadományaikból – vészelték át. 1977-ben egy írországi kempingben telepedtek le (ahol megszületett Patrick, „Paddy” Kelly), ám ott közel sem fogadták őket tárt karokkal. Kathy egy korábbi interjúban elmondta, miért nem időztek túl sokat az országban:
„Azt mondták, mi nem is írek vagyunk, hanem rohadt amerikaiak.”
1977-ben, a kellemetlen írországi élmények után Kellyék épp Németország utcáit járták, ahol végül felfigyelt rájuk egy zenei producer, és a népszerű Bravo ifjúsági magazin.
Egyszer fent, egyszer lent
1979-ben Németországban újabb kislányuk született, Maite. Eközben aláírták első lemezszerződésüket, slágerük, a Who’ll come with me pedig fénysebesen csúszott az európai toplisták élére – kultikussá vált emeletes buszukkal immár ismert zenekarként szelték Európát, majd az Amerikai Egyesült Államokat, 1980-tól pedig Joey és Barby is fellépett a családdal (míg a kicsi Paddy és Maite csak nézelődtek a színpadon). De a boldogság sajnos nem tartott sokáig. Édesanyjukat, Barbara Annt 1981-ben mellrákkal diagnosztizálták. Utolsó erejével még életet adott legkisebb gyermekének (Angelo), egy évvel később, halálos ágyán pedig arra kérte családját, hogy soha ne hagyják abba az éneklést. A nő utolsó kívánságát teljesítve a család 1983-ban újra turnézni indult, és megalapították saját lemezkiadó cégüket, a KEL-Life-ot. Caroline ezután elhagyta a bandát, és az Amerikai Egyesült Államokba költözött, ahol ápolónőként dolgozott tovább. A családot 1990-ben pedig újabb csapás érte: édesapjuk, Daniel jobb oldala agyvérzés következtében teljesen lebénult. A Kelly gyerekek apjuk 1994-es felépüléséig teljesen egyedül turnéztak a világban.
Az Over the Hump című albumuk 1994-ben meghozta számukra a nemzetközi áttörést: a korong több mint 4 és fél millió példányban kelt el Európában, Kellyék szinte az összes népszerű tévéműsorban és zenés magazinban szerepeltek, saját tévés különkiadásaikat pedig milliós közönség követte hétről hétre. 1995-re elnyerték az összes rangos hallgatói díjat (Bambi, Goldener Löwe, Bravo Otto, Europa, Deutschen Videopreis, Viva Comet – csak hogy néhányat említsünk a sokból), a platina- és aranylemezek záporoztak, jegyeiket fénysebességgel elkapkodták hazánkban is, és pillanatok alatt megtöltötték Európa összes stadionját – többek között Írországban is. Sikerük az Almost Heaven című albummal folytatódott, időközben pedig más kontinenseken, Kínában és Dél-Afrikában is ismertté váltak. Mire a zenekar elérte 25. évfordulóját, összesen több mint 15 millió eladott albumot tudhatott a háta mögött. Lemezszerződések és telt házas turnék ide vagy oda, Kellyék a menedzsmentet is családon belül tartották – a pénzügyektől és foglalásoktól kezdve egészen a promócióig.
Egy kicsit mindenhol otthon vannak, de sehol sem igazán
A sikerig vezető út pedig közel sem volt kihívásoktól mentes. Útjukat testőrök és hisztérikus rajongók kísérték, és annak érdekében, hogy megóvják magánéletüket, emeletes buszukat és lakóhajójukat egy Bonn melletti kastélyra cserélték – fiatal rajongóik ezután pedig (szó szerint) sátrat vertek a kastély körüli erdőben. Nem sokkal később adócsalással vádolták meg a családot, a német újságok pedig arról cikkeztek, hogy saját zsebre vágták az AIDS-kutatásra gyűjtött jótékonysági koncertek bevételét. A Der Spiegel „éneklő használt ruha-kollekciónak” nevezte őket, a Die Zeit pedig párhuzamot vont Kellyék és a szektavezér Charles Manson között. „Neki is elege volt a modern Amerikából: egy buszon turnézott, zenélt és várta az áttörést” – jegyezte meg a lap 1996-ban.
A vádak érthető okokból megviselték a családot, ami a már egyébként is betegeskedő, tolószékhez kötött Daniel egészségére is rányomta a bélyegét: agyérgörcs következtében 2002. augusztus 5-én, 71 éves korában, szerettei körében elhunyt. Utolsó kívánsága ugyanaz volt, mint néhai feleségének:
„Soha ne hagyjátok abba az éneklést!”
Röviddel írországi temetése után a Kelly gyerekek még folytatták a turnézást, de mozgalmas napjaik szüleik elvesztése után lassacskán véget értek. Az időközben kamaszlányok kedvencévé cseperedett Paddy a következő hat évet egy kolostorban elvonulva töltötte, Barby mentális problémákkal küzdött, és teljesen eltűnt a nyilvánosság elől, Joey extrém sportolói karrierbe kezdett, Kathy és Maite pedig különböző német televíziós szórakoztató műsorok előadójaként dolgoztak tovább. A Kelly család életében már nem a zenélésen volt a hangsúly: 2006-ban Maite életet adott első kislányának, Jimmy először, Paul hetedszer (!!), Joey és Angelo pedig harmadszor lett édesapa ebben az évben.
Bár a történtek sokkolták a családot, Kathy ma már elismeri, hogy jogosak voltak a kritikák. Adóügyeikben nagy volt a káosz, de végül sikerült rendezniük őket – a vagyonuk nagyját jórészt erre költötték –, az AIDS-adományozással kapcsolatos vádak azonban alaptalannak bizonyultak. Mire Daniel Kelly 2002-ben meghalt, a családtagok között feszültség jelei mutatkoztak. A testvérek külön utakon jártak, és egyre terhesebbnek érezték az együttélést – a nyomástól megszabadulva pedig nyilvánosan is elismerték, amit sokan jó ideje sejtettek már: Daniel Kelly zsarnoki apa tudott lenni. A legdühösebb testvér, Jimmy többször is kritizálta apját, amiért távol tartotta őket a formális oktatástól. „Bár a kilencvenes években egy vagyont kerestünk, a végére szinte semmim sem maradt” – mesélte egy korábbi interjúban. Maite egyetért azzal, hogy a szeretetteljes családi kép, amit a nyilvánosság előtt mutattak, nem mindig tükrözte apja otthon tanúsított szigorát.
„Látszólag szabadon éltünk, de mégis volt egyfajta elszigeteltség az életvitelünkben. De mellette szóljon, hogy biztos alapokat fektetett le bennünk, és egyikünknek sem volt szüksége később olyan orrműtétekre, mint Jacksonéknak”
– utalt Maite egy korábbi interjújában Michael Jackson híresen nehéz gyerekkorára. A többi testvér, illetve Kathy szerint – aki később a család üzleti ügyeit intézte – apjuk nem volt tökéletes, de inkább volt szabad szellemű művész, mint zsarnoki üzletember: „Túl gyorsan nőttünk túl nagyra, az ügyeinket hamarabb kellett volna átadni egy profi menedzsmentnek.” 2012-ben, a siker és a gúny évtizedei után a kastély eladásának bevételeiből végül külön-külön új életet kezdtek. Családtagjaival ellentétben a visszahúzódó Barby Kelly később már nem vett részt a zenei életben, és a festészetnek szentelte minden szabadidejét. 2021. április 15-én, egy gyors lefolyású betegség következtében vesztette életét 45 évesen.
A folkdinasztia – csemetéikkel kiegészülve – 2017-ben újjáalakult, és napjainkban is aktívan koncerteznek (leginkább Németországban), bár érezhetően ma már egészen más szelek fújnak a világban: 2021-ben több mint egymillió forintnak megfelelő pénzbírságra ítélték Angelo Kellyt, amiért egy 2019-es bajorországi koncerten az akkor négyéves kisfia is énekelt.
A német jogi szabályok ugyanis tiltják, hogy 15 év alatti gyerek a hatóságok engedélye nélkül szerepeljen.
Kiemelt kép: A The Kelly Family aktívan zenélő tagjai a Das grosse Schlagercomeback rendezvényen 2022. július 23-án Lipcsében, Németországban (Franziska Krug/Getty Images)