„Vissza kell ugranunk 2017 környékére, amikor még mindketten nyolcórás állásban dolgoztunk Budapesten, de egy másik élet iránti vágy már megszületett bennünk” – kezd bele Gábor kiköltözésük történetébe, melynek jelenkori fejleményeit már én is nyomon követtem a festői tengerparti képsorozatokon keresztül. Az álmok megvalósításának külső szemlélőjeként persze ritkán gondolunk a megtett út küzdelmeire, pedig Liz és Gábor is meghaladták önmagukat, hogy azt az életet élhessék, amiről évekig csak álmodoztak.
Életük minden területét felülírta a költözés
„Én egy húszéves munkaviszony után kezdtem el szakmát váltani, amikor már nagyon erősen élt bennünk, hogy saját vállalkozást szeretnénk. Liz elvégzett egy wellness- és spa-menedzser képzést, miután egy ideje már kacérkodott ezzel a világgal, a testi, szellemi és a lelki egyensúly harmóniájának megtalálásával, valamint a mindfulnesszel. Sokat is informálódott külföldi oldalakon – tulajdonképpen ez volt az, ami magával rántott bennünket a szabadúszó életbe. Elkezdtünk elmélyedni abban, hogyan lehetne olyan munkakörünk, ami nem helyfüggő, és ha már úgyis szerettünk volna változást, egy teljesen más életstílust, kézenfekvő volt, hogy ezt az életmódváltást a munka terén is megvalósítsuk úgy, hogy közben azért el tudjuk tartani magunkat.”
Gábor 2017-ben vágott bele a Metropolitan Egyetem e-business menedzser képzésébe, majd elindította webshopokra specializált online marketing vállalkozását, miközben Liz megnyitotta ásványékszer webshopját Limaaya márkanéven, amit szerelemprojektnek szántak a céljuk felé tartó fejlődésben. Sorsszerű, hogy maga a webshop inspirációja is egy korábbi Srí Lankán töltött nyaralásuk alkalmával ébredt fel Lizben, aki jelenleg kintről irányítja itthoni segítséggel a malák, vagyis az ásványfüzérek értékesítésének folyamatát, valamint mindfulness anyagokat készít. Ahogy ő fogalmaz, ösztönözni, inspirálni szeretné az ambiciózus, csodálatos nőket az önismeret felé vezető úton, hogy tudatosan éljék mindennapjaikat a testi-lelki-szellemi egyensúly és jóllét megtartásáért.
„A mai túlpörgött világban különösen fontos a jól-lét, a testi-lelki harmónia megteremtése és megőrzése és ezzel itt Srí Lankán találkoztam először.
A kókuszpálmákkal övezett tengerpart hoteljének kis ékszerüzletében, a mindig barátságos tulajdonos vezetett be a gyógyító ásványok világába, az ajurvéda rejtelmeibe.”
„Égetően fontos volt, hogy az online marketinget kitanuljam, mert nem volt arra pénzünk, hogy a webshop beindításához kifizessük a marketingügynökségeket” – folytatja Gábor, akit magával ragadott a szakma, minden nehézségével együtt, mert folytonos megújulásra késztette, az alkalmazkodás készsége pedig, noha ekkor még nem is sejtették, különösen hasznukra vált a későbbiekben. Miután Liz még egy vállalkozást, a közös munkájukat támogató digitális tartalomgyártást is behozta az életébe, kezdett kikristályosodni az irány, bár még messze voltak attól, hogy az odaútra szóló repülőjegyet a kezükben tarthassák – a covid járvány és Mimi születése is átírta akkori terveiket. Ám mindezek ellenére mégsem engedték el 2018 óta dédelgetett álmaikat, ekkor jártak ugyanis először Srí Lankán, és tudták, ha megfelelőek lesznek a körülmények, újra láthatják majd a valószerűtlenül kék óceánt, a kerti fákon ugráló majmokat, és átjárja majd őket is a természet varázsa, akárcsak a környezetüket tisztelő helyieket.
Érzelmi hullámvasút Srí Lankáig
„Mimi születése után döntöttük el tulajdonképpen, hogy Srí Lanka lesz az, ahol egy hosszabb időintervallumot szeretnénk majd eltölteni, mert itt találtuk meg, amire belülről vágytunk. Nem csupán csodálatos természeti adottságai és a trópusi életmód vonzalma miatt, de azért is, mert ez egy élhető ország, biztonságosnak éreztük. Most itt vagyunk Galle városa mellett, ahol megfelelő orvosi és oktatási szolgáltatás is elérhető, miközben megvan mögötte a spiritualitás és az autentikusság is.” Az idáig vezető út azonban, ahogy Liz fogalmaz, maga volt az érzelmi hullámvasút, élén a pillanattal, amikor indulásuk előtt Gábor olyannyira lebetegedett, hogy úgy tűnt, képtelen lesz repülőre ülni, és annyi szervezés után le kell mondaniuk az utazást.
„Ameddig nem veszed meg a repülőjegyet, addig mindig csak egy álom marad. Aztán egyszer csak ott van a kezedben, be vagy szorítva egy időkeretbe, és onnantól kezdve jön a teljes összeomlás, amiről nem hittük el mi sem, hogy bekövetkezhet, hiszen akkor már évek óta erre készültünk… Ugyan, mi baj lehet…” – emlékszik vissza Gábor.
„Ősszel még fogalmunk sem volt, hogy hogyan fogjuk tudni ezt valójában kivitelezni” – folytatja Liz, majd hozzáteszi, Srí Lankán nemrég volt egy gazdasági összeomlás, ami ismételten felülírta terveiket,
és növelte az egyébként is nagy tétet, ami azzal a bizonytalansággal járt, hogy hazafelé már nem vették meg a repülőjegyet. Liz és Gábor végül egy interneten megismert magyar páron keresztül jutott releváns információkhoz a leendő körülményeiket és egyáltalán a válság utáni Srí Lankát illetően, melyről a covid után olyan hírek terjedtek a fórumokon, hogy polgárháború dúl, nincs benzin, gyógyszer és bizonyos élelmiszerekből is hiány van.
„Folyamatosan jöttek hónapról-hónapra azok az infók, amik elbizonytalanítottak abban, hogy lépjünk. Aztán úgy tűnt, tavasszal már tudunk jönni, úgyhogy éjjel-nappal dolgoztunk.” Ahogy Gábor fogalmaz, az odaútra szóló repülőjegy volt a mozgatórugójuk, ha azt nem veszik meg, akkor lehet, hogy még most is otthon ülnének, a tökéletes pillanatra várva. „A jegyvásárlással aztán egyszerre nagyon sok minden felmerült. Hogy milyen házat bérlünk, hogy fogjuk ezt elintézni, milyen felszereltségű lesz, kiket tudunk bevonni, hogy segítsenek, menjenek el és nézzék meg helyettünk, mivel nagyon hamar egyértelművé vált, ezer kilométerről ezt nem fogjuk tudni elintézni.”
Kisgyerekkel a világ másik végére
A megérkezésüket követően azonban megszűnt a több hónapon át tartó kétely, mert tudták, bármi lesz is, innentől kezdve már mindent megoldanak, ha másért nem, hát Mimiért mindenképp. Indulásuk előtt nem csupán a fizikai akadályokkal, hanem a plusz érzelmi terhekkel is meg kellett küzdeniük minden alkalommal, amikor felmerült, egy négyéves kisgyerekkel szeretnének útra kelni a világ másik végébe.
„A magyar társadalom sokszor úgy működik, hogy a saját félelmét vetíti ki másra, így amikor mi jóízűen beszéltünk arról, hogy végre megvalósítjuk a saját álmunkat, nagyon sok kéretlen figyelmeztetést kaptunk, és az állandó kérdést, hogy de hát mi lesz a gyerekkel. Aztán láttuk, hogy egyáltalán nem döntöttünk felelőtlenül, mert itt Srí Lankán nagyon sok a külföldi gyerek, és minden adott, orvosi ellátás, óvoda, hogy biztonságban érezzük magunkat Mimivel, aki egyébként imád a hullámtörőkkel védett kis medencében úszkálni a parton.”
„Mi kicsit aggódó, érzelmes emberek vagyunk” – teszi hozzá Liz. „Így persze nehézkesebb volt minden, de igyekszünk átvészelni az akadályokat, teljes mértékben felkészülni és megtervezni mindent, mert tudjuk, hogy ez volt az álmunk, ez éltetett bennünket az elmúlt években, így most annyira természetes érzés, hogy meg sem fordul a fejünkben, hogy ez lehetne másképp.”
Azt sem szerették volna, hogy Mimi kiessen arra a három hónapnyi időre az óvodából, melyet első körben a szigetországban terveztek tölteni, az itteni nemzetközi óvodában pedig már fiatalon belecsöppenhetett a külföldi kultúrákba, az angol nyelvű oktatásba, ami szintén prioritás volt az utazással kapcsolatban.
„A trópusi életmód beváltotta a hozzá fűzött reményeket, az apró kellemetlenségekkel együtt már gördülékenyen telnek a mindennapjaink, kialakult a napi rutin, s egyre inkább érezzük azt, amiért kijöttünk. A kötelességek és feladatok mellett igyekszünk megélni a pillanatokat, néha egyszerűen csak létezni, vagy felfedezni. A legjobb az egészben, hogy amikor van egy kis szabadidőnk, azt teljesen más szellemben tudjuk itt megélni.
Az az idő, amit családként együtt töltünk, attól, hogy egy olyan helyen töltjük, ami számunkra vonzóbb és nagyobb boldogságot ad, még minőségibb lesz.”
„És fontos, hogy ez nemcsak azért van így, mert a trópusokon vagyunk, hanem mert számunkra tényleg ez jelenti a boldogságot – teszi hozzá Liz. – A tenger energiája, a hullámmorajlás, a napfény, ez adja nekünk a legnagyobb energiát, hogy ugyan dolgozunk, mint otthon, mégis valahogy olyan életérzésben, amitől nem válik mindez mókuskerékké.”
Gyümölcsök, jóga és gyógynövények
Arra a kérdésünkre, melyek a negatív és melyek a pozitív aspektusok, egyöntetűen rávágják, a szolgáltatások minősége messze sodorta őket az európai kényelemtől. Bizonyos megoldások elmaradnak a korábbi körülményektől és lassítják a mindennapokat, elvesznek abból az időből, amit egymásra tudnának fordítani, ahogy a hetvenes éveket idéző eszközökkel és a vadon állataival is meggyűlik olykor a bajuk. Ám az emberek kedvessége, odaadása, a fáról lógó gyümölcsök, a belőlük készülő friss turmixok, az indiai ételek íze, hogy látják, érzik a dzsungelt, az óceánt, a füstölő illatát, olyan keretet adnak a munkának és a hétköznapoknak, mely által könnyebbnek érzik az életüket.
„Egyik nap például fájt a fejem, ami visszatérő problémám, és a ház tulajdonosának anyukája azonnal kérdezte, eleget meditálok és jógázom-e, aztán rám parancsolt, hogy menjek, csináljam és megmasszírozta egy ajurvédikus szerrel a hátam, ami nagyon jót tett. Megfogadtam a tanácsát, terveztem is, hogy a jógára, és persze magamra is több időt fogok itt szánni. Ők így élnek, gyógynövényekkel dolgoznak, a természethez nyúlnak vissza, és a drogériákban is mindig árulnak a gyógyszerekre természetes alternatívát is néhány polccal odébb, amit ki lehet próbálni.”
Liz hangsúlyozza, ő ebben él már tíz éve, emiatt különösen fontos volt, hogy olyan közegbe jöjjenek, ahol lehetőség van a hétköznapokban is megteremteni a balanszot, ahol testi, lelki és szellemi egészségük is egyensúlyban lehet, amit Liz szerint az európai elmének még nagyon tanulnia kell. Gábor a materialista világtól való elszakadást emeli ki. „A helyiekről utólag derül ki, milyen javakkal rendelkeznek, mert sosem kérkednek, nem harácsolnak maguknak többet, inkább kiokoskodják, amit lehet, és segítik egymást az előrejutásban. Megelégednek azzal, amit megszereztek, egészen más a szemlélet ezzel kapcsolatban, nagyon pozitív.”
Mindketten úgy érzik, mindemellett mégis az volt a legjobb élményük az eddig kint töltött egy hónapból, amikor olyan szintre tudták hozni kapcsolataikat, hogy a pár évvel ezelőtti idegenvezetőjük már barátként tekintett rájuk, meghívta őket vacsorára a saját otthonába, Mimi pedig közben a gyermekeivel játszott. De azt a pillanatot is szívesen emlegetik egymás között, amikor fiatal szörfösök óriásteknős-tojásokat mentettek, keltetés után pedig visszaengedték a kicsiket a vízbe, így megvédték őket a part menti ragadozóktól és a kereskedőktől.
„A spontaneitást gyakoroljuk itt a mai napig”
„Folyamatosan, minden nap kilépünk a komfortzónánkból, és olyan dolgokat teszünk, ami korábban elképzelhetetlen volt. Nagyon stresszes volt, hiszen nyomás alá kerültünk minden tekintetben, de aztán mindig kiderült, hogy a helyzet úgyis adott, azon nem fogunk tudni változtatni, és ekkor kezdtük könnyebben fogadni a dolgokat. Lesz áramszünet, lesz olyan, hogy nem lesz ivóvizünk, nem lesz internet, hogy el fog romlani a mosdó és ki tudja, mikor jönnek megszerelni, hogy akkor fog a legjobban szakadni az eső, amikor motorral próbálunk eljutni a boltba, ahol sok mindent nem lehet kapni, amit otthon megszoktunk.
Viszont, amikor orvosra volt szükségünk, azonnal a segítségünkre siettek, s a helyi ismerősöktől is minden támogatást megkapunk. A precíz, tervező és állandóan rohanó énünkkel a spontaneitást gyakoroljuk itt a mai napig, de épp ettől lettünk, leszünk napról-napra erősebbek, hogy ezeket a feladatokat meg tudtuk és tudjuk ugrani” – fogalmaz Gábor, majd Liz veszi át a szót, miszerint már megvették a júniusi repülőjegyet hazafelé, de tervezik a mihamarabbi visszatérést, sőt, kétlaki életet képzelnek el maguknak a jövőben. „Nagyon szoros a családi kötelék, Miminek mindkét részről élnek még a nagyszülei és két dédnagymamája, ami óriási szerencse, és szeretnénk, ha minél több időt együtt tudnának tölteni, de jövő januárban újra szeretnénk ide visszatérni, akkor már fél évre.”
Liz és Gábor hozzáteszi, párszor őket is érték megjegyzések, hogy biztosan megnyerték a lottót, így megengedhetik maguknak az álmaikat, de történetükkel éppen azt szeretnék megmutatni, nem kell ahhoz milliomosnak lenni a mai világban, hogy olyan életet éljünk, olyan körülményeket teremtsünk magunknak, melyek boldogsággal töltik meg a mindennapokat.
„Nem vagyunk gazdagok, nem azért jöttünk ide ki, mert egyébként nem tudtuk volna hová tenni ezt a pénzt, sőt, a jelenlegi gazdasági helyzetben mi is ugyanúgy féltünk.
A repülőjegy ára és a félretett pénz volt, ami kemény munkát, takarékoskodást igényelt, de az itteni élet olcsóbb, mint Magyarországon, és szinte ugyanazokat a költségeket fizetjük, mintha otthon volnánk.”
– fűzi hozzá Gábor, aki nyolcvanas évekbeli csepeli gyermekkorára gondolva azt mondja, el sem tudta volna akkor még képzelni, hogy egyszer ilyen nyitott is lesz majd a világ. Ma már úgy vélik, az volt számukra a lényeg, azon fáradoztak éveken át, hogy olyan életet élhessenek, amiben szeretnek is élni és vallják, ehhez nem kell mindent felégetni magunk mögött, egyszerűen csak beszéljünk a terveinkről, keressünk megoldást, információkat, és addig menjünk, amíg nem kapjuk meg ezek közül azokat, melyek számunkra is magabiztosságot és bátorságot adnak.
„Hálásak vagyunk az itteni magyar barátainknak, hogy reményt adtak az álmainkhoz, mert szükségünk volt erre a kiszakadásra, hogy újult erővel tudjunk továbblépni, és reméljük, egyszer mi is hozzásegíthetünk így valakit ahhoz, – akár csak a történetünkkel –, hogy olyan életet éljen, amilyet elképzelt magának.
Fotók és kiemelt kép: Schmidt-Vachtler Erzsébet, Schmidt Gábor
