Úgy tartják, hogy az ember karakteréről a leginkább az árulkodik, hogyan viselkedik a nála rosszabb helyzetben lévőkkel, és azokkal, akik kiszolgálják. Nem feltétlenül kell szándékosan gorombának lennünk ahhoz, hogy egy étterem személyzetének ellenszenvét kivívjuk, hiszen a pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve.

Újságírói pályafutásom közben tartottam egy viszonylag hosszú szünetet, ami alatt többek között felszolgálóként dolgoztam egy jól menő londoni étteremben, így akad némi rálátásom a dolgokra. Hogy lássam, változtak-e a dolgok az elmúlt csaknem egy évtized alatt, körbekérdeztem az ismerősök között, hogy mi az a viselkedés, amivel a vendég ki tudja kergetni a világból a pincéreket és pultosokat – talán néhány pont meglepő lehet.

Kérdés nélkül ülünk le

Éttermekbe és felkapott bárokba illetlenség csak úgy besétálni, majd lehuppanni az egyik nekünk szimpatikus székre – még akkor is, ha éppenséggel sok szabad hely van. Ennek az az egyszerű magyarázata, hogy elképzelhető, hogy foglaltak az asztalok, és bár éppen kevés vendég van a helyen, lehet, hogy pár perc múlva már tele lenne. A kellemetlenségeket egyszerűen elkerülhetjük azzal, ha belépéskor köszönünk a személyzetnek, és megérdeklődjük, hogy hova ülhetünk.

Koszos asztalhoz ülünk le

A korábbi pont minősített esete, amikor az általunk választott asztalon még ott állnak az előző vendég maradékai, és úgy ülünk le. Inkább várjuk meg, amíg rendbe teszik az asztalt, azután foglaljunk helyet – higgyük el, nem lustaságból nem szedték le a terítéket, és takarították el, valószínűleg volt egy nagyobb roham, és nem jutott még idejük rá, illetve éppen egy másik asztalt szolgálnak ki. Várjuk ki azt a pár percet, nekünk is jobb érzés egy tiszta asztalnál ülni, és nekik sem kellemetlen a fejünk felett takarítani.

Hagyjuk a gyerekeket szabadon rohangálni

Még akkor is, ha egy vendéglátóhely gyerekbarát, és esetleg van úgynevezett gyereksarok játékokkal és mesekönyvekkel, ne hagyjuk a porontyokat felügyelet nélkül randalírozni (de felügyelet mellett se). Túl azon, hogy zavarhat másokat, balesetveszélyes is: az étterem egy munkahely, ahol a felszolgálók sokszor nehéz és forró edényeket cipelnek, könnyű elképzelni, hogy milyen baleset történhet, ha Ödönke befut az adott felszolgáló lába alá. Még ha nem is történik személyi sérülés, akkor is kibabrálunk azokkal a vendégeknek, akiknek az ételét újra el kell készíteni, emiatt pedig tovább kell várniuk.

Csettintgetünk és/vagy füttyögünk

Számomra ez volt az egyik legidegesítőbb dolog a vendéglátós „karrierem” során, és sajnos többször is találkoztam vele. A felszolgálók általában folyamatosan pásztázzák az asztalokat, hogy lássák, hol tartanak a vendégek, szükségük van-e valamire, jöhet-e a következő fogás… Természetesen előfordulhat, hogy nem veszik észre azonnal, ha kérnénk valamit, de a szemkontaktus keresése és egy intés bőven elég, hogy felhívjuk magunkra a figyelmet. A csettintgetések és egyéb hangok hallatása tiszteletlenségnek számítanak – legalábbis Európában.

A felszolgálón kérjük számon, ha késik az étel

Persze előfordul, hogy egy rendelés elkallódik, de a legtöbbször nem ez az ok áll a késedelem mögött, hanem az egyszeri vendég számára láthatatlan folyamatok. Ilyen az is például, amikor túl sok rendelés érkezik egyszerre, vagy egyszerűen elfogyott az adott alapanyag, és újra el kell készíteni (például a nem mirelit sült krumplit használó helyeken újra fel kell aprítani a burgonyát, vagy bekeverni a hamburgerbe való húspogácsákat). Tehát valószínűleg nem a pincér tehet a késésről, ne rajta töltsük ki a mérgünket – valószínűleg ő már eleve épp elég stresszes.

Túl sokáig maradunk

Az szuper, ha jól éreztük magunkat a helyen, és elégedettek vagyunk az elfogyasztott ételekkel és italokkal, de ne foglaljuk feleslegesen a helyet, ha már végeztünk. Természetesen nem kell azonnal csapot-papot otthagyni, miután lenyeltük az utolsó falatot, de ha már nem rendelünk semmit, akkor kérjük a számlát. Hatványozottan igaz ez akkor, amikor mi vagyunk az utolsó vendégek, és a személyzet szinte körbe is sepert már minket, de mi még akkor sem vesszük a lapot. Egy hosszú munkanap (ami vendéglátósoknál gyakran jelent 12-16 órát is) után mindenki szeretne hazamenni és pihenni, tiszteljük az éttermi dolgozók idejét is.

Elfelejtjük, hogy a felszolgáló is ember

Érző emberek szolgálnak ki minket, ezt mindig tartsuk észben. Felesleges gorombáskodni, tiszteletlennek lenni a pincérekkel, ez csak a mi szegénységi bizonyítványunk. Tartsuk be az alapvető udvariassági formulákat, beszéljünk egész mondatokban, használjuk a köszönöm és kérem varázsszavakat, és általánosságban viselkedjünk úgy velük, ahogy mi is elvárnánk, hogy velünk tegyék fordított esetben. Rossz napja mindenkinek lehet, és megeshet, hogy pont a mi mosolyunk vagy kedves szavunk fogja átlendíteni mindezen az adott felszolgálót. (És ugyanúgy el is szúrhatja egy odavetett gorombaság.)

Mástól is megrendeljük ugyanazt

A legtöbb helyen be vannak osztva az étteremben található asztalok, tehát minden felszolgálónak megvannak a sajátjai, amikért felel az este folyamán. Sok helyen vannak úgynevezett runnerök vagy busboyok (bárokban poharazók), akik nem vesznek fel rendelést, hanem az ételek és italok kihordásában, és az asztalok rendbetételében segítenek. Ha több embert is megkérünk ugyanarra (mondjuk még egy pohár borra, vagy extra kenyérre), akkor esélyes, hogy vagy többször kihozzák majd, vagy egyáltalán nem kapunk semmit, hiszen a személyzet nem mindig tud azonnal információt cserélni egymással, így előfordulhat ilyen malőr. Inkább csak a saját felszolgálónkat kérjük meg, esetleg szóljunk a kisegítőnek, hogy szükségünk van még valamire, hívja oda a pincért.

Akkor rendelünk, amikor a felszolgálónak tele van a keze

Bár a felszolgálók memóriája általában elég jó, azért az a biztos, amit le tudnak jegyzetelni. Ezt természetesen nem tudják megtenni tele kézzel, amikor éppen másnak viszik ki az ételt, ráadásul a többi vendéggel szemben is illetlenség, ha feltartjuk a pincért. Ha elvárjuk, hogy a felszolgáló csak ránk figyeljen, amikor a mi rendelésünket intézi, akkor miért gondoljuk, hogy másokkal nem ugyanígy tesznek majd? Egy jó vendéglátós számára minden vendég egyforma, mégis mindenki különlegesnek érzi magát.

A sor (vérmérséklettől függően) persze még folytatható, de a lényeg az, hogy adjuk meg az alapvető tiszteletet a másiknak, függetlenül a munkájától és a státuszától.

Kiemelt kép: Canva