A klasszikus zenei kiadványok állandó darabja (amiből még metálverzió is született) valójában 25. (a-moll) bagatell néven született, legalábbis ez a felirat szerepel a kéziraton (az eredeti híján Ludwig Nohl zenetudós másolata áll rendelkezésre a Berlini Állami Könyvtárban), ami miatt úgy tartják, a Für Elise (azaz Elise-nek) dedikációt később egy ismeretlen személy adhatta hozzá a szerzeményhez. Vagy csupán elírás? Beethoven híres volt kiolvashatatlan kézírásáról is, emiatt sok történelmi szakértő úgy gondolja, Ludwig Nohl zenetudós félreértette a címét, amely így lehetett eredetileg Für Therese. A címével ellentétben az viszont kétségtelen, hogy ez Beethoven három legismertebb dallamának egyike (a másik kettő az Örömóda és az Ötödik szimfóniájának első tétele), noha

maga a zeneszerző sosem kívánta, hogy hagyatékában szerepet kapjon, gyakorlatilag élete során meg sem jelent, ami talán magyarázza, miért is adta neki a bagatell, vagyis apróság címet.

Egy másik olvasat szerint a bagatell egy rövid, könnyebb zenemű, ami zongorára írt levélként szolgál és a barátok ajándékozták egymásnak albumba illesztve. Ez esetben bármelyik is érvényesül, Beethoven – akinek a családjáról nemrég sötét titkok derültek ki – egyértelműen nem tartotta sokra a mára remekműként aposztrofált darabot, a kézirat sok hibát és javítást tartalmaz, ami szintén arra utal, hogy valószínűleg kapkodva komponálta és nem tervezte beépíteni egy nagyobb kompozícióba. Ehhez képest a Für Elise története messze túlnőtte a neki szánt jelentőséget és az egyik legtöbbet tanított és játszott zongoradarabbá vált az évek során, ezenfelül filmekben, tévéműsorokban és videójátékokban is rendre felbukkan – nem beszélve a liftekről és kaputelefonokról.

Az egyszerűbb harmóniák és a bonyolult, érzelmekkel teli dallamrészek azt sugallják, hogy az 1810-es megíráskor Beethoven életének romantikusabb szakaszát élhette, és ezt további, ebben az időszakban keletkezett kísérletezései is alátámasztják. Hol szomorú és sóvárgó, máskor vágyakozással és örömmel teli, a dallam ráadásul különösen rejtélyes annak tudatában, hogy a világhírű zeneszerző szerelmi életében sosem tudott révbe érni. 1810-re hallása már régóta megromlott, a siketséggel járó, zeneművészként talán még elviselhetetlenebb nehézségek pedig rajta hagyták nyomukat egyébként is ellentmondásos személyiségén.

Már negyven éves volt, mire zseniális kompozícióit és zongorajátékát mindenki megismerte Bécsben, sikeres karrierjének köszönhetően pedig több felsőosztálybeli fiatal nővel is kapcsolatban állt, de végül egyikükben sem találta meg leendő feleségét. Ebben nagy szerepe lehetett többek között állandó mentális problémáinak és arroganciájának, zaklatott megjelenésének és az egészséges higiénia hiányának. Állítólag mosakodás helyett hideg vízzel locsolta a fejét, a barátai pedig gyakran csenték el több napja hordott ruháit tisztításra, miközben aludt. Ám úgy tűnt, minden megváltozott, amikor találkozott a Malfatti családdal, pontosabban legidősebb lányukkal, Therese-vel, aki később Beethoven zongoratanítványa lett és akinek személyes iratai között 1851-ben utalást találtak a legendás Für Elise-re.

A leghíresebb Elise-jelölt

Therese Malfatti portréja Fotó: Wikipédia Common

A becenevek használata általános gyakorlatnak számított a történelem ezen időszakában, és még az is lehet, hogy családja Therese-t Elise-nek hívta vagy akár maga Beethoven is nevezhette így, aki köztudottan szerette becézni barátait. Therese Malfatti apja orvosként dolgozott és a zeneszerzőt gyakran látogatta annak számtalan fennálló problémája miatt – feltételezhetően fej – és gyomorfájdalmak, hörghurut, reuma, emésztési panaszok, máj – és hasnyálmirigy problémák is gyötörték –, találkozásukkor pedig magával hozta lányát is, akinek kezdetleges zongorajátéka azonnal felkeltette Beethoven érdeklődését.

Therese számára hízelgő lehetett, hogy egy ekkora zenei tehetség mutat érdeklődést iránta, Beethoven pedig amellett, hogy rendbe hozta külsejét, egy titokzatos zongoradarabot is írt neki (ami lehetett a Für Elise is), amelyet szándékosan komponált a hölgy képességeihez mérten. Legalábbis erre engednek következtetni későbbi levelezéseik, a lány azonban egy incidens után elutasította és véget vetett kapcsolatuknak.

Rita Steblin kanadai zenetudós szerint Elise lehetett akár Elisabet Barensfeld is, akit barátai így becéztek. A tizenhárom éves csodagyerek állítólag Therese Malfattival szemben lakott és nála tanult zongorázni. Egyesek úgy gondolják, Beethoven azért írta a darabot, hogy szívességet tegyen Therese-nek ezzel a könnyen játszható darabbal, hogy így könnyebben tudja oktatni a tanítványait.

Színre lép a valódi Elise?

Elisabeth Röckel Fotó: Wikipédia Common

Az évszázados talányt Klaus Martin Kopitz német zenetudós forradalmi felfedezése oldhatta meg, aki úgy tartja – és ez a legvalószínűbb állítás –, hogy Elise nem más volt, mint a Bécsben szopránként fellépő Elisabeth Röckel, akivel Beethoven a császári fővárosban ismerkedett meg 1807-ben.

A lány bátyja, Joseph August Röckel a Fidelioban, Beethoven egyetlen operájában játszotta Florestan szerepét, így a zeneszerző gyakran élvezhette Elisabeth társaságát. Kapcsolatuk állítólag épp a Für Elise keletkezése alatt vált igazán szorossá, olyannyira, hogy a zeneszerző feleségül akarta venni, Elisabeth azonban 1813-ban férjhez ment Beethoven riválisához, Johann Nepomuk Hummel komponistához. Elisabeth Röckel megőrzött keresztlevelében mindenesetre Maria Eva Elise néven szerepel, ami megerősíti Klaus Martin Kopitz elméletét, ahogy az a részlet is beszédes, mely szerint Beethoven halála előtt Elisabeth megkapta a zeneszerző hajtincsét és pennáját. 

Kiemelt kép: Science Source/Photo Researchers History/Getty Images