„Ezt a feladatot mintha csak neked találták volna ki! Szerintem remek lehetőség! Akár be is csatlakozhatnál a holnapi megbeszélésbe!”
Javaslat, jó tanács vagy egy burkolt utasítás a főnökünk részéről, amit nem ajánlatos visszautasítani? Ismerősen hangozhat ez a fajta kommunikáció. Amikor nem is igazán tudjuk eldönteni, hogy valóban egy soha vissza nem térő, kiváló lehetőséget ajánlgat a felettesünk merő önzetlenségből, vagy csak egy újabb plusz feladatot tervez ránk osztani elegánsabb köntösbe bújtatva. Az efféle erősen kétértelmű munkahelyi kommunikációnak neve is van, az angol nyelvben a legalábbis. A beszédes voluntelling kifejezés a volunteer (önkéntes, önként jelentkező) és a telling (közöl, megmond) igék összevonásából jött létre e jelenség leírására.
Bár a pontos eredete nem tiszta, a Huffington Post szerint a kifejezés az amerikai hadseregben vált elterjedtté azon helyzetekben, amikor valaki úgy jelentkezik „önként” egy feladatra, hogy valójában lehetősége sincs annak visszautasítására. Mit jelent ez a munka világában? Mindezek alapján sejthetjük, sőt az is lehet, hogy magunk is megtapasztaltuk már anélkül, hogy ennek tudatában lettünk volna. Ám az, hogy ez éppenséggel jó vagy rossz, illetve, hogy ez a főnökünk hozzáállását, vezetési módszereit minősítené, legalább annyira nem egyértelmű, mint a jelenség maga.
„Az sem mindegy, hogy milyen közegben, milyen kontextusba helyezve vizsgáljuk ezt a jelenséget” – világít rá Győri Ildikó. A pszichológus lapunknak arról beszélt, meggyőződése, egy ilyen helyzetet nagy valószínűséggel teljesen másképp reagálna le egy amerikai munkavállaló, mint egy magyar. „A mi kultúránkban, a társadalmunkban mélyen gyökerezik a »fogadj szót, csináld meg« hozzáállás, ami a vállalati közegben, a munkánkhoz való viszonyulásunkban is tükröződik. Sokunkban automatikusan ez a viselkedés kapcsol be és engedelmeskedünk még akkor is, ha azzal nem feltétlen értünk egyet” – fogalmaz a pszichológus.
Miért nem lehet egyenesen beszélni?
Egy menedzser coachinggal foglalkozó szakértő szerint három fő oka van annak, amiért egy vezető a voluntellinget alkalmazza. A Huffington Postnak nyilatkozva Gregory Tall a következőket fogalmazta meg, pontokba szedve:
- Beesik egy kiemelt feladat, a vezető pedig a legjobb embert keresi annak elvégzésére. Olyat, akiben maximálisan megbízik, akinek a teljesítményével tisztában van. Ezek pedig általában a cég húzóemberei, akik nem véletlen tapasztalják rendszeresen, hogy újabb és újabb fontos megbízást kapnak. Amelyek mindegyike, szinte kivétel nélkül „remek lehetőség a további fejlődésre”. (Ezekről a jelekről ismerhetjük fel, ha mérgező a munkahelyünk.)
- A vezető még nem biztos benne, hogy kinek fogja adni az extra feladatot, viszont tisztában van vele, hogy valakinek meg kell csinálnia. Választása pedig arra a beosztottjára fog esni, akiről azt feltételezi, hogy neki van a legnagyobb szabad kapacitása.
- A főnök őszinte meggyőződése, hogy a célszemély élvezné, sőt méltányolná is a plusz feladatot, így abban a hitben van, hogy voltaképp ő tesz szívességet az alkalmazottnak azzal, ha a munkát neki delegálja. (Ezekről a jelekről ismerhetjük fel, ha a főnökünk alkalmatlan a vezetésre.)
Hogyan húzzuk meg a határt?
„A legfontosabb, hogy próbáljuk meg világosan kifejezni a szükségleteinket, az igényeinket a munkával, a feladatköreinkkel kapcsolatban. Ha pedig egy olyan plusz feladatot kínálnak föl, amihez se kedvünk, se időnk, vagy energiánk, arra bátran és egyértelműen mondjunk nemet lehetőleg egy rövid, ám pontos indoklás kíséretében. (Az, hogy most nagyon tele a naptárunk határidőkkel, nem feltétlen szerencsés, hiszen kinek nem az.) Ha viszont elkenjünk, bizonytalankodunk a válasszal, azt a főnökünk akár úgy is értelmezheti, hogy a végén úgyis igent fogunk mondani” – figyelmeztet a szakértő.
Kiemelt kép: Getty Images
