Tavaly nyáron bejelentette az államvezetés, hogy az addig kormánymegbízottaknak nevezett tisztségviselőket a továbbiakban főispánnak kell szólítani, a megyéket pedig hivatalosan vármegyéknek kell nevezni. A mai főispáni hatáskör viszonylag újkeletű dolog, a kormánymegbízotti tisztség ugyanis 2011-ben jött létre, és olyan képviselők kapták, akiket a miniszterelnök nevezett ki arra, hogy a fővárosi vagy vármegyei (korábban, ugye: megyei) kormányhivatalt vezessék. A feladat- és hatáskörök megváltozása nélkül módosult a tisztség megnevezése főispánra 2022-ben, a döntést pedig elvileg a történelmi hagyományok tisztelete és újjáélesztése indokolta.
A középkorban ezzel szemben az ispán a vármegye király által kinevezett első emberét jelentette, ő volt „a király meghosszabbított keze”, aki adót szedett, és általános értelemben véve képviselte a hatalmat. „A vármegyerendszert és az ispánosdit Szent István hozta létre. Voltak a vármegyék, amiket várak közé szerveztek, igazgattak, földek tartoztak hozzá, ez volt a várispánság, valamint az ország területét megyékre is felosztották, ezeket pedig a megyésispán vezette. Az 1200-as években aztán jött a tatárjárás, egy óriási fordulat, aminek következtében a korábbi rendszer súlytalanná vált, ezért hűbérrendszerszerűen átszervezték az egészet” – magyarázza Cseresznyés János, az Erkel Ferenc Múzeum történésze.
De hogyan került egy nő a vármegye élére?
Magyarország legelső női főispánja egy bizonyos Frangepán Beatrix volt, akinek neve onnan is ismerős lehet néhányaknak, hogy ő volt Mátyás király menye – azaz az házasságon kívül született koronaherceg, Corvin János felesége. De hogyan lett a törvényesített trónörökös feleségéből Békés vármegye főispánja?
Kérdésünkre Liska András régész, a gyulai Erkel Ferenc Múzeum szakmai vezetője adott részletes választ – az okok és okozatok megértésének érdekében azonban előbb még egy lépést kell visszafelé tennünk az időben. „Mátyás királynak nem született fia a feleségeitől, Podjebrád Katalintól és Aragóniai Beatrixtól, balkézről, Edelpeck Borbálától, viszont igen: Corvin János. Mikor egyértelművé vált, hogy Mátyásnak nem lesz törvényes fiú örököse, akkor a házasságon kívül született fiát kezdte el a trónörökösi szerepkörre betanítani, ennek keretében pedig a tinédzserkorú Corvin Jánost magával cipelte az országban, és bemutatta a legfontosabb előkelőségeknek. Corvin János apja tervei szerint a birtokoknak és a címeknek is örököse lett volna, ezért, amikor Mátyás már elég érettnek gondolta ehhez, hatalmas birtokokat is adományozott neki, például a gyulai birtokot is – fejti ki Liska András. – Mátyás egyik fontos rendelkezésével pedig a gyulai vár mindenkori birtokosát tette meg Békés vármegyei főispánná, így kapta meg a titulust Corvin János”.
Mikor azonban Mátyás 1490-ben meghalt, a király nem a törvényesített fia, hanem II. Ulászló lett – a koronahercegre pedig sokan trónbitorlóként tekintettek. Corvin János (Szilágyi Erzsébet segítségével) ekkor igyekezett egy olyan feleséget találni magának, akinek segítségével megerősíthette pozícióját, Frangepán (vagy Frankopán) Beatrix pedig egy híres és gazdag horvát-magyar család sarja volt, ráadásul ugyanúgy rokoni kapcsolatban állt a spanyol Aragóniai családdal és V. Nagylelkű Alfonzzal, mint Mátyás király felesége (azaz Beatrix „mostoha-anyósa”), Aragóniai Beatrix – így tökéletes feleségjelöltnek bizonyult. Frigyük által együtt lettek birtokosai a korábban Mátyás által Corvin Jánosnak ajándékozott területeknek 1496-ben, házasságukból pedig három gyermek, Erzsébet, Kristóf és Mátyás született – ezzel pedig a Hunyadi vérvonal is tovább élhetett.
Mindez nagy szerencse is volt, hiszen Corvin János viszonylag hamar, a házasságuk ötödik évében, 1504-ben pestisben elhunyt, az ő halálával pedig az özvegy Beatrix szerepe is instabillá vált. Ekkor a regnáló király, II. Ulászló újra elővette azt a már említett rendelkezést, aminek értelmében a gyulai vár mindenkori birtokosát Békés vármegye főispáni címe is megilleti. „A főispán nemcsak a megye legfőbb tisztsége volt, hanem a király kinyújtott keze, aki egyrészt a vármegyei birtokosok fölött is diszponált, másrészt a királyi hatalmat is képviselte a vármegyében. II. Ulászló tehát újra előveszi ezt a már 1490-ben okafogyottá vált rendelkezést, és egy nagyon ügyes politikai húzással az özvegynek adományozza a főispáni titulust. Mindezt Erzsébetre, az utolsó Hunyadi-leszármazottra való tekintettel teszi, Beatrixot pedig nem kinevezi főispánná, hanem tulajdonképpen csak meghagyja abban a birtokában, amivel Mátyás 1484-es rendelete alapján össze van kötve a főispáni tisztség. Ezzel Ulászló jó beleroncsolt a vármegye feudális viszonyaiba, egyrészt akkoriban
a vármegyeieknek előbb el kellet viselniük, hogy egy balkézről született fiú a főispánjuk, majd később ennek tetejében még azt is, hogy egy nő.
Ez egy teljesen példa nélküli dolog volt – magyarázza Liska András. – Az első női főispán személyét nehezen fogadták a vármegyei nemesek, és fegyveres lázadásba is kezdtek: előbb Zaránd vármegyében, majd Békésben is. Ez utóbbiakat intette nyugalomra Frangepán Beatrix, tulajdonképpen erről az incidensről tudunk csak. Egyébként 1508-ban már Ábránfi Sebestyén a főispán, tehát Frangepán Beatrix nem tudta huzamosabb ideig megőrizni a pozícióját.”
Beatrix tehát összesen két éven át (özvegy nőként) viselte a vármegyei főispáni tisztséget, és ezzel együtt ő volt az ország egyik leggazdagabb embere is. „Beatrix hercegi földek fölött uralkodhatott, egy fél országnyi terület volt az övé. Volt, hogy a Corvin-birtok nagyobb és gazdagabb volt, mint az ország összes többi zászlósurának a földjei együttesen” – hangsúlyozza Cseresznyés János. Jogosan merülhet fel azonban a kérdés, hogy mégis miért volt ennyire nagyvonalú II. Ulászló a trónbitorló özvegyével. „Egyáltalán nem véletlenül alakult így, politikai okok álltak a döntése mögött. II. Ulászlónak volt ugyanis egy unokaöccse, bizonyos Brandenburgi György gróf, akit a még mindig csak huszonéves, özvegy Beatrix mellé szemelt ki férjnek. A nagyvonalú intézkedéssel tehát Ulászló a nem Brandenburgi őrgrófnak adományozott egy óriási birtokot (külföldinek egyébként sem adományozhatott volna a törvény értelmében), de Beatrixon keresztül mégis csak hozzá kerültek a déli területek” – magyarázza Liska András.
„Beatrix akkora vagyonnal bírt, hogy amikor a király a saját unokaöccsét ajánlotta neki férjéül, a feljegyzések szerint Beatrix az, aki férjéül fogadja őt, nem pedig fordítva”
– világít rá a helyzet szokatlanságára Cseresznyés János.
A frigy természetesen létrejött, Beatrix Györgyöt 1509-ben férjéül fogadta Gyulán, a nő azonban egy évvel később gyermekágyi lázban életét vesztette, testét pedig Gyulán, a mai Epreskert utcában található Ferences-templom szentélyében helyezték örök nyugalomra (ahogyan azt egy évvel korábban a lányával, Corvin Erzsébettel is tették), a hatalmas birtok pedig az özvegy Brandenburgi György grófra szállt. „Ugyan Frangepán Beatrix vezette a gyulai várat és a vármegyét is, de nehéz dolga volt, mert míg a várban voltak katonai feljebbvalók, akik intézkedhettek a nevében, a Békés vármegyében élő gazdag, politikailag aktív nemességgel neki kellett szembenéznie, ők viszont nem tudták elfogadni, hogy egy nő dirigál nekik. Források nem térnek ki bővebben erre, de annyit leírnak, hogy a vármegyei nemesség ellenállásába ütközött Beatrix tevékenysége… Finoman szólva nem bánták, mikor megjelent Brandenburgi György” – zárja Cseresznyés János.
Kiemelt kép: Frangepán Beatrix – Fotó forrása: Wikipedia
